Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-04 / 3. szám
Egy szlovákiai próbajátékos is készülődik Czérno szelídíti meg o labdát a fürészporral borított salakpályán Proksza /László felvétele Gyanús lett a kávékínálás Megmérgezték a kapust? lyos ügy kivizsgálása folyamatban van. A kameruni riporter kérdésére válaszolva N,Kono felesége elmondta, Hogy a szálloda alkalmazottjai gyanús viselkedésükkel felkeltették a figyelmet, többször is ajánlgatták kávéjukat a világhírű hálóőrnek, aki végül engedett a kérésnek. Vesztére. . . Hogy a gyilkossági kísérletnek (?) milyen indítékai lehettek, arról még nem szólnak a hírek. Ez is még az óévben történt Sok furcsa alakot láttak már a mohácsi labdarúgó-szurkolók bírói mezben, de ez a fekete ruhás az eddigieken is túltett. Az egyébként is érdekes külsejű játékvezető napszemüvegben (I) vezette a hazaiak egyik mérkőzését. Rá aztán nem kiabálhatták azt, hogy „Szemüveget a bírónakI". Képünkön Hrotkóval van szinkronban. Szundi György felvétele A kameruni rádió jelentése szerint elképzelhető, hogy egy yaoun- déi szállodában megmérgezték Thomas N'Konót, az afrikai ország labdarúgó-válogatottjának a kapusát. Mint elhangzott, a sportoló kávét rendelt a hotelben, s miután elfogyasztotta a feketét, rosszul lett, kórházba kellett szállítani. A kapus azóta túl van az életveszélyen, * a meglehetősen homoElkezdtek az alapozást a VHUISG-labdarügök Már büntetni is kellett Tegnap délután megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre a PM5C NB l-es labdarúgócsapata. Az alapozás napközis rendszerben folyik. Délelőtt teremben (o pécsi városi sportcsarnokban). délután pedig szabadban lesznek oz edzések. Február 10-17. között külföldi túróra megy oz együttes, vagy Olaszországba vagy Jugoszláviába. Mindkét helyről van meghívásuk, csak az nem dőlt még el, hová utaznak. Röviddel utána, február 21- től 24-ig a szlovákiai Nyitrán nemzetközi tornán vesz részt a PMSC. Ezenkívül is lesznek nemzetközi ellenfeleik, 20-án a Du na szerda hely jön ide, 27- én a piros-feketék mennek Eszékre. Az első nyilvános edzömérkőzésük február 6-án fesz, valamelyik NB H-es gárda ellen. Egyébként is több NB ll-es ellenféllel találkoznak ezenkívül is. Tágabb keret készül. Ennek már értelemszerűen nem tagja a Belgiumba szerződött Bérczy. Leszerelt Kocsis (a Kaposvári Honvédban futballozott utoljára), és Lovász is, Bárány február végén csatlakozik a többiekhez, addig katona. luri egészen könnyített edzésekbe kezdett, Bódog sem annyit végez, mint a teljesen egészséges társak. Udvardi is futott már, Bojást viszont nem láttuk. Balog 39 fokos lázzal ágynak dőlt, az első foglalkozást ezért hagyta ki. Új fiúként Medgyest mutatták be mindenkinek. Szlovákiából érkezett, pontosabban Losoncról. Ott az NB ll-ben játszott, de szerepelt már többször az NB l-ben is, dunaszerdahelyi színekben. Huszonnégy évet, középső középpályás. Egy hétig próbajátékon van itt, aztán meglátjuk . . . Lehota és Tokács számára nem éppen jól indult az új év, mindkettőt 10—10 ezer forinttal megbüntették, mert Garami Józsel edző tiltása ellenére részt vett egy teremfocitornán. A szó után a labda vette át a főszerepet, a rövid üdvözlés és eligazítás után a játékosok a négy edzővel (Garami segítőtársai továbbra is Koller Nándor, Róth Antal és Bogyay Zoltán) átvonultak a szomszédos salakpályára, ahol már futballoztak is kétkapura. Jó tudni: az NB l-es futball bajnokság március 9-én kezdődik, s bár még nem volt idöpontegyeztető liga értekezlet, az már biztos, hogy a PMSC idegenben kezd, Székesfehérvárom. H. L. „( Napszemüveget a bírónak!** Sportpolitika. Tegnap megalakult a Pécs városi önkormányzaton belül a sport albizottság. Elnöke dr. Bödő László lett. Az alakuló ülésen a veszélybe került Tüzér utcai atlétikai pálya jövője volt a fő téma. Labdarúgás. Pepsi Cola Kupa utánpótlás teremtorna, Szentlőrimc. Ezen a körzeti válogatottak vettek részt. A serdülő II. korosztályban Pécs győzött Szigetvár és Siklós előtt, a serdülő l-ben a sorrend: 1. Pécs, 2. Szentlőrinc, 3. Siklós. A sport érdekében Nyílt levél a komlói önkormányzathoz „Tisztelt Uraim! Senki számára nem lehet közömbös, hogy milyen lesz a jövő generációja. Képes lesz-e megoldani mindezt, amit mi elkezdtünk, lesz-e ereje, energiája, akarata a szebbre, o jobbra. A gyermekeink jelenéről, jövőjéről van szó! A tétel kristálytiszta: ha a gyermek ifjúkorában nem szereti meg a mozgást, a sportot, akkor felnőtt korában csak az intenzív osztály első, második figyelmeztetése után próbálja az egészséges utat választani. Gondokkal lerhelt világunkban is keresni kell a szellemi és anyagi javakat, a lehetőséget, hogy ne vegyük el a mozgás örömét, a vidám, játékos gyermekkort lányainktól, fiainktól. A sport kitartásra, bátorságra, egészségre, cél- tudatosságra nevel. A társadalomnak olyan felkészült, egészséges ifjú nemzedékre van szüksége - amely tanul, dolgozik, saját és az ország boldogulásáért és ehhez a sport adhat feltöltődést. Tudjunk büszkék lenni arra is, ha válogatott és első osztályú sportolóinkról szól a rádió, tv, vagy Írnak a sójában, hisz ők Komló város jóhirét viszik a világba! Tudom, nehéz az eligazodás, a sport, vagy sportágak le- vagy túlbecsülése, de elsősorban önökön múlik, hogy a sport szenved vagy nem szenved csorbát Komló városában. Kérem önöket - akik az új hatalom új birtokosai - sok ezernyi gondjuk, bajuk között találják meg elsősorban azokat az anyagi forrásokat, amelyek biztosítani tudják Komló városában az eddig hagyományosan, színvonalasan űzött sportágak tisztességes helyét és rangját. Most még talán nem késő. De holnap nehezebb lesz újrakezdeni, mint megmaradni !" Tisztelettel: Dudás István, a Komlói Bányász atlétikai szakosztályának vezetőedzője UJi Dunántúli napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9133 MAI MŰSOR SZÍNHÁZ 1 TELEVÍZIÓ Nemzeti Színház: A három sárkány (délután 5 órakor) Minden jegy elkelt. Stúdiószínház: A három sárkány (este f8 órákor) FILM Uránia: Top Gun (f4, fő, f8) Kossuth: Top Gun (10, 12). Ürkalózok (2, 4, 6, 8) Apolló terem: Vattatyúk f~ Da capo (fő). Park: Halálos nyugalom (f5, f7, f9) Komló: A kis hableány (f4). Kick- boxer (5, 7). Mohács: Dick Tracy (ő, 8). Siklós: Indiana Jones és az Utolysó Kereszteslovag (5, 7). Szi* getvár: Saholin harcművészet (6, 8.) RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Fűtől fáig. 8.50: . Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.10: Népdalok. 11.30: A vízbefúlt csizmája. Rádiójáték. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Külpolitikai arcképcsarnok. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Erről beszéltünk. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Tiszavirág életű hangszerek. 15.05: Magyar írás — irodalmi hetilap. 15.50: Beszélni nehéz. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Hangoló. 17.05: Magyarországról jövök ... A vidék magazinja. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt. 19.40: Bakonyi lakodalmas dalok. 19.50: Gong. 20.05: Búcsúlevél — több folytatásban. Dokumentumműsor. 20.35: Mozart: Esz-dúr szerenád. 21.05: Kilátó — világirodalmi hetilap. 21.50: Beszélni nehéz. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: A Gyümölcskosártól a Csínom Palkóig. 4. rész. 23.05: Szórakoztató bestiárium. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Rivaldafényben. Janis Joplin. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.03: Igazházitól a Nőtlen férfiig ism. 10.00: Kertbarátok műsora. 10.05: Idősebbek hullámhosszán. 10.50: Hajszálgyökerek. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.03: 1990. amerikai és nyugat-európai listavezető felvételei. 12.00: Nóták. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Pophullám. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00: Péntektől péntekig. Ajánlóműsor sok muzsikával. Közben 14.50: Könyvről — könyvért. 15.00: Hírek. Időjárás. 17.00—19.00: RádióMA. Benne: 17.00: Hírek. Időjárás. 17.30: Visszaút. 17.50: A—B/CD. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Zenés hallomások és vallomások. 2-1.00: Hírek. Időjárás. 21.03: Talpalávaló. 21.30: Cigányfélóra. 22.00: Gospel Magazin. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Spotrhíradó. 23.10: Karády Katalin énekel. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Vivaldi : Tizenkét hegedűverseny. 10.12: Felfedezőúton muzsikáló városokban. 10.44: Canticum Rákó- cziánum. 12.00: Hírek. Időjárás. 12.05: Két zongorotrió. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Magyar zeneszerzők. 14.40: Kamarazene. 15.03: Rimszkij-Korszakov: Májusi éj. Há- romfelvonásos opera. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05: Édes anyanyelvűnk. 17.28: Rab Zsuzsa versei. 17.35: Bemutatjuk új fúvós felvételeinket. 18.00: Az MR szlovák nyelvű műsora. 18.20: Az MR román nyelvű műsora. 18.40: Az MR szerbhorvát nyelvű műsora. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Német nyelvű műsor. 19.25: Schumann: Jelenetek Goethe Faustjából. Közben 20.40: Könyvszemle. 20.50: Látóhegyi beszélgetések. 22.00: Hauser Adrienne zongora-hangversenye. 22.53: Szerelmi bájital. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: összkiadás Schubert vonósnégyesei. 1.50: Madrigálok. PÉCSI RÁDIÓ 5.55: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántúlon. (6.15: Dél-dunántúli krónika — Útinform — ügyeletek jelentik — 7.15: Dél-dunántúli krónika — Lapszemle — Időjárás — Hétvége sportja — 7.55: Prog- ramojánlat). 8.00: Műsorzárás. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű műsor. 15.00: Hírek (Petőfi). 15.05: A pécsi stúdió három nyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora (közben hírek 16.00—17.00—18.00 regionális, 16.30: német és szerbhorvát nyelvű). 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 19.25: Műsorzárás. 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna. 9.10: Kutyakalandok. Csehszlovák kisfilm- sorozat. 6. rész. 9.35: Zsebtévé. ism. 10.00: De B. márkiné. NSZK tévéfilm. 2. rész. ism. 11.20: Képújság. 16.30: Képújság. 16.38: Műsorismertetés. 16.40: Déli videóújság. 16.50: Hírek románul. 16.55: Műsorajánlat. 17.00: Péntek dél után. Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. Kb. 17.30: Téka. Közhasznú információk. Kb. 17.40: Csontkovócs. Riportfilm. Kb. 18.00: Ablak. 19.00: „Maradjatok meg szeretetemben!” Keresztény életkérdések. 19.10: Esti mese. 19.25: Közlemények, mű- sorojánlat. 19.30: Híradó. 20.05: Dallas. Amerikai filmsorozat 2. rész. Az iskolakerülő. 20.55: Panorama. Világpolitika percről percre. 21.55: A hét műtárgya. 22.00* In- tim megvilágításban. Csehszlovák film. 23.10: Egy délután a dij után. Beszélgetés Andrej 23.35: Hiradó 3. 23 50: Wajdávaf. BBC-h íradó. TV2. 17.00: Képújság. 17.15: Tv2. Benne: Riportok — Időjárás — Zene. 17.45 Telefonos játék. 18.00 Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 18.46: Tv2. 19.00: A nagy leszámolás. Olasz westernfilm. 20.30: Tv2. 21 00- Hír Odó 2. 21.20: Tv2. 21.30: Sasok és gnffmadorak. NSZK tévéfilmsoro* zot. 11/2. rész. Kb. 23.05: Tv2. Nap. zárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.45: Kezdődik a nap. 9.50: Tévénaptár. 10.00: Idegennyelv-lecke. 11.00: Hírek innen-onnan. 12.35: Bemutató. 14.30: Műsorismertetés. 15.40: Hírek. 15.50: Repeta, ism. 16.30: Magyar hiradó. 18.00: Tévé napló I. 18.40: Külföldi turistáknak. 18.45: Egészség. 19.30: Tévénapló III. 22.00: Hangulatok. 23.00: Turistahirodó. 0.50: Intimitás. 2. MŰSOR 19.30: Tévénapló. 20.00: A hét műsora. 20.45: Tudja-e . . .? 20.55: A rögzített pillanat. 21.30: A másik oldal is. 23.35: Végtelen álom. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Kék éj — magazin. 19.30: Nemzetközi hírek. 19.45: Időlánc — tévénosztalgia. 20.00: Európai slágerlista. 20.30: A zenei világ nagyjai. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.20: SPI-slágerlista. 23.20: Koncert. 0.20: Nemzetközi hírek. 0.35: Kék éj — magazin. MUSIC TV 18.30: MTV slágerlista. 19.30: A nagy kép. 20.00: Ray Cokes. 23.00: Szombat éjjel. 23.30: Riport. 23.45: Újdonságok. 24.00: MTV slágerlista. 1.00: Rivaldafény. 1.30: Pip Dann. 3.00: Éjszakai videók. SKY EUROSPORT 8.30: Eurobic. 9.00: Korcsolya vb. 10.00: Úszás. 11.00: Motocross. 12.00: Párizs—Dakar rali. 13.00: Eurobic. 13.30: Evezés. 15.00: A labdarúgás története. 16.00: Atlétika EB. 18.00: Vízisí. 19.00: Nemzetközi sport. 19.30: Eurosport-hí- rek. 20.30: Ázsiai sportok. 22.00: Síugrás vb. 23.00: Párizs—Dakar rali. RTL 6.00: Halló. Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.30: Soha ne mondj igent! (am. zenés film). 11.00: Telebutik. 11.30: Rizikó. 12.00: Forró nyeremény. 12.35: M ügyosztály (am. sor.) 13.00: Gazdag és szép (am. sor.). 13.20: Kalifornia klán (am. sor.). 14.05: A Springfield-sztori (am. sor.). 14.50: A vad Rózsa (am. sor.). 15.43: Nettó — a gazdaság ma. 15.50: A bűn riporterei (am. sor.). 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játék. 18.00: A hatmillió dolláros férfi. (am. akció- film-sor.). 18.45: Híradó, időjárás. 19.15: Az arany majmok völgye (am. kalandfilmsorozat). 20.05: AI Mundy (am. krimisor.). 21.00: Bloody Mary akció, (olasz—francia —spanyol film). 22.50: Nyári szerelem (am. komédia). 0.05: Énekelj, madárkám (francia—olasz— spanyol film). 1.25: Ringó és az aranypisztoly (olasz western). 2.50: Ringó és a halál helye (olasz western). 4.15: Vérdíj Ringó fejére (olasz western). 5.40: Aerobic. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Szerelemhajó. 9.55: Teleüzlet. 10.15: Szelleműzők. 10.45: Füstölgő coltok. 11.30: A Boyard-erőd. 12.20: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.00: Szomszédok (ausztrál sorozat). 14.25: Szerelemhajó (am. sor.). 15.15: Fejecske, fejecske — játék. 15.40: Teleüzlet. 15.55: Paradise. (am. westernsor.). 16.45: T. J. Hooker (am. krimisor.) 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Kate nővér (am. sor). 18.15: Esély — játék. 18.45: Híradó, időjárás. 19.15: Szerencse- kerék. 20.00: A két zsaru (am. krim-isor.). 21.00: Frank-show. 22.05: Út a pokolba (am. film). 1.05: A két zsaru. tJJüNTJlUM AJÁNLAT!^ " V CENTRUM HÉTFŐ Mini centrum 30% visszatérítés 1991. január 7-én kerámia áruk ^ 32 Ft-1400 Ft-lg Solidos, Elmex, Óceán fogkrém 29,30 Ft-45 Ft-lg. Amíg a készlet tart!