Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-26 / 25. szám
a 1 S' aj Dunántúli napló 1991. január 26., szombot Emelik az autók behozatali vámját (Folytatás az 1. oldalról) vizsgálata után. A hitel kamata - az eredeti konstrukció elképzeléseit megtartva — a mindenkori jegybanki alapkamat 75 százaléka, plusz a négyszázalékos kamat marge (a bank haszna), amit a pénzintézetek számítanak fel. A pénzintézetek a hitelhez — ugyancsak az eredeti elképzelések szerjnt — zálogjogot köthetnek ki. Változás viszont, hogy míg a korábbi kormány- rendeletben a kockázat megoszlott az állam és a pénzintézetek között, addig az új konstrukció szerint a kockázatot a pénzintézetek viselik. A hitelt egy személy több alkalommal is igénybe ve'heti, de ennek nagysága maximálisan 50 millió forint lehet. A konstrukció keretében olvan mértékben nvúitható hitel, amilyen mértékben az ellenérték az államadósság törlesztésére szolgál; a tanácsi alapítású vállalatok privatizációja esetében természetszerűleg a bevételek egy része az önkormányzathoz kerül. Or. Papácsy Edit, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára a közigazgatási bíráskodás megteremtéséről adott tájékoztatást. Az ezzel kapcsolatos törvénytervezet lényege. hogy az állampolgár bármelv államigazgatási határozatta! szemben a bírósághoz 'fordulhat jogorvoslatért. A kormány támogatja a magyar reformátusok világtalálkozóját László Balázs szóvivő elmondta: a kormány örömmel tudomásul vette és támogatja, hogy a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Lelkészi Egyesület június 21. és 30. között megrendezi a magyar reformátusok 2. világtalálkozóját. A kormány megbízta a Miniszterelnöki Hivatal illetékes politikai államtitkárát, Lukáts Miklóst, hogy az érintett minisztériumok -és főhatóságok tevékenységének koordinálásával segítse elő a református világtalálkozó előkészítését. A kormány anyagilag is támogatja az 53 év után ismét megrendezendő református világtalálkozót, s annak ugyanolyan jelentőséget tulajdonít, mint amilyet a katolikus hívők körében II. János Pál pápa idén augusztusra tervezett magyarországi látogatása tölt be. Emelkedik az autók vámja, kedvezményt kapndrk a katalizátorosak A kormány megvitatta a Pénzügyminisztérium tájékoztatását a személygépkocsi-behozatallal kapcsolatos tapasztalatokról, s úgy határozott, hogy az idén is csak import- engedéllyel rendelkező cégek folytathatnak ilyen jellegű tevékenységet. A kormány döntött a gépjármű-'behozatal vámtételeinek emeléséről is. Eszerint a személygépkocsi behozatalára kivetett vám 8 százalékkal emelkedik. A környezetkímélő katalizátoros autók az új vámtételekből 5 százalékos kedvezményben részesülnek. A négy évnél idősebb autók vámtétele továbbra is 30 százalékkal lesz magasabb. Ugyanakkor csökkentették az alkatrészek vámtételeit, s kedvezményben részesítik a haszonjárművek behozatalát. Két évszázad magyar színészetéből (Folytatás az 1. oldalról) — Mindenféléket. A levéltárban és a megyei könyvtárban magnószalagokon is eltették akkori nyilatkozataimat. Sokféle darabot játszottunk, és ahogy az már lenni szokott egy színház történetében, voltak sikereink és búbánataink, de legfőképpen reményeink, hogy a következő előadás mindig jobb, szebb lesz az előzőnél. — ön, mint a színházművészet, szi nháztörténet kiváló ismerője, milyennek látja a mai magyar színjátszás helyzetét? — A politikai rendszer változásával új lehetőségek is nyíltak a magyar színművészet előtt, az igények sem csökkentek irányában, de mégis nehéz helyzetben Tran, mert az objektiv feltételek, a színházak fenntartásának esélyei még bizonytalanok. Ezt mondom annak ellenére is, hogy úgy látom, a legtöbb oldalról jóindulattal fordulnak a színművészet felé. Ha a produkciók oldaláról tekintek a színjátszásunkra, az a véleményem, hogy. akár országosan, akár eqy-egy színházat tekintve, évadonként születik néhány kiemelkedő előadás, adódnak bukások, mig a többség átlagos színvonalú. (Menj gondolom, hogy baj lenne a magyar színházművészettel, de ez mindig attól is függ, hogy az előbb említett arányok miként alakulnak, nem kerülnek-e túlsúlyba a gyenge produkciók.- Mostanában min dolgozik? — Nemrégiben jelent meg az Úi magyar színháztörténet első kötete az Akadémiai Kiadónál, s most munkálkodom a második köteten. B. A. Polgármesterekkel találkozott az országgyűlési képviselő Ki fizeti a körjegyzőt? Dr. Wekler Ferenc ország- gyűlési képviselő találkozott tegnap az 5-ös számú választókörzethez tartozó települések polgármestereivel Mohácson. Az eredeti terv ' szerint egyebek mellett az egyes vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról is szólt volna, de elöljáróban kijelentette, hogy erről egyelőre nincs mit beszélni. Amíg a földtörvény és a kártalanitási törvény nem lép életbe, egész sor kérdés tisztázatlan. A több mint 60 polgármester azért jócskán ellátó továbbítandó kérdésekkel és gondokkal a képviselőt. Ki fizeti a körjegyzőt, mit tegyen Máriakéménd, amikor az óvoda a normativ támogatás szerint 370 ezer forintot kap, az intézmény fenntartása pedig több mint 1 millióba ikerül? Az igényelhető féltámogatásokat milyen szempontok alapján bírálják majd el? Kérhet-e Boly a régebbi társközségtől, Töttöstől a 25 felsőtagozatosa után ebédtérítést, napközis hozzájárulást? Boly viszont arra kiváncsi, hogy az úgynevezett vonalas vezetékek - víz, szennyvíz — üzemeltetését átvehe- tik-e az önkormányzatok? Ivándárdán a decemberben átadott vízvezeték mielőbbi használatiba vételéhez kérnek segítséget. Szajkón, Versenden halaszthatatlannak tartják a rendszeres szociális segélyben részesülők rászorultságának a felülvizsgálatát. Feked polgár- mestere szerint az önkormány- ' zat máris nem az a szervezet, amiért életre hívták, hiszen a helyi rendeletek, szabályok helyett központi elő* Írások irányítják a településeket. Dr. Wekler Ferenc a felvetett gondok egy részét megválaszolta, a többit Ígérete szerint képviseli a Parlamentben. A péntekihez hasonló találkozásokat a polgármesterekkel a jövőben rendszeressé kívánja tenni. B. M. NAGYVILÁGBAN-ó- PÁRIZS: Michel Rocard miniszterelnök, Roland Dumas külügyi államminiszter és Lauernt Fabius, a Nemzetgyűlés, valamint Alain Pober, a szenátus elnöke is fogadta pénteken a lett és a litván külügyminisztert. Jannis Jur- kans és Algirdas Saudargas rövid látogatáson tartózkodik Párizsban, s elsősorban a balti államok követeléseinek francia támogatásáról tájékozódik. A három balti állam egyúttal azt is kéri, hogy tájékoztató és képviseleti irodát nyithasson Franciaországban.-f BUKAREST: Közel egy milliárd dolláros IMF-hitelben részesül az idén Románia - közölték a bukaresti kormányzat és a nemzetközi pénzügyi szervezet képviselői. /A Vilnius: „Ne legyen katonai megszállás" feliratú táblát tart egy litván férfi a parlamentnél rendezett tüntetésen, január 24-én. Az épületet második hete önkéntesek őrzik. Miután a szovjet hadsereg egységei több középületet megrohamoztak és elfoglaltak. MTI TELEFOTO Irán nem lép háborúba Irak oldalán (Folytatás az I. oldalról) sitottn az iszlám oiszág egyes radikális vezetőinek azt a javaslatát, hogy Irán Irak oldalán lépjen be az öbölbeli háborúba. Ez öngyilkos lépés lenne Irin számára — vélekedett az államfő. Teheránban a pénteki imán Rafszandzsani védelmébe vette az. iráni kormány semle- gességi politikáját. Irán nem onthat vért Irakért, hogy az kijárathoz jusson a Perzsa- öbölben, de az amerikaiakért sem, hogy megnyerjék a háborút — fejtette ki az államfő. Rafszandzsani hangoztatta: országa geostratégiai szempontok miatt nem fogadhatja el, hogy Iraknak szabad kijárása- legyen az Öbölben, mert az aláásná Irán biztonságát. * Irak újabb rakétatámadást intézett pénteken este Izrael ellen, az öböl-háború kezdete óta immár az ötödiket. A hagyományos robbanótöltettel felszerelt Scud-típusú föld-föld rakétákat, amelyeket azúttal is Irak nyugati . részéből indítottak, amerikai Patriot rakétákkal a levegőben felrobbantották — közölte Nahman Sai tábornok, az izraeli hadsereg szóvivője, hozzátéve, hogy összesen hét Scud-ot lőttek le. Elhárításukra több indítóállásról bocsátottak fel nagy számú Pat- riot-rakétát. A Scudok egyes darabjai Izrael északi és középső részén lakott területen, többek sem. A tévéközvetítések révén „ingyenreklámot" kapott Patriot rakétákat előállító Raytheon és a Martin Marietta cég számos megkeresést kapott vásárlásra Törökország, Dél-Korea, Nagy-Britannia és az Egyesült Arab Emírségek részéről. A tisztázás igényével A Magyarországi Horvátok Szövetségének elnöke, Fran- kovics György ma táviratot küldött a Horvát Kormánynak és a köztársaság elnökének, dr. Franjo Tudjmannak, amelyben támogatásáról biztosítja a horvátországi vezetőséget az előállott legújabb jugoszláviai események kapcsán. A legfelsőbb jugoszláviai katonai vezetés ugyanis létében fenyegette meg a tagköztársaságok legitim és demokratikus kormányait, főként a horvátországit, ahol a törvényes rend védelme céljából köz- társasági szintű fegyveres alakulatokat hoztak létre, s akiknek a legfelsőbb katonai vezetés rendelkezése értelmében be kellene szolgóltatniok a fegyvert. A Horvát Nemzetgyűlés mától a rendkívüli helyzetet figyelembe véve, folyamatosan ülésezik. A magyarországi horvátok támogatásában megfogalmazódik az a remény, mely szerint a közös párbeszéd elvezethet a dolgok megnyugtató módon történő tisztázásához, egyúttal a horvát szuverenitás megőrzéséhez. SZADDAM HÚSZÉIN AGYONLOVETTE A LÉGIERŐ PARANCSNOKÁT? A pénteki nap Öböl-háborús krónikájának kiemelkedő, de ez idő szerint nehezen ellenőrizhető híre, hogy Szaddám Húszéin iraki elnök a napokban agyonlövette hadserege légierejének és légvédelmének parancsnokát. A hír az Interfax nem hivatalos szovjet hírügynökségtől származik, de a forrásként megjelölt moszkvai védelmi minisztériumban cáfolták, hogy ilyen információval látták volna el az Interfax hírszolgálatot. Horvátoszág elfogadna katonai segítséget A bérszabályozásról tárgyalt ismét az Érdekegyeztető Tanács (Folytatás az 1. oldalról) bérliberalizálás feltételeit miméi előbb meg kell teremteni a liberalizáció 1992-es érvényesülése érdekében. Megbízták az ÉT bér- és munkaügyi bizottságát, hogy 1991. június 1-jéig erre koncepciót készítsen. Ugyancsak egyetértés volt abban, hogyha a minimális bérek eléréséhez szükséges bértömeg az éves tömeg 3 százalékát meghaladja, akikor ezt az összeget ne terhelje az adó. A kormány is elismerte azt a munkavállalói és munkaadói igényt — Így az ÉT álláspontjaként értelmezték —, hogy a szabályozás tulajdon- és szektorsemfeges legyen. Jelenleg ugyanis a bér- szabályozás nem vonatkozik a vegyesvál la latokra és a 20 millió forint alatti éves bérköltséggel gazdálkodó szervezetek dolgozóira. Lényegében a tárgyaló felek egyetértettek a közszolgálati munkaterületek bérszabályozására vonatkozó elvekben. Ezek szerint az adómentes béremelési mértéket 10, a kedvezményes adózású mértéket 6 százalékkal haladhatják meg maximálisan azokon a területeken, ahol száz százalékban közszolgáltatást végeznek. Ez a kedvezmény vonatkozik a MÁV-mál és a postánál dolgozókra. A kormány vállalta, hogy az 199,1-es költségvetési törvény felülvizsgálatakor keresi a lehetőséget a költségvetési munkaterületek bérelmaradásának csökkentésére, a bérkövető automatizmus megvalósítására. A kormány vállalta, hogyha az 1991-re prognosztizáltnál nagyobb (az egész évre számítva 5 százalékot meghaladó) az infláció, a bérszabályozás mértékéről újabb tágyarlásokat kezd az ÉT-iben. A tárgyalás este 7 órakor még nem fejeződött be. között Haifa körzetében csapódtak be, és mintegy tiz ember megsérült. (Állapotukról sem adtak tájékoztatást.) A Az öböl térségében csütörtök este óta vastag füstfelhő gomolyog — jelentette pénteken az ÍRNA iráni hírügynökség. A füst minden valószínűség szerint az olajmezőkön történt robbanások következménye. Az ÍRNA megfogalmazása szerint a vastag füstfelhő akkora kiterjedésű, hogy „nem látni sem az elejét, sem a végét". * A Kuvait elleni invázió következtében megemelkedett olajárak, illetve az Irak elleni háború miatt jelentős bevételekre tettek szert az amerikai olaj- és hadiipari cégek. A Texaco képviselője elmondta, hogy a cég nyeresége 1990 utolsó negyedévében 35 százalékkal növekedett, és elérte a 388 millió dollárt. Ugyanabban az időszakban a Mobil Oil vállalat nyeresége 45,6 százalékkal, az Amoco Oil cég esetében pedig 68,6 százalékkal emelkedett. Nem kevés nyereséget hozott az Öböl-háború a vezető amerikai hadiipari cégeknek (Folytatás az 1. oldalról) A zágrábi védelmi minisztérium pénteki közleménye szerint a Horvátország területén állomásozó szövetségi katonai alakulatok váltoaztlanul teljes harckészültségben vannak, belgrádi parancsra várva, hogy megkezdjék a horvát rendőrség erőszakos feloszlatását. Franjo Tudjman horvát elnök Belgrádba utazott aznap, hogy Szlobodan Milosevics szerb elnökkel tárgyaljon a szerb—horvát ellentétek feloldásáról. A jobbközép kormányok vezetése alatt álló, legfejlettebb taqköztársaságok - Horvátország és Szlovénia — szuverén államok laza konföderációjaként képzelik el a leendő Jugoszláviát. A központi kormány, a jugoszláv hadsereg és a szocialista kormányzaté, elmaradottabb Szerbia a központból irányított föderáció mellett tör lándzsát. Szlovénia és Horvátország azzal fenyegetőzik, hogy kilép a jugoszláv államszövetségből, ha nem kap a korábbinál sokkal nagyobb függetlenséget. Ennek ' megakadályozása végett a központi kormány elrendelte a függetlenedő tagköztársaságokban létrehozott fegyveres testületek feloszlatását, és kijelentette, hoay ha kell, akár fegyveres erővel is érvényt szerez akaratának. w Épületgépészeti „ tanácskozás Pécsett (Folytatás az f. oldalról) magas árak mellett nem lenne mindegy. A résztvevők szót ejtettek az ipari tanulóképzés teljes megreformálásáról, amelyben az 508-as Szakmunkásképző Intézet jelenlevő képviselői teljes támogatásukat ígérték meg. Ennek fejében a szövetségbe tömörült mesteremberek egyenesen a szakmunkás intézethez utalnák át a kötelező képzési hozzájárulást. A szakmai felkészültség javítása érdekében a közeljövőben továbbképzésre kerül sor hazai és külföldi cégek bevonásával. Ennek elősegítése érdekében határozat született az idegennyelv-tanulós mielőbbi beindítására, hogy a külföldi szakmai képzés ne okozzon gondot a mestereknek. Fontos tényező még a szervezetbe tömörült vállalkozók számára, hogy lehetőség van külföldi kereskedők bevonására, egy nagy kereskedelmi hálózat létrehozása, melynek beindulása m*°konyan hatna mind a megrendelők, mind a mesterembe- rek_pénztá reá jóra. X