Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-23 / 22. szám
Tájékoztató a ny (3. old.) Népi ülnökök választása Göncz Árpád köztársasági elnök - az igazságügy-miniszter előterjesztésére - úgy rendelkezett, hogy február 26. és március 17. között kell megválasztani a Fővárosi Bíróság, a helyi, a megyei, a munkaügyi és a katonai bíróságok népi ülnökeit. A köztársaság elnökének határozata o Magyar Közlöny 4. számában jelent meg. KÖZÉLETI NAPILAP Nem a tervek szerint halad az Öböl-háború r Álcázott iraki szuperbunkerek A brit állami BBC tévé miniszterelnökségi tudósitóinak keddi értesülései szerint az Öböl-háború „nem a tervek szerint halad”. A szövetségesek lendületét visszavetette, hogy a légitámadások egyelőre „nem érték el céljukat”, sem az iraki légierővel szemben, sem a Scud rakétákkal szemben. Hegrepedt az olajvezeték Már nagy erőkkel dolgoznak a helyreállításán, Így várhatóan szerdán hajnaltól ismét szállítja a gázolajat és a benzint a Leni.nvárost Ebessel összekötő vezeték. A megrongálódását hétfőről keddre virradó éjszaka Polgár térségében állapították meg. Dobány László, az Afor műszaki vezérigazgató-helyettese az MTI érdeklődésére elmondotta: a vizsgálat azonnal megkezdődött, a hibát az eddigi megállapítás szerint az okozta, hogy a földben elhelyezett csővezetéket egy munkagép megrongálta. A térségben ugyanis vízvezetékhálózatot építenek. Mivel a kőolajterméket igen magas — 64 atmoszférájú — nyomással szállítják, a műszaki hibát a bányahatóság is vizsgálja. A pécsi cég süt finom fehér kenyeret Beszámoltunk arról, hogy több kenyérgyár felhagy a finom fehér kenyér gyártásával Nos, a Pécsi Sütőipari Vállalat a kivételek közé tartozik, továbbra is küld a kereskedelemnek ebből a hatósági áras termékből, mert számításai szerint egyelőre gazdaságossá tudja tenni a termelést. A pécsi cég is emeli árait február 1-jétöl, de a társvállalatoknál enyhébb mértékben. Egyébként a finom fehér kenyér fogyasztói ára 20,40 forint. Regülőgépeltérítés A keddi értékelés szerint a légi hadműveleteket nagyon hátráltatja az időjárás, a felhős égbolt, a köd. Hasonló tényező, hogy az irakiak felgyújtottak néhány kuvaiti oloj- létesitményt: az ezekből gomolygó fekete füstfelhő külön álcázza d hadszínteret és - ha elkezdenék - a szárazföldi hadműveleteket is akadályozná. — A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatta munkáját kedden az Országgyűlés. Napirend előtt kért szót Bántly György (MDF), emlékeztetve képviselőtársait: az ország az idén másodszor ünnepli meg Kölcsey Ferenc Himnuszának születésnapját. Bánffy György emelkedett hangú felszólalásában kifejezte reményét, hogy a magyar kultúra napja nem előirt ünnep lesz, hanem a nép avatja azzá. Brit katonai elemzők mind gyakrabban hangoztatják, hogy a szárazföldi hadműveletek előkészítése két hónapig is eltarthat, ha kellő biztonságot akarnak. Ám ha kitavaszodik, hamar elviselhetetlenné válik a meleg a sivatagban, ami az iraki hadseregnek segíthet. Egyelőre főként azt tartják nehézségnek, hogy „nem lehet az ellenséget legyőzni, ha az kitér a harc elől". Szabad György ezután bejelentette: a Házbizottság hétfői ülésén a többség nem tartotta kívánatosnak a tárgysorozat módosítását, igaz, konszenzus nem alakult ki arról, hogy a Parlament tartson-e zárt ülést a december 18-i zárt ülésen hozott döntés nyilvánosságra hozataláról. Miután Eörsi Mátyás (SZDSZ) fenntartotta határozati javaslatát, a plénum szavazott e kérdésről. A képviselők 91 igen, 127 nem szavazattal, 17 tartózkodás ellenében elvetették a javaslatot, ezzel továbbra is államtitokká minősítve a december 18-án elhangzottakat. (Folytatás a 2. oldalon) A BBC washingtoni tudósítói szerint a Fehér Ház nyomás alatt van, hogy kedvező híreket közöljön. Emlékeztettek az 1973-as arab-izraeli háborúra, amikor ugyancsak eltelt vágy tíz nap a csatából, mire az amerikai sajtóba beszivárgott a felismerés, hogy Izrael bajban van. „Hasonló effektus érvényesül mostanában", mondták a tudósítók. Nagyerejű légicsapást mért hétfőn este és kedden hajnalban a dél-iraki Bászra városára a szövetséges légierő. Az iráni ÍRNA hírügynökség jelentése szerint a Bászrától negyven kilométerre levő iráni városban, Khorramshahrbon is megremegtek az épületek a robbanások erejétől. (Folytatás a 2. oldalon) Kupa Mihály Párizsban Pierre Beregovoy francia gazdasági és pénzügyi államminiszterrel tartott megbeszélést kedden Párizsban Kupa Mihály pénzügyminiszter. Az igen szívélyes eszmecserén szó volt a magyar—francia gazdasági kapcsolatokról, az együttműködés továbbfejlesztéséről, a magyar pénzügyi kormányzat terveiről. Béregovoy ez alkalommal is leszögezte: a francia kormány támogatja Magyarországot a nemzetközi pénzügyi intézményekben, szükségesnek tartja azt, hogy mielőbb létrejöjjön a társulási szerződés az Európai Közösséggel. Az államtitok titok marad Vita az ön- kormányzatokról Ifi lägt «6 emberi sejtek A német műszert a POTE kísérleti sebészeti intézetében állították munkába. Képünkön: Hanns Rehfeld német fökonzul (jobbról a második) és dr. Török Béla. Fotó: Proksza László A Humboldt Alapítvány ajándéka Amit emberi szem nem lát, a műszer érzékeli Három és fél millió forint értékű műszert adott át jelképesen tegnap a POTE Kísérletes Sebészeti Intézete részére Hanns Rehfeld, a pécsi német főkonzulátus vezetője. A főkonzul a műszert ajándékozó Humboldt Alapítványt képviselte ez alkalomból. (A Humboldt Alapítványt Alexander von Humboldt emlékére alapították Berlinben, 1860-ban. Az alapítvány célja, hogy a világ minden tá- já'ól, minden tudományágban dolgozó olyan fiatal szakembereknek biztosítson ösztöndíjat — nemzetiségre, fajra, vallásra, politikára való tekintet nélkül -, akik valamilyen területen már tudományos eredményeket értek el. Az ösztöndijat pályázni lehet, évente 500 fiatal kutatónak biztosítanak ilyen lehetőséget.) Hogy mi volt az ajándékozás előzménye, és milyen célra használható fel az ajándékozott műszer, azt dr. Török Béla egyetemi tanártól, a POTE Kísérletes Sebészeti In(Folytatás a 2. oldalon) Mohácson nem kell helyi adót fizetni A képviselők elfogadták a költségvetési tervezetet Mohácson a város önkormányzatának képviselőtestülete a hétfőn tartott ülésén elfogadta az 1991-re szóló költségvetési tervezetet. Ennek alapján változatlanul elsődleges feladatuknak tartják az intézményhálózat működtetésének megtartását, ezért a normatív támogatásokat a 20 százalékos bérfejlesztési lehetőségnek megfelelő összeggel, továbbá a dologi kiadásoknál a várható infláció ellentételezésére plusz 30 százalékkal egészítették ki az intézmények költségvetését. A város ebben az évben 755 millió 275 ezer forinttal gazdálkodhat. Nagyon várják (Folytatás az 5. oldalon) Egy üveg jól becsomagolt kölnivízzel térítette el az Aeroflot Tu—154-es repülőgépét hétfőn az a szovjet férfi, aki végül is álmai városa, Isztambul helyett a bulgáriai Bur- gaszban ért földet. A 36 esztendős Andrej Jur- jevics Gan, aki tavaly novemberben -szabadult utolsó börtönbüntetéséből, egyelőre semmit nem árult el tettének indítékairól. A gépeltérítő, miután megadta magát a bolgár belügyminisztérium különleges, terroristaellenes osztagának, csak annyit nyilatkozott, hogy „pszicbikailag nem érzi jól magát". A gép utasai megerősítették, hogy a repülőút során a gépeltérítő állandóan valamiféle tablettákat szedett. Az őrizetbe vétele után lezajlott ellenőrzés bebizonyította, blöff volt a kölnivizes gépeltérítőnek az az állítása is, hogy a gépen-két, mindenre elszánt társa tartózkodik. Az utasoknak szerencsére az ijedtségen kivül semmi bajuk nem esett. Az idei téli vásár nem hozta meg o várt érdeklődést. Felvételünk a pécsi Mecsek Áruházban készült. Fotó: Proksza László Téli vásár, kevés vevővel Megkezdődött a téli vasár, január harmadik hetében. Az áruházak kirakatain nagy betűk hirdetik: Január 21—február 2-ig 30—40 százalékos engedmény. Többen megállnak a portálok előtt, tanulmányozzák az árakat, majd továbbsétálnak: nekik még így is sok. A Konzum Áruház első emeletén kényelmesen lehet vásárolni. Nagyobb tömeg a di- vatáruösztályon a gyerekpu- lóveréknél és az olcsó harisnyáknál gyűlt össze. A szabadidőruhákat inkább csak nézegették a széles választék, és a 30-40 százalékos árengedmény ellenére is. A férfiingeket 37—40-es méretekben áraztak le, de többen kerestek nagyobb méretet is. Az áruház átlagosan 40 százalékkal olcsóbban kínál gyerek kötött pulóvereket!' lánykakardigánokat, női és férfikalapokat. A kanfekcióosztályon gyermek- és férfidzsekiket, bébi lábzsákokat, lánykaruhákat, blúzokat, szoknyákat, téliesített ballonokat. Tegnap már nem volt egyetlen, olcsóbban megvásárolható férficsizma sem o cipőosztályon. A női csizma is 35-37,5 méretig volt kapható minden fazonban. A Centrum Áruházban hiába kerestünk gyerekcsizmát, a női és férficsizmákat 40 százalékkal kínálták olcsóbban. A hótaposók közül a női 30 százalékkal, míg a férfi 40 százalékkal kerül kevesebbe. Habselyem női köntösöket, indiai hálóingeket, sálakat, sapkákat, pamut-, műszálas . és gyapjúpulóvereket, dzsekiket, öltönyöket is olcsóbban lehet megvásá rolni. Az Ifjúsági Áruházban 20- 50 százalékot engedtek a kör (Folytatás a 2. oldalon)