Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1991-01-20 / 19. szám

Olvasószolgálat Hírek, tudósítótok, események közölhetők 14—18 óráig a 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: BARLAHIDAI ANDREA von Cinegemadár népdal­éneklési verseny Hétszázan neveztek be a Tolna megyei amatőr népdal- énekesek, együttesek sereg­szemléjére, melynek első for­dulóját tegnap tartották a szekszárdi Babits Mihály Mű­velődési Központban. A ver­senyre minden korosztály je­lentkezhetett. Sok általános is­kolás és felnőtt nevezett be, kevesebben a középiskolások közül. Szekszárdon kívül a kö­vetkező napokban Dombóvá­ron, Bonyhádon és Gyünkön is megrendezik a verseny első fordulóját. Februárban a má­sodik fordulóba bekerültek tép­nek föl, s áprilisban rendezik meg a legjobbak közreműkö­désével a szekszárdi gálamű­sort. A verseny egyébként in­kább seregszemle, mintsem vetélkedés, nem lesznek első­második—harmadik helyezet­tek, viszont mindenkinek ad a zsűri szakmai tanácsot. A Ci­negemadár versenyben az idén többen vesznek részt, mint az elmúlt évben. Pécsi TV: reggel és délben Ma két alkalommal is láthatják a pécsi és Pécs környéki nézők a VTV adását az MTV 1-es csa­tornáján a 26-os és 49-es sávon. A reggeli magazin 7 órakor kezdődik, majd 12 óra 30 perckor öt ön- kormányzati szakbizottság elnökét kérdezik a műsor­vezetők - és kérdezhetik a nézők, a 32-333-as és a 12-516-os telefonszá­mon. A műsorban szó lesz: oktatásról, egészségügy­ről, kultúráról, sportról és adóügyekről, s emellett szóba kerül a képviselők tiszteletdija isT Műsorve­zetők: Pauska Zsolt és Ferling József, a szerkesz­tő-rendező: Müller István. (Amennyiben az Oböl- beli események közvetítése a reggeli vagy a déli idő- sávot igénybeveszi, a mű­sort későbbre halasztják.) O Kiállítás a fürdőben. Za­lakaroson, a fedett fürdő te­rületén kiállításokra alkalmas bemutatórészt alakítottak ki. A tervek szerint havonta rendez­nek új kiállításokat o fürdő­galériában. Első alkalommal tűzzománcképekböl tartottak bemutatót, mig most népmű­vészeti alkotások láthatók. A zalakarosi fürdő már a nyári szezonra is készül, strandjukon korszerűsítik a gyógyvizes me­dencét. A medencét fagyálló burkolattal vonják be, vízfor­gató, fertőtlenítő berendezés­sel látják el. Időjárás Várható időjárás az országban vasárnap estig: folytatódik a de­rült, reggel és délelőtt néhol kö­dös, egyébként száraz idő. A vál­tozó irányú szél mérsékelt marad. Továbbra is erős lesz az éjszakai lehűlés, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —8 és —13 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap az ország nagy részén 0, a hosszabb ideig ködös tájakon — 5 fok körül -várható. Leszúrták az „értelmiségi disznót” Aranyosgadányban . . . A Pécs-Baranyai Értelmiségi Klub el­nöke, dr. Horváth Csaba portájára invitálta tegnap a klub tagjait, s kisebb fárasztás után kö­zös erővel sikerült is legyűrniük a majd másfél mázsás sertést. A sikeres akciót az érdekeltek természetesen kellő módon megünnepelték... Fotó: Proksza László O Búza vagy rozs? A So­mogy Megyei Sütőipari Válla­lat lecfkeresettebb termékei közé a házi jellegű, kézi tech­nológiával készülő „Somogy" kenyér tartozik, de sokan vá­sárolják a burgonyás kenyeret ■és a finom rozslisztből sütött „Zselici” rozsost. A teljes kiőr­lésű, az egészséges táplálko­zásban is szerepet játszó „So­mogyi" rozsos is népszerű, bár kevesebben fogyasztják, mint a fehér kenyereket. A vállalatnál többféle rozsos ke­nyérrel is próbálkoztak, ám tapasztalataik szerint a legjob­ban a „Somogyi” rozsos nyer­te mea a vásárlók tetszését. ■A vállalat készít korpás nagy­kiflit és rudat is. O Pályázatok a nagykani­zsai uszoda üzemeltetésére. A Dél-zalai Vizmű működtet­te ez idáig az uszodát, to­vábbi üzemeltetésére több pá­lyázat is érkezett a nagykani­zsai Polgármesteri Hivatalhoz. Volt, aki több pályázatot is benyújtott. A pályázókat sze­mélyesen is meghallgatják. O A keresztény egységért egyetemes imahét kezdődik Január 21-én 18 órakor Mohá­cson elsőként az evangélikus templomban. Az imahetet együtt tartják a római kato­likus, református, evangélikus és a görögkeleti szerb gyüle­kezetek lelkipásztorai és hívei. O Felújítják a fürdőt. Dom­bóváron a Gunaras gyógyfür­dő fedett medencéjét még ta­valy bezárták, mivel a régi tetőszerkezet megrongálódott. A felújítás elkezdődött, mór állnak az új falak, s nemso­kára az új tetőszerkezet épí­téséhez is hozzáfognak. A népszerű gyógymedence nyitá­sát a szezon kezdetére terve­zik, de a gyógykezelések ad­dig is igénybevehetők. O Bemutató olasz cipőkből. Olaszországi női-, férfi- és gyermekcipőkből rendeznek be­mutatót Kaposváron, az Enzi­an Transport Kft. Tóth Lajos utcai irodájában január 21-én, 22-én és 23-án. A kft. hosz- szú távú szállítási szerződést kötött egy olasz cipőgyárral, s nyilatkozatuk szerint a cipők ára is kedvező. A bemutatón az állami vállalatok és kiske­reskedők megrendeléseiket is leadhatják. O Bizonytalan a helyzet a nagyatádi cérnagyárban. Az idei évben csupán másfél hó­napra van előmegrendelése a gyárnak. Habár mindennap kapnak megrendeléseket, való­színűnek látszik, hogy nem érik el a tavalyi 2700 tonnás ter­melést. Az öböl-válság kelle- (metlenül érinti a céget, mivel a tekintélyes nyugat-európai export mellett a Közel-Kelet is jelentős felvevője volt a gyár termékeinek. A belföldi igé­nyeket azonban jobban ki tudják elégíteni ebben az év­ijén. O Természetvédelmi bemu­tató. A szekszárdi Babits Mi­hály Művelődési Központban természetvédelmi kiállítás nyílt. A Közép-dunántúli Vizmű Vál­lalat vándorkiállítását a szek­szárdiak több helyi adattal, információval egészítették ki, s iskolák részére videofilmeket is vetítenek Tolna megye ter­mészetvédelmi értékeiről, er­deinek állapotáról, a levegő és a vír szennyezettségéről. A kiállítás február 6 ig tekinthe­tő meg. Ne sokat költsön Nagy a nyüzsgés a pé­csi Kossuth utcán szom­baton délelőtt. Téli vásár kezdete, kedvezményes áru ezek-azok a kirakatokban. A Centrum Áruház előtt többen vitatják, a leérté­kelt árak kedvezménye­sek-e vagy sem. Egy jól öltözött, magas fiatalem­ber is ácsorog köztük, hát­tal a kirakatnak. Araszol­va közeliti meg a sarki szeméttartót, ' majd lecö- vekel mellette. Láthatóan zavarban van, de nem tá­gít. Majd, mintha csak vé­letlen volna, egy hirtelen mozdulattal belenyúl a szeméttartóba és kiemel belőle egy pár női köröm- cipőt. Ki tudja honnan ke­rült oda. Látszólag telje­sen új, csillogó és sértet­len bőrű. A cipővel a bundakabátos fiatalem­ber megfordul és óriásia­kat lépve eltűnik a forga­tagban. O Fotók Somogybán. A XVI. „Barátság hídja” nemzetközi fotókiállításra kerül sor Ka­posváron az idén. A pályázat témája kötetlen, nevezési díj sincs, a szervezők viszont min­den amatőr és hivatásos foto­gráfust várnak a világ min­den tájáról. A hagyomá- pyosan megrendezett sereg­szemlén ezúttal nem kérnek sorozatokat és nagyobb ké­peket, mindenkitől legfeljebb négy monochrom és négy szí­nes képet várnak. Az ötletek­kel és az alkotásokkal augusz­tus 1-jéig lehet jelentkezni a Latinca Sándor Művelődési Központ Somogyi Fotóklubjá­ban, ahol bővebb információk is szerezhetők a pályázati fel­tételekről. Halálozás KOZMA LAJOS (Kájusz), máriagyüdi ferences, életének 94. évében elhunyt. Temetése január 21-én (hétfőn) 11 órakor a Baja melletti Csikériában lesz. O Hóra várva. Komlón, a budafai sípályán minden ké­szen áll a síelni vágyók foga­dására. Beindításra vár az új, tányéros sífelvonó és a sífel­szerelés-kölcsönző. A síeléshez már „csak" a hó hiányzik. . . O Bőr kivételével. Kül- és belföldön egyaránt népszerűek a csurgói Napsugár Ipari Szö­vetkezet ruházati cikkei. Bőr kivételével mindenfajta anyag­ból varrnak szabadidő- és sportruhákat, dzsekiket és ka­bátokat. A szövetkezet önálló export—import-joggal rendelke­zik, s 15 alvállalkozóval is dolgoznak. O Japánul a gimnáziumban. Az országos beiskolázású ká­posztásmegyeri Babits Mihály Gimnáziumban japán nyelvet is oktatnak. A felvételhez az angol nyelv ismerete szüksé­ges, mert a második év végén angolból középfokú nyelvvizs­gát tehetnek a diákok, míg japánból negyedikben vizsgáz­nak. Az idei, januári felvételi vizsgára többszörös volt a túl­jelentkezés. O Ünnepi megemlékezést tartanak január 21-én 14 óra­kor a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége bara­nyai tagjai Pécsett, a Helyőr­ségi Klubban. A debreceni ideiglenes kormány felhívására 1944-ben, illetve 1945-ben megalakult 1. magyar vasút­építő hadosztályról és a 3. vasútépítő dandárról, valamint a Budai önkéntes Ezredről emlékeznek meg. Előadó dr. Jávor János bajtárs. O Most már hetente há­romszor ad tanácsadó ügyele­tet a Pedagógusok Demokra­tikus Szakszervezete dél-dunán­túli irodája Pécsett, a Felső- vámház u. 11-ben. így hétfőn, kedden, pénteken várják az érdeklődőket. Hétfőn ingyenes ioqi tanácsadásra kerül sor 16—18 óráig. Telefon: 33-969. O Bejegyezte a cégbíróság. Pécsett a Cégbíróság beje­gyezte hazánk első magán- helyközi buszjáratát működtető Majoros György Betéti Társa­ságot. A járatok Pécs és Ko- zármisleny között járnak feb­ruár elsejétől. A vállalkozó csaknem fél évig küszködött, mire sikerült terve. Munkáiét ez alatt segítette dr. Novak István. HL-05-07 Nem az útviszonyoknak meg­felelően vezette személygépkocsiját Pécs és Komló között a lefagyott úttesten egy férfi január 18-án dél­előtt. Áttért a bal oldalra, ott fel­borult. A kocsi vezetője súlyos sé­rülést szenvedett. A becsült kár 15 ezer forint. •k Pécsett, a Kodály Zoltán és a Petőfi utca kereszteződésében egy személygépkocsi a kijelölt gyalog- átkelőhelyen elütött egy tanulót, aki könnyű sérülést szenvedett. A baleset január 18-án 15 órakor tör­tént. Az anyagi kár 10 ezer forint. kronikaI MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: 7 óra). Bóbita Bábszínház: dér (de. 10 óra). Víg özvegy Bóbita a (este FILM Uránia: Kickboxer (4, 6, 8). Kossuth: A kis hableány (10, 12, 2, 4), Rain Man (6, 8). Apolló, terem: Vége a régi idők­nek (f6). Park: A tél foglyai (f5, f 7, f9). Nevelési Központ: Call girl öt­százért (f4, fó). Ságvári: Papa, én nő vagyok (fó). Komló: Dick Tracy (5, 7). Mohács: Rövidzárlat (4, 6. 8). Siklós: Vad orchideák (5, 7). Szigetvár: Vissza a jövőbe III. (6. 8). PÉCSI RADIO 9.00: Emberek, emlékek, dalla­mok. 10.00: Hírek. 10.05: Zenés kí­vánságok. 11.00: Műsorzárás. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzetségi mű­sor. 14.00: Német nyelvű nemzeti­ségi műsor. 15.00: Hírek. 15.05: A pécsi stúdió három nyelvű szolgál­tató és kereskedelmi műsora. 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi mű­sor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 19.25: Esti zene, sport, infor­mációk. 20.00: Zenés riport-, üze­net- és kívánságműsor. 21.30: Mű­sorzárás. TELEVÍZIÓ MAGVAR TELEVÍZIÓ TV 1. 7.58: Műsorismertetés. 8.00: ,,jgy szól az Úr!’' A Biblia üzenete. 8.05: Kéménymesék. 8.25: Családi- torna. 8.30: Cigánykerék. 9.00: Me­semondó. Angol mesefilm. 9.25 Angol nyelvlecke kicsinyeknek. 9.30 Orrom krumpli, hajam kóc! 9.45 Sibenik, ahol együtt játszik a vi­lág. 10.10: Corbusier nyomában Indiában. Indiai—magyar dokumen- tumfilm-sorozat. 10.55: Vasas — BSE női röplobdamérkőzés. 12.15: Kép­újság. 14.40: Képújság. 14.47: Mű­sorismertetés. 14.50: Három kíván­ság. 15.50: Kerék-bár. 16.35: Mű- sorajánlot. 16.40: Örömhír. 17.00: ..Walt Disney bemutatja”. 18.55: Kávészünet. Viccmester: Antal Imre. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.15: Szeszélyes évszakok. Szórakoztató magazin. 21.30: Terence Trent D'Arby. Német koncertfilm. 22.30: Telesport. 22.45: Képújság. TV2. 9.00: Tévémagiszter. 14.00: Kép­újság. 14.15: Tv2. Benne: Riportok — Időjárás — Zene. Teledoktor. 15.00: Humberto cirkusz. Csehszlo­vák tévéfilmsorozat. 2. rész (ism.). 15.52: Tv2. Benne: Nótaszó. Leszler József dalai . . . 16.35: Álljunk meg egy szóra! 16.45: Tv2. Benne: Mi történt a jövő héten? 17.45: Gye- rekekenk. 18.06: Tv2. Benne: Fiatal művészek stúdiója. Új dalok. 19.00: Premier. 22.00: Tv2. 22.10: Ettore Majoránna titokzatos eltűnése. NSZK dokumentumfilm. 22.50: Tv2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.25: Műsorismertetés. 9.30: Hí­rek. Időjárás. 9.35: Ceruza. 10.00: 'Gyermekmatiné. 1-1.00: Agrárius. 12.00: Jó ebédhez szól a zene. 13.00: Idegen tájak. 14.00: Hírek. 14.05: Vasárnap. 16.00: A tudo­mány világa. 18.45: Rajzfilmsorozat. 19.10: Tévéfortuna. 19.30: Tévé­napló I. 20.00: Hogy volt? 21.05: Dallamvilág. 21.35: Tévénapló II. 21.55: Sportszemle. 22.25: Hírek turistáknak. 2. MŰSOR 7.30: Műsorkezdés, műsorismerte­tés. 7.35: Tévénaptár. 7.45: Hírek. 7.50: Ráadás. 19.30;, Tévénapló. 20.45: Hírek. 20.50: Határtalan já­ték. 23.00: Határtalan álom. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 11.00: Európai sálqerlista. 11.30: Egyveleg. 13.30: Halló, Ausztria — 15.00: írva vagyon, kai magazin. 16.30: magazin. 17.30: A 18.00: üzleti hét. tudósítások. 19.30 20.00: SPIN — slágerlista. 21.00 Film, utána Egyveleg. halló, Bécs! 16.00: Turiszti- Német nyelvű világ holnap. 18.35: Belföldi Videódivat. MUSIC TV 13.30: XPO. 14.00: Pip Dann 18.30: Rivaldafény. 19.00: Antsrikai top 20. 21.00: 120 perc. 23.00: XPO. 23.30: MTV-klub 24.00: Headbangers Ball. 0.30: Ray Cokes. 3.00: Éjszkai videók. SKY EUROSPORT , 7.00: A hatalom órája. 8.00: Mókagyár. 10.00: Nemzetközi sport. 11.00: ökölvívás. 12.00: Kosárlabda. Sí. Négyes bob-vb. 15.00: Billiárd. 19.00: Nemzetközi motorsport. 20.00: Billiárd. 23.00: Sí. 1.00: Ké­zilabda. 2.00: Műsorzárás. RTL 6.00: Daktarf. 6.45: Lassie. 7.10: Maci Laci (ism.). 7.35: Rajzfilm. 8.00: Gyermekműsor. 9.10: Tenisz. 11.00: Talkshow. 12.05: Klassziku­sok. 12.35: Hihetetlen történetek (sor.). 13.00: Az apám földönkívüli (sor.). 13.30: Kettős utak (NSZK film). 15.05: Tenisz. 15.55: Stetson (spanyol—olasz—francia western). 17.45: Művészet és küldetés. 17.50: Német Countryzene. 18.45: Híradó, időjárás. 19.10: Különleges nap. 20.15: Kedves, de szemtelen (NSZK komédia). 21.50: Tévétükör. 22.10: Autókról. 22.40: Dr. Westphal fő­orvos (sor.). 23.30: Harc a maffia ellen (am. sor.). 0.15: Vérfagyasztó éjszakák, (am. horror). 0.35: Szür­kület (am. sci-fi sor.). 1.00: Alfred Hitchcock bemutatja (am. krimi­sor.). 1.25: Aerobic. SAT1 8.05: Zapp (ism.). 8.30: Neon Rider (ism.). 9.30: Rajzfilm. 10.00: Az állatok és mi. 10.30: Utazási magazin. 11.00: így láttuk. 11.05: Kedves Brigitte (ism.). 12.45: Egészségügyi magazin. 13.10: Hotel (am. sor.). 14.05: Újdonságok a moziban. 14.30: Sport. *17.10: A kárhozat útja (am. akciófilm). 18.45: Híradó, időjárás. 18.50: Sport­klub. 19.30: Vidám muzsikusok. 20.00: A te szerelmed (osztrák film). 21.35: Hírek. 22.00: Talkshow. 23.15: Valentina (olasz erotikus sor.). 23.45: A nagy Santini (am. film) 1.35: Műsorismertetés. Megkérdeztük: Hová tűnt a kilós fehér kenyér? Hetek óta _nem kapnak a kákicsiak 1 kilogrammos fehé kenyeret, panaszkodott a pol­gármester, pedig mivel ez a legolcsóbb, ezt keresik leg­többen. Ha néha jön is vala­mennyi, az a megrendelt mennyiségnek csak töredéke. A Baranya Megyei Sütőipari Vállalat igazgatójától, Fazekas Istvántól a következőket tud­tuk meg: — Az 1 kilogrammos maxi- mált fogyasztói áras (20,40) fehér kenyér gyártása a vál­lalat számára veszteséges. Január 20-ig kénytelenek el­dönteni, hogy február 1-jétől szállítják-e a megszabott, de számukra veszteséges árért, vagy abbahagyják a gyártá­sát. A döntés számukra sem könnyű: egyrészt nem szeret­nének veszteséggel termelni, másrészt megértik, hogy so­kaknak a pár forint eltérés is számít, és ez amellett szól, hogy ne hagyjanak fel a sü­tésével. A szakminisztériumnak két hónappal ezelőtt javasolt az iparág egy 24-25 forintos ki­lónkénti árat, de ennek eléré­sére nincs remény. Fontolgat­ják, hogy a fehér kenyérnél igényesebb összetételű „Sió"- kenyér lép a korábbi helyébe, szolid áron, amelyet közületek (óvoda, iskola) részére további ármérsékléssel adnának. Sz. L. I. vasárnapi

Next

/
Thumbnails
Contents