Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-17 / 16. szám
2 aj Dunántúli napló 1991. január 17., csütörtök Tervek a biztonságos energiaellátásra (Folytatás az 1. oldalról) egyezni, akár 80-100 000 tonna kokszolható szenet is küldhetnek a vasműnek. E két pécsi vonatkozása volt számunkra a legfontosabb Bőd Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter és kísérete tegnapi paksi és dunaújvárosi munkalátogatásának. Bár a miniszter - aki mindkét cégnél üzemlátogatást is tett és találkozott az érdekvédelmi és erdekképviseleti szervezetek vezetőivel is - országos jelentőségű bejelentéseket is tett az egyik leglabilisabb és nemcsak gazdaságunkat érintő témakörben, az energiastratégiánk kapcsán. Bizakodhatunk, csak pénzünk legyen hozzá!- Energiarendszerünk biztonsága érdekében mindenképp új erőmű (alaperőmű) megépítése szükséges, akkor is, ha hazánkban a következő években nem növekszik az energiafelhasználás - közölte a miniszter, s e bejelentését még azzal egészítette ki, hogy e döntést még idén meg kell hozni. Most már csak az a kérdés, hogy a majdan épitendó új erőmű importból szármozó olajra, vagy földgázra, netán hazai lig-nitbázisra, avagy (esetlea a mecseki uránt hasznosítva?) atomenergiára alapozzon. A gazdasági és észérvek is mindenképpen ez utóbbi kettő mellett szólnak. Ugyancsak energiaellátási biztonságunkat szolgáló terv, hogy létre kell hozni a Magyarországot Nyugat-Európá- val összekötő elektromos távvezeték kapcsolatot. Ha e döntés megszületik, akkor a kivitelezése várhatóan három évet vesz igénybe. A Dunaferr vezérkarának tájékoztatójából kicsengett, hogy nem egyedi példa az övék, ugyanis a minisztert kérték, tegyen meg minden tőle telhetőt a magyar ipar védelmére. (Jól tudjuk, nem pusztán a vaskohászatot sújtják bizonyos megkülönböztetések, hátrányos hitelfeltételek, vá- imok stb.) Kérték, hogy csökkentsék például az import kokszolható szén 10 százalékos vámtételét (ugyanis az importkokszra nincs semmilyen vám), ugyanis a vasmű évi 1,2-1,4 millió tonnás szénfelhasználásánál már ez önmagában is tetemes költségnövelő tényező, amíg o világpiacon jelentősen csökken a kohászati termékek ára. Talán megnyugtató, hogy a Bőd Péter Ákos által vezetett tó - ca maga is javasolja e vámtétel 10-ről 4,5%-ra való csökkentését. Ez kedvező hír mondjuk a kohászatnak, ám nem biztos, hogy ugyanilyen örömmel fogadják a hazai szénbányák. M. L. „Nincs értelme a titkolózásnak" (Folytatás az 1. oldalról) értelme titkolózni, hiszen saját, gyermekeink és unokáink jövőjét érintő dolgokról van szó. v A napjainkban 1300 embert foglalkoztató Golder 1974-ben 124 alkalmazottal kezdte meg működését. Azóta számos tengerentúli, európai és távolkeleti országban végeztek előkészítő kutatási munkálatokat, a cég munkatársait egyre jobban segíti az ezekben szerzett rengeteg tapasztalat. Folyamatosan dolgoznak az USA erősen sugárzó hulladékanyagainak elhelyezésén, amelynek előkészítésére eddig 4 milliárd dollárt költöttek a nagy országban. Lucas Ostrowsky, a Golder munkatársa, egy, a bodai aleurolithoz hasonló kőzetbe telepítendő svájci hulladék- tároló előkészítésén dolgozik. Elmondása szerint a svájciak az utóbbi 18 évben mintegy 300 millió dollárt fordítottak az elhelyezésre alkalmas hely felkutatására. A különböző geológiai vizsgálatok elvégzése után most egy modell tárolóhelyet alakítanak ki, hogy az innen származó mérési és megfigyelési adatok alapján kb. nyolc év múltán biztonságosan lehessen megítélni a kiszemelt terület alkalmasságát. Az amerikai szakemberek szerint kitűnő geológiai tulajdonságai miatt a bodai agyagkő megtalálásával hazánk igen szerencsés helyzetbe került, amit feltétlenül ki kell használni. További kutatásokat kell elvégezni, ami természetesen nem jelenti azt, hogy Baranyában meg is valósul a hulladékelhe'lyezés. Annak biztonságát még számos mérésnek, vizsgálatnak igazolnia kell. Ami pedig ennék az anyagi vonzatát illeti, Pentz úr úgy nyilatkozott, hogy nyugati költségszinten 80 —120 millió dolláros befektetés szükséges, hogy a szakemberek 50 százalékos biztonsággal megfelelőnek minősítsék a térséget. Ez időben is több, mint 10 esztendőt jelent. A fórum résztvevői tegnap tájékoztatót hallgathattak meg a kis- és közepes aktivitású, első és második veszélyességi fokú hulladékok elhelyezését célzó mecseki tároló előkészületi kutatásairól is. Az elmúlt év közepén elindított 100 millió forintos program keretében eddig felszíni kutatófúrások, illetve a tervezett helyszín felé vezető vágat kihajtásának első fele valósult meg. A speciális céltérképek elkészítésével párhuzamosan folytak az eleng e dhe táti en szeizmológiai mérések. A munkálatok pillanatnyilag anyagi fedezet hiányában állnak. A különböző anyag- és izotopvizsgálatók eredményeivel kiegészített előzetes kutatás zárójelentése várhatóan év végére készül el. A kutatást végző szakemberek teljes nyilvánosságot •biztosítanak az érdeklődők számára. Kaszás E. Idegenforgalmi rekord Az elmúlt évben 37 millió 632 ezer külföldi látogatott Magyarországra, 51 százalékkal több, mint az azt megelőző esztendőben közölték az MTI érdeklődésére a Központi Statisztikai Hivatalban. A dollár elszámolású országokból - Jugoszláviát nem számítva - 9 millió 325 ezren érkeztek hazánkba, s ez 21 százalékos növekedés. A legtöbben Ausztriából látogattak Magyarországra, több mint 5 millióan, 13 százalékkal többen, mint a megelőző évben. Á Német Szövetségi Köztársaságból 2 millió vendég érkeI zett, s ez 25 százalékos emelkedést jelent. Figyelemre méltó, hogy Franciaországból 150 százalékkal növekedett a Magyarországra 'látogatók száma, összesen 159 ezren jártak nálunk. Az Egyesült Államokból 220 ezren érkeztek, s ez 37 százalékos növekedést . mutat. Jugoszláviából az elmúlt évben több mint 8 millióan jöttek, 84 százalékkal többen, mint 1989-ben. A rubelelszámolású országokból több mint 20 millióan látogattok Magyarországra, s ez 58 százalékos emelkedést Jelent. ÓRA A NAGYVILÁGBAN A béke vagy háború kérdése továbbra is Iraktól függ WASHINGTONI KÖZLEMÉNY A washingtoni Fehér Ház o kivonulási határidő lejárta után rövid közleményt tett közzé, cáfolva az azonnali amerikai akcióra vonatkozó találgatásokat. — A január 15-í dátum csak az irakiak távozásának határideje, nem pedig o hadműveletek megkezdéséé - ismételte meg az amerikai álláspontot a Fehér Ház szóvivője. Hozzátette, hogy a béke vagy háború kérdése továbbra is Szaddám Huszeintől függ. PÉREZ DE CUELLAR UTOLSÓ FELHÍVÁSA Javier Pérez de Cuéllar, az ENSZ főtitkára közép-európai idő szerint szerdára virradó éjjel a BT-ultimátum lejárta előtt, utolsó felhívással fordult Szaddám Húszéin iraki elnökhöz: kezdje meg csapatainak visszavonását, és így őrizze meg a békét. A főtitkár biztosította az iraki vezetőt, hogy ha visszavonul, az érintett hatalmak készek átfogóan foglalkozni az arab-izraeli konfliktussal, beleértve a palesztin kérdést - azaz megrendezik a közel-keleti békekonferenciát. AZ IRAKI-TÖRÖK HATART LEZÁRTÁK írok lezárta Törökországgal közös határát, és vannak olyan információk, hogy az iraki oldalon aknákat is lefektettek a határövezetben — közölték szerdán az ankarai külügyminisztériumban. A török hatóságok kedd délután észlelték először az iraki intézkedést, amely elvágta a háború veszélye elöl (Irakból) menekülök egyetlen lehetséges útját. A török közlemény szerint Ankarát váratlanul érte a fejlemény, annál is inkább, mert a török hatóságok már felkészültek a fenyegető háború várható menekült- hullámának fogadására. IZRAELI HELYZETKÉP Izraelben szerdán a kora hajnali óráktól szinte mindenki feszülten figyelte a rádió és a televízió adásait. A rádió n öve Ite h írbulíetinj elmeik gyakoriságát: most félóránként mond híreket. Az utcákon a forgalom jóval kisebb volt a megszokottnál, az iskolákban — egyelőre - vasárnapig szünetel a tanítás. A nyugodt hangulat megőrzése végett a lakosságot a rádióban felszólították arra, hogy ne vigyék az utcára gázálarcaikat. Közölték: ha erre szükség lenne, marad elég idő ahhoz, hogy iki-'ki biztonságba húzódjon. Minden házban hermetikusan elzárható szobát r 1 I TIT T T T T I T készítettek elő, amelynek ablakait plasztik védőanyaggal ragasztották be. IRAKI ATOMFEGYVER ESETÉN .. . Nagy-Britannia fontolóra veszi atomfegyver bevetését Irak ellen, ha kiderül, hogy Iraknak mégis vannak nukleáris eszközei — erre a lehetőségre utalt a Reuter hírügynökség értelmezése szerint Douglas Hurd brit külügyminiszter szerdán Londonban, a parlament külügyi bizottságában. Hurd ugyanakkor megerősítette John Major brit kormányfő keddi parlamenti állítását, mely szerint ,,a brit kormány nem tud róla, és nem is hiszi, hogy Irak már gyártott vagy megszerzett volna atomfegyvert". FRANCIA IGEN Igen nagy többséggel, de korántsem egyhangúlag hagyta jóvá szerdán délután a francia nemzetgyűlés a kormány nyilatkozatát arról, hogy a francia fegyveres erők részt vesznek az Irak elleni hadműveletekben, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által megszabott feladat keretei között. A szavazás végeredménye: 523 igen, 43 nem és 2 tartózkodás volt. A nemzetgyűlés ülésének idején - a rendőrségi tilalom ellenére — több ezer háborúellenes tüntető gyűlt össze a nemzetgyűlés épületének közelében, s követelték, hogy a képviselők mondjanak nemet a háborúra, a francia részvételre. WASHINGTON MEG VAR A TÁMADÁSSAL Fitzwater, a Fehér Ház szóvivője szerdán ismét felhívta az amerikai sajtó Bagdadban dolgozó munkatársait: hagyják el az iraki fővárost, mert veszélyes a helyzet. TIT TIT TIT TIT Mariin Fitzwater közölte: George Bush elnök a szerdai napot is javarészt azzal tölti, hogy nemzetbiztonsági tanácsadóival tanácskozik a helyzetről. A jelek szerint Washington még valamelyest vár a támadással: a szóvivő célzott arra, hogy ha Szaddám Húszéin elrendeli csapatainak nagyszabású kivonását Kuvait- ból, még elkerülhető a háború. Iraki meghátrálásra azon- iban semmi jel nem utal, ismerte el. SZÍRIA MOZGÓSÍT Szíriában több ezer tartalékost hívtak be katonai szolgálatra a fenyegető öbölháború és az esetleges izraeli bekapcsolódás miatt. Damaszkuszi források szerint a mozgósítottak zömét a légvédelemhez irányították. Szíria többezres kontingest küldött az Irakkal szemben felsorakozott nemzetközi haderőbe, de a héten figyelmeztette Jeruzsálemet: azonnal a megtámadott arab ország oldalára áll, ha Izrael katonailag beavatkozik o válságba. MEGKEZDŐDÖTT A RADIÓZAVARÁS Szerdán minden jel szerint megkezdődött az iraki rádió- állomások -komoly mértékű zavarása. A térségbeli rádiólehallgató szolgálatok jelentették, hogy a bagdadi rádió rövidhullámú adásai gyakorlatilag már foghatatlanok, a középhullámú iraki -adások viszont — amelyeket a kuvaiti rádió által korábba-n használt sávokon sugároznak — egyelőre zavartalanok. A vétel -jelentős mértékű romlása a beszámolók szerint az ENSZ-ha- táridő lejárta után kezdődött. Búcsú a Vilniusi áldozatoktól Tízezrek vettek szerdán búcsút a vasárnapi vérengzés 13 polgári áldozatától. (A -tizennegyedik áldozat deszantos vo-lt.) Á vilniusi érseki székesegyházban megtartott ökumenikus gyászmise után nagygyűlést tartottak a templom előtti téren, amelyen a litván állami vezetők is részt vettek. A képviseletükben felszólaló Gedimi-nas Vagnoryus, a litván kormány új elnöke a világ országainak szolidaritását és támogatását kérte, -hogy „eltorlaszolják a Litván Köztársaság elleni agresszió útját". Azt sürgette, hogy hozzanak létre nemzetközi bizottságot a tragikus -napon elkövetett bűntettek tisztázására. ♦-á- MOSZKVA. A moszkvai újságíró szövetség elnöksége szerdán közzétett nyilatkozatában elitélte a litvániai katonai beavatkozást, egyúttal az események egyoldalú és elfogult bemutatásával vádolta meg a szovjet hivatalos hirügynökséget. A TASZSZ a nap folyamán nyilatkozatban utasította vissza a vádakat.-f- TIRANA. Albániában ellenzéki nyomásra március 31- re halasztották az eredetileg február 10-re tervezett első szabad választásokat - tájékoztatta szerdán a Reuter hír- üaynökséget Sáli Berisha, az albániai ellenzéki demokrata párt egyik vezetője. A választások második fordulóját április 15-én tartják meg. Ramiz Alia albán elnök azután adta beleegyezését a halasztáshoz, hogy találkozott az új albán ellenzéki pártok vezetőivel.-s- BONN. A Szovjetunió 1991-ben százezer katonát - és ötvenezer polgári személyt — kivan kivonni Németország területéről, jelentette be szerdán Bonnban a védelmi minisztérium szóvivője, Karlheinz Reichert. A megállapodás december végén született meg a német és a szovjet lél között.-?- VARSÓ.A szovjet hadsereg a lengyel—szovjet határ -lezárására .készül - vélte a varsói Gazeta Wyborcza című újság. A következtetést abból vonta le a ilap, -hogy információi szerint dr-ótakadályolkat készítenek a hatáir túloldalán. Emellett 120 kommandóssal -erősítették -meg a litván határszakasz eddigi 700 határőrét. összehasonlításul — a lengyel oldalt eddig 40 katona őrizte, most további 32-t vezényeltek oda. TI1 TIT T I T TIT TIT TI I TIT T1 I TIT NYELVISKOLA Pécs, Felsőmalom u. 10. Telefon: 10-807,24-782 WASHINGTON: Mintegy háromezren gyertyás virrasztást tartottak a Fehér Ház előtt január 15-én, követelve a válság békés megoldását. MTI-telefotó 1991, februártól induló új tanfolyamaink egyéneknek, intézményeknek: I Előkészítő az új típusú állami nyelvvizsgára T Turizmusra felkészítő intenzív tanfolyamok kezdő, középhaladó, haladó fokon r Előkészítő a nemzetközileg elfogadott Cambridge First Certificate in English, j Cambridge Certificate of Proficiency in English és a Test of English as a Foreign Language (TOEFL-amerikai) j nyelvvizsgákra anyanyelvű tanárokkal Szakirányú nyelvtanfolyamok (műszaki, orvosi, számítástechnikai, kereskedelmi, stb.) igény szerint T Kuriózum: japán és kínai, anyanyelvű oktatókkal I Szolgáltatásaink egyéneknek, intézményeknek: T Tudásszint mérés angol és német nyelvekből (tanfolyamoktól függetlenül, bármikor) Nyelvtanulás Angliában, Németországban és Ausztriában J Fordító és tolmács iroda y Tolmácsberendezés kölcsönzés (250 fős, 4 csatornás, rövidhullámú rendszer). T Tanfolyamainkra jelentkezés: 1991. február 10-ig. T 1 I TIT TIT TIT I TIT T1 f TFT fit ! I í TIT TIT TIT I