Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1991-01-15 / 14. szám

1991. január 15., kedd uj Dunántúli napló 5 Egy óvoda kinőtte magát Leo Tulipánjai - ismét Pécsett Leo Tulipánjai, a kallódó fiatalokat felkaroló olasz Leo- Szövetség művészeti csoport­jának tagjai tavaly októberi látogatásuk után újra eljöttek Magyarországra, hogy szociá­lis elkötelezettségüket a ma­gyarokkal való együttműködés elmélyítésével bizonyítsák. A főleg gyógyult kábítószeresek­ből álló önkéntes csoport je­lentős eredményeket ért már el a megelőzés, a kábítószer elleni harc és a társadalom­ba való visszavezetés területén. Háromszoros, négyszeres a túljelentkezés Pécs egyetlen német nemzetiségi óvodájá­ba, a Kóczián útiba. Az utób­bi evekben egyre nő az igény D nemzetiségi intézmények iránt, így évről évre magasabb az elutasított gyerekek száma. Jelenleg 66 gyereket fogad­nak három csoportban. Az egyik csoportnak igen szűkö­sen sikerült csak helyet talál­ni; nevelői öltözőt alakítottak ót még tíz éve, így 22 gyerek mosdó, mellékhelyiség nélkül maradt. A szülők már decemberben mégis fel i rőt ják gyerekeiket, félnek, hogy lemaradnak, ho­lott a hivatalos beiratkozás csak áprilisban van. Nap mint nap beszédtéma a felvett és elutasított gyerekek szülei kö­zött, hogy mi lesz az óvodá­val, ahol a gyerekek nemzeti­ségi pedagógusoktól ismerked­hetnek meg eredeti német da­lokkal, mesékkel, játékokkal. A feszültséget a gyerekek is érzik, hiszen ilyen zsúfolt, nagy létszámú csoportokban nem könnyű alaposan és minden­kire egyforma figyelmet szen­telve tanítani a német nyelvet. |A gyerekek egy része, amikor az óvodába került, már máso­dik anyanyelveként ismerte a németet, de vannak szülők, akik a nemzetiségi óvónőktől várják ezt a feladatot. Lamperth Gáborné, az óvo­da vezetője még októberben kérelmet nyújtott be a polgár- mesteri hivatalhoz, óvoda-át­csoportosítást kért, hogy a szűk, kis alapterületű óvodából nagyobbá költözhessenek. El­képzelése szerint az átcsopor­tosítást úgy is meg lehetne ol­dani, ha az uránvárosi Len­gyel Gyula utcai kis létszá­mú logopédiai óvoda - ahol a logopédiai kísérlet befeje­ződött - helyet cserélne a nemzetiségivel, annak helyén elférne a logopédiai központ is. A német óvoda ügyét Petren Ferencné óvodai főelőadó kép­viseli az önkormányzat szakbi­zottságának ülésein. Az előze­tes meghallgatások után je­lenleg a döntés előkészítésén dolgoznak, várhatóan március­iban dől el, hogy sikerül-e na­gyobb helyre költöztetni a né­met anyanyelvet és sváb ha­gyományokat ápoló, népszerű­sítő óvodát. Tröszt É. Elméletüket és módszereiket Nápoly melletti táborukban decemberben személyesen is­merhették meg a Debreceni Drogambulancia szakértői, akiknek felkérésére a Leo-Szö- vetség négy szakértője három héten ót vállalkozik tapaszta­latainak átadására. Pécsett is találkoznak majd a humán szolgáltatások veze­tőivel, s leendő önkéntes mun­katársaikkal. Mindazoknak, akik érdeklődnek elméletük gyakorlati megvalósítása, cél­jaik, és eszközeik iránt, talál­kozót rendeznek január 16-ón, szerdán este 18 órakor a Ne­velési Központban. A baráti beszélgetést azokkal az olasz nyelvű dalokkal zárják, ame­lyeket Tonino Palma, a Leo Amici által alapított szövetség elnöke irt a barátságról és a szerétéiről, amelyek a kábító­szerezésből kivezető utat sze­gélyezik. Telet hoznak a csont- tollúak Baranyában ismét megjelen­tek a messzi északról hozzánk vándorolt téli madárvendégek, a csonttollú madarak. ASkan- dínáv-félsziget madárhirnö- keinek 250-es csapatát figyel­te meg a hét végén Pécsvó- rad belvárosában ifjabb Braun Károly tanuló és Pongrácz Viktor erdész. Ezek a madarak a hideg telet jelzik. Ukrán bányászok a „Mecsekben” (Folytatói az I. oldalról) Az ukrán bányászok szerdá­ig háromnapos alapoktatás keretében ismerkednek a spe­ciális mecseki bányaviszonyok­kal. biztonsági rendszabályok­kal, teljesítmény-követelmé­nyekkel, Könnyíti a dolgot, hogy többen közülük jól be szélnek magyarul, ők jól se­gíthetik a nyelvet nem értő társoikot. Az ötven fős cső port, amelynek tagjaival egy ukrán mérnök is érkezett a vállalathoz, csütörtökön és pénteken bányajáráson vesz majd részt. A konkrét terme­lőmunkába csak o jövő héten kapcsolódnak be oz uzsgoro- diak. A már emlitett létszámgon­dok miatt a Mecseki Szénbá­nyáknál többéves hagyománya van a külföldi munkások al­kalmazásának. A lengyel bá­nyászok jelenléte az utóbbi időben egyre nagyobb fe­szültséget keltett a föld alatti állomány magyar dolgozóinak körében. Az ok az alacso­nyabb teljesítmény. A vállalat mégis kénytelen külföldi mun­kaerőt is foglalkoztatni, ugyanis ha nincs a 400 ide­gen ajkú vájár. 1600 külszíni dolgozónak is búcsút kell mondani. A feszültség felol­dása érdekében a „Mecsek" vezetése ezekben a napok­ban tárgyal o GOREX lengyel külkereskedelmi céggel, ame­lyik az eddigi 5,2 dolláros órabérrel szemben már 4,7 dollár/óráért közvetítene kül­földi bányászokat. Az ötven ukrán vájár 3,8 dolláros órabérért szerződött a Mecseki Szénbányákhoz. A vállalat termelési osztályán azt szeretnék, ha rövidesen önállóan dolgoznának az uk­rán csapatok. A teljesítmé­nyek és a helyi benyomások ismeretében a szerződést a három hónapos próbaidő le­telte után hosszabbítják meg a felek. K. E. Szójás és koleszterinmentes termékek Tésztagyár Bárban Hétfőn orsótésztát készítettek a bári üzem gépein Fotó: Loufer László A száraztészták kínálatára igazán nem panaszkodhattunk az elmúlt időben. Tudták, is­merték ezt a helyzetet a bá­tyiak, ennek ellenére úgy ha­tároztak tavaly, létrehozzák a kombinát tésztaüzemét Bár­ban. Az alapanyagokat vég­tére is maguk termelik, a lé­tező legfrissebb tojást hasz­nálhatják fel, aztán a válasz­ték bővítéséről sem feledkez­tek meg. Az egészségesebb táplálkozást elősegítve szójás és koleszterinmentes száraz- tésztát ezentúl egyedül ők kí­nálnak a fogyasztóknak. Az előbbi jó minőségű liszten kí­vül 3 egész tojást és 5 száza­lék szóját tartalmaz. A szak­emberek véleménye szerint a rendszeres fogyasztása ked vező érrendszeri hatást vált ■ki, fokozza a szervezet rege­neráló képességét. A kolesz­terinmentes száraz tésztákat kizárólag durumbúzalisztből, kilónként 5 tojásfehérje hoz­záadásával préselik különböző formára, annak megfelelően, hogy levesekbe, köretnek, vagy kifőtt-tésztának szánják. Mi­után a magas koleszterin­tartalmú tojássárgáját a tész­tából kihagyják, a kisgyerekek, az idősek, a sportolók, no és a fogyókúrázók számára ajánl­ják. A hagyományos tészták öt, nyolc, sőt elvétve tiz tojással készülnek. Nagyon mutatós, narancs- sárgából barnába hajló tasa- kokban kerül a boltokba a ter­mékük. Tavaly az OMEK-on sikerrel mutatták be, a fővá­rosiak azonnal felfigyeltek rá, elsőnek rendeltek belőle. A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát közel hatmilliós be ruházással hozta létre a húsz nőt foglalkoztató üzemét. Az olasz gép segítségével, vala­mint a közeljövőben érkező, a jelenleginél nagyobb telje­sítményű száritóval évente 300 tonna házi jellegű száraz­tésztát képesek előállítani. A terveik között szerepel, hogy a lisztérzékenyek számára is gyártanak tésztát. B. M. Segítőket képeznek A valamilyen okból támoga­tásra szorulókon önként segi- tők szociális, pszichológiai alapismereteket nyújtó képzé­sét kezdeményezte a Pécsi Családsegítő Központ. A Nép­jóléti Minisztérium által szak­mailag támogatott képzésre 15-en jelentkeztek. Az első foglalkozást hétfőn tartották es meg négyszer jönnek össze. Amennyiben további jelentke­zők lesznek, újabb tanfolyamot indítanak, I <5ft irito KOVteS ANNA RENDFOKOZAT: g-Mgy, _____________ C 3S353333S3 RENDŐRSÉG hivatta ót állonutafábaa taljetit asolftJatot Regionális konferencia Pécsett Előprivatizáció '91 Regionális konferencia szék­helye 'lesz ma Pécs, ahol a baranyai, a somogyi, a tolnai és a zalai érdeklődők részére szerveznek Előprivatizáció '91 címmel tanácskozást. Az első ilyen rendezvényt múlt év no­vemberében tartották Buda­pesten, ezt követi most a pé­csi, majd a győri, a miskolci és végül a szegedi előadás. A szervezők szerint amióta a kormány tavaly nyáron gaz­dasági csomagtervében meg­hirdette az állami kereskede­lem, a vendéglátás és a fo­gyasztási szolgáltatások priva­tizációiát egyre nagyobb az érdeklődés a téma iránt. Ez érthető is, hiszen az elképze­lések szerint 30—40 ezer ki­sebb egység magánkézbe adá­sáról van szó. Az előprivatizá­ciós konferencia az ezzel kap­csolatos legfontosabb tudni­valókat ismerteti, azok kaphat­nak fontos információkat, akik pályáznak egy-egy boltra, ven­déglőre vagy műhelyre. Pécsett a POTE aulájában megrendezésre kerülő tanács­kozáson dr. Schagrin Tamás, az Ipari és Kereskedelmi mi­nisztérium helyettes államtit- Ikára, valamint Rácz Ernő, a Vagyonügynökség előprivati­zációs programjának igazga­tója és dr. Csanády Ágnes, az Egzisztencia Alap felelős vezetőie tart előadást. F. D. (Folytatás az 1. oldalról) maximális értéke esetenként 5 millió forint, s ez sávosan csökken. A mostani ülésen hagyta jóvá a kormány az ez­zel összefüggő táblázatot. En­nek alapján például a 100 ezer forintig terjedő vagyoni sérelmek esetében 90 százalé­kos, attól fölfelé pedig száza­lékban csökkenő mértékű len­ne a kárpótlás összege. A kárpótlást kárpótlási jegyekkel oldanák meg, s ezek a kvázi értékszelvények a privatizáció során használhatók majd fel állami tulajdon megvásárlásá­ra. Fontos, hogy a kárpótlásra jogosultaknak a törvény élet­belépése után egy hónapon belül, írásban kell benyújta­niuk az igényüket az illetékes megyei kárrendezési hivatal­ihoz. Arról is kell majd nyilat­kozniuk, hogy ha eredetileg Rendkívüli ülést tartott a kormány termelőföldben szenvedték el a kárt — vagyis irreális áron vá­sárolták meg vagy más módon vették el tőlük a földet -, ak­kor kárpótlásul is termőföldet akarnak-e. lEz esetben kárpót­lási jegyét az használhatja fel termőföld vásárlására, aki ma Is ott lakik, ahol termőföldjét elvesztette. Újdonság a mosta­ni változatban, hogy nem len­ne már korlátozva az így ka­pott termőföld elidegenitése, azaz akár azonnal eladható a kárpótlásként kapott föld. Pon­tosabbra fogalmazza az új változat azt is, hogy az ere­deti kárt szenvedettnek vagy károsultnak csak egyenesági leszármazottja jogosult a kár­pótlásra. Ha az első leszárma­zó is elhalt, csak annak to­vábbi közeli leszármazója jo- aosult a kárpótlásra. Ha neki sincs közvetlen örököse, a to­vábbi öröklés lehetetlen. Elegendő kőolaj- és benzin­tartalékokkal rendelkezünk (Folytatás az 1. oldalról) Mint az OKGT-nél elmond­ták: március végéig — 100 ezer tonna kőolaj híján — biz­tosított a magyar kőolajim­port. Az OKGT a Mineraíim- pex, és más partnerek révén Mi is igazoljuk magunkat A Baranya Megyei Rendőr­főkapitányság hivatásos állo­mánya 1991. január 16-tól új szolgálati igazolvánnyal iga­zolja magát. Az intézkedő rendőr fény­képével, nevével, rendfokoza­tával és személyi számával el­látott egylapos, kétoldalas igazolvány intézkedésre és fegyverviselésre egyaránt jogo­sít. is szerez be kőolajat. Várha­tóan február közepén érkezik az országba az a 100 ezer tonna kőolaj, melyet a NAWA Rt. Szaúd-Arábiából vásárol a többi kőolajimportőrhöz ké­pest olcsóbban. Az ukrán bányászok egy csoportja ismerkedik az új környezettel Fotó: Kóródi Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents