Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-15 / 14. szám
Gorbacsov nem tudott a támadásról? Jelcin Gorbacsov és Jazov felelősségét hangsúlyozza (2. oldal) Szaúd- Arábiában a magyar egészségügyi alakulat Hétfőn délután megérkezett Szaúd-Arábiába az a 37 tagú magyar katonai egészségügyi alakulat, amely a magyar és a szaúdi kormány megállapodása alapján vesz részt az ottani gyógyító munkában — jelentette be hétfőn a Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón Keleti György ezredes, a tárca szóvivője. A szóvivő elmondto, hogy a csoport tagjai - a korábbi hírekkel ellentétben - nem angol, hanem szaúdi parancsnokság alatt teljesítenek szolgálatot. így lehetővé vált, hogy a magyar orvosok viszonylagos biztonságban, a várható harcszintértől mintegy 350 kilométerre fekvő kórházban dolgozhatnak. Elegendő kőolaj- és benzin- tartalékokkal rendelkezünk Egy hónapra elegendő kőolaj- és benzintartalékkal rendelkezünk, a tartályok csaknem teljesen tele vannak. Kőolajból 740 ezer tonna a készlet, vagyis nemcsak a tartályok, hanem a vezetékek is kőolajjal töltöttek. Benzinből a tartalék csaknem 300 ezer tonna, ennek fele motorbenzin. (Folytatás az 5. oldalon) Trieszti üzletkötők Pécsett Január 15-én Pécsre érkezik a Pécsi Ipartestület meghívására a Trieszti Iparkamara delegációja, hogy üzleti kapcsolatot alakítson ki baranyai kisiparosokkal. Ma, 16 órakor Pécsett, az Iparos Házban várják a faipari, bútorgyártó, autógépészeti, fémipari és kőfaragó szakmában dolgozó iparosokat, akikkel elbeszélgetni akarnak az olasz üzletemberek. Folyamatos a szovjet csapatkivonás Továbbra is folyamatosan, az ütemtervnek megfelelően vonulnak ki hazánkból a szovjet csapatok — közölte hétfőn az MTI kérdésére Keleti György ezredes, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. Semmi jel nem mutat arra, hogy lassulna a kivonu- Sien csak vasárnap hot szerelvény hagyta el az or szagot, s jelenleg is több vonat berakodása folyik. KÖZÉLETI NAPILAP UJ Dunántúlt Megkezdődött az Országgyűlés idei első rendkívüli ülésszaka Szolidaritás Litvániával Ma döntenek a nyugdíjemelésekről Az Országgyűlés idei első, rendkívüli ülésszaka kezdődött meg hétfőn, rendkívüli események közepette. Szabad György házelnök az ülés kezdetén kijelentette: a magyar iközvélemény mély megrendüléssel és őszinte együttérzéssel kiséri figyelemmel a litvániai fejleményeket. Ezekkel összefüggésben az Ország- gyűlés több képviselője azzal a kéréssel fordult a házelnök höz, hogy az Országgyűlés nyilatkozatban foglaljon állást erről a kérdésről. E kérésnek eleget téve Szabad György fel szólította a Külügyi Bizottsá got: tegyen javaslatot - még a nap folyamán - e határo zatra. Ezt követően Antall József miniszterelnök nyilatkozott az ügyben a kormány nevében Leszögezte együttérzőnk a lit ván néppel, hiszen egy hozzánk hasonló kis nemzet foly tat heroikus küzdelmet sza hódságáért, függetlenségéért, nemzeti önrendelkezése meg valósításáért. Többször is ki fejtettük, hogy mindenfajta konfliktusból békés úton kell megtalálni a megoldást. Antall (Folytatás a 3. oldalon) Szorongunk Kuvait és Vilnius miatt Január 15. - határidő az Öbölben Óráról órára számol a világ Az egész világ visszaszámol napok óta. Ma jár le az Iraknak adott határidő arra, hogy vonuljon ki Kuvaitból. Ráadásul a másik oldalon szinte berobbantak a világ- politikába a vijniusi események. E kettő együtt, megdöbbenést, szorongást kelt az emberekben, ahogy körkérdésünkből is kitűnik. Dr. Bőgner Miklós, címzetes államtitkár, köztársasági megbízott: — Ha az agresszort időben meg nem fékezik, az a későbbiek során sokkal nagyobb kárt eredményezhet. A történelem produkált már hasonló eseteket, elég ha a második világháborúra gondolunk. Akkor lényegesen kisebb lett volna a véráldozat, ha a müncheni egyezmény aláírása helyett a nagyhatalmak fegyvert fognak a hódítóra. A történelmi tanulságok tehát azt diktálják, hogy a jövő békéje érdekében áldozatok árán is meg kell torolni az Írókéhoz hasonló agressziót, nehogy az a későbbiekben precedensként szolgáljon. Ami a litván eseményeket illeti, véleményem szerint ben(Folytatás a 2. oldalon) Ukrán bányászok a „Mocsokbon" A próbaidő három hónap Szerződés a teljesítmény ismeretében Otven ukrán bányász foglalkoztatásával kíván enyhíteni meglehetősen rossz földalatti lótszámhelyzetén a Mecseki Szénbányák Vállalat. A hét elején Pécsre érkezett félszáz határon túli bányász egytoi ^egyig' vájárszakmunkás, valamennyien o mecsSH^*- vai- végeken állnak majd munká ba, Eddig szinte kivétel nélkül az uzsgorodi bányákban dolgoztok, most ottani munkahelyük megszűnése miatt jöttek Magyarországra, hogy maguk és családjuk számára is biztosítani tudják o betevőt. ff^[“t<3jos^oz 5. oldalon) Csütörtöktől drágul a motorbenzin Antall József fogadta Zbigniew Brzezinskit A kormány szóvivője közölte az MTI-vei: „Antall lózsel miniszter- elnök fogadta Zbigniew Brzezinskit, a korábbi amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadót. A megbeszélésen felelevenítették a kelet-közép- európai térség közös történelmi örökségét. Megvi tatták a Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon megindult demokratikus fejlődés és a legújabb baltikumi fej lemények összefüggéseit - azt: hogyan alakul a tér ség helyzete a szovjet hadsereg beavatkozása folytán. Érintették a Perzsa-öböl térségének problémáit, a magyar katonai egészségügyi csoport részvételét. Szóba kerültek a magyar kül és belpolitika időszerű kérdései is. Kicsi a forgalom az üzletekben Pécsett hétfőn délelőtt többen csalódottan fordultak vissza a Rózsa Ferenc utcai diszkont áruház bejáratából. Zárt ajtóra találtak. Idős emberek szerettek volna, ol csőn bevásárolni. Január az áremelkedések hónapja. Szinte nincs olyan nap. hogy valaminek ne változna meg az ára. Az üzletekben egyre kevesebb a vá sárló, kicsi a forgalom. A Tarr Imre utcai élelmiszerboltból a legszükségesebb cikkeken kívül, alig visznek valamit. Két hete kitört a környéken a cu- korfelvósárlósi láz, és néhány hete kilószámra viszik a lisztet, amíg nem emelkedik az ára. Az üzletben van olyan csoki, amin már a harmadik ár szerepel, alig néhány hét alatt. Már előfordult: visszajöttek a számlával, mert so- kallották az összeget. Kiderült, a boltban jól számoltak. A Vadász utcai Mini ABC ben is gyenge a forgalom. Elmondták: ez nemcsok az ár emelkedések miatt van, hanem már évek óta, az emberek decemberben igye- keznek előre több mindent megvásárolni, mert már lassan hagyománnyá válik, hogy január elején magasab bak lesznek az árak Az ABC- ben néhány árucikket olcsób ban adnak, még egy rövid ideig. A zsákos cukrot kilónként 38,50-ért árusítják, amíg a készlet tart. A tej és tejter- (Folytatás a 3. oldalon) Rendkívüli ülést tartott a kormány ■képvi se főkhöz, o szokbizottsá gok elé remélhetőleg a követ ,kező napokban o tavaly decemberben már benyújtott törvényjavaslat. Mint ismeretes az 1949. június 8-a óta elszenvedett különböző tulajdoni sérelmek kárpótlását tartalmazza o javaslat. A lehetséges kárpótlás (Folytatás az 5. oldalon) Kéthetes késéssel megkezdődött a Magyar Közlöny idei 1. számának terjesztése, Ez tartalmazza egyebek közt az ■1991. évi költségvetést. A Magyar Köztársaság hivatalos lapja a január 1-jei dátumot viseli, rendelkezéseit attól kezdve kell alkalmazni. Kivételt képez a benzin megemelt (fogyasztási adója, ometyet a forgalmazóknak január 14-től Megjelent a Magyar Közlöny kell befizetni az államkasszába. Miután a 8—9 forintos adó- emelkedést egyik forgalmazó lsem tudja magára vállalni, ezért — az MTI információi szerint - január 17-től ilyen mértékben megemelkedik o motorbenzin ára az Áfor-ku- taknál. A Shell kereskedelmi főosztályvezetője, Kapitány István az MTI kérdésére elmondta, hogy miután az OKGT-től szerzik be az üzemanyagot, s a nagykereskedelmi ár a megemelt adót is tartalmazza, Így csütörtöktől a Shell is kénytelen felemelni az árakat. A Káczián Sándor utcoi német nemzetiségi óvodában o gyerekeket elsősorban a játék a költözködés a felnőttek dolga. (Írásunk az 5. oldalon.) Fotó: Läufer László A kormány rendkívüli ülést tartott hétfőn, amelynek részleteiről László Balázs szóvivő tájékoztatta az MTI-t. A kormány csaknem egyórás ülésén véglegesítette a kárpótlási törvényjavaslatot. Ez azt jelenti, hogy újabb módosításokkal egészítette ki a korábban már megtárgyalt vál toztatásokat. Már ezekkel a változtatásokkal kerül tehát a A diszkont áruházakban olcsóbb Mohácson a napokban nyílt meg a diszkont áruház a Tema- forg gyár mellett, ahol szinte minden élelmiszeráru árkedvezménnyel vásárolható. Fotó: Läufer László