Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1991-01-14 / 13. szám

-1991. január 14., hétfő aj Dunántúlt napló 5 A korszakváltás emlékművei a Lenin-szobrok helyén? 55 ezer dollár lapánból szobrokra Rendhagyó japán—magyar szimpozion Villányban Eddig tizenkilenc önkormányzat- jelent-kezeH­Az ötlet Amemiya Issei japán és Bencsik István Pé­csett élő szobrászművészé: a kelet-európai, szűlke'bb ér­telemben a hazai korszak­váltást kifejező műalkotá­sok kerüljenek az eltávolí­tott Lenin-szobrok helyére. A villányi olkotótelepet las­san két’évtizede látogató to­kiói Amemiya önzetlensége ’révén, valamint a Japán- Magyar Baráti Társaságnak és több japán vállalatnak — köztük Okayasu szobrá­szati eszközöket is gyártó nagyvállalatának — köszön­hetően 55 ezer dollár gyűlt össze az új alkotások létre­hozására .- Reméljük, az Eszter­gomban összeszerelő mű­helyt létesítő Suzuki Com­pany is segítségünkre lesz — mondja Amemiya, aki a saját műveit úgy kínálta el­adásra, hogy csak a szob­rok árának 40 százalékát kitevő rezsiköltséget tartot­ta meg, és a náluk honos kulturált üzleti szokásoknak megfelelően előre közölte vevőivel, hogy a pénz re­zsiköltségeken túli, nagyobb hányadát a magyar köztéri szobrászat támogatására fordítja. — A további szo- bordöntögetés, Lenin so­kakban mitikussá növesztett személyének vagy a róla készült alkotásnak a meg­csúfolása a lehető legtávo­labb áM tőlünk. Azonban jó lenne, ha a korszakváltás történelmi pillanatáról, amelynek a további, teljes sikeréért mi japánok is na­gyon szorítunk, nagyszabá­sú köztéri alkotások is ta­núskodnának. Eddig tizen­kilenc település jelentkezett, de az anyagi lehetőségek és a villányi alkotótelep be­fogadóképessége is korlátá­ikat szab az elképzelések­nek. Terveink szerint négy magyar és négy japán al­kotó késziti el a nyolc szob­rot június-július folyamán Villányban. Kiválasztásuk- bbn a művészi kvalitásaik mellett a Magyarországgal szembeni bairáti érzelmek ugyanúgy meghatározók. — Körültekintően szeret­nénk dönteni - teszi hoz­zá Bencsik István — azok közűi választani, akik már régóta kötődnek a szimpo- riorrhoz. Természetesen tár­gyalni kell majd az önkor­mányzatokkal is. Ezek a mű­vek tulajdoniképpen ingyen, térítésmentesen jutnak az’il­lető települések tulajdoná­ba, - szám szerint nyolc helyszínre —, de sehol, egyetlen városra sem alkar­juk ráerőszakolni. De azt természetesen szeretnénk, ha szeretettel fogadnák ott, ahol mellette döntenék. Az már biztos, hogy Recskre, a fogolytáborhoz Villányban fcészitett szobor kerül. De többek közt érdeklődik Ceg­léd, Eger, Kecskemét, Szol­nok, Komló és minden jel szerint Pécs is. Erről már akkor szó esett, amikor a Lenin-szobrot elszáll itatták a párthoz elől, ezért is ma­radt a helyén a talapzata. A munkákat kiváló, nemes anyagokból, döntően bol­gár márványból, jugoszláv gránitból faragják majd. A japán—magyar szobrász szimpozion ügyében Ame- myio barátom a tervék sze­rint kedden találkozik And- ráslalvy Bertalan művelődé­si miniszter úrral. Bóka Róbert Ahány bolt, annyiféle ár Cigaretta, sör, befőttek, kakaó PB-palack a csomagtartóban... Van aki kockázl-ah s időnként' megéri neki A gázálarc csak megtévesztésre szolgál. Akik rendszeresen autóznak pb-gázzal, azok csak dicsérik az olcsó, és 'környezet- barát üzemanyagot. fotó: Loufer László Az élelmiszerárak, a háztar­tási vegyiáruk, a dohányféle­ségek, a sörök és egyéb boltokban beszerezhető termé­kek kínálóit, a boltosokat vál­tozatlanul nem irigylem. Mert nem elég nekik az örökös pluszmunka az új árakkal, még a jogos népharag vil­lámhárító szerepköre is az övék. S ráadásul —, mivel nem minden ABC és élelmiszerbolt kapta meg szombatig a leg­újabb árlistát, így még azt Is el kell viselniük, hogy épp ná­luk miért ennyi a cukor kilója, a tábla csokoládé, a Nesquik kakaó, a sima Szalon sör (és a többi habzó serital), a rizs, a rostos ivóié, a 150 grammos mustár, az ecetes cékla, a ci­garetta stb. Az ÉLKER Rt. pé­csi, 10. számú ABC-jének ve­zető-helyettese (is) ezt azzal indokolta, hogy oz áremelés mértéke függ a termelői ártól, a forgalmazói árréstől és at­tól is, hogy a termelőtől hány nagykereskedelmi cég kezén keresztül jut el a termék a fogyasztóhoz. Tehát, Tisztelt Háziasszony, megszűnt az az idő, hogy bármelyik boltban veszi is meg a kenyeret, tejet, étolajat, lisztet, sört, cigaret­tát, csokit, mosogatószert, avagy bármit, mindenütt ugyan­annyit fizet érte. Ez a meg­állapítás a tartós fogyasztási és egyéb cikkekre is ugyanígy vonatkozik. Árdzsungel ez a javaiból. S mivel a hazai lapok, a rádió és a tv is bombáz min­ket az új árakkal, néha egy­másnak is ellentmondva, kény­telenek vagyunk egy, a teg­napi Új Vasárnapi Dunántúli Naplóban közzétett -, és a központi lapoktól eltérő ösz- szeggel feltüntetett díjtételt megerősíteni. Ugyanis mi ír­tuk helyesen, hogy várhatóan február 1-jétől a távhívásban résztvevő telefon magánelő­fizetői díj főállomásnál 270 és ikerállomásnál 120 forint lesz, ha az előfizető a Távközlési Vállalat tulajdonát képező ké­szüléket használja, illetőleg azt még nem adta vissza. (Ennek a havi díja 20 forint.) De, ha a Távközlési Vállalat engedélyével saját készüléket üzemeltet az előfizető és az előző készülékét visszaadta, akkor valóban csak 250, il­letőleg 240 forint a havi díj a távkapcsolású előfizetésnél. Amiről a hivatalos tájékoz­tatásokban nem esett szó: megdrágulnak a Lehel hűtő- szekrények és mélyfagyasztó ládák és szekrények árai. Vi­szont — legalábbis a pécsi Mecsek MOBIL Kft.-nél —, feb­ruár 1-jéig nem emelkednek a Skoda, a Dacia és a nagy Polski alkatrészárak. Ugyan­akkor a Lada alkatrészárak várhatóan már mától meg­drágulnak az országban. (így legalább már nem csak az a gond, hogy hol, hanem az is kérdéses: mennyiért lehet azo­kat beszerezni.) M. L. Kollégám Zsigulijában is ott volt annakidején a gáz­palack - talán az elsők kö­zött harapott rá Baranyában —, s Dunaújváros táján cse­réltük a paladkot, s Így ér­tünk fel Pestre. Akkor még néhány fillér volt a gáz, s a benzin is öt forint, de Így is megérte. Hivatalos papírja is volt róla, levizsgáztatta a ko­csit. Aztán vége lett az álom­nak : a közúti ellenőrzések so­rú n könbeszOgolták a kocsiját — s ’mivel törvényileg megtil­tották a gázüzemű autók fu­tását — kemény büntetést ka­pott. De még így is megér­te .. . Manapság hasonló a helyzet. Aki kockáztat, az nyer: 138 forint egy palack­csere, s az 50 forintos ben­zinár mellett ez szinte felihí­vás a kering őre. Hiszen ol­csó, a közhiedelemmel ellen­tétben nem rongálja a mo­tort a gáz, nem balesetveszé­lyes és - környezetvédelmi szempontból egyenesen kívá­natos volna átszerelni a sze­mélygépkocsikat gáz-meg haj­tásra. (A környezetvédők in­terpelláltak is ez ügyben a Parlamentben.) A szakember cinkos mo­sollyal jegyzi meg: hivatalból azt kell mondanom, hogy tör­vényileg tilos, de hát... És hozzáteszi: ő is ismeri a té­mát és több autóstársáról tudja, hogy bizony kockáztat. Ha ugyanis fennakad valaki a szitán, maximum 3000 fo­rintos pénzbírsággal sújtható. A kérdés jogos: miért nem engedélyezett Magyarországon a gázüzem, mikor o nagyvi­lágban sokhelyütt kiépített „tankoióhálózata" is van a gázüzemű járgányoknak? A válasz szegénységünkben van. Az engedélyezhető átállás mii- Hordóikba kerülne. Veszélyez­tetné - per pillanat megbé­nítaná - a háztartások kony­háit, megkockáztatom: egyik percről a másikra gáz’hiány lépne föl. Egyesek szerint a gáz dotált, s ha az ’árból ki­vennék a dotációt, ugyanott lennénk majdnem, mint az olajár, s akkor meg minék az egész? ... Drága az autózás, hovato­vább luxuscikk lett a sze­mélygépkocsi. Így állt elő a 22-es csapdája: csábító a gázpalack-beszerelés. Van, akinek másképp nem futná munkába menni, közlekedni. S ez a szabálysértés egyelőre bocsánatos bűn — mint azt kollégám, oz Autó-Motor lap rovatvezetője a minap emlí­tette, ’hozzátéve: ha minden autós összefogna, kiszállna a volán mellől, bizony az erre föl nem készült tömegközle­kedés csődöt mondana . . . Szóval gáz vagy benzin? A kérdésen csak a dízelüzemű gépjármű-tulajdonosok moso­lyognak, akik már jó előre fel töltötték olcsó háztartási tü­zelőolajjal a fészerekben a kannákat, tároló-bödönöket. Még a motorrongáló színezés előtt. . . Kozma Ferenc Este nyolc órára már zsúfolásig megtelt a táncparkett Fotó: Löffler Gábor Hajadonolc, nőtlenek, elváltak és özvegyek Bálozó egyedülállók Hét órára szinte megtelt az Eszék étterem, de még min­dig jötték. Többségiben nők, főiként középkorúak. A leg­többen Pécsről, illetve Bara­nya más településeiről, de voltak, akik Somogybái, Tol­nából érkeztek. Dél-dunántúli bál házigazdái váltak szom­bat este a 'pécsiék. A nem éppen gondmentes rendezői feladatot azzal érdemelték ki, hogy a klubvezetők legutóbbi vetélkedőjét a pécsi egyesü­let vezetője nyerte. Két évvel ezelőtt Kecskeméten indították ezt a játékot, s félévenként mindig másutt találkoznak. Hogy hol, az mindig a klub­vezetők ügyességén, ha úgy tetszik, ügyetlenségén múlik. Két jóbaratnő, Böröcz Ist­vánná és Kiss Mária együtt érkezik. Tizenkét éve tagjai a Ságvári Egyedülállók Klubjá­nak, azaz most imár egyesület­nek. Kiss Mária 29 éve elvált, iBöröczné 26 év óta öz­vegy. öt gyermeket nevelt fel, ma má’r csak a legkisebb fia él vele. Évekig három helyen is dolgozott, az egyetlen ki- kapcsolódást o vasárnap dél­utáni klubtalálkozók jelentet­ték neki. Ma sincs máiként. Kiss Mária Is a beszélge­tés, a zene, a tánc kedvéért kezdett a klubba járni, hisz hét közben szinte teljesen egyedül van. Ő is nyugdíjas már, a Ibkás süket csöndjét csak a rádió, tv hangja töri ’meg, de most, amikor minden forintot nagyon be kell oszta­nia, attól tart, hogy lassan azt is meg kell gandálnia: mennyi Ideig szólhat egyik vagy másik készülék. Hangol a nagyárpádi Ritter zenekar, egyre oldottabb a hangulat, táncba indulnak a legbátrabb párok. Itt nem szo­katlan, hogy nő növel táncol. De azért jó néhány „vegyes- páros” is kering a tánchelyen. Köztük házaspárok. Mint a pécsi egyesület vezetője, Fe­jes József és felesége. Az egyedülállók klubjában ismer­kedtek meg, egy hónapja volt az esküvőjük . . . T. É. Lakáskamatok Baranyában hétfőtől (Folytatás az 1. oldalról) teljes mértékben tehermente­sítik lakásukat. Téves ugyanis az az elterjedt vélemény, ame­lyik szerint csak január 31-ig lehet visszafizetni a kedvez­ményes kamatozású kölcsönök felét, s csak ebben az eset­ben engedi él az állam a tartozás 50 százalékát. Az ügyfelek sorszámot kapnak, ennek dátuma, illetve a kitöl­tött nyilatkozat keltezése a döntő szempont ahhoz, ’hogy - akik az első hónapban ren­dezni akarják tartozásukat - januári befizetőnek számítsa­nak, azaz: erre a ’hónapra se kelljen még az 1500 forin­tot se megfizetniük. Más kér­dés, hogy a legutóbbi egyen­leg — 1990. szeptember 30-i állapotot rögzített ezeken a pénzintézet, s már minden la­káshiteladósa megkapta — óta eltelt október—november—de­cember hónapokra járó ne­gyedévi kamatot ki kell fizet­ni. A másik tanácsunk: aki be­tér az OTP-fióko’k valamelyi­kébe tartozását rendezni, vi­gye magával a lakáskölcsön- szerrődést, a már említett egyenlegértesítőt, az ezt kö­vető hónapok befizetéseit iga­zoló csekket (vagy az átuta­lási betétszámla szelvényét). Ezek birtokában gyorsabb lesz az ügyintézés, kevesebb te­herrel jár az OTP-dolgozó’k- nak és az ügyfeleknek egy­aránt a várhatóan idegölő sorbanállós. M. A. Hózáporos hétkezdet? Túlzás lenne azt mondani, hogy lényegesen, de a napi átlagosnál több rosszullét miatt hívtóik tegnap a mentőket, hal­lottuk az ügyeleti szolgálatuktól. Főként a szív és keringésrend­szer betegségeiben szenvedők ’Viselték nehezen a nyomasz­tóan borongásra fordult idő­járást. A nap nagy részében még ez volt a jele Baranyá­ban annak a változásnak, amit a hét végére ígértek a me­teorológusok. Jelentős lehűlés most sem várható, hallottuk Somogyvári Istvántól, a pogányi meteoro­lógiai állomás ügyeletesétől. A változás valóban elkezdő­dött, hisz a dél ’körüli órák­ban mór havas eső, hózápor volt a Kisalföldön, egyre több ’helyről jeleztek ködöt, s Pécs környékén is folyamatosan csökkent a látótávolság. A kö­vetkező két—három napban fagypont körüli hőmérsékletre számíthatunk, ami még min­dig magasabb az ilyenkor szo­kásos értéknél. Borongás, fél- hőátvonulásos, hózáporos hét­kezdet elé nézünk. Az előre­jelzések alapján ez nem lesz tartós, és nem jelent lénye­ges csapadékot sem. A me­teorológusok szerint január végén, február elején lesznek hideg, havas napjaink. Alapítvány öregek otthonának építésére A Kaposvári Református Egyház alapítványt kíván létrehozni egy öregek ott­hona nák megépítésére. Az alapítványhoz egymillió forint készpénzzel és egy másfél mil­lió fonnt értékű ingatlannal járul hozzá a református egy­ház. Először egy 30-50 szemé­lyes épület készülne el, ezt bővítenék a továbbiakban. Az elképzeléshez az önkormány­zat támogatására is szükség van. Ha az otthon elkészül, az lesz az ország első olya,, szociális intézménye, amely egyház és helyi önkormányzat közös vállalkozásával jött létre A gáz­üzemről is le­késtünk...?

Next

/
Thumbnails
Contents