Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1991-01-13 / 12. szám

A tékozló fiú, Glázer megtérése Régebben belemart mindenkibe A labda rúgó-bajnokság mostani pihenőjének legna­gyobb szenzációját jelentette, hogy a veszprémi sikercsapat edzője, a magyar 'Válogatott pályaedzője, Glázer Róbert megvált a bakonyiaktól és visszatért hajdani sportpálya- futása színhelyére, Győrbe. A jóí'értesültek már hónapokka'l előbb emlegették a 40 éves szakember hazatelepülését, az események azonban sorra e'l- lentmondtak a híresztelések­nek. Végül is pont került a szerződés végére, s immár teljes joggal írhattak az új­ságok ,,a legkisebb fiú visz- szatéréséről”; „a tékoíló fiú megtéréséről"; vagy a ,,Glá­zer ismét a Rába partján" — örömhírekről. Egy három éve lezajlott beszélgetés jelenük meg em'llé- keimben, mikor is a bajnoki cím felé menetelő Veszprém Komién vendégszerepelt a helyi Bányász ellem. A veszprémi edző közeiéiben szinte perzselt a levegő. Vi­tatkozott az edzőtársával, összeveszett a hajdani pécsi, majd győri, s végül vele együtt veszprémi intézőjével, belemart mindenkibe, aki csak útiába került. Csupán a já­tékosaival szemben volt elné­ző. figyelmes és biztató. Raj­tuk. kívül megpróbálta min­denki messze elkerülni. Az eset'eaes avőze'míikikel uavam- is már biztos NB I-esőknek tudhatták volna magúikat A mérkőzés eredménye azonban nem úay alakult, mint gon­dolta, íav az+án már senki sem csodálkozott, amikor a kedvencekről is lekerült a sze­relésekké1 együtt a kereszt­víz is. Szigora, rátermettsége, szak­értelme végül is bajnoki cí­met, majd az NB l-ben újonc Veszprémmel sikereik sorozatát eredményezett. A mérkőzések előtt és alatt azonban min­dig megmaradt környezete „istenostarának". Még a komlói beszélgetésen szóba került az esetleges győri ha­zatérés, ám akkor még na­gyon is korainaik találta a Rába-parti randevút. Pedig szerinte már akikor is „vér­zett" a szíve az ETO-ért, hi­szen Verebes József távozása után nagyon rossz napok jár­tak a hajdani sikercsapat há­za táján. Hatalmas adag dac fortyogott benne, hiszen a két évtized alatt — amikor a zöld-fehérek játékosa volt — Győrben már megismerhették, mégis, amikor visszakénysze­rült Belgiumból, éppen azok nem nyújtották kezüket neki, akik hajdanám örömmel ve­regették az apró játékos vál­lát. Most, hogy túl van az aj­kai, ménfőcsanaki és veszpré­mi éveken, teljes tudását és energiáját a győri és a ma­gyar labdarúgó-válogatott szolgálatába kívánja állítani. Ezért is nyilatkozta elképzelé­sekről a következőket: „Sze­retnék olyan játékot kialakí­tani a csapatnál, hogy a kö­zönség visszatérjen a gyönyö­rű stadionunkba. A közösségi szellem formálásán kívül olyan taktikát tervezek, amely az adott játékoskerettel teljesít­hető: előtérben a támadó fel­fogás . . . Ha olyan lesz a kapcsolatom a játékosokkal, mint Veszprémben volt, ga­rantált a siker: a győriek minden meccsen a győzele­mért indü Inaik harciba!" Győrnek az elmúlt fél év­században volt egy legendás hírű labdarúgó-családja, a II. kerületi Hiba-tizenegy, amikor egyszerre kilenc Hiba játszott a csapatban. Az utóbbi évek­ben ez a szerep a Glázerok- na'k jutott. A legkisebb fiú most e jó hírnév öregbítését tűzte célul maga és csapata elé. K. L. Ben Johnson visszatért A szöuli olimpián dopping­vétségen ért sportoló több mint kétéves kényszerszünet után, pénteken, a hamiltoni fedett pályás atlétikai viada­lon állt újra rajthoz. Az 1988-ban meghurcolt, 29 éves atlétát hatalmas ováció­val fogadta a )7 ezres hazai közönség, és fellépése után is hasonlóképpen ünnepelték annak ellenére, hogy csak a második helyen végzett. A várva várt 50 m-es síkfutás mezőnyét két rossz rajt után indították útjára, és a célba az amerikai Daron Council érkezett elsőként. A 26 éves floridai atléta az utolsó pil­lanatban került az indulók közé honfitársának, Denis Mitchellmek a visszalépése folytán. Az 5.75 mp-et elért Council két századdal előzte meg „Big Ben"-t (5.77). Eredményük erősen közepes teljesítményt takar, hiszen ezen a távon a világ legjobb­ja, 5.61 mp, ráadásul Johnson 1987-ben már 5.55 mp-et fu­tott, amit utólag a doppingo­lás miatt többi rekordjával együtt töröltek a csúcslistá­ról. Röplabda Szombaton, a Kaposvárott megrendezett férfi röplabda- bajnoki mérkőzésen a Kapos­vári Építők csapata 86 perc alatt 3-1 (14, -10, 3, 7) arányban győzte le az EB-se- lejtezőre készülő magyar ifjú­sági válogatottat. Mai sportműsor Kosárlabda. NB I. A-csoport, nők: PVSK—Tungsram, városi sportcsarnok, 16.30. NB I. B- csoport, férfiak: PVSK—SSE, városi sportcsarnok, 18.00. Röplabda. NB I. nők, A- csoport. Kaposvári Tungsram SC—Vasas, Kaposvár, városi sportcsarnok, 16.00. Európa legjobbjai ötödször a Mecseken Idén is lesz autós hegyi EB Pécsett A verseny egyúttal osztrák bajnoki fittam is lesz A tavalyi pécsi autós hegyi Európa-baj neki futam után so­kan aggódtak: folytatódik-e a sikeres sorozat, Európa leg­jobb hegyi versenyzői tovább­ra is évről évre visszatérő ven­dégeink lesznek-e, vagy a gazdasági nehézségek búcsú­zásra kényszerítik a verseny rendezőit? Nos, nem kell bú­csúznunk a rangos európai versenysorozattól. A pécsi fu­tam szerepel a FISA verseny- naptárában is, június elsején és másodikén várhatóan re­kord 'létszámú versenyző sora­kozik majd fel a Mecsek he­gyi pálya rajtjánál. A verseny .megrendezését a Pannon Volá n SC vállalta. Perjés László, aki már ötödik éve versenyigazgatóként az EB-futomok fő szervezője és irányítója, elmondta, hogy a következő napokban tárgyal­nak a Bosch cég képviselői­vel, remélhetőleg az idén is a német világcég vállalja a főszponzor szerepét. Az idei versenyen népes osztrák csapat is rajthoz ÓM. Az osztrák autósport szövet­ség kezdeményezésére ugyan­is Pécsett az EB-találkozó ke­retében bonyolítják le az oszt­rák bajrtokság egyik futamát is, amelyen várhatóan 35—40 versenyző indái. Énről tegnap, szambatan született meg a végleges megállapodás Jan Mienkinsky, az osztrák szövet­ség képviselője és Perjés László versenyigazgató között. Mienkinsky úr jól 'ismeri a pécsi versenyeket, hiszen évek óta nemzetközi sportfelügyelő­ként működött közre azok le­bonyolításában. Ugyancsak a teg na pi na p született megál­lapodás arról is, hogy Cserén- fán, a cross-centrumban pe­dig osztrák autócross bajnoki futamot rendeznek. A pécsi EB-futam, csakúgy, mint a korábbi években, há­romnapos programot Ígér az autósport kedvelőinek. Május 31-én, pénteken a műszaki gépátvétellel kezdődik a pécsi vásártéren, elsején az edzé­sek zajlanak a Mecsek hegyi pályán, másodikén, vasárnap pedig a versenyfutamokra ke­rül sor. K. P. FÉRFI KOSÁRLABDA NB I. A-CSOPORT Bajai SK-ZTE Heraklit 79-85 (47-55). Baja, Posta Sándor sportcsarnok, 1600 né­ző. V.: Hajmiss, Péter Gy. Ba­jai SK: Ágh 2, Hosszú 15/6, bikár 22/6, Rátvay 10, Garja- nácz 12. Csere: dr. Varga, Páiikerti 15, Mi.hálovics 3/3. Edző: Kovács József, Vétek Frigyes. Zallaegerszeg: Farkas 7/3, Tobi 33/18, Polster 7, Bodrogi 9/3, Lekarauslkas 13. Csere: Kovács 5, Bencze 3/3, Lukosius 8, Kis. Edző: -Szarka Sándor. A kiválóan játszó Tobi ve­zérletével megérdemelt győzel­met arattak a vendégek. Pécsett 40 versenyző (a ka­posvári és a pécsi lövészklub) részvételével rendezték meg a EÉG Kupa területi versenyét 10 m-es puska és pisztoly szá­mokban. Győztesek: Légpuska 40 lövés, serd. fiú: Szabó (Pé­csi Lövészklub) 304, serd. lány: Czink (Kaposvár) 293, ifjúsági fiú: Pojtner (Kaposvár) 361, ifj. lány: Pető (Pécs) 359, ju­nior lány: Péter (Kaposvár) 370. Légpuska 60 lövés: junior fiú: Bedegi (Pécs) 567, felnőtt férfi: Péter (Kaposvár) 565. Légpisztoly 40 lövés, serd. fiú: Kiss (Pécs) 318, serd. lány: Kozma (Pécs) 359, ifjúsági fiú: Müller (Pécs) 339, ifjúsági lány: Krizsán (Pécs) 355, ju­nior lány: Sárközi 276 (Pécs). Légpisztoly 60 lövés junior fiú: Eőry (Kaposvár) 523, felnőtt férfi: Kiss (Kaposvár) 559. A Fegyver- és Gázkészülé­kek Gyára 1991-ben 100 éves, ennek tiszteletére rendezik a versenysorozatot, melynek dön­tője Budapesten lesz, február 9-10-én. Darnyí újabb bronzérme A női pólósok negyedikek A női válogatottak 3. he­lyért vívott mérkőzésén: Egyesült Államok—Magyaror­szág 11-9 (4-1, 3-4, 1-2, 3-2) Magyarország: Szalkay ­Nagy, Dancsa,. Eke 1, Stieber, 3, Vincze, Bajusz, Rafael, Ker­tész 2, Rónaszéki 3. A Bicton uszodában a cso­portmérkőzések keretében már randevúzott egymás ellen a két együttes, s akkor o dr. Tóth Gyula, Pócsik Dénes ed­ződuó irányította gárda le­győzte az egyesült államok­belieket. Ám ez a siker most nem jó ómennek bizonyult. .. Akárcsak pénteken, a kana­daiak, most az amerikaiak húztak el szinte pillanatok alatt. Míg ott kimaradtak a Helyzetek, a magyar kapunál nem. Az első szünet után 4-1- gyel úszhattak rá a labdára a csapatok.' A harmadik játékrészben ki­pontozódott az ezúttal szigo­rúan őrzött center, a csapat­kapitányi szerepkört is ellátó Dancsa Katalin, igaz, az ame­rikaiak többnyire büntetlenül „satúzhatták”. Vezér nélkül maradt a gárda, és sajnos a nagy lövők, Eke, Rafael, ezút­tal a kanadaiak elleni formát mentették át, vagyis rosszul, pontatlanul tüzeltek. A bírák végül egy időntúli, tehát eredendően érvénytelen gólt is megítéltek a magyarok ellen, amivel el is dőlt a bronzérem sorsa, a 11. talá­latot mór egy lélekben „knock-outolt" csapat kapta. A férfiaknál a döntőbe ju­tásért: Spanyolország-Magyarország 9-8 (3-3, 0-3, 4-1, 2-1). Magyarország: Nemes - Tóth F„ Schmiedt, Petőváry 2, Péter, Tóth L., Mészáros, Be­nedek 1, Sprok, Vincze 1, Dó- czi 1, Tóth I. 3. A vereség után senkit sem lehetett szóra bírni, se a szö­vetségi kapitányt, se o játé­kosokat, az indulatokon talán ha vasárnapra jut túl a csa­lódott együttes . . . A bronzmérkőzésen az Egye­sült Államok lesz az ellenfél, miután az amerikaiak 5-2-es vezetés után végül is 7-6-ra alulmaradtak a jugoszlóvokkal szemben. így a döntőben az aranyéremért Jugoszlávia—Spa­nyolország összecsapás követ­kezik. Az úszók között Darnyi Ta­más a 200 méteres pillangó- úszásban bronzérmet szerzett. A győzelmet új világcsúccsal az amerikai Melvin Stewart szerezte meg a szám kétsze­res világbajnoka, a német Mi­chael Gross előtt. Szilágyi Zoltán számára ez­úttal túl erősnek bizonyult a konkurencia. Az 1500 m-es qyorsúszás futamában negye­dikként érkezett célba, a 15:41.05 a 12. helyet jelentette neki a végleges vb-sorrend- ben, mivel 1500-on nem ren­deznek B-döntőt. A telefonnál Rózsa Norbert édesanyja A 100 m-es mellúszásban aratott győzelem után hívtuk föl Budapesten újdonsült vi­lágbajnokunk, Rózsa Norbert édesanyját. Akkor még nem tudhatta, amit e sorok meg­jelenésekor az olvasók már tudnak, hogy Norbert a hosz- szabb távon, 200 méteren újabb ezüstéremmel gyarapít­ja, saját és a magyar csapat éremkól lekcióját.- Először is sok szeretettel gratulálunk ehhez a valóban bravúros teljesítményhez, amit öz egész világ megcsodált, de talán kissé meglepődve foga­dott, hiszen Norbert valóság­gal berobbant a legnagyob­bak közé. önt is meglepetés­ként érte ez az eredmény? — Folyamatosan figyelemmel kísértem a felkészülését, így ,Élefem legboldogabb pillanat-a voll-” vasämapi m_________ Dunántúli napló Új vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős: MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési d§ egy hónapra 25 forint, negyedévre 75 forint, félévre 150 forint, egy évre 300 forint ISSN 0865-9125 tudtam, hogy egészen kiváló idő elérésére lehet képes. Áz aranyérem azonban, és ló­ként, hogy világcsúcsot is ja­vított, minden várakozásomat felülmúlta. — Bizonyára ön is látta a tévében már a legelső köz­vetítést. Mi volt az első gon­dolata, miután megtudta az eredményt? — Igen, valóban ott ültem a tévé előtt, és nagyon szo­rítottam Norbiért. Sőt, már egész nap másra sem tudtam gondolni, annyira izgultam. Talán még jobban, mint ö odakint. Mikor vége volt a számnak, nagyon boldognak éreztem magam. Hiszen én azon kevesek közé tartoztam, okik közvetlenül tapasztalhat­ták, mennyi munka és lemon­dás kellett ahhoz, hogy most Perthben lelcsendülhessen a magyar himnusz. — Amikor Széchy Tamás Dombóváron „rátalált" a fiá­ra, és Pestre hívta, nyilván annak reményében vállalták a költözést, hogy ott könnyebben válhat belőle nagy versenyző. Számítottak-e akkor arra, hogy ez akár világbajnoki ci- met, és világcsúcsot is jelent­het? — Nem, azt hiszem, ha azt mondanám, hogy ez akkor konkrétan megfordult volna a lejemben, nem mondanék iga­zat. De nagyon bíztunk Széchy mesterben, hiszen az ő szeme eddig nem csalt, és gondoltam, ha ő valóban ennyire tehetségesnek tartja, akkor még bármit elérhet. — Milyen útravalóval en­gedte el Norbertét a világ túlsó felére, és mi az, amivel ház a várja? — Mint minden anya, én is azt kértem, nagyon vigyázzon magára. Helyezésekről nem beszéltünk, úgyis tudtam, mindent megtesz, ami csak tőle telik, és ez a lényeg. Mi­vel várom haza? Mivel ez a kérdés ilyenkor általában a kedvenc ételekre szokott vo­natkozni, gondolom ön is erre kiváncsi. Nos, Norbinál ez a Brassói aprópecsenye, Így ter­mészetesen ez lesz a menü egyik része. A többi meglepe­tés. Sz. Zs. Sportlövészet

Next

/
Thumbnails
Contents