Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-08 / 246. szám

új Dunántúli napló 1990. december 8., szombat A DECEMBER S., SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MÁRIA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kel 7.It — nyugszik IJ.J4 órakor A Hold kél 23.22 — nyugszik 11.3* órakor Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, •remények közölhetők 10—12, valamint 14—lé óráig a 15*000 telefonszámon. Hírszerkesztő: szíjártó József Szerkesztőségi hirügyefetos lé—19 éréig • 10-013-as telefenssámen: NAGY ISTVÁN Jugoszláv képzőművészek Kaposváron A Somogy megyei művelő­dési központ „Kapos Art" kor­társ galériájában hét jugo­szláviai művész alkotásait ál­lították ki. A vrobeci képző­művész társaság tagjainak be­mutatkozása a két város közti már meglévő kapcsolatra is épül. A társaság 13 éve alatt számos kiállításon képviseltet­te magát azzal a 140 alkotó­val, akik a műhellyel kapcso­latot tartottak, vagy tartanak. A szomszéd országból érke­zett festők, művészek tárlata a hónap végéig látható. ♦- A Németországi Szövetsé­gi Köztársaság Pécsi Főkonzu­látusa 1990. december 24-én és 31-én zárva tárt. 1990. de­cember 27-én és 28-án 9.00— 12.00 óráig félfogadást tart. A főkonzulátus a 26-088-as te­lefonszámon érhető el.- Teadéiután. A Pécsi Cser­kész Baráti Kör december 11-én, kedden 17 órai kezdet­tel rendezi karácsonyi teadél- utánját a Püspöki Enekiskolá- ban — Pécs, Hunyadi út 72. Minden öregcserkészt, érdek­lődőt szeretettel várnak. Időjárás Szombat estig borult idő lesz, mindenütt várható, havazás, délke­leten néha ónos eső, eső is. Az ország nagy részén jelentős friss hórétegre lehet számítani. Szomba­ton helyenként átmenetileg felszaka­dozik a felhőzet. Az északi, észak­keleti szél főként az időszak első felében továbbra is erős marad, emiatt hófúvások lesznek. A legma­gasabb nappali hőmérséklet szom­baton 0 fok körül lesz. ^ VÍZÁLLÁSOK: Mohács 322, apadó, vizhö 4,0 fok, Őrtilos 10, apadó, 5,2 fok, Barcs 60, apadó, 5,0, Drávaszabolcs 187, áradó, 4,0 fok. HOLNAP REGGEL; ÉBRESZTŐ! A Pécsi Városi Televízió vasárnapi magazinjának tartalmából A program holnap reggel hét órakor kezdődik, és nyolc óráig tart az MTV 1-es csatornáján. Az egyedi antennával rendelkezők az UHF-sávon a 26-os vagy 49-es csa­tornán keressék a műsort, — A satanizmus Pécsre is betörtf Hisz­téria az iskoláikban. . . — melyben szó lesz a már-már botránnyá da­gadó Széchenyi Gimnázium ügyé­ről, bemutatjuk a nevében és kül­lemében megváltozott volt (Koma­rov) Gimnáziumot, a héten át­adott 508-as Szakmunkásképző In­tézet új tanműhelyét. Beszélünk a Gépjárműjavító Kisvállalat terveiről, elképzeléseiről, a Kertvárosi Lakás­fenntartó Szövetkezet, volamint az iparos—kereskedő-bérlők közötti hu­zavona békés rendezéséről és ter­mészetesen Jelentkeznek állatrova­taink is. Lesz rejtvényünk is, hol­nap azok járhatnak jól, akik közel állnak a bűvészmutatványok titkai­hoz. A nyertes az Agroker áruház vásárlási utolványát kapja. A mű­sor telefonszóma; 32-333. Hívható odáskezdettől. A műsorvezetők: Pauska Zsolt és Feri ing József. Szerkesztő-rendező: Müller István. Valamennyi nézőjének kellemes időtöltést kíván a városi televízió szerkesztősége. ♦- Zavaros volt a víz tegnap a pécsi belvárosban, miután eltört egy gerincvezeték az Eszék étterem előtt. A törés nem okozott gondot a vízellátásban. Ezen a helyen már korábban is volt súlyos csőtörés.- Idei 37., egyben utolsó nyílt tú­ráját rendezi december 9-én a Ba­ranya Megyei Természetbarát Bi­zottság almamellék! úticéllal. Gyü­lekezés a pécsi főpályaudvaron 7 órakor. Túravezető: Lakatosné No­votny Sarolta.- Elmaradt a Vállalkozók Pártja baranyai bizottságának péntekre ter­vezett eddigi tevékenységet értékelő fóruma Pécsett, az Iparosházban, mivel a fővárosi vendégek a hóvi­har miatt nem érkeztek meg.- Emlékmű-avatás. December 9- én 8.45-kor Sárok községben máso­dik világháborús emlékművet avat­nak. Misét mond Kardos Péter es­peres. Részt vesz az eseményen Walter József polgármester.- Mecseki Mikulás-túrát indít az Ifjúsági Demokrata Fórum pécsi szervezete december 8-án kantavári 'úticéllal elsősorban 12—24 éves fia­taloknak. Gyülekezés 10 órakor a Sétatéren, a szökőkútnál. A résztve­vők élelmet és szánkót hozzanak magukkal. Visszatérés 16 óra körül.- Dobol a gyógypedagógus. Ja­mes Foster angol gyógypedagógus, aki társadalmi munkában dolgozik Pécsett, az Endresz György úti in­tézményben, — dobos tagja lett a Pécsi Magasfiúk Dalárdája együttes­nek. Az együttesben a legmagasabb tag Fekete Attila 205 centijével. A PMD és a maradék nevű zene­kar december 8-án 19 órától fellép a pécsi Kazinczyban rendezendő rock-partyn.- Új helyen az MSZMP-iroda. Az MSZMP megyei irodája a Rét ut­cából elköltözött. 1990. december 10-től a Szabadság u. 40. sz. első emeletén várják a párt tagjait, az érdeklődőket. Telefon: 10-848. Nyit­va tartás: 9-től 16 óráig, hétfőtől péntekig. Barbár tett Megdöbbentő esetről érte­sített bennünket Hír Ferencné pécsi lakos: ismeretlen tette­sek megcsonkították az Esze Tamás utcában lévő August Senoa Klub épületének hom­lokzatán lévő Szent-György szobrot. Először nem akartuk elhinni, mert tudtuk, hogy legalább 2,5 méter magasan van ez a fes­tett faoszlop, de a helyszíni „szemle” meggyőzött arról, hogy a hír — sajnos — igaz! Hiányzott a sárkány egy része, mert lefűrészelték! Most már csak két kérdé­sünk van: 1. Mit ártott a van­dáloknak ez az egyszerű szo­bor, hogy olyan magasan is „érdemes volt" megcsonkíta­niuk? 2. Mi jöhet még ezek- titán? Úgy látszik, az emberi Ivji bárságnok nincsenek hatá­rai napjainkban sem! A Városvédő Őrjárat tagjai: Farkas Mária, Vajgert György, dr. Vargha Dezső Halölosös Fájó szívvel tudatjuk, hogy PAPP ISTVÁN, volt kárászi lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése december 11-én 14 órakor lesz a komlói temető­ben. Autóbusz 13.15 órakor indul a gesztenyési bolt elöl. A gyászoló csalód. (77177) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OZV. LAISZ JÓZSEFNE Czilják Mária. türelemmel viselt, hosszú betegség utón életének 79. évében elhunyt. Temetése december 11-én, kedden fél 2 órakor lesz a pécsbányatele- pi temetőben. Gyászoló gyermekei, veje, menye és unokái. (73538) Szomorúan tudatjuk, hogy OZV. KATÓ SANDORNÉ Eta néni, 79 éves korában elhunyt. Temeté­se december 11-én fél 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló csalód. (73535) Megrendültén tudatjuk, hogy fe­lejthetetlen feleségem, édesanyánk, nagymamánk WIRTH FERENCNÉ Zsiffcó Irén, 65 éves korábon rövid szenvedés után elhunyt. Temetése december 11-én 14 órakor lesz a pécsi köz­ponti temető kápolnájából. A gyá­szoló csalód. (73529) Fájó szívvel tudatjuk, hogy szere­tett férjem, édesapánk, apósunk, testvérünk és kedves rokonunk BANUSZ FERENC, életének 67. évében, hosszantartó betegség után elhunyt. Temetése december 11-én 15 órakor lesz a komlói temetőben. Autóbusz 14 órakor indul a Körtvélyesi busz­megállóból, megáll a Sallai utca 26. szám előtt, és az Eszperantó téren is. A gyászoló család. (77176) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám OZV. PAPP ADAMNE Horváth Erzsébet, (volt keresztespusztai lakos) 95 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 11-én 13 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. Gyászolja lánya, veje, unokája, unokaveje, dédunokái és ükunokái. (57127) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TIHANYI JÓZSEFNE Simon Julianna Mária sellyei lakos, türelemmel viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1990. december 10-én 10 órakor lesz a sellyei katolikus te­metőben. Minden külön értesítés helyett részvétnyilvánitások mellő­zését kérjük. A gyászoló család. (57240) — Amatőr alkotók dél-dunántúli találkozóját szervezi december 8-án 14 órától Pécsett, a Várkonyi Könyv­tárban az AKISZ (az Amatőr Köl­tők és írók Szövetsége). A rendez­vény 17 óráig tart. bárki eljöhet, aki versel, prózát ír és alkotását elő akarja adni. Ez a második dél­dunántúli találkozó alig egy hóna­pon belül. A kezdésig érdeklődés a 31 -766-os telefonon. — Nyitott mikulási összejövetelt szervez a Cigány—Magyar Baráti Klub december 8-án 16 órától Pécsett, a József utcai Rácz Ala­dár Közösségi Házban. Bárki jöhet, csak a résztvevők hozzanak ma­gukkal süteményt, pogácsát. — „Zöld ' könyvecske". Feltételes forgalmú növényvédőszerek alkal­mazásáról tartanak 50 órás elő­adás-sorozatot Vásárosdombón, a pécsi Növényegészségügyi és Ta­lajvédelmi Állomás meghívott szak­emberei — Nyírő Lajos megbízott igazgató, dr. Kőhegyi Imre Köjál­főorvos, Peczöli Iván laborvezető, Czigány Csaba, Tóth Béla, Csör- nyei „Lászlóné és Gara Sándor szakelőadók — egy helybéli lakos. Szőke Lajos kezdeményezésére. A tanfolyam megkezdődött, és decem­ber 19-én vizsgával zárul, ahol a résztvevő több, mint ötven gazda engedélyhez kötött növényvédősze­rek vásárlására és felhasználására jogosító engedélyt — „zöld köny­vecskét” — kap. — Rejtvényfejtők emlékversenye. December 8-án 10.30-kor Pécsett, a Vasutas Művelődési Házban meg­tartják a ,,Dr. Aczél László” or­szágos rejtvényfejtő emlékversenyt. Részvételét jelezte Budapest, Száz­halombatta és Szeged is. —* Az unitáriusok az evangélikus templomban tartanak istentisztele­tet december 9-én 11.15 órától. Pécsett, a Dischka Győző utcai templombon Szász János teológiai igazgató prédikál. Az ünnepi ese­ményre várják az Erdélyből átte- lepülteket és az unitárius vallás iránt érdeklődőket is. — Népi- és iparművészeti vásár, búcsúi kavalkád várja az érdeklő­dőket, szombaton reggel 8 órától a komlói Színház- és Hangverseny- terem előcsarnokában. A rendezők 31 árust várnak erre a napra. Köztük kerámia, ezüstékszer és tűzzománc-készítőket, mézeskai ácso- sokat, bőrösöket, de lesz a vásár­ban féldrágakő és ásványbemutató, lehet játékokat, kürtöskalácsot, kü­lönféle édességeket és háztartási aprócikkeket is vásárolni. A hely­színen fellépnek a komlói Bányász Színpad amatőrszínészei, akik Nagy Mihály rendezésében vásári komédiákat mutatnak be. Lottó­nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság tájékoztatása szerint a 49. héten öt találatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nettó összege 1 millió forint. A 4 találatos szelvényekre egyen­ként 190 442 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyen­ként 1182, a 2 találatos szelvényekre egyen­ként 40 forintot fizetnek, A közölt adatok nem véglegeseg, a szelvények ellenőrzése még tart. ♦ Rendőrségi közlemények EGYÜTT A KÖZBIZTONSÁGÉRT I A Pécsi Rendőrkapitányságon ta­lálkozóra került sor a kapitányság, az irányításával működő négy rendőrállomás és Pécs, valamint az illetékességi területen lévő harminc község polgármesterei között. Dr. Tóth László rendőr ezredes, kapitányságvezető tájékoztatást adott a megjelenteknek a rendőr­ség helyzetéről, a romló közbizton­ság és a növekvő bűnözés elleni tevékenységről, különös tekintettel a bűnmegelőzés állampolgári ala­pon történő önkormányzati szerve­zésének lehetőségeire. A közel háromórás véleménycsere alapot teremtett az együttműködés, illetve az eddig is meglévő kap­csolatok további fejlesztésére. * A személyi tulajdon védelme el­sősorban a tulajdonosra tartozik, így tehát ön az első számú felelő­se vagyona védelmének. Öntől függ, hogy a lakása, a lakáson kívüli értékei, hétvégi háza meny­nyire válik a betörők célpontjává. GONDOLJA AT. MIT TETT EDDIG EZEK VÉDELMÉBEN I —r A Sarohin tábornok út egyik házának két tizedik emeleti lakása is betörők áldozata lett. Mindkét lakástulajdonostól készpénzt, illet­ve takarékbetétkönyveket vittek el. — Kisdeindot Hegyhát dűlőben egy hétvégi házból 3600 forint ér­tékben gázpalackot tulajdonítottak el a betörők. — Az ócsárdi gázcsere-telepről 14 000 Ft értékben 4 db, Regenye község gázcsere-telepéről pedig úgyszintén 4 db gázpalack tűnt el, betöréses lopás következtében. * — A héten több helyen volt réz­kábel-lopás, igy a Csertői Tégla­gyárban, ahol a rongálási kár 8000 Ft, és a daniepusztai vasúti átjáróban, ahonnan 14 m jelzőve­zetéket tulajdonítottak el. * — A Sarohin tábornok úti „Mo­zaik" ajándékboltját ismeretlen tettesek feltörték. A III. sz. rendőr- állomás nyomozói a helyszíni vizs­gálatok során megállapította, hogy 80 000 Ft értékben női pipere­cikkeket, bőrdiszmüveket, ruhaféle­ségeket vittek magukkal az elkö­vetők. ELFOGÁS: — A felderítési olosztály nyomo­zói kifosztás és más bűncselekmé­nyek alapos gyanúja miott őrizetbe vették O. I. 24 éves, O. Z. 17 éves és P. Z. ÍV éves pécsi lako­sokat. — A IV. sz. rendőrállomás járő­rei — országos körözés alapján — elfogták Kiss István mezőcscAonyai lakost. Nevezettet lopás bűntette miatt kereste a rendőrség. — Lakossági segítséggel a jár­őrök elfogták S. G. kurdi és O. J. pécsi lakosokat, akik december 4-én, éjszaka betörték az Alkotmány úton lévő Videoton-márkabolt ki­rakatát, és abból egy színes tele­víziót, valamint egy videó-lejátszót tulajdonítottak el. Rendezvények December 8-án 9 órától Pécsett, az Alajos utcai KPVDSZ Petőfi Mű­velődési Házban játszóházat ren­deznek. Először tartanak a falu összes ki­csinyének Mikulás-napi közös ünne­pet Patapoklosiban, a művelődési házban december 8-án 13 órától. Az önkormányzat 15 000 forint érté­kű ajándékot oszt ki és vendégül lát száz gyereket. Az FKgP megyei szervezete decem­ber 8-án 10 órakor megyei nagyvá- lasztmányt tart Pécsett, a Széche­nyi téri polgármesteri hivatal dísz­termében. Az Egyedülélők és Társkeresők Alapítványa (ETA) jótékony célú, nyitott összejövetelt szervez decem­ber 8-án 18 órakor Pécsett, a Szli- ven étteremben. ♦- MPFSZ közlemény. A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Bara­nya Megyei Szervezete Pécs, József Attila u. 10. szám alatti központi irodája az év végi belső összegző munka miatt 1990. december 10-től január 6-ig téli szünetet tart. Ezen időtartam alatt tagjaink és a hoz­zánk fordulók ügyeinek intézése át­menetileg szünetel. Kérjük tagjaink és a hozzánk fordulók szíves meg­értését. MPFSZ Baranya Megyei Szervezete vezetősége.- 1990. december 14-én, 14 órakor Nyitrai Ferencné dr. a KSH nyugal­mazott elnöke „A vállalati statiszti­kai információs rendszer szervezé­séről" tart előadást a JPTE KTK 9- es számú tantermében.- Vasárnap délután 3 órakor, a véméndi iskolások jönnek a Lenau- házba. Műsorukra szeretettel meg­hívnak minden németül tanuló pé­csi gyereket.- A Szombathelyi Énekegyüttes ad hangversenyt szombaton este fél 8 órakor a pécsi Ferences templom­ban. Lassus és Purcell motettáin kí­vül elhangzik Carissimi: Jeptha c. oratóriuma is, svájci és magyar szó­listák közreműködésével.- A kisebbségi lét paradoionai. (A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom eszmetörténeti háttere) címmel Orbán Jolán, o Janus Pannonius Tudományegyetem Pécs Tanárképző Kar Irodalomtörté­neti Tanszékének tanára tart elő­adást december 10-én, délután 6 órától este fél 8 óráiq a JPTE Tanárképző Kar B-kollégiumában. ♦ Közlemények A pécsi Herbária üzletben ismét kapható Maria Treben sikerkönyve, ezen kívül nyugdíjasoknak újdonság­ként olcsó svédcseppeket kínálnak­Pécsett, a Siker Könyvtárban új­donságokat kínálnak: „Hogyan sze­rezzünk állást külföldön?", dr. Tel­kes József: Állásvadászat, Önfej­lesztő füzetek, tesztek, McCormack: Ha vinni akarod valamire ... c. könyvek kölcsönözhetők. Cím: Kos­suth L. u. 9. Ugyanitt továbbra is érdeklődni lehet a stresszcsökkentŐ és önbizalomfejlesztő kazetták után. Karácsonyi ajándékcsomag akciót szervez szegényeknek dr. Berényi István nyugdíjas jogtanácsos, aki a siker érdekében támogatókat, fel­ajánlókat keres. A szervező elérhető Pécsett, a József Attila utca 10- ben hétfőn, szerdán és pénteken; — délelőtt. Hét végi turkáló működik minden szombaton és vasárnap Patán, a volt párthelyiségben. A használt ru­hákat a DEMISZ küldi a helyi ön- kormányzatnak. A portéka kilója 200 forint. Érdeklődés: Gajcsi Ár­pádnál. A Ságvári Egyedülállók Egyesülete minden vasárnap 17-22 óráig nyitott Összejövetelt szervez Pécsett, a Ság­vári Művelődési Házban. Információ­val szolgál a 27-388-as telefonon Fejes József, az egyesület képviselő­je. A Miasszonyunk Kanonokrend pé­csi zárdatemplomában a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, december 8-án délután 4 órakor áldás és 16.30 órakor szentmise keretében a rend iskoláinak Mária-Kongregációi meg­újítják felajánlásukat az ősi kong- regációs zászló alatt. Szentmisét és szentbeszédet dr. Hegyi László pá­pai prelátus mond. Egesseégligyi szolgalat Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére Pécs város: POTE Gyermekklinika; Szi­getvár város és járás, a pécsi és • volt sellyei járás: Megyei Gyer­mekkórház. Gyermeksebészeti, kór­házi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész terüle­téről. szombat-vasarnap Pécs város lakossága részére fel­nőtt belgyógyászat: Megyei Kórház I. sz. Belgyógyászata, sebészet: baleseti sebészet: (Megyei Kór­ház. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Koponya- és .agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csa­tolt községek neurológiai bete­geinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek fel­vételét a Pszichiátriai- Klinika lát­ja el. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemé­szeti Klinika. Felnőtt orr-fül-gége^ -szét: POTE Orr-Fül-Gégeklinika. SZOMBATON NYITVA TARTÓ GYÓGYSZER'' ARAK Pécs, Lánc u. 20. 10/1. ez. gyógy­szertár 7.30—11.30 óráig, utána zárt ojtók mellett ügyeletet tart; Pécs, Széchenyi tér 2. 10/1. sz. gyógy­szertár 8—13 óráig; Pécs, Bajcsy- Zsilinszky u. 23. 10/14. sz. gyógy­szertár 7—10 óráig, utána zárt aj­tók mellett tart ügyeletet; Pécs, Kertváros, Krisztina tér 10. 10/57. sz. gyógyszertár 7—12 óráig. Otto- rony magángyógyszertár, Pécs, Ha­jas I. u. 11. Telefon: 41-033. Nyit­va 8—12 óráig. VASÁRNAP NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár 7—14 óráig, utána zárt ajtók mellett ügyeletet tart. SZOMBAT—VASÁRNAPI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Az Egyesített Egészségügyi Intéz­mények az alábbiak szerint bizto­sítja a körzeti orvosi ellátást szom­bat—vasárnap a sürgős orvosi el­látásra szoruló betegek részére. Pécs város, valamint Abotiget, Kozármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és a csatolt községek fel­nőtt lakossága részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti körzeti orvosi ügyeleti he­lyiségeiben. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet szombaton reg­gel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet föld­szinti üayeleti helyiségeiben, gyer­mekek részére is. Pécs város gyermeklakossága ré­szére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Gyermek- klinikán, Pécs, József A. u. 7. (be­járat a Bajnok u. felől). Telefon: 10-930. A berendelt betegek ellá­tása 0—13 óráig történik ugyanitt. A városkörnyéki községekben és Egerágon lakó gyermeklakosság (0—14 éves korig) részére az el­látást a Megyei Gyermekkórház (Pécs, Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 13-144. SZOMBAT-VASARNAP ÉJSZAKAI UOYELETES GYÓOYSZERTARAK Pécs, Lánc u. 20. 10/0. sz. gyógy­szertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díj­mentesen hívható a 12-390-ef szá­mon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Közérdekű Áramszünet lesz december 10— 12-ig naponta 7—15 óráig Pécsud- vardon, *a Széchenyi utcában és a Táncsics közben. (5798) Áramszünet lesz 1990. dec. 12-én 8—15 óráig Komlón, a Gorkij utca és Mecsekfalui út áltol határolt garázsok területén. (5708) Kérem azt a személyt, aki de­cember 6-án Pécsett talált egy fe­kete diplomata-táskát, melyben az Exxell Rt. iratai voltak, jutalom ellenében jelentkezzen a 32-056-os telefonszámon, az esti órákban. (57229) Gépírás-tanfolyamra (3 hónap) jelentkezhet december 10—14-ig 16.30—17.30-ig Szalai A. u. 9. l/103-ban. (57225) Belvárosi intézmény hóeltaka- ri tás céljából alkalmi munka­erőt keres. „Itt a tél" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (5826) „Az Egyesített Eü. Intézmények 415. számú Vili. Ifjúsági Orvos"- feliratú bélyegzője elveszett, lenyo­mata érvénytelen. (5824) Kedvező lehetőségeket kínál az Qn számára Is a BÁZIS-ART Gyártó, Fejlesztő és Szolgáltató Kft LÍZING! Uzingajánlataink mindenkinek lehetővé teszik, hogy az elérhetetlenhez hozzájussanak A legkülönbözőbb konstrukciókkal állunk rendelkezésükre: Törlesztések ütemezése: negyedévenként félévenként évenként Futamidők: 12,24.36,48 hónap Lízingdíjak: már 92%-tól Kívánságára bármely futamidejű és törlesztő feltételű lizingajánlatot elkészítünk VISSZLÍZING IS! Bővebb felvilágosítást a (72)35-040 és (34) 14-352-es telefonszámon (57»)

Next

/
Thumbnails
Contents