Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-06 / 244. szám

1990. december 6., csütörtök uj Dunüntüli napló 11 Tilosban parkoló autók Lassan halad a kerékzár ügye Hónapokkal ezelőtt érdekes ötlet merült fel az Egészséges Városok mozgalom egyik helyi tanácskozásán: lopóautók he­lyett, más országok városaihoz hasonlóan, 'kerékzárat, alkal- imazzanak Pécsett is a tilos­ban parkoló autókkal. A meg­oldás olcsó, környezetkímélő, kevesebb bosszúságot okozó és a forgalmat se tartja fel órá­kig. Aióta azonban semmit sem hallani az ügyről. — Az e témára vonatkozó előterjesztés készülőben van - mondja Kovács Nándor, a pécsi önkormányzat közlekedé­si és kommunális szakbizottság csoportvezetője. — Arról vi­szont égyelőre még nem sike­rült dönteni, hogy az önkor­mányzat melyik bizottságához tartozzon az ügy. Ennél sok­kal nagyobb gátja a kerék­zár bevezetésének a KRESZ módosítás hiánya, amit már fél éve ígérgetnek az illetéke­sek. A fővárosi önkormányzat támogatja az ötletet, annál is inkább, mivel ők is ugyanezt szeretnék bevezetni Budapest belvárosában. A KRESZ terve­zetet körbeküldték a megyék­be kiegészítésre, majd a vég­leges változatot is, amit föl­terjesztettek a minisztériumba. Most itt tartunk. Annak idején szó volt róla, hogy tervezetek, előterjesztések nélkül a helyi önkormányzat is kiadhat rendeletet a kerékzár bevezetéséről. Sajnos, mint azóta kiderült, ez nem így van. Az önkormányzat csak a le­bonyolítást szervezheti, szabá­lyozhatja, miután a tervet a minisztérium már jóváhagyta. — Pécs belvárosának közle­kedési helyzete valóban fel­háborító, ezért egyetértek o kerékzár tervének előterjesztői­vei. Nem biztos azonban, hogy a kerékzár minden alkalommal jnegoldás lehet. A közlekedési és kommuná­lis szakbizottság mindenesetre tárgyalmi fogja a megye- székhely parkolási, forgalom­csillapítási helyzetét, benne a kerékzár ügyét is. P. V. Gagarint köszöntik Pécsett Fotó: Hillebrand Lajos Gagarin=kozmikus hazugság? 1990. augusztus 29-én tör­tént az emlékezetes sajtótájé­koztató, amelyen bemutattuk Gagarin = kozmikus hazugság? című kis dokumentumkötete- met. A könyv végén nem pró­fétai előrelátással, csupán a reális helyzet ismeretében a következőket írtam: „E könyv számos állítását fogják a Szovjetunióban és talán nem­csak ott tagadni ... (...) Ta­gadni körömszakadtáig és re­mélhetőleg összezavarodva, akaratlanul is újabb "adato­kat szolgáltatva”. 'Remélhe­tem, hogy hetek és hónapok múltával megszólalnak azok is, akiknek vannak valamelyes bizonyítékaik tételem igazolá­sára. Emlékeztetőül: azt állí­tottam, hogy • Jurij Alekszeje- vics Gagarin soha nem járt az űrben, más szovjet űrha­jósok vagy űrhajós repült 1961. április 12. előtt, ám mivel az igazi első (?) ku­darcot vallott, Gagarinnak kellett eljátszania a sikeres űrhajós, „a világűr meghódí­tója" szerepét. Alig néhány héttel a könyv megjelenése után olyan újabb adatok birtokába jutottam, amelyek megerősítik feltétele­zésemet: Gagarin előtt mások is repültek, de sikertelenül. Értesültem például, hogy 1961-ben, pontosabban azon év március 25-én — több mint két héttel Gagarin állítólagos repülése előtt - az ún. szo­cialista országok napilap- szerkesztőségeiben „éles” ké­szültséget rendeltek el. az újságírók késő estig hapták- ban vártak, merthogy az elő­zetes értesítés szerint „Moszk­vából űresemény híre várha­tó”. Feltehetően ekkor íjárt szerencsétlenül a könyvemben is említett Bondarenko űrhajós. Különböző forrásokból leg­alább hat olyan űrhajós ne­vét tudtam meg, akik a hírek szerint Gagarin előtt jártak az űrben. Egyik sem szerepel a szovjet űrhajósok hivatalos jegyzékében. Mintha sohasem léteztek volna. Igen, mert a hivatalos álláspont még ma is az, hogy ,,Gagarin előtt nem járt szovjet űrhajós a koz­moszban”. Mint könyvemben írtam, a valós helyzet fordított: előtte ..És ami axőta történt és utána többen megfordultak ott, csak éppen Gagarin nem repült el soha a kozmoszba. A szovjet szervek néhány év­vel a repülés után készítettek eqy filmet Gagarin űrrepülé­séről. Igyekeztek azt a lát­szatot kelteni, hogy ez igazi dokumentum, amely valóban a repülés előtt, alatt és köz­vetlenül utána készült. A fil­men azonban még laikusok is felismerték a megrendezett- séget, és amint azt a magyar televízió nézőinek szeptember­ben bemutattam: a készítők még e filmben is kardinális hibákat követtek el. (Már ön­magában ez is bizonyítók le­het arra, hogy Gagarin nem repült - ha repült volna, nem kellene ilyen gyermeteg módon görcsösen győzködni a világ közvéleményét állítóla­gos űrútjáról.) Számomra roppant érdekes és jellemző volt, amikor meg­tudtam, hogy 1961. április 13-án, vagyis a „repülést" követő napon Budapesten két Népszabadságot nyomtat­tak. Az egyiket a hajnali órákban elis kezdték árusíta­ni, majd körülbelül 20 perccel később visszavonták az áru­soktól és már megváltoztatott, más újságot terjesztettek to­vább ugyanazzal a dátummal. A két lap 6. oldala viszont teljes mértékben különbözik. A második - a kormány ak­kor gyakorolt haz'ugságpoliti- kájának értelmében „jó" vagy „helyes” - példányokban ezen az oldalon egy teljesen közömbös cikk van arról, ho­gyan szervezik az űrrepülése­ket, hogyan készítik fel a kozmonautákat, stb. De mi volt az a cikk, amely miatt visszavonták és zúzdába küld­ték az első változatot? Itt a hatodik oldalon egy terjedel­mes beszámoló olvasható ar­ról, hogyan reagált a világ Gagarin repülésének hírére. Nem a szöveg, hanem a két mellékelt fénykép egyike okoz­ta a botrányt. Ezen ugyanis a brit kommunista párt napi­lapja, a Daily Worker cím­oldala látható. Egy űrhajós fotója (az arc kivehetetlen, ilyen kicsiny méretekben, .de aligha Gagarint ábrázolja), és tisztán olvasható az an­gol nyelvű főcím: „The First Man in Space" — „Az első ember a világűrben" - ám az alcímben így folytatódik: „Back alive - but suffering from effects of his flight”. Ezt pedig így fordíthatjuk: „Visszajött élve — de meg­szenvedett a repülés hatásai­tól". Ez nyilván nem Gagarin- ról szólt. A budapesti illeté­kes propagandafőnökök túl későn vették észre, hogy „rossz" fotót helyeztek, el a párt akkoriban orákulumnak tartott lapjában. Az én szá­momra ez is bizonyítja, hogy (1) valami nem volt rendben Gagarin „repülésével" kapcso­latban; (2) a Nyugat sem hitte el azonnal a kolosszális, mondhatni „kozmikus" Gaga- rin-csalást. 1990. szeptemberében ma­ga a szovjet sajtó szolgálta­tott újabb adatokat (pl. az Ogonyok egy cikke) arra vo­natkozóan, hogy évtizedeken át az egész szovjet „űrkuta­tás” teljes mértékben a poli­tikusoknak és az ideológiai propagandának volt aláren­delve. Erre számtalan példát hoz fel a végre megnyilatkozó egyik felelős űrkutatási veze­tő is. . . Folytatom a bizonyítékok gyűjtését. Továbbra is az a meggyőződésem - és az újabb adatok csak megerősí­tenek ebben — hogy Gagarin sohasem repült, ő maga és „teljesítménye" csupán csak ideológiai célokat szolgált és nélkülözött minden valóságos alapot. Ezek az új adalékok nékem, minta Gagarin — kozmi­kus hazugság? c. könyv szer­zőjének bizonyos elégtételt szolgáltat. Ugyanakkor szo­morú is vagyok, hiszen az emberiség nagy kalandja, a Kozmosz meghódítása, az űr- korszak egy gigantikus, poli­tikai ' indíttatású hazugsággal kezdődött. Nemere István A világ alkoholfogyasztása A Központi Statisztikai Hi­vatal nemzetközi forrásokból származó információ szerint 1988-ban az évi egy főre jutó összes alkoholfogyasztás (a megfigyelési körbe tartozó 46 ország adatai alapján) 5,7 li­ter volt, szemben az 1980-as 6,6 literrel. A 14,2 százalékos csökkenésben elsősorban' a kelet-európai országok fogyasz­tásának 28,4 százalékos és a nyugat-európai országokénak 15,3 százalékos- visszaesése tükröződik. E csökkenés elle­nére is az európaiak, mégpe­dig a közös-piaci országok lakói a „legiszákosabbak”, mivel 1988-ban ezekben az -országokban a tiszta alkohol­ban mért fejenkénti fogyasztás 10,0 liter volt, ami megközelí­tette a világátlag dupláját. (Ugyanebben az évben a la­tin-amerikaiak mindössze 2,7 liter alkoholt fogyasztottak át­lagosan. Az 1988. évi egy főre jutó szeszfogyasztásban Franciaor­szágé a „pálma", mivel min­den italfajtóból összesítve és egységesen tiszta alkoholban mérve itt fogyott el a legna­gyobb mennyiség — egy év alatt 13,3 liter. A második helyen Luxemburg (13,0 liter), a harmadikon pedig Spanyol- ország (12,1 I) állt. Szorosan az „élmezőnyhöz” tartozik még Svájc és az NDK 11,0-11,0 literrel, továbbá hazánk 10,5 valamint az NSZK és Portu­gália egyaránt 10,4 literrel. A megfigyelt országok kö­zül az utolsó négy helyet ter­mészetesen mohamedán állom- vallású foglalja el; azaz Tu­nézia, Törökország, Marokkó és Algéria, ahol az egy főre jutó éves (tiszta alkoholban mért) fogyasztás nem éri el az 1 litert. Az alkoholok fajtáját te­kintve az égetett szeszesita­lokból (100% alkofjplban ki­fejezve) az NDK-ban (5,2 I), Lengyelországban (4,6 I) és Magyarországon (kb. 4,5 I) fogyasztották a legtöbbet egy lakosra számítva. A bor a hagyományokhoz híven Franciaországban (74 I) volt a legkelendőbb, továbbá /Olaszországban (62,1 I) és Luxemburgban (58,3), míg ezen alkoholfajtából szinte mi- inimclis mennyiség került az asztalra Venezuelában (0,7 I), Peruban (0,6 I) és Törökor­szágban (0,5 I). A tradicionálisan sörkedve­lő országok vezetik az egy főre jutó sörfogyasztás listá­ját, azaz az első helyeken az NDK és az NSZK áll egyaránt évi 143 Iiter/fő és Csehszlová­kia 130 liter/fő fogyasztással, mig a belgák, az osztrákok és a dánok 120 liter körüli 'mennyiséget iszogattak meg fejenként évente. A legkeve­sebb sört a megfigyelt orszá­gok közül Törökországban (4,0 I) és Tunéziában (3,6 I) itták. Mindhárom italfajta húsz évvel ezelőtti fogyasztását alapul véve Finnország (+135,5%), Ciprus (+109,4%), és az NDK (+103,7%) tekin­tetében a legnagyobb mérté- |kű a növekedés, míg példá­ul a Szovjetunióban 36,8 szá­zalékkal, Olaszországban 34,3 százalékkal és Argentínában 28 százalékkal csökkent a szeszfogyasztás. Magyarorszá­gon a húsz évvel korábbinál 36,4 százalékkal több alkohol fogyott, a tíz évvel korábbi adatokhoz képest azonban 8,7 százalékos csökkenés mutat­kozik. Hruscsov titkai Hruscsov, egykori szovjet vezető - mint ismeretes, Sztá­lin halála után, 1953-ban lett az SZKP főtitkára, s a hatalomból 1964-ben puccsal távolította el Brezsnyev — magnószalagra mondta emlékezését. Az így kiadott könyv, mint kiderült, nem teljes. Néhány epizódot ugyanis ki­vágott a család. A Time című amerikai magazin ezeket szerezte meg. Részleteink ebből valók. Sztálin felesége Nagyezsda Allilujevnát, Sztálin feleségét nem sokkal a halála előtt láttam, azt hiszem az októberi forrada­lom ünnepén. Kaganovics másnap összehívta a titká­rokat és tájékoztatott, hogy Nagyezsda Szergejevna vá­ratlanul meghalt. Újabb egy-két nap múl­tán Kaganovics megint ösz- szehívta ezeket az embere­ket és azt mondta: „Sztálin megbízásából beszélek. Arra kért, hogy hívjam össze önö­ket és mondjam el, mi is történt valójában. Allilujev- na nem természetes halállal Halt meg. öngyilkos lett.” A részleteket természetesen nem ismertette és mi sem kérdeztünk semmit. Lezajlott a temetés. Sztá- } lin, úgy látszott, a fájda- 3 lomtól megtörve állt a sír­nál. Nem tudom, mit érzett belül, kívülről azonban bá­natosnak látszott. A történtekről bővebbet én is csak Sztálin halála után tudtam meg. Igaz, bi­zonyítékok nincsenek. Egy­szerűen arról van szó, hogy megkérdeztük Vlasziktól, Sztálin ^festőrségének pa­rancsnokától, hogy vajon mi késztethette Nagyezsda Szergejevnát az öngyilkos­ságra. Elmondta, hogy a díszszemle után mindenki Vorosilovhoz ment vacsoráz­ni, a Kremlbe. Az ilyen ün­nepeken mindig Vorosilovnál volt a vacsora. Ezúttal is egy szűk körű csoport vett részt: a szemle parancsno­ka és a Politikai Bizottság néhány tagja. Egyenesen a Vörös térről érkeztek. Ez időben elég hosszú ideig tartottak a díszszemlék. Mint mindig, most is ittak. A vé­gén mindenki távozott. Köz­tük Sztálin is, aki a felesé­ge nélkül vett részt a va­csorán. De nem ment haza. Mór éjszaka volt, nem tudóm hány óra lehetett. Nagyezsda Szergejevna ag­gódni kezdett. „Hol lehet Sztálin?" Keresni kezdte. Telefonált az egyik dácsára és a szolgálatban lévő őrtől kérdezte, hogy ott van e Sztálin? „Igen" - felelte az őr — „Sztálin elvtárs itt van." „Ki van vele?” Az őr egy asszony nevét említette, aki közismerten szép. nő volt. Egy bizonyos Guszev katonatiszt felesége vált és ő is részt vett a vacsorán. Sztálin vele együtt távozott és most mindketten a dá­csában alszanak. Alliiujevna tehát mindent megtudott a katonától. Sztálin másnap reggel tért haza, nem tudom mikor és Nagyezsda Szergejevnav akkor már nem élt. Paszternák és Szolzsenyicin 1958-ban nagy felhajtás volt Borisz Paszternák Dok­tor Zsivágója körül. Szuszlov, aki abban az Időben az agitációs és propaganda­osztály vezetője volt, úgy tá­jékoztatta a Politikai Bizott­ságot, hogy a mp gyenge és szovjetellenes, tehát nem szabad kiadni. Azt hiszem, senki sem olvasta a köny­vet, még Szuszlov sem, ő valószínűleg háromoldalas összefoglalót kapott egyik beosztottjától. Sajnálom, hogy közöm volt a könyv betiltásához. Alkalmat kellett volna ad­nunk az olvasóknak, hogy kialakíthassák a maguk íté­letét. A Doktor Zsivágó be­tiltásával nagy kárt okoz­tunk a Szovjetuniónak, a külföldi értelmiség, még azok közül is sokan, akik­nek nem volt ellenszenves a szocializmus, ellenünk for­dultak. Most azt mondják, hogy már nincs cenzúra. Ez hü­lyeség, csak a gyerekek hi­hetik el. Mondhatom igen könyörtelen a cenzúránk. A műbírálatot nem volna sza­bad a cenzúrával azonosí­tani. Bárcsak úgy közeledtem volna a Paszternák-ügyhöz, ■ mint Szolzsenyicin: Iván Gye- nyiszovics egy napja eseté­ben, 1962-ben. Ezt a köny­vet elolvastam, nehéz volt, de hatásos. Szuszlov min­dent ellenőrzés alatt akart tartani. Azt mondta, nem engedhetem meg a Doktor Zsivágó kinyomtatását, mert nem értenék meg az embe­rék. Azzal, hogy nem avatkoz­tam be Szolzsenyicin köny­vének publikálásába, azt a véleményt fejeztem ki, hogy c kommunista párt­ban és a szovjet nép köré­ben elharapÓ7oil káros je­lenségeket el kell ítélni. Az olvasók falták Szolzsenyicin könyvét. Érdekelte őket, •hogy miképpen kerülhet egy becsületes ember ilyen kö­rülmények közé. Nos, Sztá­lin volt az oka, mert ebből a szempontból bűnöző volt és a bűnözőket bíróság elé kell állítani, és a társada­lomnak is el kell ítélnie őket. A postakocsi reggel 8-kor indult Magyarországon 1752. szept. 18-án vezették be a delizsánsz­közlekedést. Ez egy személy- és csomagszállító postarend­szer volt, amelyben meghatá­rozott útvonalakon közleked­tettek — menetrendszerűen — társaskocsikat. Az első három vonal a kö­vetkező volt: Bécs-Pozsony, Bécs—Buda,- Buda—Temesvár— Nagyszeben. Az első útvona­lon naponta, a másodikon hetente, a harmadikon havon­ta egy járat közlekedett. A második vonal menetrendje szerint minden hétfőn reggel 8-kor indult a kocsi Becsből, és „már” szerdán reggelre Budán is volt. A levélposta természetesen sűrűbben járt, s 1749-ben az országban 165 postaállomás működött. A postaházakat többnyire jómódú birtokosok állíttatták és tartották fenn, ez biztos jövedelemforrásnak ígér­kezett, hiszen ezek egy része örökölhető volt, s a lovak élel­mezése érdekébeh ahhoz le­gelő és kaszáló is járt. Általában hetenként kétszer a következő végállomásokig jutott el a Bécsből induló lo- vps postás: Pozsony, Sopron, Körmend, Pétervárad, Járfalu, Buda, Debrecen, Rózsahegy. Ezeken a helyeken a postát a lo­vas megérkeztétől számított 24 'órán belül személyesen lehe­tett átvenni a postahivatalban, utána pedig a kézbesítő vitte el a címzetthez a küldeményt — külön díj fejében. A feladás helyét többnyire kézzel írták a borítékra, de megjelent a bélyegző is. A legrégibb fennmaradt magyar­országi helybélyegzést egy debreceni levél őrizte meg, a feladás dátuma: 1752. ópr. 13. (Gazda István: Kuriózumok ■a magyar művelődés történeté­ből - Kossuth Kiadó).

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents