Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-03 / 241. szám

Sérült, de még játszani akar Lörinczre már nincs szükség Mohácson Képünkön Lőrinci (középen) még egészségesen, és a PMSC szí­neiben viszi el ellenfele mellett a labdát Fotó: Läufer László Elmaradt a mohácsiak szombathelyi mérkőzése Vasárnap játszották volna le a taxisblokád miatt annak idején elmaradt Haladás VSE—Mohácsi Üj Barázda Tsz SE NB 11-es labdarúgó-mérkőzést. De az már másodszor el­maradt. László partjelző egyáltalán nem érkezett meg a nagy ha­vazás miatt, Stornier vezető biró és Győr viszont éppen a kiirt kezdésre futott be. Megtekintették a pályát, legalább 20 centis hó volt rajta. Félórás várakozás után Stornier kö­zölte, a pálya és a körülmények alkalmatlanok a játékra. A két csapat vezetői megállapodtak, tavasszal játsszák le a bajnokit. Beszéltünk Nagy Miklóssal, a JB elnökével is, aki elmondta, ha a két „ egyesület megegyezik, a bírónak már nincs is feladata. Stornier a szabályok szerint járt el - mondta a JB elnöke. ' Bodor Ferenc Bizony jobb napokat is megélt már Lőrinci Sándor, mint ami a most lezárult lab­darúgószezonban kijutott ne­ki. A PMSC volt középpályá­sa, aki korábban mór külföl­dön is bizonyított, egészen a múlt hétig a Mohácsi Új Ba­rázda Tsz SE csapatában rúg­ta a labdát. Azaz többnyire csak rúgta volna, hiszen bal- szerencsés és sorozatos sérü­lései miatt elég ritkán léphe­tett pályára. Alig gyógyult fel tavaszi lábtöréséből, máris izomszakadást szenvedett. Szerződése november 30-ig kötötte a Duna-parti egyesü­lethez, és miután a klub az ősszel nem túl' rózsásan sze­repelt, a vezetők úgy döntöt­tek, a várhatóan még hosz- szabb ideig harcképtelen já­tékossal nem hosszabbítják meg. Ö azonban most is op­timista, és panaszkodós he­lyett már további terveiről be­szél :- Való igaz, hogy az utób­bi időben nem tudtam úgy segíteni a Mohácsot, ahogy szerettem volna, egyik sérülés a másik után ért. így nem is ért teljesen váratlanul, hogy a szerződésemet nem újítot­ták meg. Ennek ellenére tel­jes barátsággal váltam el a csapattól, és kívánom, hogy a Komló, 900 néző. V. Keme- csei, Koutny. Komlói Bányász: Sevcov — Burán (2), Nyere- tyin (7), Schwarcz (2), Papp |L. (1), Takács (1), Ambrusits (2). Csere: Kulcsár (kapus), Keszthelyi (6), Juhász (1). A Komló edzője és egyik átlövője, Soós nélkül kezdett, akik a hóesésben nem érkez­tek meg Pécsről. Ki tudja mi lett volna, ha a másik két pé­csi illetőségű játékos, Papp L. és Ambrusits nem indul el idejében a megyeszékhelyről. Az első öt perc Gyurka-show-t hozott, a válogatott átlövő már a 10. másodpercben betalált, aztán még háromszor bemutat­ta mit tud, Így 4-1-re elhúz­tak a vendégek. A magas veszprémi védőfal ellen a ha­zai átlövők alig vállalkoztak lövésre, a bejátszások után pedig rendre csak szabaddo­bást ítéltek a bírók, Így 6-1- es veszprémi vezetésnél a 12. A tiltott ajzószerek haszná­lata nemcsak a volt kelet-, hanem a nyugatnémet spor­tolók körében is dívott — írja legújabb számában a ham- \burgi Der Spiegel hírmaga­zin. Állítólag számos nyugat­német atlétanő doppingolt a két évvel ezelőtti szöuli olim­pia előtt. Érdekes, hogy vala­mennyi, a cikkben említett /sportoló az SC Eintracht Hamm klub színeiben verse­nyez. A hetilap cikke dokumentu­mokra hivatkozva állítja, hogy például Silke Knoll, a 200 mé­teres síkfutás nyugatnémet bajnoka 19 nappal a szöuli játékok megkezdése előtt még szedte a „Stromba" nevű aj­zószert. Ugyanezzel a segéd­eszközzel készült az olimpiára - ahol 400 méteren hatodik Fett — Helga Arendt, a szóm későbbi fedett pályás világ­tavasszal sikeresebben szere­peljenek, mint eddig. Szerin­tem ez az együttes sokkal többre képes, mint azt jelen­legi eredményei mutatják. Azt, hogy az edzőváltás mennyi­ben befolyásolja majd a tel­jesítményüket, .egyelőre nem tudom megítélni, de remélem, csak javulni fog. En, amint felépülök, tovább szeretnék fo­perc hozta meg az első kom­lói akciógólt. Ezzel azonban halvány remények sem ébred­tek, mert az első félidő kö­zepén egyértelműnek látszott, a bajnokesélyesnek ezen a napon nem ellenfele az újonc. A 20. percben igencsak elhal- ikult a nézőtér, amikor 12-4- re vezetett a VÁÉV. Igazából az szegte kedvét a hazai szur­kolóknak, hogy két-három ,esetben indítás után a 6-os előtt felugorva sem tudtak gólt lőni a komlóiak a jól védő Némethnek. A vendégek egyre könnyedebben vették a mérkőzést, de ez sem volt elég a hazaiaknak, hogy je­lentősen faragjanak hátrá­nyukból. A második félidőre a válogatott Cziráki állt a veszprémiek kapujába, s el­lene mindjárt megélénkült bajnoka, aki már 1986 máju­sa óta gyarapította izomzatát ily módon. Doppingolt to­vábbá Andrea Hannemann nyugatnémet távolugró bajnok és Giselo Kinzel EB-ezüstér- mes síkfutó is. A Spiegel állítása szerint a hammi klul^ feltűnést keltett sikereivel a nyolcvanas évek­ben Jochen Spilker vezetőed­ző - oki egyúttal a (nyugat­német atlétikai szövetségnél is trénerként van státusban - minden áron akarta a sikert, s ennek érdekében nem riadt vissza meg nem engedett módszerektől sem. A Spiegel szerint 1984 óta élt az ana- bolikus szteroidok használatá­val, írásos használati utasí­tást adva tanítványainak az ajzószerek fogyasztásához. A cikkből kitűnik, hogy a ,, dopping-szakértők” adták- vették egymás között a ta­cizni, de hogy hol, azt még nem tudom. Kaptam már NB ll-es és NB lll-as klubtól is ajánlatot. Dönteni sajnos egyelőre ráérek, hiszen janu­árban még egy műtét vár rám, de a tavaszi fordulót kezdetére, remélem teljesen rendbe jövök és <smét játsz­hatok Nyeretyin, aki gyors egymás­utánban négy gólt dobott, s 16-13-ra (elzárkózott a Bá­nyász. 17-15-ig bírta Valerij Melnyik, a veszprémi edző Cziráki tehetetlenségét, akkor visszaküldte Némethet, de ek­korra már kellően felpörgött a Bányász-legénység, s ez volt az az időszaka a mérkő­zésnek, amikor állták a ver­senyt az ebből a sportágból elismerten többet tudó vesz­prémiekkel szemben. Az utol- |ó öt percben Nyeretyin sé­rülése miatt egy. átlövője ma­radt a Komlónak, a vendégek is rákapcsoltak, növelték elő­nyüket és megérdemelten nyertek az ezúttal , is lelkes.de az első félidőben alig valamit mutató Komló otthonában. pasztalatokat. így például Sp|lker nem mástól, mint fA/oífg ang Meiertől — Marita Koch edzőjétől - szerezte be a „know-how-t”. Ezt tovább adta Charlie Francis kanadai korifeusnak, Ben Johnson ed­zőjének, aki cserébe elárulta neki, hogy védence az ame­rikai' Anavar készítménytől iz­mosodott. meg . . . Hammban azután a Stromba mellett Anavart is szedtek az atléták, a beszerzés soha', nem jelen­tett gondot. A szövetség első számú tá­mogatója, a Daimler-Benz konszern felszólította a DLV-t - a német atlétikai szövetsé­get — „mielőbbi következteté­sek levonására” és független ellenőrző bizottság létrehozá­sára. Ha a DLV erre nem hajlandó, a konszern beszün­teti az atlétikának nyújtott tá- moaatást. Sakkolimpia Megtörtért a csoda, szerencsét- hozort a 13-as szám Megtörtént a már alig hitt csoda, szombaton teljes for­dulatot vett a sakkolimpio ■női csapatainak küzdelme új­vidéken. Az utolsó előtti for­dulóig o magyar—szovjet ver­senyfutásban nagyrészt az utóbbiak voltak lépéselőnyben. Az egész olimpia során úgy tűnt, hogy az első két .hely sorsát eldöntő párharcban a bajnoki cím visszahóditására törekvő szovjetekre mosolyog rá Fortuna. Ahány fordulat történt ugyanis a játéknapok során, az döntő többségében a magyarok vetélytársának kedvezett. Hátrányos partikat mentettek meg sokszor azzal, hogy az ellenfél sorsdöntő lé­péseknél hibázott, míg a Pol­gár-testvérek hiába játszották a leglátványosabb játszmákat, 0 vártnál többször - elsősor­ban Judit - voltak kénytele­nek megelégedni a fél pont­tal. Sokan - már temették a csapatot, amikor a „babonás” 13. fordulóban újra felcsil­lant a remény a szovjet Gal- jamova „botlásával”. Félig-meddig szünnap kö­szöntött a résztvevőkre vasár­nap. Amíg a többség folytatta az erőgyűjtést a mindent el­döntő 14. fordulóra, addig 23 pár az összes eddigi függö- iátszmát igyekezett döntésre (vinni. A szabályok szerint ugyanis a zárónapot tiszta lappal kell megkezdeni, azaz ekkorra nem maradhat befe- liezetlen parti. A magyarok közül senki sem ült asztalhoz vasárnap, méasem volt érdek­telen ez a délelőtt. A szovjet Ketevan Arahamija és a csehszlovák Petra Polakova- Kisova összecsapásától füg­gött, hogy előnnyel, vagy eset­leg pontegyenlőséggel indul-e neki a magyar gárda az utol­só megmérettetésnek. Könnyen elépzelhető, hogy a Bucholz-értéknek hatalmas jelentősége lesz, hiszen bő ikétórai függőjáték után Ara­hamija megszerezte a teljes pontot. A csehszlovák sakko­zónő időzavarba került, amely­ben lerontotta állását, s tiszt- vesztés után feladta a küz­delmet. így Arahamija tovább­ra is a mezőny egyetlen száz százalékos versenyzője, és csakúgy, mint két éve Szalo- nikiben, a magyar és a szov­jet csapat azonos pontszám­mal kezdi a 14. fordulót. A számítások szerint Magyaror­szág várhatóan a Cseh és Szlovák SZK ellen fejezi be szereplését, míg a szovjetek a lényegesen gyengébb játék­erőt képviselő -jugoszláv C- csapattal mérkőznek. Röplabda •s A női röplabda KEK 2. for­dulójának első mérkőzésén a magyar kupogyőztes, a Vasas a francia Courrieres otthoná­ba látogatott. Az angyalföldi­ek az első játszmát csak mi­nimális arányban, 17-16-ra nyerték, a következő szettben pedig egyenlítettek a hazai­ak. Ezt követően azonban egyértelmű lett a Vasas-fö­lény, s a harmadik játszmát 15-11-re, a negyediket 15-9-re nyerték a piros-kékek. Teke Dorogi Bányász—Pécsi Gáz­mű 6-2. NB II. férfi mérkőzés, Dorog. Pécsi pontfogók: Kör- möczi (420), Kovács (415). Ökölcsata a jégen 9-4-re győzött OB ll-es jég­korongmérkőzésen Pécsett, o Mecsek LSE a Szombathely el­len. A pécsiek góljait Szász (3), Jávori (2), Szabó, Csóka, Maretics és Gál (1 — 1) lőtték. A mérkőzés nagyon kemény volt,- összesen 17 kiállítás tör­tént. A játékvezetők nem ked­veskedtek a hazaiaknak, őket 11 kiállítással sújtották, míg a vendégeket csak hattal. A já­tékot-bunyósokat megszégyení­tő ökölcsata is fűszerezte. TOTO A totó 48. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Bari— Internationale 1-1 X 2. Bologna — Atalanta 1-1 X 3. Cagliari—Sampdoria 0-0 X 4. Ancona—Cremonese 0-2 2 5. Ascoli—Foggia 5-2 1 6. Barletta —Udinese 0-1 2 7. Brescia—Taranto 0-0 X 8. Cosenza—Messina 1-0 1 9. Padova—A vei lino 1-0 .1 10. Reggio na—Pescara 1-1 X 11. R egg ina—Lucchese 1-1 X 12. So lerni tana —Modena 1-1 X 13. Tri estina—Verona 1-1 X- 27” Adria férfi kerékpár- 28” szovjet férfi kerékpár -Olasz BMX kerékpár további ajánlatunk:- Rubina és Famuia táskavarrógép NB II. további eredményei Szekszárdi Dózsa--Sabaria-Tipo 0-1 (0-1) ZTE—BKV Előre 3-0 (10). AZ NB U. ALLASA: 1. Haladás VSE 14 9 3 2 32-15 21 2. Zalaegerszeg 15 8 5 2 30-13 21 3. III. ker. TTVE 15 7 5 3 10- 7 19 4. Dunaferr 15 6 6 3 26-18 18 5. Oroszlány 15 5 6 4 11-10 16 6. Paksi Atom 15 5 5 5 18-17 15 7. BKV Előre 15 6 3 6 16-16 15 8. Dorog 15 5 4 6 15-15 14 9. Szekszárd 15 4 6 5 13-18 14 10. Mohács 14 4 5 5 8-10 13 11. Sopron 15 4 5 6 18-22 13 12. Nagykanizsa 15 2 9 4 17-21 13 13. Ajka-Hungalu 15 4 5 6 12-16 13 14. Sabaria-Tipo 15 4 4 7 11-19­12 15. BMTE-Törley 15 4 3 8 16-31 11 16. Komló 15 4 2 9 18-23 10 Labdarúgó NB III. Siklós-Boglárlelle 3-2 (1-2). Fonyódliget, 150 néző. V.: László. Siklós: Sáfárik — Kapi­tány, Kovács, Keresztes, Gél lén - Weinert. Kiss, Túrái, Rozmer — Szrimácz, Lajtmann (Szabó). Edző: Lovász János. Boglárlelle: Majzlinger — Brettner, Glatz, Sümegi (Ju­hász). Pacsai - György, Kö­tél, Magyar, Koroknai - Be­csei (Riba), Boda. Edző: Ke­néz István. A helyzetek sorát kihagyó Boglárlelle ellen az utolsó percekben kontratáma­dásokból lőtt gólokkal nyert a vendégcsapat Góllövők: Sza­bó (2), Túrái, ill, Boda (2). AZ NB III. ŐSZI VÉGEREDMÉNYE: 1. Paksi SE 15 10 2 3 37-14 22 2. Bóiyi SE 15 9 2 4 28-17 20 3.’ Rákóczi FC 15 8 3 4 23-14 19 4. PVSK 15 6 6 3 20-11 18 5. Siklós 15 6 6 3 18-12 16 6. K. Honvéd 15 6 6 3 18-14 18 7. MÁV NTE 15 6 5 4 21-15 17 8. Somberek 15 6 4 5 24-23 16 9. Barcs 15 4 8 3 14-14 16 10. Mázaszászvár 15 6 2 7 17-18 14 11. Marcali 15 5 3 7 23-20 13 12. Csurgó 15 4 4 7 12-25 12 13. Boglárlelle 15 5 1 9 13-20 11 14. K. Építők 15 4 3 8 15-27 11 15. Kisdorog 15 4 2 9 19-31 10 16. D. Vasos 15 — 5 10 10-37 5 8340 Ft helyett 6340 Ft 7700 Ft helyett 5730 Ft 4030 Ft helyett 3530 Ft 8280 Ft helyett 7580 Ft Üj KÖZÉLETI NAPILAP Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató R Í IFinnll 111 Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ ULK ILII r Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN flFMO Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető . . — L... Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. 7601 Hunyadi út 11. PL: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetést díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9133 12.200 Ft-tól 15.600- Rubina állványos varrógép 17.540 Ft OTP-hitelre is, ügyintézés a boltban! ÖNNEK IS ÜZLET A Ml ÜZLETÜNK I "ÍC Pécs, Irányi Dániel tér4. ^ Teh •19-067 •18-067 Sz. Zs. Kézilabda NB L Edző nélkül nem megy VÁÉV-Bramac-Konnló 27-22 (15-9) G. G. Dopping a nyugatnémeteknél is 1 : 14. Lazio—Roma 1-1 •/ÍW/RTmotorbolt MOST ÉRKEZETT!- teremedző-kerékpár 7650 Ft- 50cm3 Babetta moped 23.600 Ft ENGEDMÉNYES ÁRON:- 20” Skolnyik gyermekkerékpár 3380 Ft helyett 2380 Ft- 24” Tornádó fiú kerékpár

Next

/
Thumbnails
Contents