Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-27 / 263. szám

Tudományos ülés a PAB-on Az MTA Pécsi Akadémiai iBizottságának Sportbiológiai Munkabizottsága idei záró­ülésén egyebek mellett érté­kelte, és eredményesnek ítélte ez évi munkáját. Az ülésen elhangzott, hogy a szervezet eddigi 10 éves működése so­rán összesen 50 tudományos rendezvényt tartott és 12 ki­adványban adta közre a régió testnevelési és sporttudomá­nyos kutatásainak eredményét. A munkabizottság a jövőben is a sporttudományos kutatá­sok ösztönzését, támogatását és az információcsere előse­gítését tartja legfontosabb fel­adatának. 1991-ben 3 tudo­mányos rendezvényt terveznek a fittség, a tanárképzés és a sportorvoslás témakörében. Yáradi Nápolyban fúj Nagy megtiszteltetés érte Váradi György kosárlabda já­tékvezetőt, aki újabban nem­zetközi mérkőzéseket is szo­kott vezetni. Váradi január 16-án, Nápolyban, a Juventus Caserta-Charlottenbourg férfi­mérkőzésen fújja a sípot. Ezt a találkozót a Koracs Kupá­ban a legjobb négy közé ju­tásért játsszák. Goethals segíti Beckenbauer munkáját Amint arra az utóbbi na­pokban már számítani lehe­tett: a belga Raymond Goet­hals (67) lett a francia lab­darúgó-bajnokság éllovasának, az Olympique Marseille-nek az edzője. Az eddigi mester, a német Franz Beckenbauer maradt a főnök, de technikai igazgatóként folytatja tevé­kenységét. Az OM vezetői, élükön Bemard Tapie klubelnökkel, azt is bejelentették, hogy Goethals, aki korábban tíz éven keresztül a belga válo­gatott szövetségi kapitánya­ként dolgozott, január 2-án áll munkába. A megállapodás szerint a belga szakember átveszi az edzések vezetését, s majd a mérkőzéseken is ő ül a kis- oadra, hogy irányítsa a csa­patot. Goethalsnak nem is­meretlen a francia bajnokság légköre, hiszen az idei szezont a Bordeaux szakvezetőiéként kezdte, ám három találkozó után megváltak tőle. Ami pedig Beckenbauert il­leti: ő legalább 1991. június 30-ig kitölti szerződését a Marseille-nél, sőt, az is el­képzelhető, hogy a következő bajnoki évadban is az OM rendelkezésére áll. Ausztrál válogatoti vívó Pécsett Mi* lesz veled Baranya sportja? Három­évesen egy fakarddal kezdte Varga Mihály egykori neves pécsi vívó és tréner 1972-ben vándorolt ki családjával Ausztráliába. Haláláig oda­kint is kedvenc sportágával foglalatoskodott. Lányai még Magyarországon ismerkedtek meg a vívással, unokájába azonban már a kenguruk föld­jén oltotta bele a sportág szeretetét. Újvári Péter, úgy látszik, örökölte a család te­hetségét, mert jeleríleg a dé­li kontinens ifi kardbajnoka, és a válogatott tagja. Másod­éves az adelaide-i egyetem filozófia szakán, és mivel oda­át most éppen tombol a nyár, o vakációra hazalátogatott Pécsre a rokonokhoz. Az előbbiek alapján talán természetes is, hogy éppen a PEAC vívótermében, gyakorlás közben találtunk rá a 19 éves fiatalemberre. Az itteni kör­nyezettel és vívóstílussal még csak ismerkedik, mert, mint mondja, van némi különbség az ausztrál és a magyarorszá­gi kardtechnika között. Bár ez neki nemigen okozhat komoly problémát, hiszen próbált ő már más fegyvernemet is. Nagyapja ugyanis 3 éves ko­rában egy kis fakarddal kezd­te megismertetni vele az ala­pokat. Azóta már több korosztály­ban is ausztrál bajnoki cím­mel büszkélkedhet, és ha már itthon jár, nem titkolt célja, hogy a világhírű magyar ví­vást közelebbről megismerve, még többet tanulhasson. A két nemzet vivósportját összehasonlítva, azt említi legelőször, hogy új hazájában minden vívó amatőr, még a legjobbak közül is. Az egye­sületek, például az egyetemé, chol ő edz, csak a termet biztosítják, a felszerelést ­ami egyébként ott sem olcsó — a versenyzők saját maguk fizetek. Állami támogatás ter­mészetesen nem létezik. A ví­vás sajnos, odaát sem tarto­zik a nézőseregeket vonzó sportágak közé, a vívók leg­inkább saját szórakoztatásuk­ra vívhatnak. Sí. Zs. Hivatalos totónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazga­tóság tájékoztatása szerint a totó 51. játékhetére 6 768 343 darab szelvény érkezett be. A nyeremény- alap: 39 758 151 forint. Ebből a ju­talom 6 864 002 forint. Az I. és IV. nyerőosztályra egyenként 9 868 245 forint, a II. és III. nyerőosztályra egyenként 6 578 830 forint került felosztásra. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 19 darab, nyereményük egyenként 570 961 forint; 13 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 281 950 fo­rint; 12 találatos szelvény 756 darab, nyereményük egyenként 6962 forint; 11 találatos szelvény 9444 da­rab, nyereményük egyenként 557 forint; 10 találatos szelvény 68 677 da­rab, nereményük egyenként 115 forint. A kifizetés időpontja: 20 000 fo­rint alatt december 29-től; 20 000 forint felett január 2-től. MONACO: A hivatásos te­niszezők szövetsége (ATP) 1990-es év végi ranglistája. A pontversenyben: 1. Stefan Ed- berg (svéd) 3889, 2. Boris Becker (német) 3528, 3. Ivan Lendl (csehszlovák) 2581, 4. Andre Agassi (amerikai) 2398, 5. Pete Sampras (amerikai) 1888, 6. Andres Gomez (ecua­dori) 1680. A sorrend a pénz­díjak alapján: 1. Edberg 1 995 901 dollár, 2. Agassi 1 741 382, 3. Becker 1 587 482, 4. Lendl 1 145 742, 5. Sampras 900 057, 6. Gomez 872 613. WASHINGTON: Randy Bar­nes, a doppingvétségen ért amerikai súlylökő hivatalosan is kérte hazája szövetségét, vizsgálja felül versenyzési jo­gának felfüggesztését. A vi­lágrekorder arra hivatkozik, hogy az augusztus 7-i, malmöi verseny után a svéd labora­tóriumban nem az előírások­nak megfelelően kezelték vizsgálati anyagát. Sydneyből Hobartba, 630 tengeri mérföldön Magyar idő szerint szerdá­ra virradóra, egészen ponto­san hajnali 1 órakor kezdődött meg a hagyományos, immá­ron 46. alkalommal megren­dezett, nagyszabású ausztrá­liai tengeri vitorlás viadal. A képzeletbeli rajtvonalnál, Sydney kikötőjében 105, job­bára 15 méteren felüli hosz­szúságú vitorlás sorakozott fel, és kezdte meg a versengést, amelynek végállomása Hobart. A 105 hajón mintegy 1200 tagú legénység teljesít szolgá­latot, és hogy ez az esemény mennyire népszerű, azt jól jel­zi, hogy az ausztrál tévé mind­végig egyenes közvetítésben rögzíti az eseményeket, más­részt pedig ausztrál jachtok mellett hongkongi, japán, új- zélandi, szingapúri, francia, brit, sőt még szovjet vállal­kozó kedvű sportemberek is hasítják a habokat. A teljes táv 630 tengeri mérföld. Elő­rejelzések szerint 15—16 órás küzdelemre van kilátás. Röviden Labdarúgás. Díjtalan lab­darúgó játékvezetői tanfolyam indul január 14-től heti két alkalommal. Jelentkezés a Me­gyei Labdarúgó Szövetség székházában, (Megye u. 21.), munkaidőben, vagy telefonon, 12-433-as számon. Kézilabda. Téli serdülő le­ány torna, Pécs. Az 1. helyért: TASI ,,A"—Szekszárd 23-4. A 3. helyért: Hosszúhetény-Nagy­mányok 14-13. Végeredmény: 1. TASI ,,A", 2. Szekszárd, 3. Hosszúhetény, 4. Nagymá- nyok. Teke. Az NB II. nyugati csoportjában a férfiaknál a feljutásra esélyes Pécsi Gáz­mű a listavezető Dombóvári Spartacusszal azonos pont­számmal a 2., a Szentlőrinc oedig a 6. helyen áll. Sportlövészet. Meghívásos verseny, Budapest. Légpuska, 50 lövés, junior fiúk: 1. Kiefer 587 kör, megyei csúcs. Lövész­szakkör kupa, 1. forduló, Pécs. Nyíltirányzékú légpuska, serdülő lányok: 1. Kovács (Petőfi U. Ált. Isk.), 107, ser­dülő fiúk: 1. Nagy (Pécs vá­rosi lövészklub) 161. Légpisz­toly 20 lövés, serd. lányok: 1. Kozma (Köztársaság tér) 177. Serd. fiúk: 1. Harmat (Szivárvány Gyermekház) 139. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Pepsi Kupa ser­dülő teremtorna (körzeti válogatot­tak részvételével), Szentlőrinc, 8.30. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hlrlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 C21 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúlt napló A közelmúltban nagyon sok irányból keresték meg osztá­lyunkat és a fenti kérdést, a saját működési kilátásaikra is, pontosították. Az egyének, sportegyesületek, diáksportkö­rök, sportági szakvezetőségek nagyon bizonytalan helyzetben vannak és kilátásaik, a jövő­re vonatkozóan, sem rózsásak. Mégis, a várható változások­kal kapcsolatosan milyen re- ményei(n)k lehetnek? Milyen módon tartható fenn a test­nevelés és sport, a testkultúra eddig kialakult formáinak, szervezeteinek, értékeinek me­gyei-települési működtetése? A válasz — természetesen e rövid cikkben nem a teljesség igényével — a következő lehet:- A testnevelés és sport kü­lönböző formáiban résztvevő (sportoló) egyénnek biztosan több áldozatot kell vállalnia a lövőben, saját sportolása fel­tételeinek megteremtésében, melynek eredménye saját eqészséqének, edzettségének biztosítása, fenntartása.- A sportegyesületeknek, diáksportköröknek - alapvető feladata változatlanul a spor­tolás feltételeinek a biztosítá­sa marad —, a jövőben olvan tevékenységi formákat is kell keresniük, melyek során mű­ködésükhöz „megtermelik" a szükséqes anyagiak egy ré­szét.- A sporteqyesületek fenn­tartását. fennmaradásukat és működésük jövőbeli biztosíté­kát, a gazdálkodó vállalatok (bázisok), intézmények és az önkormányzatok segítsége nél­kül nem lehet elképzelni. Segítségről írok, de felelős­séget is értek mögötte, amikor- is az adott vállalatnak, intéz­ménynek a munkavállalói szá­mára a regenerálódás lehető­ségét, az egészséget, mint pó­tolhatatlan érték megőrzését is kell biztosítania, az egyéb munkafeltételek mellett. Az önkormányzatok jól ki­alakított bizottságaik (közokta­tási-sport, ifjúsági és sport, művelődési-közoktatási-sport stb.), vagy a tárgyalt terület­tel megbízott, felkészült, fele­lős képviselőik révén lehetnek igazán gazdái településük testnevelésének, sportjának. A lakosság igényeit, az adott le­hetőségeket kell összehangolni SPOBT és olyan sportkoncepciókat ki­alakítani, melyek a jövő szem­pontjából fontosak, biztatóak. — A sportági szakszövetsé­gek nagyobb része az egész megyére kiterjedő szervező és lebonyolító feladatot lát el. Ezek a tennivalók olyan jelle­gűek, melyeket a települési önkormányzatok nem tudnak felvállalni. További zavartalan működésükhöz a megyei ön- kormányzat testnevelési és sportbizottsága által kialakít­ható, támogatási és feltétele­ket biztosító rend szükséges, anélkül elképzelhetetlen. A testnevelés és sport mű­ködtetése elsősorban helyi fel­adat, tennivaló, viszont az ál­lam jelenléte, részvétele sem nélkülözhető. A jelenlegi, or­szágos sportirányítás erőfeszí­tései nagyon tiszteletre mél­tóak, melyek során országos hálózat kialakítását tervezik, az a törekvés, hogy a megyei szinteken (sportigazgatóság) is kialakulhassanak a sportot ke­zelő, szolgáltató formák, meg­becsülést érdemel. Az eddigieket összegezve: megtartani a máig kialakult értékeket, eredményeket csak a legszélesebb összefogással lehet és felelősséggel, meg­gondoltan dönteni a testneve­léssel és sporttal kapcsolatos intézkedések során. Kőszegi Gábor mb. osztályvezető, Megyei Ifjúsági és Sportosztály ÚJ! ÚJ! ÚJ! 1991. január 7-én nyit Dáma esküvői ruhakölcsönző Pécs, Regina u. 4. (Kertváros). Minden leendő ügyfelemnek boldog új évet kívánok. Cágl. Rack Antalné. Gazdasági társaság munkavédelmi, tűzvédelmi, rendészeti területen gyakorlatot szerzett szakembert keres szakirányú feladatainak elvégzéséhez. Jelentkezéseket szakmai önéietrajzzal a hirdetőbe kérjük. .1991. január' jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Vajszló nagyközség és társult községek t képviselő-testületei pályázatot hirdetnek körjegyzői állásra Pályázat feltételei:-jogi egyetemi, vagy államigazgatási főiskolai végzettség,-azt igazoló diploma másolat,-3 éves államigazgatásban eltöltött gyakorlati idő, -önéletrajz-elvi szakmai tervezet a működésről. Kétszobás komfortos szolgálati lakás azonnal elfoglalható. Pályázatot 1991. január 15-éig lehet benyújtani a polgármesternek címezve. Vajszló, Széchenyi u. 13. 7838. (6074)

Next

/
Thumbnails
Contents