Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-27 / 263. szám

1A uj Dunántúli napló 1990. december 27., csütörtök Ismét a brikettszállításról „Akddozi'k-e a brilkettgyár- tás" címmel jelent meg írás az Új DN-'ben december 6- ón. Sírok Gyula, a donoszek- csői Tüzép-telep vezetője or­ról panaszkodott, hogy a székeséi és a véméndi tele­pen is második hete hiányrik a közkedvelt nagymányoki bri­kett. Pillér Tibor, a brikettgyár üzemvezetője ugyanebben az írásban elmondta: nem tud arról, hogy bármelyik ha­zai megrendelőt megkárosítot­ták volna. Novemberre Duna- szekcső 150 tonnát kért és el­vitt 173-at, míg Véméndnek 153 tonnát kínáltak és elszál­lított 143 tonna brikettet. A gyárban nem akadozik a ter­melés, teljes a kapacitás­kihasználtság, miután a hazai briíkettvásárlás is feltűnően felfutott." Sírok Gyula telepvezető nem ért egyet Pillér Tiborral: Pillér Tibor elmondása sze­rint a telepem 173 tonna me­cseki brikettet kopott novem­berben. Novemberre 100 ton­na keretem volt, omit teljes egészében megkaptam. A szállítólevelek tanúsága sze­rint 8 tonnával kaptam töb­bet. Ha év elején kevés volt a vásárló, illetve a megrendelő, akkor kellett volna a többlet- termelésre piacot keresni. Most decemberben teljes a kapacitás-kihasználtságuk, mi­vel a hazai vásárlás is felfu­tott, ezért szerintem ilyenkor 'kell elsődlegesen a hazai vásárlók igényeit kielégíteni. Decent bér elején esett a hó és érkezett egy hideg hüllőm is, ilyenkor nem engedhető meg az, hogy 7—8 napig a hazái vásárlóknak nem tudjuk biztosítani a brikettet. Ma már sajnos oda jutottunk, hogy a minimálbérért dolgozó emberek, a kispénzű nyugdí­jasok nem tudják a teljes szükségletűiket a fűtési sze­zonra megvenni, hanem több­ször kisebb tételben vásárol­nak. A mennyiséggel, amit kap­tunk, nem volt gond, a prob­lémánk ott jelentkezeti hogy egy hétig szünetelt a brikett szállítása. Tudom, a vád az: novemberre miért nem rendel­tem többet? Sajnos, a szállító elmulasztotta értesíteni a megrendelőket, hogy decem­ber első hetében a szállítás szünetel. A megrendeléseket a tárgyhónapot megelőző hónap közepéig kell leadni, ez idő­pont után csak abban az esetben tudnak adni pótkere­tet, ha von felesleges keretük. A brikett minőségéről az a véleményem, hogy időszakon­ként kimondottan jó, de saj­nos, többségében nagy a por- tartalma és törmelékes. El kell már végre érni, hogy a hazai vásárló is minőséget kapjon a forintjáért, ne csak valutáért legyen jó a minőség. Telepünkön az idei évben 300 mázsa brikettpor halmozódott fel, és más tele­peken is ez a helyzet. A bri­kettporral az a gondunk, hogy a visszavásárlásnál csak 170 forintot adnak mázsájáért, ne­künk 476 forint 20 fillérbe kerül. Igaz, a dotációt visszaigényelhetjük, de csak a lakossági eladásók után, ami ebben az esetben nem áll fenr. Alkalmazni kellene azt a régebbi megoldást, hogy a forgalmazók által visszaszállí­tott porszenet becserélik bri­kettre. Azt hiszem, az a meny- nyiség, alopanyag-szükségletü- ket kisebb részben fedezné. Válaszol az illetékes Rendszeres lesz a lapszállítás Az Új DN november 28-i számában megjelent „Veszik a lapot, csak mem kapják . . .” című cikkben foglaltakat meg­vizsgáltam. Megái lap itattam, bogy egyes lapokból több esetben kevesebb érkezik a vasasi postahivatalba, mint ahány előfizetőt tartanak nyil­ván. Mivel a pótlás csak 4-5 nap múlva érkezik meg, így egyes lapszámok Pécsre előbb érkeznek, mint Vasasra, és az előfizetők ezért is reklamálják újságaikat. A kézbesítők munkáját a jövőben fokozottan ellenőriz­tetni fogom. A történtekért szíves elnézésüket kérem. Fellai József osztályvezető, Pécsi Postaigazgatóság Hírla posztó lya A szegénység nem az igénytelenség Mélységesen egyetértek oz Új DN december 10-i számá­ban megjelent „Igényesnek el­adó" című írással. Úgy érzem, azok az ember­társaink, akik feladják eze­ket az „igényesnek eladó" jel­igés hirdetéseket, lenéznek bennünket, kispénzű embere­ket. Nagyon szépen kérem „igényes" embertársaimat, ne tévesszék össze a szegénysé­get - melyet már ki merünk mondani — az igénytelenség­gel. Nagyon sok ember nem azért lakik vizes pincelakás­ban, albérletben - ha már „igényesebb”, 1,5-2 szobás panellakásban 2-3 gyermek­iket, vagy mostanában oly di­vatba jött turkálóból öltözkö­dik, moziba, színházba nem jár, és még sorolhatnám - mert igénytelen. Hanem azért, mert kénytelen igényességét félre tenni, és „igénytelen" fi­zetéséből családjával együtt éldegélni. Ezzel csak azt akarom mon­dani, hogy semmivel nem va­gyunk igénytelenebbek, mint ezeket a hirdetéseket feladó IGÉNYES emberek, legfeljebb nem volt olyan lehetőségünk, vagy messzebb vagyunk a tűz­tök Az országban egyre több a szegény ember, de nem az igénytelenségünk az oka. Kádár J.-né, Pécs Á pénzünket nem adták vissza A Délhúsa Gjon koncertet december 10-én, este 7 órára hirdették meg. A jegy 140 fo­rintba került, a legdrágább az összes eddigi koncertjegyek kö­zül. Este 7.50-kor még a lá­bunkat sem tehettük a terem­be, mert a „Művész úr" pró­bált. Nyolc óra felé beme­hettünk, de nem volt elég szék. Nyolckor elsötétült a te­rem, mindenki örült, hogy egy óra késéssel megkezdődik a koncert. Nem igy történt! Egy előzenekar lépett a színpadra és több mint egy órán keresz­tül zenélt. Ekkor elmentünk hazatelefo­nálni, hogy később érkezünk, és a folyosón mit láttunk: a művész úr nyugodtan cigaret­tázott. Kilenckor lett vége az élőzenének, újra felgyújtották a villanyt. Kicsit még vártunk, aztán felháborodva távoztunk, mivel kilenckor még semmit sem láttunk a koncertből. Megpróbáltuk visszakérni a jegy órát, nem sikerült, mert egy illetékest sem találtunk a helyszínen. Wieder Nikoletta, Vincié Lívia, Pécs A Mészkemence utcát körülvevő vízelvezető árokba Pécsett belöktek két hónapja egy Wart­burgot Az utcabeliek már szóltak a rendőrségnek, a közterület-felügyelőknek, de nem tör­tént semmi. A lakók félnek, hogy nagyobb eső vagy hóolvadás után elönti a környéket a víz, mert a Wartburg és a sok szemét eltorlaszolja az árkot. Újabb cím az olajkályha-javíttatóknak Az Új DN .november 19-1 szántóban Írás jelent meg „Ki javít olajkálybát?” címmel. A Pécsi Ipartestület jó hír­rel keresett meg .minket: érte­sít, hogy egy görcsönyi vil­lanyszerelő kibővítette .tevé­kenységét az olajkályha-'javí- tással. Már korábban is fog­lalkozott ezzel a .mesterséggel, nem új a szaikmában, foly­tatja, amit egy-két évvel ez­előtt abbahagyott. A .mester címe a következő: Ratkovics József, Görcsöny, Hómán Ka­tó u. 13. Teletan: 52-511, 72-572. A Pécsváradi Képviselőtestület jegyzőkönyvéből A Pécsváradi Képviselőtestü­let áttekintette az 1990. évi gazdasági-pénzügyi terv telje­sítését, a pénzügyi mérleg várható alakulását. Megismer­te a tanácstestület, a végre­hajtó bizottság és a tanácsi apparátus községpolitíkai, te­lepülésfejlesztési, gazdálkodási tevékenységét is. Ennek során a képviselőtes­tület rendkívül pozitívan érté­keli azt, hogy az 1990-es év úgy zárható, hogy miközben terven felül olyan .jelentős be­ruházásokra került sor, mint a nagyközség gázellátása, a Duna-viz idevezetése, Mártan­ia község teljes .vízműellátása, Nagypallon új óvoda .létesíté­se, a helyi szociális gondozá­si központ bentlakásos részle­gének 100 négyzetméteres ‘ bő­vítése, ugyanakkor a tanács, illetve önkormányzat .nem adó­sodott el, biztosított az 1991. évi átmenet a .mintegy 2,5 milliós év végi maradvánnyal. Mindezért a képviselőtestület elismerését fejezi ki mi,nd a volt tanácstestület és végre­hajtó bizottság tagjai, mind pedig az apparátus dolgozói és a pénzügyi csoportvezető részére. Kolozsvári üdvözlet Kedves levelet kaptunk Ko­lozsvárról, a .Berki családtól: Etelka leányuk tavasszal sú­lyosan megbetegedett. Beteg­sége kapcsán jutottak el Pécsre, ahol választaniuk kel­lett: vállalják a súlyos műté­tet, vagy haza mennek. Utolsó szalmaszálként a műtétbe ka­paszkodtak, és bíztak a sike­rében. Nem ihiábo! Hálával gondolnak azokra, akiknek ré­szük volt mindebben: a me­gyei Vöröskeresztre, az Ideg- és Elméklinika sébészeti osz­tályára, a Geisler Eta utcai kollégium vezetőire. Áldozatkész állatorvos Azért .fogtam tollat és írok, mert nem mindennapi embert ismertem meg, bár szeren­csétlen körülmények között. Ritka dolog ma, hogy az em­berek egy állatorvost dicsér­jenek, hisz köztudomású, mi­lyen nehéz a magyar egész­ségügyi helyzet mind humán, mind állatorvosi területen. Dr. iBuru György igazi hivatástu­dattal, segitőkészséggel állt kutyám betegségének hét hó­napja alatt rendelkezésemre bármikor, (hét végén, vagy akár éjjel is. Allatszeretete és az állatokért való tenni aka­rása példaértékű lehet. Dobosiné Kováts Kornélia, Pécs, Magyar u. 1/2. . Az önbecsülésre nevelt... •Rendkívül nagy örömmel olvastam a „Diploma a hű­ségért" című cikket. 1961-ben végeztem az 500. sz. Szakmunkásképző Inté­zetben (édesapám 1950-56. között politikai elítélt volt, emiatt .nem vettek fel az óvónőképzőbe), ahol 3 évig oszályfőnököm, magyar-tör­ténelem taná ram és énekka r­vezetőm lett Pécsi Géza. Legnagyobb meglepetésemre a hosszú évek alatt tapasz­talt megaláztatás és mellő­zések után, oly naay szere­tettel, jósággal fogadott, hogy eleinte azt hittem, álmodom. 'Az első órától kezdve .nem kellett „szégyellnem”, hogy Buzagits gyerek vágyóik. Ez a hirtelen fordulat megmen­tett az esetleges efzülléstől, sőt álig vártam, hogy iskolai nap legyen. Nagyon sóikat jelentett nekem jóságos, em­berséges egyénisége, de nemcsdk nékem. Biztosan áll ithaltam, hogy im'i nden állta - la tanított növendék, amely töb'b ezer diáikat ijelént, nagy hálával, szeretettél és tiszteletté! említi Géza bácsi •nevét. ©felejthetetlenek azék az osztályfőnöki óráik, amelye­ken egymás megbecsülésére, szeretetére, -társválasztásunk és jövendő családi életünk fontos tudnivalóira oktatott ibenmünkeit. ünnepek alatt ruhákat, cipőket gyűjtött solkgyerékes, kiskeresetű csa­ládoknak. Ezért akkor ter­mészetesen elmarasztalták, pedig sokaknak volt ana szükségük. Ma ez már ter­mészetesen jótéteménynek minősül. Géza bácsi volt az or­szágban az első, aki szak­munkásképzőben énekkart alakított. Sokat szerepeltünk 'szerte az országban, a kö­zépiskolások kórusversenyére is elvitt, ahol nagyon szép eredményt értünk el. Mindig .lelkesített bennünket és azon •fáradozott, hogy mi is érté­kes embereknek érezzük ma­gunkat. A zene megszerette­tésével is lelkünket igyeke­zett gazdagítani. Rendszere­sen felkereste azokat a csa­ládokat, ahol valami gond volt. Nehezen tanuló gyere­keket ingyen korrepetált. Az a plusz, amit a tananyagon felül kaptunk tőle, észre­vehetően eltért a többi és álta lában a meg szakot tan í­tás és tanár—diák kapcso­ltattál. Ez a jó kapcsolat rendkivül ösztönzött a jó tanulásra, a sikeres szak­munkásvizsga letételére. Na­gyon sokan köszönhetjük, hogy a korábbi mellőzések, megaláztatás után egyen­rangú emberekké alakított bennünket. Azt már felnőtt .koromban tudtam meg, hogy elvei miatt a nagy tudása és a több diplomája mellet se­gédmunkásként kellett évekig dolgoznia. Sajnos, évtizedekig nem hallhatt un k jócsel ekede télről, sőt arról is megfeledkeztek, hogy jogtalan elma.rasztalá- sa miatt, messze elmaradt a •nyugdíja a vele egyidős nyugdíjba vonulókétól. Sajnos, érdemeit is külföl­dön ismerték el először, .mert itthon nem vettük ész­re, mint ahogy elfelejtették a -mai napig rehabilitálni. T. J.-né sok ezer tanítvány nevében A Mániái Cigányklub az óvodáért A Mánfai Cigányklub tagjai szívügyüknek tekintik a helyi óvoda patronálását — tudtuk •meg Kovács János klubveze­tőtől. Ez évben több alkalommal lis végezték társadalmi munkát az óvodá na.k: udvarrendezést, kaszálást, virágágyások előké­szítését, fák gallyazását, téli tüzelő béhordását. Pedagó­gusnapon például a klub két fiatal, tehetséges tánczenésze, a gitáron játszó, 15 éves Ko­vács János és o sZintetízátoros Csonka Ildikó szórakoztatta az óvónőket. A társadalmi munkán kívül ötezer forint készpénzzel is támogatták az óvodát. Az ál­taluk rendezett Erzsébet—Ka- talin-bál bevételét — 2000 fo­rintot — Is az óvodás gyerekek javára ajánlották fel. A pénz­ből játékokat vásároltak, és Mikulás-napon adták át a gyerékek nagy-nagy örömére. Az óvodások viszonzásul egy mesejátékkal lepték meg a ci­gányklub tagjait. A Tusák 'Máténé vezette óvoda és a Mánfai Cigány- klub tagjai között igaz, em­berbarát! kapcsolat alakult ki. Szerkesztői üzenet G. S.-nének üzenjük a kö­vetkezőket: A munkahelyi átszervezések esetén, illetve a vállalótok megszűnésékor, vagy létszám- csökkentéskor lehetőség van a hosszább ideje munkaviszony­ban állók .munkaviszonyát is megszüntetni. Részletesebb tájékoztatást tudunk adni, ha közli nevét és pontos címét, vagy felkeresi jogi tanácsadónkat. A szerkesztőség postájából Elégedetlen koncertnéző

Next

/
Thumbnails
Contents