Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-24 / 262. szám

ii kendoban a sebesülés kivárt A harcművész hölgy Sikereit a férfimezőnyben érte el LELÁTÓ %JL í ______I____■ K i jelentkezik Nagy Tamásért? Nem éppen népszerű fel­adat játékvezetőnek lenni, bármely sportágról is le­gyen szó. Ha visszapillan­tunk az elmúlt esztendőre, számos botrány jut eszébe azoknak, akik rendszeres látogatói a sportesemények­nek, illetve figyelemmel kí­sérik a sajtót, s ezen bot­rányok jobbára a játékve­zetés okai voltak. Természe­tesen nem mindig a bírók voltak a felelősek, előfor­dult, Hogy vélt sérelem miatt kerültek a támadá­sok kereszttűzébe. A labdarúgás mentes volt látványos játékvezetői bot­ránytól, de az NB I. őszi hajrájában gyakran borzol­ták fel a kedélyeket a bí­rók. Apró kis tévedések vol­tak ezek, erre mondják be­lefér a pakliba, de éppen elegendő ahhoz, hogy be­folyásolja az eredmény ala­kulását. A Játékvezető Tes­tület vezetői is elismerik ezeket a hibákat és a téli edzőtáborozáson előtérbe kerül ezek kiértékelése. A héten egy beszélgetés alkalmával a JT elnöke Nagy Miklós elmondta, hogy mindenképpen frissí­teni kívánják az ellenőri ke­retüket. Úgy tűnik, hogy né­hány ellenőr jószívűségből nem írja meg pontosan je­lentésében a történteket, s többre értékeli az ellenőr­zött játékvezető ténykedé­sét, mint az valójában volt. így nem alakulhatott ki reális kép a mezőnyről és olyan játékvezetők is elő­rébb léphettek a ranglistán, akik gyengék a feladat megoldására. Változtatni kell a partbí­rókkal való törődésben is. Eddig amolyan kiegészítő embernek kezelték, de ki­derült, számos félreértés a partjelzőktől indult a mér­kőzéseken. A felkészülésnél ezt a tevékenységet sem szabad elhanyagolni, annál is inkább, mert a FIFA azt tervezi, hogy a következő világbajnokságon külön lesz partjelző-keret is, te­hát nem a bírák ugranak be „lengetni". Bár ez nem új dolog, nálunk a hetvenes évek közepén Zsolt István JT-elnöksége idején már volt külön partjelző-keret, de ezt sokan lebecsülőnek tartották a játékvezetők kö­zül és pár év után megbu­kott a kezdeményezés. * Az elmúlt napokban egy­re több helyen hangzott el a honvédos Kómán Attila és a pécsi Nagy Tamás neve. Sokak szerint ők most azok a labdarúgók, akik többre 'hivatottak annál, mint ami­lyen helyzetben vannak je­lenleg. A héten felröppent a hír, hogy mindkettőjüket szeretné megszerezni a Va­sas. Nagy Tamás után koráb­ban a Dózsa is érdeklő­dött, de mivel onnét elment Varga István edző, lemond­tak róla, így került Szabad­kára. Ismeretes, hogy onnét hamar hazatért és újból a PMSC-ben szerepelt. Mivel az Újpesti Dózsa bukdácsol a bajnokságban, ismét előtérbe került Nagy Tamás neve, de mint ki­derült, az újpestiek csak foglalkoztak a gondolattal, a szerződtetés érdekében nem tettek egyetlen lépést sem. Tóth András, az új­pestiek technikai vezetője csak annyit nyilatkozott, hogy a PMSC most úgy sem adná a játékost, ezért nem mentek utána. A Vasas azért érdeklő­dik, mert Gellei Imre az új edző még Zalaegerszegről ismeri a középpályást, ínv szívesen látná a Fáy utcá­ban. Nem tudni, hogy a Vasas lépett-e már, az vi­szont csaknem biztosra ve­hető, ha megfelelő ajánlat­tal jelentkezik Üjmecsekal- ján, akkor a PMSC nem zárkózik el az üzlettől. £ÁArf^T Szex,csakal8éven aluliakért... Labdarúgó ÚVDN Kupa 1991-ben ismét megrendezi szerkesztőségünk a labdarúgók téli felkészülését szolgáló sza­badtéri mérkőzéssorozatát, amely jövőre az Új Vasárnapi Dunántúli Napló Kupa nevet viseli. Erre a következő csa­patok neveztek: PMSC-vegyes, Komlói Bányász, Mohácsi Új Barázda Tsz SE, Siklós, Som­berek, Barcs, Kaposvári Hon­véd, Kaposvári Rákóczi, PVSK, Boly, Bonyhád, Sellye. A tech­nikai értekezletre és a sor­solásra 1991. január 14-én, hétfőn 10 órakor kerül sor szerkesztőségünk tanácstermé­ben (Pécs, Hunyadi út 11.). Kérjük ezúton is a csapatok képviselőinek megjelenését. Á Barcelona ismét fellebbez... A jelek szerint a veszett fejsze után kapkodnak a spa­nyol FC Barcelona labdarúgó- csapatának vezetői. Ismert, hogy a katalánok kitűnő csa­tárát, a bolgár Hriszto Szto- icskovot, a'ki az őszi idényben hét gólt szerzett, a játékve­zetővel szembeni durvaságért (rálépett a lábára) a szövet­ség fegyelmi bizottsága elő­ször két, majd hat hónapos eltiltással sújtotta. A barce­lonaiak még á viszonylag enyhének tűnő első fokú íté­lettel sem értettek egyet, fel­lebbezésükkel azonban komoly kórt okoztak mind a játékos­nak, mind pedig önmaguk­nak. Jose Luis Nunez elnök azonban tovább folytatja ki­látástalannak látszó harcát a madridi szövetségi vezetőkkel szemben. A ,,Barca” most újabb felülvizsgálatot követel. A bajnoki listavezetőnek két­ségkívül hatalmas veszteséget jelenthet a bolgár légiós ki­válása, akit nem kevesebb, mint négymillió dohárért vet­tek meg a nyáron a CSZKA Szófiától. Ezt az összeget Sztoicskov ilyen rövid idő alatt még értékes góljaival sem szolgálhatta meg . . . Edző­változás Barcson Bőzsöny János - aki a bar­csi NB 111 -os labdarúgócsapa­tot középmezőnybe vezette - a Koposvári Rákóczi FC-hez szerződött. Helyette új edzője van Barcsnak, Radics Józsel - volt barcsi játékos - szemé­lyében. Heghalt Platthy József öt nappal 90. születésnap­ja után elhunyt Platthy József, a magyar lovassport egyetlen olimpiai érmese. A berlini nyári játékok (1936) díjugrató számának harmadik helye­zettje számos országos bajno­ki címet szerzett, 1934 és 1941 között megszakítás nélkül volt hazai rangeíső. Visszavonulása után különböző klubokinál ed- zősködött, s szinte haláláig aktív lovasként jegyezték, még az idén tavasszal is naponta másfél-két órát töltött nyereg­ben. Temetéséről később tör­ténik intézkedés. Japánban - minden lát­szat ellenére - egyáltalán nem néznek ferde szemmel azokra a hölgyekre, akik olyan sportágat űznek, ami nálunk Európában csak a legutóbbi időkben kezdi ki­vívni egyenjogúságát. A focinak már sok helyen ko­moly hagyományai vannak, de a küzdősportokat mű­velő nőknek még sok kri­tikát kell lenyelniük. A leggyakoribb ellenérv - fő­ként a férfiak részéről - hogy ha a sportág techni­káját el is tudják sajátí­tani, a magas szintű mű­veléshez szükséges izomzat mindenképpen a nőiesség kárára válik. Nos, Németh Andrea két dános kendómesterre elég ránézni, ez már önmagában is elegendő cáfolat erre. A nemrégiben alakult Pécsi Ken­dó Egyesület válogatott ver­senyzője és egyben vezető ed­zője ugyanis csinos fiatal hölgy, akiről senki nem gon­dolná, hogy valójában a sza­murájok kései „leszármazott­jával" áll szemben. Hiszen a sportág eredete valóban a XVI. századi Japánba nyúlik vissza, ahol az akkor éppen békében élő és ezért unatko­zó harcosok fejlesztették har­Ritka bravúrt ért el a Nagy- kanizsai Tungsram férfi sakk­csapata, amely sorrendben harmadik OB 11-es évében baj­nokságot nyert a nyugati cso­portban. A kanizsai sakkozók ezúttal sporttörténelmet írtak, a városnak első alkalommal biztosítottak OB l-es szerep­lést. A dél-zalai város sakksport­ja az eltelt 20—25 évben hul­lámzó teljesítményt nyújtott. Néha voltak ugyan kiugró egyéni sikerek, ám tartós mi­nőségi fejlődésről nem beszél­hetünk. A MEDOSZ, majd a Tungsram jogelődje, a Vasas Izzó esetenként felkerült az OB II-be, de ott nem tudott gyökeret vetni. — Városunk minőségi sakk­sportjában a fordulat éveinek 1985—86-ot tartom. Az újjá­szervezett városi szövetség, a sportágat kiemeltként támoga­tó Tungsram vezetőinek hozzá­állása nyomán nagy léptek­kel kezdődött el a minőségi fejlesztés — vélekedett Kápol- nás Zoltán, a Polgármesteri Hivatal sportosztály-vezetője. A megyeszékhelyről új szak­vezetőt, éljátékost hoztak Kiss ci fogásaikat művészetté. Eb­ből az időből származik a jellegzetes fekete védőfelsze­relés és a hasított bambusz­bot, a sinai, amivel vívnak. Hogy egy korábban kézi­labdázó és r asztaliteniszező lány miért választja ezt a valóban nem kimondottan nőies sportágat? Magától ér­tetődő természetességgel vá­laszolja : azért, mert tetszett neki. Mint ahogy azt is ugyan­ilyen természetesen közli, hogy emellett festeni is sze­ret, ezért beiratkozott a ta­nárképző rajz-népművelés sza­kára. A beszélgetésből hamar kiderül, hogy a kendó, de az összes többi harcművészet is jóval többet jelent, mint a heti néhány edzés. Aki iga­zán komolyan veszi a dolgot, annak ez nemcsak sport, ha­nem életforma. A küzdelem a lelket is edzi, és mindenben a tökéletességre sarkall. Miután a tévében gyakran láthatunk éles karddal vívó kendósakat, arról faggattam Andreát, vajon mennyi a sportág éves vérvesztesége. Ö azonban nevetve válaszolta, hogy az iai-do (mert ha va­laki nem tudná, ez a hivata­los neve a kardrántás művé­László személyében. Visszaiga­zolták a régi kanizsai sakko­zókat, majd szövetkeztek For­tunával és 1988-ban megkezd­ték OB 1 l-es szereplésüket. Eléggé viszontagságos év után tovább tartott a csapat megerősítése, miközben egy sor meghatározó versenyző ér­kezett Kanizsára. Tavaly már felfigyeltek a sikerekre, hiszen a csapat a negyedik helyen végzett. — Az idei évben minimális elvárás volt a dobogós hely, de azért mi bizakodtunk ab­ban, hogy sikerül a nagy bra­vúr. A tavaszi sorozat várako­zás fölött sikerült, s így az őszt az Ajkával együtt pont- versenyes első helyről kezd­tük. Hallatlanul izgalmasan alakult a hajrá. Döntőnek tar­tom, hogy a befejező két for­dulóban .ragyogóan játszot­tunk, 17 győzelmet arattunk és minimális előnnyel, de kihar­coltuk a kanizsai sport nagy sikerét, az élvonalbeli szerep­lést - hangoztatta Kiss László. 1990 a Tungsram éve volt. A maximális gyári és egyesü­leti támogatás, rendkívül jó erősítések, a csapategység, a szetének) a kendó egyik ki­egészítő sportja, és valóban alkalmaz éles kardot, de csak bemutatókon és nem harc közben. Vagyis ahol küzdelem van, ott nincs éles kard, ahol éles kard van, ott nincs küz­delem. A sebesülés a kendó­ban tehát, éppen a védőfel­szerelés miatt, majdhogynem kizárt, ezért is szereti például ő is sokkal jobban, m int mondjuk a karatét. Külön érdekesség, hogy mi­vel az országban nagyon ke­vés nő űzi ezt a sportágat, sike­reit a férfi mezőnyben érte el. Joggal merül föl a kérdés, hogy eav férfi mennyire veszi ko­molyan a küzdelmet egy hölgy ellen. Kiderült, hogy Európá­ban még van némi tisztelet az ellenfelekben, a japán versenyzők viszont ugyanolyan 'kemények, mint férfitársaikkal szemben. bs vajon mit szólnak az udvarlók, amikor megtudják, mit sportol szivük hölgye? Ki­derült, hogy a fiúknak általá­ban szimpatikus a dolog, leg­feljebb a szokásosnál is na­gyobb tiszteletet tanúsítanak vele szemben. közösségi szellem, a kedvező sorsolás és az egészen kiváló egyéni teljesítmények együttes „terméke” az OB I. A nagy­szerű c-sapat remek eredmé­nyeket ért el, s ebben döntő részt vállalt Kiss, Bakonyai, Sziva, az átigazolt Csikár, Rausz és a jugoszláviai Alsó- lendváról ingázó Gerencsér, de a többiek is jelentős sze­repet játszottak a bajnoki si­ker kiharcolásában. — A kanizsai versenyzők és az idegenlégiósok nagyszerű csapatát maximálisan támo­gatjuk. Szándékunk, hogy az OB l-ben hosszú éveket tölt­sünk el, tehát szó sincs tisza­virág életű élvonalbeli szerep­lésről. Most a bajnoki rend­szer átszervezése miatt abban a szerencsés helyzetben va­gyunk, hogy a jövő tavaszi egyidényes bajnokságban elő­zetes megmérettetésen vehe­tünk részt, és majd a tapasz­talatok alapján döntünk a to­vábbi erősítésről. Ugyanis nekünk kell az élvonal - mondta befejezésül Kuhár László szakosztályvezető. Balogh Antal Újabban már neim számít Iklüfön'öse'bben szokatlan ese­ménynek, ha egy sajtótájé­koztatóra az éjsZa'kai élet va­lamelyik honi fellegvárában kerül sor. Most Pásztor Ber­talan, a Pink Pussicats (vagy maqyarul a Rózsaszín Cicák) tulajdonosa látta vendégül az újságírókat, s bár a sajtó képviselőit elsősorban a „Foci XXI. század" elnevezésű ala­pítvány céljairól, jövőjéről kí­vánták a vendéglátók tájé­koztatni, azért amolyan „be­melegítésként” a mulató mű sorából ízelítőt kaphattak a megjelentek. A szexklub szőke, topiessre vetkőzött csillaga előbb dr. Ja'kabházy Lászlónak, az OTSH alelnök'ének az ölébe fé'szelkJte be magát, majd az újságírók következtek - no persze nem mindenki, csak a szerencsés kiválasztottak. A folytatásban másfajta sport következett, Pásztor úr három hónapja működő cse­peli labdarúgákolléaiumáró! szólt. Az intézetben vovt ál­lami gondozott gyermekek ne­velkednek, s egyik legfonto­sabb tantárgyként a futball tudományát igyekeznek elsa­játítani szakedzők segítségé­vel. A vállalkozáshoz sikerült megnyerni Kiss Imrének, a Csepel elnökének a támoga­tását, de az OTSH és a fő­városi önkormányzat — ez utóbbi testületet Gáspár Ká­roly, a Gyermekotthon és Gyógypedagógiai Osztály ve­zetője képviselte a Wesselé­nyi utcai mulatóban — is egyetértett Pásztor Bertalan elképzeléseivel. A húszfős csepeli gyermekcsoport hasz­nálhatja a sziget sporttelepét, amelynek bérleti díját az ala­pítvány fedezi. A Pink Pussi­cats tulajdonosa mellett az Országos Takarékpénztár egy­millió forinttal járult hozzá a költségekhez, de amint azt dr. Ja'kabházy László a sajtótá­jékoztatón bejelentette, kará­csonyi ajándékként az OTSH is átutal százezret az alapít­vány számlájára. Szűcs Zsolt Először az élvonalban a kanizsai sakkozók $ vasárnapi 7 Sípio Fttöfidnmet irtai«

Next

/
Thumbnails
Contents