Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-20 / 258. szám

1990. december 20., csütörtök uj Dunántúli napló 9 Idén nem érnek a plafonig a karácsonyfák Vajon kerül-e o méregdrága legóból idén a karácsonyfa alá? Fotó: Proksia László Ünnepi költségvetés A fenyőfák semmit sem vál­toztak. Ugyanolyanok, mint ta­valy, két évvel, vagy tíz évvel ezelőtt. A tűlevelűek nem te­hetnek semmiről, ugyanúgy nőttek idén is, mint ahogy már több ezer éve. A szobában feldíszítve rabul ejtik a gyere­kek szívét. Idén valahogy ki­sebbek a karácsonyfák, már nem érnek a plafonig. Valami megváltozott, elromlott, rosz- szabb lett? Kevesebb jut az ünnepre, ajándékokra? A gyerekek nem tekintik igazi ajándéknak a cipőt, csiz­mát, ruhaneműt, nekik a játék az igazi meglepetés. Hiába van tele a feldíszített fa alja díszes dobozokkal, hasznos holmikkal, ha nincs közte já­ték, máris csalódottság tükrö­ződik az apró szemekben. De fhátha mégis . . . Talán csak el­dugták. Pedig egyre kevesebb helyen kell dugdosni az aján­déknak szánt játékokat . . . Zsófi 5 és fél, Ákos 3 éves. Izgatottan várják a karácsonyt, készülnek az ünnepre, találgat­ják az ajándékokat. Ákos o karácsonyi dalokat tanulja, nő­vére a mézeskalács recepteket gyűjti. Az anyu segítségével különböző figurákat szaggat­nak ki a lágy tésztából, ame­lyek kisütve a karácsonyfára kerülnek. Drexlerné Kapes Zsuzsanná­tól megtudom, csak az utolsó pillanatokban tudtak szétnézni a boltokban. Férje 3 és fél hónapig volt munkanélküli, ezért kevés jutott oz ajándé­kokra.- Legót szerettünk volna ven­ni a gyerekeknek, de az olyan drága, hogy talán csak a ki­sebb dobozok közül választ­hattunk volna, amiből szinte semmit sem lehet összerakni. Társasjátékra is gondoltunk, de ötször elájultam a boltokban az árakat látva. Eredetileg 300—400 forintos ajándékokat terveztünk, de a legolcsóbb, egyszerű távirányítású autó is 450 forint. Most már csak ab­ban reménykedem, hogy 3— 4000 forintból megússzuk az ajándékozást. Eljutottunk oda, hogy boltról boltra járVa azt néztük, hol a legolcsóbb az ajándék, mert egyre inkább számít a 20 forintos árkülön­bözet is. Férjemmel megegyez­tünk, hogy csak praktikus dol­gokat vásárolunk egymásnak. — Eddig minden évben szo­ba magasságú fát állítottunk, de idén biztos kisebbet ve­szünk, pedig még nem is tu­dom az árakat. A karácsony­fadíszeket évről évre gondo­san elrakjuk, de a feldíszítés izgalmában mindig leesik né­hány a fáról, amit pótolni kell. A legkedvesebb díszeket a gyerekekkel együtt készítjük színes papírból és kartonlap­ból. Nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor felfedezik az őóltaluk készített figurákat a fán. ♦ A nyolcadik emeleti 3 szo­bás lakásban még érződik a tapétaragasztó szaga. Farné Szabó Ella panaszkodik is, hogy rengeteg pénzbe került a lakás kicsinosítása, ezért idén egy kicsit szegényesebb, szűkö­sebb lesz a karácsony. Ez tük­röződik a karácsonyfán is, hisz eqy méter körülit akarnak vá­sárolni és feldíszíteni.- Többféle szaloncukrot vet­tem, így egyrészt színesebb a fa, másrészt különböző édes­ségeket ehetnek a gyerekek. Minden kiadást háromszor is meg kell gondolnunk. Néha előre beosztjuk, hogy ki. mi­kor kap cipőt, kabátot vagy farmert. Hiába varrók meg mindent a gyerekeknek, van­nak olyan holmik, amit min­denképpen meg kell venni. Ro­land 15, Renáta 12 éves, ők már nem várnak játékokat, éppúgy örülnek a praktikus ajándékoknak is. Viszont Krisz­tián, aki még csak 9 éves, el­várná a játékokat, hisz látja, hogy az osztálytársai mit kap­nak. Ennek ellenére megbe­széltük vele, hogy inkább vala­mi hasznos ajándékot kap ő is. Közel 10 ezer forintért vá­sároltunk be, ebből 3 ezret kaptak a gyerekek, hogy a sa­ját belátásuk szerint vegyenek nekünk ajándékot. — Karácsony napja a csalá­dé, délelőtt sütünk, főzünk, délután közösen díszítjük fel a fát, együtt bontjuk ki az aján­dékokat, rengeteget beszélge­tünk. Az egész évi rohanás után végre teljesen egymáséi vagyunk, ez a családi boldog­ság napja. ♦ Pali bácsi 84 éves, özvegy, a Baranya utcában lakik. A hosszú napok egyhangúságát csak a hétvégék és az ünne­pek törik meg, amikor együtt van a lánya családjával. — Már több mint tíz éve, amikor még élt a feleségem, vettünk egy kis műkarácsony­fát. Minden évben az unokám szokta feldíszíteni, mert ő job­ban ért hozzá, nem remeg a keze. A szaloncukrot a lányom szokta megvenni és hazahozni. Előveszem a karácsonyfát, a díszeket, feltűzöm a kampókra a szaloncukrot és várom az unokám, öröm nézni, ahogy díszbe öltözteti a karácsony jelképét. Néhány szem naran­csot teszünk alá, eay kis bet­lehemi bölcsőt és kész a díszí­tés. Utána átmegyek a gyere­kekhez, kibontiuk az ajándé­kokat, meaesszük az ünneni vacsorát, beszélgetünk, eqyütt vagyunk. — Nekem a meglepetés nem okoz feitörést, már régóta pénzt adok ajándékba, aztán azon azt vesznek, ami nekik a legjobb. Ök viszont meglep­nek eqy-eqy üveg itallal, pizsa­mával vagy más hasznos aján­dékkal. Pali bácsi szerint legszebb ünnep a karácsony, amikor az emberek szeretettel fordulnak egymás felé. Minden napnak karácsonynak kellene lennie . . . Hajdú Zs. Mélyrepülés Még néhány nap, és itt az év vége. Ember, vállalat, ország ilyenkor szokott szá­mot vetni az elmúlt eszten­dő eredményeiről. Ami az 1990-es évet illeti, Magyar- országnak van miről beszá­molnia, a végelszámolás azonban — nem újdonság — nem minden esetben hoz pozitívumot. Sajnos, ez az utóbbi meg­állapítás egy az egyben rá­illik a magyar gazdaság, azon belül a hazai ipar legutolsó tizenkét hónapjá­ra. A közép- és nagyválla­latok teljesítményének tük­rében a várt 1,2 százalék helyett 10 százalékkal csök­kent az ország ipari ter­melése. A visszaesők sorá­ban 16 százalékkal első az alapanyaggyártó ágazat, amelynek vesszőfutása ma­gával ragadta a feldolgozó- ipart is. A válságnak több oka is van, közülük talán a legna­gyobb sokkot az idén be­következett piacvesztés okoz­ta. A szinte hónapok alatt összeomló KGST fenekestül forgatta fel az eddig mű­ködő termelési mechaniz­must. 1991-től megszűnik az ■ államközi szerződések szöve­vényes rendszere, a magyar vállalatok pedig nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy hosszú távú kockáza­tot vállaljanak egy új piac megszerzéséért. Ez a folya­mat már idén is érezhető volt, és alaposan rányomta bélyegét a Kelet-Európába irányuló exportra. Semmi jó­val nem biztatott a partne­rek fizetési képessége sem. , örvendetesen nőtt ugyan idén a nyugati országokba szállított áruk mennyisége, ez a növekedés azonban mindössze az ország fizeté­si mérlegének egyensúlyban tartásához volt elegendő. Megfelelő technológiák és a szükséges anyagiak híján be kell látnunk, hogy szá­munkra a nyugati piacnak csak egy kis szelete jut. Mindent el kell követni te­hát annak érdekében, hogy mielőbb új alapokra helyez­zük az elmúlt időszakban alaposan megrendült keleti gazdasági kapcsolatainkat. A gyorsaság nagyon fontos, hiszen a vetélytársak - le­gyenek keletiek vagy nyu­gatiak - mindenütt az új piaci lehetőségek felmérésé­vel foglalkoznak. A közép- és nagyvállalati szféra termelésének roha­mos csökkenése mellett ér­dekes megfigyelni, hogy az ország energiafelhasználása nem csökkent ilyen mérték­ben az elmúlt esztendőben. Ez arra enged következtetni, hogy egyre erősödik a kis- és magáncégeket tömörítő gazdasági réteg. Egyes becs­ezekben az esetekben sem lehet azonban felmentés a szoros, takarékos gazdálko­dás alól. A vállalati pénztelenség jelenleg szinte lehetetlenné teszi a fejlesztő beruházáso­kat. Feloldására több alter­natíva is kínálkozik, ezek a lehetőségek azonban ma még nagyrészt kihasználat­lanok. Az állami vállalatok­ból alakított különböző tár­A piaci gondok ellenére folyamatosan szállítják a húst exportra a pécsi .Möbiuszból Fotó: Proksza László lések szerint 1990-ben meg­háromszorozódott ennek a fejlődő szférának a terme­lése. Optimális esetben egy­fajta egeynsúlynak kellene kialakulnia a visszaeső nagyvállalati réteg és az erősödő kis- és magáncé­gek között. Kérdés azonban, hogy a magyar gazdaság képes lesz-e gyorsan maga mögött hagyni válságát, hi­szen ma még - ki tagad­ná — nem beszélhetünk op­timális körülményekről. A kézivezérlés alól felsza­baduló vállalatoknak nincs más lehetőségük, mint min­den erejükkel megfelelni a piacgazdaság követelményei­nek. A reménytelen kilátá­sok ellenére ma már van­nak olyan pozitív példák, amelyek azt igazolják, hogy Magyarországon is lehet olyan cég, amelyik képes megküzdeni a nyugati or­szágok gazdaságának far- kastörvényeivel. Azokkal a szabályokkal, amelyeknek nálunk is mielőbb érvénye­sülniük kell. Kivétel csak az a vállalat lehet, ahol a dol­gozók foglalkoztatása vagy az előállított produktum stratégiai fontosságú. Az esetleges állami támogatós bizonyos formái mellett saságok nem hozták meg a kívánt tőkealkkurrvuláló sze­repet, a jövőben feltétlenül szükséges lesz tehát a pri­vatizációnak egy második lépcsőjére is, amelyben az ugyancsak a magyar gazda­ság részét jelentő valódi magántőke mobilizálódik. Hasonlóan nagyot lendíthet az ország szekerén a kül­földi forrósok ésszerű és megfelelő arányú felhaszná­lása. Végül pedig, de nem utolsósorban az eredmény érdekében a hazai pénzin­tézeteknek is szakítaniuk kell eddigi kényelmes és bizton­ságos politikájúkkal. Reális kockázatokat vállalva kell tá­mogatni a kibontakozási tö­rekvéseket. Ilyenkor, karácsony táján, minden ember igyekszik a szebbik arcát látni a dol­goknak. A magyar gazdaság egyelőre nem ad alkalmat erre, bárhonnan nézzük, nem igazán „mosolyog". Egyes pozitív jegyek mellett még évek telhetnek el, amíg a valóban derűs oldalt meg­ismerhetjük. Az első lépések aprók, és nagyon nehezek. Csak bízhatunk benne, hogy megtételükben segít o tu­dat, jó irányba fordultunk. Kaszás Endre Csodálatos hagyni hullani a hóesést Hóesésben ... Fotó: Läufer László Akár Nakonxipánban, ahol „orrom előtt datolya kókusz zeppelinforma marcipán1', ahol „halért csigáért csak lenyúlok, s kiemelem", szóval „csibéim nem hülyéíkedek, datolyán, pálmán kókuszon zöld hópihék fehérlenek" — folytathatnám az idézeteket Kormos István cso­dálatos költeményéből, de közben eszembe jut Ottliik, akinél a hóesés mindig ujjon- gást, szorongással teli élet­boldogságot zúdít szereplőinek életébe, akitől a vakító fehér­ség angyali üdvözletként száll aló. Hull a hó. December, hóesés, kará­csony — ünnep. A havazás nem egyszerűen az évszak for­dulása, valami más. A köd, az eső, a szél meg a sár mintegy a hó kegyelmével szemben egymást feltételezve alkotja a kozmoszt. Az idő­járás változékonyságának ba­nalitásában valahol a mélyen rejtőzik a gyerekek öröme, a mezők puha paplama, Holle anyó meséje, s a vidám hét­köznapi mulatság — a szán, a sí, a hógolyó — együtt. Hull a hó. Sok kisleány vár évek óta hiába arra, hogy az első hó­ban megmosakodva eltűnjenek arcáról szeplői. Sok kisgyerek várta, hogy végre elővehesse azt a furcsa eszközt, mely rég­óta lapul a kamra mélyén. Évek óta végre talán nemcsak a — legalább a Tátráig elju­tó kiváltságosoknak adatik meg a síelés öröme. Hull a hó. Tavaly decemberben a kép­ernyőn vérrel festett havatköz- vetített a televízió. A forrada­lom „lábnyomai" egy másik nép másik haván ugyanúgy mélyedtek bele a puha fehér­ségbe, akár a csizmák recés talpa - egyszerűen. Akár fe­hér, akár vérrel festett — el­olvad a hó. Lesz belőle nagy- nagy sártenger, és nem törté­nik más, mint hogy a nyomok idő fordultával átalakulnak: víz, sár, szél . . . Mégis. Ha a tűlevelű fenyők dunnájára, a havas háztetők­re, a csizmák talpa alatt ro­pogó fehér csillagokra gondo­lok — megnyugtat az öröm: hagyni hullani a hóesést... Z. M.

Next

/
Thumbnails
Contents