Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)
1990-12-20 / 258. szám
űj Dunántúlt napló 1990. december 20., csütörtök Piacorientált vasutat (Folytatás az 1. oldalról) ben 120 milliárd forint értékű fejlesztés maradt el, aminek az lett a következménye, amit mo tapasztalhatunk a személy- és áruszállításban. Mélyponton van tehát a MÁV, de a kilábaláshoz szükség van arra, hogy egyértelmű legyen a viszony az állam és a vasút között. Mindenekelőtt szükség van egy igazi vasúti törvényre, mely szabályozza ezeket a kérdéseket. Csárádi János arról is beszélt, hogy természetesen a MÁV-nak is van feladata, ezek között a legfontosabbnak jelölte meg, hogy egy kereskedő, piacorientált vasutat szeretnének visszaállítani. De azzal kapcsolatban sem hagyott kétséget, hogy szükség van az ország legnagyobb vállalatának karcsúsítására; minden irónia nélkül mondta, hogy ezt nem lent, hanem fent kezdik. . . S decentralizálni fognak, visszaadják a jog- és hatásköröket: a vezérigazgatóságon csak azt akarják megmondani, hogy mit és mivel csináljanak, a hogyant a szolgálatokra bízzák. Egyébként a vasút helyzetéről szóló anyagot a kormány elé terjesztik, miután a tárcaközi bizottságban ezt megvitatták. A sajtóértekezleten elkerülhetetlenül szó esett arról, hogy a hazai vasúthálózat hét törzsvonalát — ezek közé tartozik a Budapest—Pécs közötti is — 160 km-es pályasebességre kell kiépíteni. A lerobbant személygépkocsipark korszerűsítése is elkezdődik: hetvenötre pályázatot írt ki a MÁV. Jó hír, hogy 2000-ig 40 Ganz—Hunsiet típusú villany- vonatot vásárolnak és állítanak forgalomba. A négy egységből álló 300 fő szállítására alkalmas vonatok 160 km-es sebességgel való közlekedésre lesznek alkalmasak. Májustól Miskolcra már indul az első, mint kérdésemre Csárádi János elmondta, 1995-ig Pécs és Budapest között is forgalomba állítanak ilyen szerelvényt. A jövő évi viteldíjakkal kapcsolatban elhangzott, hogy a minisztérium átlagosan 80 százalékos emelkedést javasol, amit a vasút vezetői — lévén az üzemeltetési költségek növekedése jelentősen nő - reálisnak ta rtanak. A MÁV bővíti a Nyugat- Európába induló vonatok számát, ami örvendetes. Az azonban kevésbé, hogy javasolták a kormánynak a volt szocialista vasutak közötti utazásokat szabályozó díjszabási rendszert hazánk mondja fel. Ez azt jelenti, hogy 1991. január elsejétől lényegesen emelkednek az ezekbe az országokba menő vonatok utazási díjai. Például Budapest és Moszkva között az eddigi 531 forint helyett 6164 forint, Budapest és Prága között 313 forint helyett 1154 forint lesz az utazási költség. A közelmúltban a vasút irányítása alá került az Utasellátó, melynek működésével kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, jelentős változások szükségesek. Az újrendszerű vendéglátás kialakításában most dolgoznak a szakemberek. Roszprim Nándor Kupa Mihály antiinflációs csomagtervet ígér (Folytatás az 1. oldalról) pen a képviselők figyelmébe ajánlotta, hogy a deficit nem lehet több 78 milliárd forintnál. Ellenkező esetben az ország finanszírozhatósága kerül veszélybe. Kérdésekre válaszolva Kupa Mihály kifejtette: bízik abban, hogy meg tudja valósítani az általa vázolt gazdaságpolitikát, és a kormány az új munkamegosztásban immár hatékonyabban fog dolgozni. Amennyiben azonban nem kap elegendő támogatást, elődjéhez hasonlóan megválik a miniszteri bársonyszéktől. Ugyancsak kérdésre válaszolva, sürgette egy olyan átgondolt agrárpolitika kidolgozását, amely hozzájárul a magyar mezőgazdaság dinamikus fejlődéséhez. A bizottság tudomásul vette a miniszterjelölt által elmondottakat. Boross Péter: kemény, férfias rendőrségre van szükség (Folytatás az 1. oldalról) mert a rendőrség „nem kis- asszonycsapat". Elmondta; olyan rendőrségi törvénnyel értene egyet, amelynek alapján magától értetődő a rendőr számára, hogy adott szituációban kötelező a rendelkezésére álló eszközeit használni. Persze, fontos, hogy tudja is azokat megfelelően kezelni. A személyi kérdésekről szólva kifejtette: rossz hírét keltette a sajtó, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatalt felügyelve az ottani vezetők 65 százalékát elbocsátotta azért, mert megítélése szerint például más politikai kritériumoknak kell meghatározniuk egy titkosszolgálati szervezet működését, mint a rendőrségét vagy a határőrségét. Új munkakörét azonban nem azzal a szándékkal veszi át, hogy valamiféle emberirtást végezzen, előre semmit nem tervez, kijelentette: elképzelhetetlennek tartja, hogy bármilyen vezető beoszást arra alkalmatlan ember töltsön be. A bizottság a meghallgatást követően — csaknem másfél órás vitát folytatva arról, hogy egyáltalán állást |foglaljon-e, és ha igen, milyen formában - úgy határozott: a jelölt személyét az elhangzottak alapján pozitívan ítéli meg, kinevezése ellen nem emel kifogást.-i- LONDON: A brit védelmi minisztériumban szerdán üdvözölték, hogy ,a magyar parlament kedden hozzájárult 35-40 fős magyar egészség- ügyi önkéntes csoport kiküldéséhez Szaúd-Arábiába, az Irakkal szembenálló szövetséges erők támogatására.-ó- BONN: Várhatóan már kora tavasszal megkezdhetik a vállalkozó német cégek a szovjet katonák számára kialakítandó lakások építését a Szovjetunióban — közölte a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapra 'hivatkozva a TASZSZ szovjet hírügynökség. Koordinációs szövetséggé alakult az MSZP megyei szervezete Dr. Jánosi Györggyel, az MSZP alelnökével egyetértettünk a szocialisták tegnap esti megyei küldöttértekezletén (a pécsi, Tüzér utcai Mozgalmi Házban) abban, hogy nagyarányú fásultság, bizonytalanság érzékelhető a párt tagságának körében. Ezt a küldött- értekezlet hozzászólói is többféleképpen magyarázták, illetve sokféleképpen ítélték meg. Valamennyi okfejtésben van igazság: A szocialista párt első éve igen erős nyomások súlya alatt telt el, komoly választási vereségekkel. Ez ideig az egymást követő kampányidőszakok sem adtak lehetőséget a számvetésre, a párt helyzetének, jövőjének alapos átgondolására. Látszik az is, mintha mára elfogyott volna a lendület. Ugyanokkor Kocsi László megfogalmazásában hangzott el, hogy erősödik a pártban a szolidaritás, a bizalom, a megértés és az egymás iránti szeretet. Tegyük ehhez dr. Menczer Gábor megyei elnök szavait, akit optimistává tesz a közelmúltban megtartott kongresszus, amely kiegyensúlyozott munkával, európai szociáldemokrata programot dolgozott ki, modern, demokratikus alapszabállyal. Megfogalmazta azt is, hogy az MSZP pályázik a legnagyobb eséllyel a szociáldemokrácia tisztére, amennyiben megszabadul állampárti múltjától, és ez nagyrészt már sikerült. A szociáldemokrata mozgalmak nagy dilemmája ma Kö- zép-Európábon, hogy a piacgazdaságra való áttérésnek alá lehet-e rendelni a szociális biztonságot, miközben sürgető feladat a gazdasági hatékonyság. A megyei elnök meggyőződése, hogy a bérből és fizetésből élő emberek zöme baloldali érzelmű, de a baloldaliságot ma egyenlővé teszik a letűnt rendszerrel. Ennek az ellentmondásnak a feloldásában alapvető, hogy a szocialisták képesek legyene* a kapcsolatépítésre a helyi társadalmakkal. A megyei szervezet kezdeményezte az együttműködést a baranyai pártokkal, az MSZDP megyei szervezetével például jó kapcsolat alakult ki a nemzetközi programokban. Dr. Jánosi György megerősítette, hogy az MSZP nem sürgeti felvételét a Szocialista Internacionáléba, tisztában van azzal, hogy mindössze egyéves párt, hiába van jó programja, annak megvalósításával bizonyítania kell. Viszont épülnek kapcsolatai o német, az osztrák és a spanyol szociáldemokratákkal. A megyei küldöttgyűlés o korábbi elnökség helyett egy hatékonyabb és demokratikusabb szervezeti formát alakított ki Baranyában, amelynek alapja a helyi szervezetek önálló működése. A megyei szervezet tulajdonképpen egy konzultatív szövetségi fórum lett, amelybe a helyi szervezetek delegálják a tagokat. A megyei szövetség elnökét és al- elnökeit lapzártánk után választották meg a küldöttek. G. M. NAGYVILÁGBAN DÁKKÁ: Kuvait Irak általi bekebelezése következtében munka- nélkülivé vált bangladesiek tüntetnek az elnöki palota előtt. A transzparens felirata: „Mindannyian a kuvaiti kormány mögött állunk!" A megmozdulás résztvevői a kormánytól munkalehetőséget követelnek. , . ■ i --------- v --------------------------------Szovjet Népi Küldöttek Kongresszusa Heves vita az elnöki hatalomról-f WASHINGTON: A Pen- tagonale-csoport országai: Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország és Olaszország kedden először foglaltak állást az ENSZ-ben, mégpedig a nemzeti kisebbségek jogainak védelmében. Az öt ország együttes állásfoglalását Erdős André magyar nagykövet tolmácsolta a közgyűlés ülésszakán. 1*750 év börtön Összesen 1750 évi börtönbüntetésre ítélte kedden a spanyol legfelsőbb bíróság az ETA baszk szepararista szervezet öt terroristáját, mert 1986-ban robbantásos merényletet hajtottak végre Madrid központjában. Az akcióban öten meghaltak, tizenegyen pedig megsebesültek. A most elitéit három férfi és két nő közül a bíróság négyre egyenként 378 évi börtönbüntetést szabott ki a merénylet végrehajtásáért. A ,.madridi kommandó” ötödik tagjának büntetését mindössze 238 évben állapította neg a törvényszék. Az érvényes spanyol jognak megfelelően az ibériai országban a börtönbüntetés maximuma a gyakorlatban valójában harminc év. Albánia Kerékasztal- tárgyalásokat követel az ellenzék i Az első albán ellenzéki szervezet, a Demokratikus Párt nyilatkozatban szólította fel a Kommunista Párt főtitkárát, Ramiz Aliát, aki egyben államfő is, hogy nemzeti kerékasztal mellett vitassa meg az ellenzékkel és az értelmiségiekkel az ország problémáit - jelentette a horvát HINA hírügynökség szerdán. A szervezet követeli valamennyi politikai fogoly szabadon bocsátását. Mint Genc Polo szóvivő a Reuter bécsi tudósítójának telefonon elmondotta, a Demokratikus Párt még ezen a héten benyújtja a hatóságokhoz a február 10-re kitűzött választások elhalasztására vonatkozó kérelmét. A szóvivő szerint körülbelül háromhónapos halasztásról van szó. ♦-f NEW YORK: Az ENSZ közgyűlése kedden húsz határozatot fogadott el az emberi jogok helyzetéről. Aggodalmát hangoztatta több ország — Irak, Irán, Salvador .és Afganisztán - ezzel kapcsolatos gyakorlata miatt. A határozatok zömét konszenzussal fogadta el a testület, csupán az Irak által megszállt Kuvait ügyében robbant ki vita. A központ és a köztársaságok viszonya, a hatalom és a renedteremtés, a válság leküzdésének kérdései álltak a szovjet Népi Küldöttek Kongresszus szerdai munkanapjának előterében, s e vitában olyan „nagy nevek" is felszólaltak, mint Borisz Jelcin oroszországi parlamenti elnök, Nyikolaj Rizskov kormányfő. Az elnöki hatalom kiszélesítésével foglalkozó napirendi pont vitáját Mihail Gorbacsov zárta le, szokatlanul heves hangnemben támadva ellenlábasait. Jelcin beszédében az elmúlt hónapokhoz képest nagyon kemény szavakkal bírálta a 'központi vezetést, hangsúlyozva, hogy Oroszország nem járul hozzá a „Kreml diktátumának helyreállításához", s Moszkvának „amúgy sincs reó'lis programja az ország újjászületésének megvalósításához”. A napirendi pont vitáját összefoglaló Gorbacsov „felvette a kesztyűt", és elutasította Jelcin álláspontját, élesen bírálva a politikust. - Elég volt már a központ problémáját taglalni, s kisajátítani a köztársaságok szuverenitásának kérdését - hangsúlyozta, s azokhoz a politikusokhoz címezte szavait, akik a „Kreml diktátumáról" beszélnek. A Kreml körüli spekulációkról szóló kongresszusi beszédek nem mások, mint a „rohadó gyökerű populizmus" megnyilvánulásai, s ezeket el kell ítélni — mondta az államfő. Gorbacsov figyelmeztetett arra, hogy bevezetheti az elnöki irányítást egyes „forró területeken", kifejtve: a szovjet vezetést nagyon nyugtalanítja a balti köztársaságokban kialakult helyzet. A kongresszuson egyébként csaknem félszáz közéleti személyiség nyílt levélben kérte az elnököt, hogy a nagyobb konfliktusok térségében rendkívüli állapotot hirdessen ki, ha az alkotmányos módszerek nem vezetnek eredményre. Fa Nándor Ausztrália felé hajózik Ismét versenybe állt Fa Nándor, a 3. Boc Challenge Föld körüli szóló vitorlásve'- seny magyar résztvevője, aki kormánysérülés miatt december 3-án kénytelen volt a legközelebbi part felé manőverezni kormányozhatatlannó vált hajóját. Közben rekordidő alatt eljutott a székesfehérvári Kö- fémben legyártott két új kormánylapát a dél-afrikai Port Elisabeth kikötőjébe, ahol tíznapos kemény „vizicsata" utón végre szerencsésen partot ért a törött kormányé Álba Regia, ötnapos munkával ismét versenyképessé tették o hajót, így szerda este Fa Nándor ismét Ausztrália felé vehette útját, ugyanis a Boc Challenge második szakaszának célja Sydney. ♦-0- BELGRAD: A jugoszláv államelnökség alkotmányellenesnek minősítette a szlovén függetlenségről tartandó népszavazást. Az államszövetség legfelső vezető testületé nyilatkozatban Ítélte el kedden a december 23-ra kiirt referendumot. ♦ Parókaőrület Kínában Sok kínai megunta már az egyenfekete, bodoríthatatlan hajat. Helyette göndör, szőke vagy barna parókát vásárol magának sok ezer férfi és nő. Az újonnan megnyílt hat pekingi parókabolt egyikének vezetője elmondta: az utóbbi néhány hónapban csupán a fővárosban 9000 paróka kelt el, egyenként mintegy 150 jüanért (körülbelül 30 dollár). A vásárlók nemcsak a tar- fejűek vagy a szórakoztatóipar dolgozói közül kerülnek ki. Sok a fiatal kuncsaft, aki úgy tartja: vendéghaj nélkül egész egyszerűen nem lehet megjelenni „jobb körökben". KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BÉKÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN MINDEN MEGLEVŐ ÉS LEENDŐ ÜGYFELÉNEK az RÍ & m AUTÓSISKOLA Kereskedelmi, Oktatási, Szállítási, Szolgáltató Iroda, Harkány fj AUTÓSISKOLA^ fm & mV J