Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)
1990-12-13 / 251. szám
a új Dunántúli napló 1990. december 13., csütörtök Egy tücsök halála A napokban előre kitervelt módon, különös kegyetlenséggel megöltem egy, egyébként igen szépen muzsikáló tücsköt. Szegénnyel sokáig hadban álltunk. Ó nem tudott rólam, én viszont tudtam arról, hogy zenéje zavar. A panelház negyedik emeletén igen nagy csend tud eluralkodni éjjel. Mint egészséges fejbe a fájás, oly hirtelenül, oly zavaróan és magyarázhatatlanul kezdi bosszantani az embert a tücsökzene, amely egyébként csendes esték múló vagy tartós idilljeinek romantikus kelléke is lehet. Először nem akartam bántani a tücsköt, azt sem tudtam pontosan, hol is van. Kiderítettem, hogy a fürdőszoba egyik, a linóleum alatti szegletét választotta dallamos zenéjének színhelyéül. Mentségére hoztam azt is, hogy neki fogalma sincs arról, hoqy engem zavar. Nem tudhatta, hoqy mivel éjjel nem tudok aludni, ingerlékenyebbé válók, és más, meggondolatlan cselekedet mellett esetleq az életére is török. Titkon először becsültem is, hogy felmá szott egészen o negyedik emeletig. Nem akármilyen teljesítmény egy, elsősorban a muzsikáláshoz szokott állattól. Fokozatosan fogyott el a türelmem. Álmomból felébredve először, hogy a többi alvót se zavarjon, diszk réten kopogtatni kezdtem a vélt felfedezési hely környé ki csöveket. Utána hideg majd meleg vízzel próbál tam ellhagatósra késztetni a lakót, majd kipróbáltam ( Ihypo esetleges áldásos kö vetkezményeit, mindhiába Ezekután cselhez folyamod tam. Mint egy kezdő dzsessz dobos, ide-oda püfölgettem a Jinóleumot, és lássak cső dót, előugrott az ekkor hall gató tücsök. Lesúitottan ró többször is. Nem él szegény pedig szépen muzsikált, de rosszkor. Ezúton kérek elnézést min den tücsöktől. Őket szere tem, de ha megkívánnak Iá togatni, kérem, előre je lentsék be, hogy meqbe szeljük a megfelelő időszakot és hangnemet is. (bozsik) Putóveres ország Nem tudom, megfigyel- ték-e már: mostanában sikk a hazai politikusok körében, hogy pulóverben jelennek jmeg ország-világ színe előtt. Szebbnél szebb pulóverekben pompáznak oz elmúlt rendszer volt politikusai is, mintegy ezzel is jelezvén elhatárolódásukat. és gyökeres átváltozásukat. (Némelyek még szakállt is növesztenek — de ez mór egy másik jelenség.) Erről eszembe iut egy néhány éve széles körben — de nem a saitó útján — terjesztett anekdota. Az ,,állam- pórt” egyik KB-titkárát mea- hívták egv ..szocialista úton haladó" afrikai ország nemzeti ünnepére, s ott a jeles politikus — nem tudván vagy nem akarván tudomást venni az ott szokásos kegyet len hőségről — sötét öltöny ben, nyakkendőben jelent meg, nem kis derültséget és mérni szánalmat keltve vendéglátók körében. Akkoriban mondták rólunk Nyugaton is, hogy megismerni a szocialista politikust — no nem büszke járásáról, ha nem (rosszul szabott) sötét öltönyéről. Azóta - mint látjuk — nagyot fordult a víláa. I eaalóhbis. ami a sötét öl tönyt illeti . . . S. G. Az APEH elnöke méltányosságot gyakorolhat Nem esxik olyan forrón... ,,A Pénzüqyminísztéríum főosztályvezetőjének engedélyével ön, mint hivatalosan külföldön szolaólatot teliesí- tő munkavállaló az OMIKK- kal kötött meaáHapodás alapián az OTP által vezetett Technoinform elnevezésű konvertibilis devizaszámlára devizát fizetett be a hivatalos devizaárfolyam maximálisan kétszeres forintösszeqe feiében. A PM Nemzetközi Pénzüayek Főosztálya további kedvezményként 1988 márciusában mentesséqet adott a hivatalos árfolyamot meghaladó összeqért történő valuta értékesítéséből származó jövedelme után járó személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség alól. A Leqfőbb ügyészség megállapította, hogy ez az intézkedés joq- szabálysértő, mert mentesség biztosítására a minisztériumnak nem volt hatásköre . . .” így kezdődik az az Adófelügyelőségtől érkezett levél, melyet Baranyában harmincegyen, az országban viszont több százan, ezren kaptak az utóbbi hetekben. Szerkesztőségünket dr. Horváth Mihály mohácsi belgyógyász röntgenszakorvos kereste fe-1 ez ügyben: — A Megyei Adófelügyelőség azt írja, jóhiszeműen jártam el ugyan, de az ügyészség döntése értelmében most utólag adóznom kell. önellenőrzésre kérnek, ami nem jelent mást, mint hogy a kint keresett pénzünk utón, mely összegért akkor már „leadóztunk” egyszer, most újra adóznunk keH. A Legfőbb ügyészség a törvényre hivatkozik, az orvos viszont az etikát kéri számon. Mint mondia, ami kor a valutáját — a PM által felajánlott lehetőséggel élve - kétszeres áron forintra váltotta, a tranzakció leqális volt, s ha tudta volna, hogy két évvel később ekkora adót vetnek ki rá, hát be sem váltotta volna.- Akkor még kétszeres áron is megérte az államnak, hogy valutát vegyen tőlünk. Kellett a forint, én is beváltottam a kint keresett összeget. S most nemcsak az a bajom, hogy az adó ösz- szege az akkori „nyereségem" összegével egyenlő, de az sem értem, hogy miért bennünket büntetnek egy évekekl ezelőtti hibás minisztériumi döntés miatt? Az orvos választókerülete országgyűlési képviselőjéhez fordult, oki híreink szerint foglalkozik is az üggyel. Arról, hogy mi lesz a folytatás, dr. Bíró Zoltánt, a Megyei Adófelügyelöség vezetőjét kérdeztük:- A Legfőbb ügyészség döntésének értelmében az önrevíziót az érintetteknek mindenképpen végre kell hajtaniuk, s az adóköteles összeget be kell vallaniuk. Más kérdés, s azt hiszem azért ez öröm oz ürömben, hogy az APEH mindenkori elnöke egyéni elbírálás alapján méltányosságból elengedheti az adó befizetését. Ehhez viszont mindenkinek, egyénileg méltányossági kérelmet kell benyújtania. Úgy vélem, az érintetteknek jó esélyük van arra, hogy - mivel jóhiszemű tévedésben voltak - méltányosság címén ne kehjen fizetniük. (pauska) Mire futja, községi önkormányzatok?... Van ami nem kerül pénzbe A táj, a vidék, a dombok között megbúvó község, o szülőföld sosem felejt. Az élet izét adja. Abból táplálkozik az is, akit messzire sodornak az évek, s az is, aki bölcsőtől a koporsóig lakója maradhat. A jövő mindig valahol a múltban gyökerezik: s múltja mindenkinek van. Mágocs sem kivétel. De talán annyiban, hogy az élet vihara kegyetlenül megrázta, németajkú lakóinak nagyrészét kieb- rudalta, hogy másoknak adhasson otthont. . . Néhány éve beszélgettem Franz Teulellel egy göppinge- ni kiskocsmában. A középkorú mérnök gyermekkorát hagyta Magyarországon, nagyszülei sírját és Hegyhát szikes dombjait. Róla is beszélgettem a mógocsi polgármesterrel, Szíven Mátyásáéval. Az adalék: Mágocs helytörténetének első kötete, melyet Franz Teufel állított össze. — Preciz, alapos munka — forgatom a könyvet. — A tényeken, adatokon kívül mást is ki lehet olvasni belőle - Így a polgármesterasszony. — Azt a ragaszkodást, ami az embert a szülőföldjéhez köti, s azt a tenniakarást is, amely e környéken élők számára példát jelenthet. . . Órákon át beszélgettünk mór az úionnan fölállt önkormányzatról, cselekvési terükről, lehetőségeikről. A kézenfekvő — óm meglehetősen bolond kérdés többnyire így hangzik: most, hogy önállóak lettek, mennyire tehetnek igazán többet, jobban a községért? S a válasz rá: üres a bugyellá- ris, semmire sem futja. Évekig nvöqni kell a korábbi beruházásokat, s nincs az az ember, aki még több terhet tudna föltenni a község lakóinak hátára. — így van ez Mágocson is?. . . — Pontosan. — Mégis megválasztották Önt elsöprő többséggel tizenhárom évi tanácselnöki ténykedéssel a háta mögött, s választottak tizlönyi képviselőtestületet is. — Ebben a múlt a ludas. Az a múlt, mely a község összes utcáját leaszfaltozta, amelyben iskola, tornaterem, orvosi rendelő, laboratórium, szociális gondozási központ, idősek háza, szolgáltatóház, úi községháza és ABC épült, amely meghozta a Mágocs— Dombóvár Összekötő utat, amely nyomán minden második házba bekötötték a telefont, amely meghozta a kábeltévét, s amely nyomón közmüvesithetik az egész községet. Ez utóbbi beruházás a szennyvízteleppel ^együtt 130 millió forintba kerül, portánként 50 000-be. A telefon és a kábeltévé portánként 37 000-et vitt el. — Kötve hiszem, hogy ezekután újabb adókon törhetik a lejüket. . . — Nem is gondolunk ilyesmire. Kilenc évre eladósodott ve közvetíti a helyi lakók vógyait-á Imáit.- Akkor vannak biztató jelek?. ..- Már hogyne lennének. Csak sikerül majd vállalkozókat megnyerni, pénzt, iparosokat és munkahelyet hozni!. . . És nem kell mindenhez pénz sem.- Ezt hogy gondolja? Új épületek a mógocsi főutcán mindenki ebben a községben, így jó ideig sem a közösből, sem a közpénzekből nem futja semmire. — Ne haragudjon a kissé keménynek tűnő meglogalma- zásért, de hát akkor mi szükség van itt önre és az ön- kormányzatra. A hivatal, a szakképzett dolgozók a szak- igazgatási teendőket könnyedén elvégzik. . .- A kérdés jogosnak tűnik, de amilyen könnyen feltette, olyan könnyű rá a válasz is. Szived Mátyásáé szerint a minimális program ma az lebet, hogy nagyobb veszteség nélkül zárhassák a négy esztendőt, hisz eddig jár a megbízatás. Egyetlen intézményt se kelljen bezárni a faluban, s hogy az ellátás szemernyit se essen vissza. Az önkormányzat tagjai közül ketten a régiek, de az újak is a közélet motorjai, legföljebb régebben nem tanácstagként tették a dolgukat. Már az első találkozón kiderült, mindegyikük rendkívül komolyon veszi a megbízatását, ötletgazdag emberek, s ki-ki a saját szűkebb környezetében tájékozódva, véleményt cserél— Induljunk ki abból, hogy mit várnak el tőlünk a lakók? Semmi esetre sem csodákat. Ha az asztalon lesz az önkormányzati törvény, biztos akad olyan pontja, ami a gazdálkodás-vállalkozás-pénz forgatás nyitjára válaszol. A földtörvény, ha úgy alakul, kedvező lehet községi szemüveggel is. Az már a mi dolgunk, hogy mennyi tőkét kovácsolunk belőlük. Van hévizünk, a hasznosításról tárgyaltunk már nyugati érdeklődőkkel. Igaz, egyelőre eredmény nélkül, de a kész programtervezetre mintha egyik-másik felfigyelt volna.. . És amihez nem kell pénz? Ismét benyitni a portákra, egyesületek, esti-körök szervezésével a különböző érdeklődésű embereket összehozni, programokat adni. A sokszor mosolytalan embereket megnevettetni, jókedvet adni nekik. Sziveriné a múltból merít megszívlelendő példát. Egykor Máqocsnak csodás „szőlőhegye" volt, takaros présházakkal, gyümölcsfákkal. Elvették az emberektől, — nehogy a háztáji a tsz-közös munka rovására menjen —, kivágták termő fáit, hagyták gazosodni, elbitangolni. Ez a domboldal volt valaha a legfőbb kommunikációs központ: nagy diófák alatt kibeszélhették örömeiket-bánatai kát. Néhány éve újra parcelláztak, újra életet vittek föl a dombra. . . — Újból van egy hely, ahol nem rohan senki, ahol szót ért szomszéd a szomszéddal, ahol a hétköznapok gyötrelmeit egy pohár bor mellett föl lehet oldani. . . Nemrég még én is azt hittem, hogy a tévé az oka a családok befelé fordulásának, s a kötött esti programok. Pedig nem erről van szó. . . Sziverinének alighanem igaza van. Meséli, hogy milyen nagyszerű, felejthetetlen élményt hozó napok szerveződték már a községben. Köztük egy, amikor a kitelepített mágocsi- ak hazalátogattak, s Franz Teufel mellett ülhetett a paraguayi püspök, aki szintén a falu szülötte. . . — Óriási erő rejlik még a legapróbb közösségekben is. S ebben pénz nélkül lehet motor az önkormányzat, a választott képviselők. Én tegyem hozzá: a testület megválasztása óta padlástól a pincéig bejárta az ösz- szes községi létesítményt, intézményt, számba vette kéréseiket, próbálva mérlegelni a lehetőségeket. Mondják: az már csodába illő lenne, ha a hévíz-hasznosítás beindulhatna, a nagyszerű szabadidőközponttal, gyógykórházzal, golf-pályával, vitorlázótóval, vadószházzal, miegymással. De hát miért ne hinnénk a csodákban? Talán kevesen tudják: ha van hűséges város — Sopronra gondolok —, akkor van hűséges község is. Léptékben nem hasonlítható ugyan, de a fáma szerint a múlt században a hegyhátiak voksoltak: bár Tolna megye vonzása akkor is erős volt, mégis úgy döntöttek, ők Baranyában szeretnének maradni. . . A polgármesterasszony is Így és itt vállalja a jövőt, küzdve a csodákért is a község érdekében. Pedig ő sem idevaló, nem helyi születésű. Térül-fordul, s egy hosszú tokból két régi térképet vesz elő. Egyik múlt századi, másik az 1700-as évekből való, nagyléptékű katonai télkép: eredetijét a bécsi levéltár őrzi. Rajta Csikós-Töttös, Nagy-Hajmás, Mágocs. . . — Hát nem csodásak?. . — kérdi. Kozma Ferenc Emlékezzünk régiekről... Füzes Miklós könyve Batthyány Kázmérról Az elmúlt évtizedek oktatás- politikájának talán az egyik Legnagyobb bűne, hogy igyekezett minden eszközzel megakadályozni a magyar történelem megismerését, a helyes történelmi tudat kialakulását. A történelmet csak az „elnyomás, szolgasors" formájú frazeológiával azonosították, a benne szereplőket pedig vagy ördögi vagy angyalis színben tüntették fel. Jellemző volt egyébként is a „népi hős” típusának kiemelése, amely még plakátokon is ábrázolt Dózsa— Esze Tamás—Kossuth-Rákosi vonalban összegeződött. Igen sok tennivalója van a ma történészeinek, hogy történelmi ismereteinket — különösen a fiatalabb nemzedékét — újra megfelelő srintre hozza, és ezzel a sokat emlegetett rendszerváltás végrehajtására hivatottaknak - akik többsége a babitsi „gonosz új iskolák neveltje" — történelmi alapot is adjon történelmet építő munkájukhoz. Jelentős munkát végez ezen a téren a Baranya Megyei Levéltár, amely kiadványaiban az azt olvasók részére eddig is igen nagy segítséget adott o helyes történelmi ismeretek, ill. tudat megszerzéséhez, alakításához. A napokban hagyta el a sajtót a Gondolat és a Baranya Megyei Levéltár kiadásában a Magyar História sorozatban Füzes Miklós Batthyány Kázmér című életrajzi műve. Különösen érdekelheti ez a mű a szabadság- harc alaposabb megismerésére törekvőkön kívül szűkebb hazánk, Baranya megye történelmével foglalkozókat is, hisz Batthyány Kázmár 1848-49-ben a megye főispánja, ill. kormánybiztosa, Pécs sz. kir. város díszpolgára volt, majd a debreceni kormányban külügyminiszteri funkciót töltött be, és mint ilyen, az első, elnevezésében is magyar külügyminiszter. Megismerjük a magyar reformkornak egyik kiváló, nemcsak szavakban, de tettekkel is szereplő politikusát, a magyar ipart támogató és a Védegyletet megalapító államférfit, a jobbágyaival örökváltsági Szerződést kötő, Táncsicsot rejtegető földbirtokost. Személye érdekesen köti össze Magyarországot a „Társországával, Horvátországgal, hisz Batthyány birtokai jogán magát magyar és horvát főnemesnek is vallja. A tanulmányban a szerző olyan adatokat tár fel, amelyek sok tekintetben kiegészítik, színesebbé, történelmiebbekké teszik eddigi ismereteinket. Talán a jogtörténészeknek is érdekes csemege, hogy egy nemesi község - Szabadszentkirály - hogyan csinál üzletet a vármegyei követválasztósból, amikor a „meggyőzésre" kapott pénzeket a község ládájában őrzik, és a szavazatukat a többet adónak adják. Jellemző a korszakra - különösen a magyar-horvát viszonyra - az a tény, hogy amikor a Bácskában a szer- bek kegyetlenkedését hasonlóan, represszáliával torolják meg Szenttamásnál, itt Baranyában a Jellasich parancsára támadó horvát katonákat el- fogatásuk utón élelemmel ellátva kísérik át Eszékre. Előtte Pécsett Scitovszky püspök misét mutat be részükre, és azon megesketi őket, hogy nem fognak fegyvert a magyar alkotmány ellen. De a legérdekesebb talán a szabadságharc bukása utáni menekülés és politikai magatartás bemutatása. A politikai emigráció mndig jelentős szerepet játszik a magyarság nemzetközi megítélésében. Ebben az emigrá- ciós torzsalkodásban is ott.ta- láljuk Batthyányt, de ebből aztán félrehúzódik. Batthyány Kázmér - Magyarország egyik leggazdagabb földesura — 1854. július 12-én halt meg Párizsban. Az észak-montmarte-i temetőben nyugvó hamvait éppen a könyv szerzőjének munkája eredményeképp is a kegyelet hazahozta és a siklósi várkápolnába helyezte el. Dr. Rajczi Péter
