Új Dunántúli Napló, 1990. december (1. évfolyam, 239-267. szám)

1990-12-09 / 247. szám

Ma már más a helyzet: a kereslet—kínálat kiegyenlítődése helyére rakta az árakat is, s inkább kínálati piacról beszélhetünk. Azaz: sokan válnak meg aranytárgyaiktól, ékköveiktől.

Lukács úr kedvence - mondanom sem kell — a gyémánt. Ezen belül is a régi, de már szabályos csiszolású. Ami a többi drágakövet illeti: miután nálunk „a kő" mindig a gyémánt volt, forgalmuk 'alig van.

Nem tudom, kinek mit mond: 15,7 karátos gyémánt. Sejtem persze, nem semmi, de Lukács úr kezében volt egy ilyen. Napi áron: négymillió forint. Sietek leszögezni, hogy a kemény üzleti világban, a jogszabályok, rendeletek dzsungelében edződött Lukács úrnak nem akkor lágyult el némileg a hangja, amikor a négymilliót mondta. A 15,7 karótnál azonban mintha az arca is megváltozott volna egy kicsit. . .

M. A.

Gyémánt, négymillióért

meg Lukács úr —, hogy lecsússzam az élményről. El akartak ugyanis adni egy gyűrűt, abban pedig brill volt, ám az üzlet itt sem jött létre: régi csiszolású, sárga, felszíni hibával, mondta ki a szentenciát az ékszerész, egy pillantást vetve lupéján keresztül a kőre, majd lupé nélkül a hölgyre.

Lukács Jenő nagy tudora a szakmának: az ötvenes évek elején kezdett el ötvösként dolgozni a pénzverdében, amikor az ékszerek, antik tárgyak, egyáltalán az arany, a gyémánt és a többi talmi dolgok „bur- zsoá jellegűek." voltak abban az időben pedig még voltak kiváló mesterek, akiktől mindent meg lehetett tanulni -, majd később a Bizományi főbecsüse lett, mígnem megnyitotta saját boltját. Most kereskedő, ékszerész, ötvös és drógakőszakértő egy személyben.

Arra a kérdésre pedig, hogy ki lehet a drágakövek tudora, kétféle válasz adható: tudniillik ennek

gyakorlása feltételezi az ásványtan nagyon alapos ismeretét, de legalább eny- nyire a magas szakmai fokon művelt kereskedelmét is az ékszereknek, drágaköveknek. S akár egyik oldalát, akár a másikat nézzük, alapos pótolnivalója van a honi színvonalnak: hosszú éveken ót jószerével csak a tört arannyal foglalkoztak, az úgynevezett fazon- aranynál a szépség, az esztétikai érték nem volt szempont. Röviden: csodálatos, nemesfémből készült ékszereket zúztak darabokra ... • *

Könnyedén nyúltam az aranylánc után - körben Lukács Jenő drágakősrak- értő halkan, duruzsoló hangon olyasmiket mondott, hogy férfi-, meg női változata a 'Sharles-fazonnak —, s rögtön ijedten kaptam utána: a súlyos lánc kicsúszott a kezemből, egyenesen a szépséges íróasztal üveglapja felé.' Ijedten pillantottam az ősz hajú, talán 55 éves ékszerészre, mert az előbb azt mondta egy, a budapesti Holló utcai boltjába benyitó, vastag aranyláncot eladni kívánó hölgynek: ma már az ilyen böhöm láncokat nem szeretik az emberek . . .

Akkor én nem vagyok ember.

Szívesen eljátszadoztam volna egy-két briliánssal is, lett volna rá lehetőségem, de a sors úgy akarta Környezetvédelmi

plakátpályázat

Környezetvédelmi plakótf^j- lyázatot hirdet a Magyar Környezetvédelmi Egyesület és a Magyar Hitel Bank Rt. A pályázaton bárki részt vehet, aki közérthetően, a plakát eszközével kívánja elősegíteni a környezet védelmét. A beküldött pályamunkákat képzőművészekből és környezetvédelmi szakemberekből álló zsűri bírálja el. A pályázatok jeligések, a pályamunkákat a 'Magyar Környezetvédelmi Egyesülethez kell beküldeni 1387 Budapest, Pf.: 42. környezetvédelmi plakátpályázat megjelöléssel.

A beküldési batáridő 1991. lebruár 1-je. Külön, zárt borítékban kérik feltüntetni a pályázó nevét, lakhelyét. A pályaművet és ezt a boritékot jeligével jelöljék meg a pályázók.

Díjazás: 1 db 9000 forintos I. díj: 2 db 7000 forintos II. díj; és 2 db 5000 forintos III. dij. A pályázat eredményét 1991. március 15-ig hirdetik ki. A beküldött pályamunkákat a kiírók nem juttatják vissza, a legjobb munkákat kiállításon mutatják be. A díjazott pályamunkák felhasználásának jogát fenntartják, a nem díjazott pályamunkák esetleges későbbi felhasználás esetén a szokásos honoráriumban részesülnek.

Menedzser- és diáknaptárak Szekszárdról

A női jelölt alulmaradt

Áz űrhajós riporter dohányzott és ivott

A békákat is választották

Ki tudná megmondani miért, de az elmúlt hetekben az akt-naptárak fogytak el leggyorsabban. Legalábbis a pécsi Pátria üzletházban, ahol egy darab sincs már belőlük. A naptárválaszték azonban itt is meglehetősen nagy, s örvendetes tény, hogy több az igényesebb naptár. A legszebbek a Képzőművészeti Kiadó naptárai, amelyekre szinte kivétel nélkül jellemző, amit Kis- csatári Marianna, az egyiket ajánlva megfogalmazott: ősi igénye az emberiségnek, hogy amit lát, azt meg is örökítse. A fénykép témája bármi lehet, mégis legtöbben a természet utolérhetetlen „alkotásai” vagy az emberi kéz és elme által teremtett — vagy lerombolt - világ jelenik meg rajtuk. Jó dolog tapasztalni, hogy számos fali s asztali naptár ezt a gondolatot hordozza. Egy számunkra még kevésbé ismert, az üzletemberek életformájához is kötődik ez az üzenet.

Egy tekintélyes üzletembernek legalább két naptára van. Egy előjegyzési és egy tárgyalási. Az idő pénz! Ezt az aranyigazság egyre jobban áthatja mindennapjainkat és átitatja a naptárak lapjait is. Legalábbis azokat, amelyek

Jung Zseni 1991-es művészi aktnaptárának egy lapja.

kifejezetten üzletembereknek készülnek. Márpedig az ösz- szességében folyamatosan

csökkenő megrendelésen belül elképesztő intenzitással nő az igény az ilyen naptárak iránt, hallottuk Vadász Józseftől, a Szekszárdi Nyomda igazgatójától. Két évvel ezelőtt még 100 000, tavaly 300 000, idén pedig több mint félmillió ilyen naptárat rendeltek tőlük. A kivitelükben rendkívül egyszerű, de pont a szolidságuktól elegáns naptárak rengeteg hasznos információt tartalmaznak. Kezdve a más országok ünnepeitől a repülőjáratok indulásáig.

A jövő üzletemberei, a mai diákok is egyre többet várnak és kapnak a naptáraktól. Nekik csaknem másfél évre szóló - szeptemberrel kezdődő és a következő év decemberéig tartó — speciális diáknaptár készül évről évre a szekszárdi nyomdában. A különböző tantárgyakhoz kapcsolódó fontos, — elsősorban évszámokat - információkat tartalmaz, s így szükség esetén kiválóan hasznosítható „segédeszköz".

A szekszárdiak májustól kezdődően csaknem kétmillió asztali, határidő és zsebnaptárt gyártottak a megrendelők igényei alapján. Jövőre változtatni akarnak. Mivel a nyomda megkapta a kiadói jogot, 1991-ben már a saját ötleteikkel igyekeznek gazdagítani a jelenlegi választékot. A változás legnagyobb lehetőségét azonban az árakban látják. Méghozzá úgy, hogy a kézi műveletek egy részét gépire módosítva keresettebbé tehetik a valóban elegáns, igényes, de sokak számára ioont az áruk miatt elérhetetlen naptárakat. *

T. É.

Hétfőn tér vissza a Földre Tojohiro Akijáma, akinek személyében először jár a világűrben japán ember, méghozzá újságíró. A japánok, kiváló érzékkel — mint sok mindenből — az űrutazásukból is üzletet csináltak. A TBS tokiói magántévétársaság 12 millió dollárt fizetett a szovjeteknek az űrutazásért, illetve a napi 10 perces tévé és 20 perces rádióközvetítés .kizárólagos jogáért.

Tojohiro Akijamát, mint riportert, odafönt már minden készen várta. Egy teherhordó űrhajóval ugyanis már koráb-. ban feljuttatták a Mír-űrállo- másra azokat a berendezéseket, tartozékokat, amelyek a napi közvetítésekhez szükségesek. "Ezt az információk — csakúgy, mint a többit — Both Elődtől, áz Uránia Csillagvizsgáló tudományos munkatársától hallottuk, aki a Space Flight című angol űrkutatási folyóirat decemberi számában megjelent Írásból szerzett bővebb ismereteket.

A 48 éves úiságíró, aki a TBS-társaság külpolitikai ’ fő- szerkesztője, korábban Washingtonban dolgozott, a társaság ottani irodájának vezetőjeként. A hírek szerint rendkívül erős dohányos .volt - napi négy csomag cigarettát szívott — és nem vetette meg az alkoholt sem, de hogy mennyit ivott, arról nincs adatunk. A nős, kétgyermekes családapa a felkészülés ideje alatt felhagyott mindkét káros szenvedéllyel.

Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy a 163 jelölt közötti „versenyfutás" végső szakaszában ő lett a győztes. Ryoko Kikuchi, a 26 éves női jelölt alulmaradt. A tartalék- űrhajós civilben operatőr, hobbija a kemény sport, a hegymászás, sílés, kerékpározás, úszás. Tudósított a szöuli olimpiáról és egy ideig Kínában dolgozott.

Nemcsak őket, hanem azt a hat békát is válogatták, amelyeket Toiohiro Akiiama magával vitt. Méghozzá 1500 béka közül! Hogy milyen szempontok szerint és hogy zajlott ez a válogatás, azt majd megtudhatjuk abból a filmből, amit a japánok erről a folyamatról készítettek. A hat kiválasztott békának odafönt az a szerepe, hogy bemutassák: miként tudnak a súlytalanság állapotában úszni . ..

T. E.

bsmsbsbbb®»s

8BWQE8fií5ífiJiE&8»

Radio melle««.

Mielőtt elhagyom szülővárosomat — ötvenöt tavaszán - egy este megilletödve bú- csúzkodunk aranyszínű borok mellett egy győri kisvendéglőben és a színház főrendezője, a tisztalelikű Földes Gabi (nem egészen két év múlva halott) azt mondja: „Figyelj, kis haver! Pécsett nem ismersz senkit, első utad a színház-klubba vezes- , sen, ott aztán hamar barátokra lelsz. . ." Ismeretlenül ugyan, de mégis oldott hangulatban lépek be Pécsett a színészklubba, amely akkor még egyetlen helyiségből állt. Söntéspult még nem lévén, hosszú asztalon kínálta a portékát egy testes, idős férfi, bizonyos Weisz bácsi, fekete pantallóban, felgyűrt ujjú fehér ingben, farzsebében dudorodott a főpincéri „kellék", a harmo- niikás pénztárca, amelyben

ugyan nem sok bankjegy volt, inkább sok-sok fehér cédula, különböző nevekkel és összegekkel. Az asztalon röviditalos üvegek, aztán sörök, aztán két zománcos vödör fehér, illetve vörös termelői borokkal, az asztalvégen tankszóda. Beállók a sorba, kérem a nagyfröcs- csömet, de máz hallom is: „Rab úr, parancsoljon, egy nagyfröccs!" — mondja Weisz bácsi. Nyúlok a pohárért, de valaki megelőzött. Egy kéz, amely fehér zakóban folytatódott, fehér ing, nyakkendő és májusi melegtől gyöngyöző homlok. Kissé csodálkozom, ugyan honnét ismer engem a kocsmáros? „Bocsánat, ez az enyém!" — mondom a fehér zakónak illedelmesen. Előzékenyen nyújtja felém: „Tessék csaik nyugodtan, majd kérek másikat, bár a címzett én vagyok” — mondja mosolyogva. „ön is Rab?" — kérdem. „Igen! De ön is?"

így ismerkedtem meg Rabb Jóskával, talán igazolva Földes Gábor jó szavait, hogy itt igaz barátokra lelhetők. így volt.

Jóska akkor a színháznál énekelt, nem tudom, med dig volt tagja a társulatnak,

el anélkül, hogy ne kérték volna a joggal sikeres nóta- énekes egy-egy számát, és amelyből még jócskán akad ma is a rádió szalag-archívumában. Pénteken a reggeli műsorban is hallhattuk gyönyörű hangját. Jóska mindenütt énekelt: művelődési házakban, vagy nyári, kerthelyiségi műsoros esteken, de énekelt akkor is,

esett, Harkányban és még hol is? Szóval a közönséget nemcsak a jó konyha csalogatta, hanem a vendéglős neve is, aki - . elég gyakran — főpincéri fekete öltözetben csak odalépett a zenekar elé, aztán énekelt szép népdalokat és szép magyaros műdalokat.

Még ismeretségünk első éveiben egyszer népes tárRabb 3óska 75 esztendeje

ez most nem is fontos, de ha akarják, felhívhatnám telefonon, megkérdezhetném tőle, hiszen itt lakik a Báli- csi úton, és éppen ma — vasárnap, december 9-én 75 esztendős;

Rabb József magyarnóta- énekes nevével aztán volt alkalmam találkozni a következő években, plakátok hirdették - gyakran fényképét is feltűntetve — hol lép fel, akár gyári családi esteken) akkor még az ilyen összejövetel nagy divat volt országszerte). A Pécsi Rádió Szivküldi műsora nem múlt

amikor csak úgy baráti társaságba keveredve,. valamelyik zenés vendéglőben, jókedve kerekedett. A színházi sza'bályok ezt ugyan tiltották, de hát. . . a közönség kérelmének nem lehet ellenállni. És az ő közönsége az egész megye volt, és a megyén túl is a rádió jóvoltából. Rabb Jóska nem „fellépett”, nem „műsort adott", hanem énekelt. Mert ezt szerette, a dalt, a zenekart, a közönséget, a jó hangulatot. Amikor elhagyta a társulatot és átváltott kocs- márosnak-vendéglősnek, Pésaság keres fel engem a szerkesztőségben, Nagydain- dolból. Rendezvényre invitálnak, hozzák az Írógéppel sokszorosított meghívót, az időpont szép, nyári szombat este. Elmegyek-e? Persze — mondom, s ha már ott vagyok, majd egy rövidke kis riportot is írok a nyugdíjastalálkozóról. Mondják - nagy örömmel fogadnak, ám pénzt nem tudnak adni, mert a rendezőségnek egy vasa sincs, viszont nagyon várnak. Mondom nekik, az istenért, csak nem gondolják, hogy a riportot meg

kell fizetni! Nagyon elégedettek, de ha nem esik nehezemre, néhány dalnak a címét most közölhetném velük, csak úgy nagyvonalakban, hogy a zenekar felkészülhessen. „Milyen dalok címét?" — kérdem ámuldozva. „Hát amit énekelni tetszik. . ." — „Én?!". - „Igen! Hót nem szokott énekelni?"- Dehogynem! Ha be vagyok rúgva! De én ismerek egy jó énekest, a Rabb Jóskát, ha gondolják, szólok neki, ő szokott nótázgatni. . .

A tévedés pillanatok alatt kiderült, de aztán végül is nagyon szép nótás este kerekedett a hétvégén a daindoli iskola udvarán, Rabb Jóska jóvoltából. Én meg büszke .voltam. Hogy összetévesztettek vele. Ha csak néhány percre is.

Isten éltesse még sokáig kedves feleségedet és éltessen téged is, Jóska. A hetvenöt esztendőért pedig irigyellek.

Baráti tisztelettel:

4 vasárnapi