Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)

1990-11-05 / 213. szám

Régi idők rossz emlékeivel Dunaferr Mohácsi Új Barázda Tsz SE 2-0 (0-0) Labdarugó NB III. Megyei rangadót nyertek a bólyiak nyugtató előnyét. A komlóiak hiába próbálkoztak, nem tud­tak a 16-oson belülre kerül­ni, távoli lövéseik pedig rend­re elkerülték Kutasi kapuját. Kivételt Szatmári 20 méteres bombája jelentett a 78. perc­ben, de Kutasi jó vetődéssel tisztázott a jobb sarok előtt. Ha nem esik az eső, való­színűleg száraz mezben men­tek volna az öltözőbe a 90 perc után a csapatok. Koco­gás iramban kezdődött, a biz­tonságra ügyelő vendégeknek elég volt két jó támadás a megnyugtató vezetéshez. Utá­na pedig úgy futballoztak, hogy ne csússzon ki kezükből a két pont. Mivel a Komló még valamire való helyzetet sem tudott összehozni, esélye sem volt a pontszerzésre. Jók: Popa, Miklós, Schaffer, illetve Tigyi, Andreidesz. Sárosi László: - Jó első fél­időt játszott a csapat, a má­sodikban túlságosan „ráül­tünk" az eredményre. Kresz László: — A jobb, érettebb együttes nyert. Grünwald Géza TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Soproni SE—Szekszárdi Dózsa 1-2 (0-0) ; Paksi Atom—Oroszlány 1-1 (1-0) ; BKV Előre—III. kér. TTVE 0-0; BMTE-Törley—Ajka Hungalu 2-1 (2-1) ; N. Olajbányász—Dorogi Bányász 1-2 (0-1) ; Sabaria Tipo— ZTE 1-2 (1-0). AZ NB II. ALLASA: t. Haladás VSE 11 7 2 2 26-14 16 2. III. kér. TTVE 12 6 4 2 9- 6 16 3. ZTE 11 6 3 2 22-10 15 4. Dunaferr 12 5 5 2 23-14 15 5. Paksi Atom 12 5 3 4 16-14 13 6. BKV Előre 11 5 2 4 14-10 12 7. Orostlány 11 5 2 4 11-10 12 8. Szekszárd 11 4 4 3 11-14 12 9. Dorog 12 4 3 5 13-13 11 10. Soproni SE 11 4 3 4 17-18 11 11. Ajka-Hung. 12 3 4 5 9-13 10 12. Nagykanizsa 12 1 7 4 15-20 9 13. BMTE-Törley 12 4 1 7 15-28 9 14. Sabaria Tipo 11 2 4 5 8-14 8 15. Új Barázda 1T 2 4 5 4-10 8 16. Komló 12 3 1 8 15-20 7 Sajni (fehér mezben) tempódobással szerzett pontot a pécsiek- nek Fotó: Szundi György A második félidő döntött PVSK—Szekszárd 85-70 (43-38) Haladás — Komló Komló, 300 néző. V.: Ko­vács II. L., Haladás: Kutasi — Jagodics, Popa, Tóth, Mikos — Görög, Marton, Nagy, Elekes, Schaffer (Berbás, a 84. perc­ben), Illés (Deéry, a 83. perc­ben)._ Edző: Sárosi László. Komló: Tábit - Lajos, Torna (Miklós, a 46. percben), Tigyi, Andreidesz — Jurin, Katona, Stemler, Lukács (Szatmári, a 63. percben) - Pálcsa, Var­ga. Edző: Kresz László. Fegyelmezett játékkal kez­dett mindkét csapat, gyorsan kialakultak a párok. A két elő­retolt szombathelyi csatárt La­jos és Andreidesz követte, a játékszervező Nagyra és Ele­kesre pedig Tigyi és Katona ügyelt. A hazaiak és a ven­dégek is a középpályára kon­centrálták erőiket, Így mezőny­játékkal telt az első 20 perc. Először Kutasinak akadt dol­ga a 12. percben, Pálcsa a 19 méteres lövését fogta a kapus. A következő eseményt Elekes sárga lapja jelentette, Stemler megrúgósáért bűnhő­Dunaújváros, 800 néző. V.: Tóth. Dunaferr: Sági — Somo­gyi, Boldóczky, Ruppert — Gróf, Sztanó, Miskovicz, Sán­ta (Tóth, a 75. percben) - Andriska, Szauer, Lengyel (Heinzel, a 70. percben). Ed­ző: Jakab Elek. Mohács: An­tal - Rumszauer, Kófiás, Kiss G., Reit — Becker, Katona (Kovács, a 75. percben), Hrot- kó, Martina - Ratting, (Jele­nő, a 63. percben), Adi. Ed­ző: Csordás István. Bolyt SE—Mázaszásivári Bányász 2-1 (1-1). Boly, 200 néző. V.: Los- kai. Boly: Schneider — Burai, Fitt, Mocsi, Virág — Kása, Pál, Bíró, Kichner — Varga, Papp. Edző: Kövi István. Mázaszászvár: Görföl — Kollár, Maglódi, Rótt, Dömény —• Orsós, Csoboth, Kaszler, Ambrus — Lakatos, Szigeti. Edző: Kollár Sándor. Jó iramú mérkőzésen a jól játszó hazai csapat helyzetei' alapján nagyobb arányú győzelmet érdemelt volna a lelkesen játszó vendégekkel szemben. G.: Varga (2), illetve Lakatos. Siklósi Tenkes—Pécsi VSK 2-1 (1-1). Siklós, 200 néző. V.: Simon. Siklós: Pál — Kapitány, Kovács, Keresztes, Gelten — Weinert, Kiss, Kolompár, Rózmer — Demhardt (lajtmann), Szrimácz. Edző: Lovász János. Pécsi VSK: Tihanyvári — Reith, Gallai, Merkler, Nagy — Kaufmann (Fülöp), Balatmácz (Né­meth), Becker, Eckert — Pazaurek. Szirtes. Edző: Rónoi István. A sá­ros, mély talajú pályán lejátszott mérkőzést a kitűnő iram jellemez­te. Az - első félidőben egyenlő erők küzdelme folyt a pályán, a szünet utón a kontratámadásokro építő hazai csapot több kihagyott hely­zete után is biztosan győzte le o PVSK-t. G.: Szrimácz, Weinert, il­letve Szirtes. Bores—Somberek 2-2 (2-1). Barcs, 400 néző. V.: Pauer. Barcs: Szlo­vák — Kovács, Hammer, Bolhái, Mangult — Papp, Szabó, Hajmási (Nagy) — Pókos (Bencsik). Alt- mann. Minor. Edző: Bőzsöny Já- ■nos. Somberek: Bánki — Illés, Ben­des, dr. Úbert. Lutz — Dárdai. 2-0 (2-0) dött a szombathelyi középpá­lyás. A 26. percben Nagy ígé­retes helyzetből, 17 méterről lőhetett szabadrúgást, de nem tudta a sorfal mellett elcsa­varni a labdát. A 30. perc­ben Nagy a kezdőkörből indí­totta Illést, a csatár a balol­dalon kicselezte Lajost, lapo­san középrfe gurított és Schöf- fer az ötösről a kapu közepé­be továbbított. (1-0) A 40. percben növelte előnyét a Ha- fadás. Marton ugrott ki közé­pen, Tornával a nyakán. A 16- oson belülre érve a csatárt szabálytalanul akasztotta To­rna, a labda tovább perdült, a kivetödő Tábiton is átjutott, és mivel a játékvezető előny- szabályt mutatott, az akciót kí­sérő Schőffer két lépésről az üres kapuba gurított. (2-0) Az esetnél Torna meghúzódott, le­ballagott a pályáról, s helyé­re csak a szünet utón állt be Miklós. Eseménytelenül teltek a szü­net utáni percek. A Haladás könnyed játékkal tartotta meg­Az utóbbi hetekben jó for­mába lendült hazai csapat magabiztosan kezdett, már az első félidő is hazai fölényt ho­zott. A mohácsiak kapusa, Antal azonban többször is bravúrosan mentett. Szünet után azonban kétszer már ö sem tudott közbeavatkozni, igy a jól védekező vendégek ellen végül biztosan szerezte meg a győzelmet a Dunaferr. G.: Ruppert, Szauer. Jók: Boldóczky, Ruppert, Mis­kovicz, illetve Antal, Kiss. Komli (Vinczellér), Jakab (Szeitz) — Csibi, Vezér, Bernáth. Edző: Dárdai Pál. Mély talajú pályán, ellentétes félidők, igazságos dön­tetlen. G.: Minor, Mangult, illetve Vezér, Lutz. Nagykanizsai MÁV TE—Rákóczi FC 2-1 (1-0). Kaposvár, 800 néző. V.: Kovács’ N. Nagykanizsa : Müll- ner — Grabant, Szőke, Kele, Vasi — Nagy, Zsigulics, Bernáth, Mózsi (Kozma), Kéri (Koosz), Kém. Edző: Szalai Zoltán. Rákóczi: Házi — It- vás, Horváth T., Bognár, Barna — Richter, Zsirai (Szabó), Gilitsch, Adorján — Neubauer, Gyurics. Edző: Horváth Miklós. Egy össze­szokott, rendkívül lelkes, jól kombi­náló ellenfelet kapott tegnap a Rákó­czi. A vasutasok jobban alkalmazkod­tak a pálya salakjához, jobbára hosszú, meredek labdákkal dobták frontba társaikat, kétszer is siker­rel.'A Rákóczi nem találta föl ma­gát ezen o talajon, ráadásul né­hány labdarúgója a küzdőkedvét sem vitte föl a pályára. Ez ellen a Kanizsa ellen lényegesen több kellett volna a győzelemhez. Gól­lövők: Kém, Bernáth, illetve Gyu­rics 11-esből. Jók: Szőke, Vasi. Kém, Mózsi, illetve Gyurics. Paksi SE-Kisdorog 4-1 (2-1). Té­véi, 350 néző. V.: Cservölgyi. Paks: Gróf — Héregi, Horváth J., Sza­bó (Somogyi), Fábián, — Lacza, Márkus, Porga, Horváth P., — Bérezési, Kálmán. Edző: Laki Zol­tán. Kisdorog: Kiss - Pap, Klein. Pető, Komáromi - András, Vecsei, Takács, Boros - Beke, (Szabó). Vörös. Edző: Vábró József. Az egységesebb, összeszokottabb paksi együttes megérdemelten győ­zött. G.: Bérezési (2), Kálmán, Porga, illetve Takács. Marcali-Kaposvári Építők 2-1 (1-1). Marcali, 300 néző. V.: Lang. Marcali: - Pataki — Hajdú II., Hé- der, Hajdú I., Borbély - Tóth (Lutzka), Szántó, Palacskó, Horváth (Urbán) - Lakos, Fenusz. Edző: Béres Ferenc. Kaposvári Építők: Fe­renc — Györkő, Papp, Károlyi, Vé- ber (Hortobágyi), — Solymosi, Bo­day, Várga, Vida (Dékány) - Krisz­tián, Kiss. Edző: Horváth Lajos. Hazai támadásokkal indult a mérkőzés, melynek eredményeként a 12. percben vezetést is szereztek. Ezután is ők maradtak támadásban, de a 30. percben váratlanul mégis az Építők egyenlített. Szünet után folytatódott az egyhangú mezőnyjá­ték. A hajrá izgalmasan alakult, a marcaliak a 86. percben Fenusz szép fejes góljával a győzelmet is megszerezték. G.: Fenusz (2), il­letve Kiss. Szombati eredmények: Kaposvári Honvéd—Boglárlelie 2-0 (0-0), Dom­bóvári Vasas—Csurgó 1-1 (0-0). AZ NB III. ALLASA: 1. Rákóczi FC 12 8 2 2 23- 9 18 2. Paksi SE 12 7 2 3 23-10 16 3. Bólyi SE 12 7 2 3 19-14 16 4. PVSK 12 6 3 3 18- 9 15 5. K. Honvéd 11 5 3 3 15-12 13 6. Siklós 11 4 5 2 11- 9 13 7. Barcs 12 3 7 2 10- 9 13 8. Somberek 12 5 3 4 20-20 13 9. Marcali 12 5 2 5 22-16 12 10. MÁV NTE 11 4 4 3 15-11 12 11. K. Építők 12 4 2 6 15-19 10 12. Mázaszászvár 12 4 1 7 13-17 9 13. Csurgó 12 3 3 6 9-21 9 14. Boglárlelie 11 3 1 7 8-15 . 7 15. Kisdorog 12 3 1 8 14-26 7 16. D. Vasas 12­5 7 8-26 5 Megyebajnokság Újabb botrány, ezúttal Sásdon Újpetre—Vasosi Bányász 1-0 (1-0). Újpetre, 100 néző. V.: Keresztes. Két mindenre elszánt csapat küz­delmében nyertek a hazaiak. G.: Hosszú. Pécsi Zsolnay—Pécsi BTC 1-0 (0-0). Bőrgyári pálya, 100 néző. V.: dr. Rugási. A nagy gólhelyzeteit sorozatban kihagyó bőrgyáriok nem érdemeltek vereséget. G.: Schmidt. Pécsi Postás—Pécsi Kinizsi 2-1 (2-0). Postás-pálya, 100 néző. V.; Szőke. A hazai csapat csak saját magát okolhatja a nehezen kiví­vott győzelemért. G.: Hadnagy, Abrahám, illetve Vető (11-esből). Szigetvár—Szentlörinc 0-0. Sziget­vár, 100 néző. V.: Sólyom. A két szomszédvár találkozóján a játék képe alapján a vendégek köze­lebb álltak a győzelemhez. Sásd—Beremend 1-1 (1-1). Sásd. 100 néző. A mérkőzés o második félidő 25. percében a Beremendnek megítélt * büntetővel kitört bot­rány miatt félbeszakadt. TöttÖs—Harkány 2-1 (1-1). Töttös. 150 néző. V.: Gera. A mély talajú pálván lejátszott találkozón a ha­zaiak rászolgáltak a győzelemre. G.: Kiss, Szabó, illetve Biró. PEAC—Szajfc 2-1 (0-1). Szajk, 150 néző. V.: Szőke. A hazai csapat 75 percen át vezetett, azt követően saját magát verte meg. G.: Jan­csika 2, illetve Schfertwéger. Sellye—Bicsérd 2-1 (1-1). A mér­kőzést Bicsérden játszották. A MEGYEI 1. OSZTÁLY Állasa. 1. P. Postás 12 11 1 __ 22- 8 23 2. PEAC 12 10 1 1 31- 9 21 3. Sellye 12 9 2 1 32- 8 20 4. Száj* 12 8 2 2 25- 9 18 5. Újpetre 12 7 2 3 16-12 16 6. P. Zsolnay 12 6 1 5 15-14 13 7. Töttös 12 5 2 5 14-16 12 8. Harkány 12 4 3 5 18-16 11 9. Beremend 11 3 5 3 14-17 11 10. P. Kinizsi 12 4 1 7 16-20 9 11. Szigetvár 12 3 3 6 11-16 9 12. Bicsérd 12 1 5 6 12-18 7 13. PBTC 12 2 2 8 6-24 6 14. Vasast B. 11 2 1 8 9-23 5 15. Sásd 10 1 2 7'12-22 4 16. Szentlörinc 12 — 3 9 9-30 3 Táravezetők klubja A Baranya Megyei Természetbarát Bizottság által működtetett Túrave­zetők Klubja következő összejövete­lére november 6-án, kedden délután 5 órai kezdettel kerül sor Pécsett, a Megye u. 21-ben. A téma: Me­cseki barlangok. Lövész toborzó A Pécs Városi Lövészklub az utánpótlás biztosítása érdekében toborzót tart az 1975-1979 év kö­zött született fiúk és lányok részé­re. Jelentkezni lehet kedd, szerda, csütörtök és pénteki napokon 15 óra 30-tól a kisállomási lőtéren. 1. Szeged—MTK-VM 0-0 x 2. Hannover—Hamburg 0-0 x 3. Eintracht Frankfurt— Nürnberg 0-0 x 4. Hertha BSC—Duisburg 1-2 2 5. Kaiserslautern—1. FC Köln 1-2 2 6. Karlsruhe—VfB Stuttgart 0-2 2 7. Schalke 04—Braunschweig 4-0 1 8. Osnabrück—Wattenscheid 0-0 x 9. Ancona—Verona 1-1 x 10. Cremonese—Ascoli 1-0 1 11. Lucchese—Salernitano 1-0 1 12. Pescara—Messina 0-1 2 13. Udinese—Foggia 1*1 x-i 1: 14. Meppen—Mannheim 2-0 1 NB I. nők, A-csoport. Pécs, városi sportcsarnok, 250 néző. V.: Weidinger. Faidt. PVSK: Sztojkovics (29), Horváth (11), Veres (10), Vilutyte (21), Bu­dai (—). Cs.: Sajni (10), Áb­rahám E. (2), Ábrahám I. (2). Edző: Vertetics István. Mégsem került sor a PVSK- ban Halász bemutatkozására, mert ú i jsérü lése miatt nem játszhatott. Eleinte nem érez­te meg különösebben hiányát a csapata, ezt 7 pontos (20-13) hazai vezetés is je­lezte. Aztán érthetetlenül ez nemhogy megnyugtatta volna, inkább idegessé tette a vasu­tasokat. Feljött a Szekszárd, rövid ideig vezetett is, de mert szintén kapkodott, megint a pécsiek jöttek. Gyenge szín­vonalú volt az első félidő, egymás hibáiból éltek az együttesek, ez a játékrész fel­vonultatta a magyar női ko­sárlabdázás valamennyi gyen­geségét. A szünet után, a 24. perc táján beindult a vasutas hen­ger. Ehhez az is kellett, hogy Ma kezdődik Harkányban, a Platán Hotelben a Tenkes Kupa nemzetközi sakkverseny. A fárad­hatatlan szervezőtől, Ózdi Lajostól tudjuk, hogy erre 13 országból jön­nek sakkozók. A legtávolabbról ér­kező induló Sanchez, aki argentin. Rajta kívül lesz angol, dán, né­met, szovjet, jugoszláv, román bel­ga, svéd, lengyel, csehszlovák és bolgár sportoló is. Asztalhoz ül a szovjet Graszenkov, aki a világ- ranglistán az első hatvanban van és az idei leány ifjúsági világbaj­nok Csőke Adrienn (Statisztika PSC) is. Hat nemzetközi nagymes­az ex-pécsi Pott kipontozód­jon, ő ugyanis addig elég jól fogta Sztojkovicsot. Utána már csak az volt a kérdéses, hogy hány ponttal nyernek o hazaiak. Végül is az elfáradt —vendégek ellen 15-tel győztek. De jól csak a második fél­időben játszottak. A Szekszárd legjobb dobói: Várkonyi (23), Kranyecz (13) és Zerényi (11) voltak. Vertetics István: - Nehéz volt, a szekszárdiak nagyon lelkészültek ellenünk. A má­sodik félidőben érvényesült a magassági fölényünk. H. L. HSVSE-PÉCSI VSK 99-96 (55-47) NB I., férfi mérkőzés. Hód­mezővásárhely, 800 néző. V.: Bácsfay, Sírná. A pécsiek az első félidei rossz dobóteljesít­ményükkel szenvedtek veresé­get a régi rivális otthonában. A legeredményesebb pécsi do­bók: Varasdi 31, Hoffmann 23, Grigas 19. tér és 15 mester vesz részt a tor­nán. A verseny két csoportban zajlik. Az A-ban, a nagymesterekében 80- 90 induló lesz, a B-ben is .körül­belül ugyanennyi. Az „A” mező­nye hétfőn már az első fordulót lejátssza, minden nap 14 órakor lesznek a fordulók. Többen a harkányi viadalról egye­nesen az újvidéki sakkolimpiára utaznak, mint például a dán vá­logatott második táblása, Morten- sen. A Tenkes Kupa november 14-én fejeződik be. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló DOLGOZZON NYUGATI SZÍNVONALON! A MENTOR BT tisztelettel meghívja Önt a svéd, finn, osztrák, német partnereivel közösen rendezett gép és műszaki cikk kiállítással egybekötött vásárára, melynek helye: PÉCSI IPAROSHÁZ Nyitva: november 5-11-ig, 9-18 óráig. Belépődíj felnőtteknek 20 Ft, melyet a fogyatékos gyerekek támogatására ajánlunk fel. Megtekinthető és megrendelhető:- faipari kisgépek- elektronikai és háztartási gépek -büfé-, vendéglátóipari sütők, stb- és minden egyéb, ami egy vállalkozó korszerű műhelyében, valamint a háziasszony konyhájában nélkülözhetetlen. (5056) Kezdődik a sakk Tenkes Kupa

Next

/
Thumbnails
Contents