Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)
1990-11-05 / 213. szám
1990. november 5., hétfő uj Dunántúli napló 5 Azt mondják, egy férfi mindig a legszebb férfi korban van. Ez különben így igaz. De hogyan éli meg az idő múlását egy bonViván, aki nemcsak ‘hogy hősszerelmes, de betöltötte a hatvanadik évét is. A vallatószékben ezúttal a Pécsi Nemzeti Színház művésze: Mester István. Életvidám kedélyességét nehezen lehetne szavakba önteni. Szinte ömlik belőle a szó, van mondanivalója. Lehet is, hiszen néhány évi kecskeméti majd budapesti operett- színházi tagság után már majd harminc éve van itt Pécsett, mára mint a színház örökös tagja. Az első időkről is boldogan mesél, elmondja, hogy akkor húsz másik fiatal társának érkezésével szinte egy új társulat alakult ki, s mindannyian úgy érezték, Pécs szerencsés választás volt. Most a régiek közül ketten maradtak, Péter Gizi és ő. Arról, milyeiji egy bonviván, s hogy mi kell ehhez a pályához, sok Történet szól. A hang és a külső szerinte fontos elém, de az is, hogy az ember tanuljon mindig, .folyamatosan képezze magát. Az operettet imádja, még akkor is, ha sokan az operát mondják komolyabb, értékesebb műfajnak. Pedig ide is kell az igényesség, az ének- és tánctudás, sőt illik meg is fűszerezni valami mással is, ami valami többlet, akarat és tehetség. Felső fokban beszél a mostani élményeiről, szerepéről a Víg özvegyben, de •már a következő darab próbáiról is, és ha a régi nagy sikereket említi, a lelkesedése akkor sem kisebb. Aztán jönnek a sztorik. A valamikor hatvan forintért vett sminkes- láda — amiben most már nincs kis égő és zseblámpa, hogy a sötét kultúrházakban is lehessen használni - számos kincset rejt. Van itt fél bajusz, ami egykor Jancsi orra alól Juliskára ragadt, a közönség nagy örömére, van egy kék selyemszalag, ami egy elveszett nyakkendőt pótolt, és ott van néhány távirat, külföldről érkezett, gratuláló sorok. Mester István szeret játszani, szeret élni. Közvetlen és barátságos, és- ha valaki nagyképűnek véli, az, mint mondja, nem ismeri igazán. A hősszerelmes, akinek a fotóját sokan őrzik lánykori emlékeik között, ma is fiatal. Szereti a szép lányokat, de huszonnégy éve él boldog házasságban első szerelmével. Azt vallja, egy titok van csak: soha nem szabad feladni. És tényleg, a stratégia eddig bevált, fgy hót ott volt a hatvan gyertya a születésnapi tortán, el is fújta őket. Egyetlen nagy, énekes-lélegzettel . . . Hodnik I. 500 forintos vásárlási utalvány dk is nyertek, mi is nyertünk Tisztelt Olvasónk! Több mint félezernyi tisztelt olvasónk adott segítséget a szeptemberben két alkalommal megjelentetett közvéleménykutató kérdőíven, az Üi Dunántúli Napló jövőbeni szerkesztéséhez. A tanácsokat, ötleteket hasznosítani kívánjuk, ezekért köszönetét mondunk. Szerény lehetőségeinket kihasználva, a kérdőíveket szerkesztőségünkbe eljuttatok közül a következő 100 szerencsés olvasónk 500 forintos vásárlási utalványt nyert, az Új Dunántúli Napló szerkesztőségében pénteken délután rendezett sorsoláson. (A bizottság munkájában Baranyai Józsefné hirdetési csoportvezető, Lombosi Jenő főszerkesztő, Magyar Ferencné, a Ki- adóhivatal titkárnője, Molnár György irodavezető vett részt, a neveket Molnár Istvánná húzta ki a szerencsekerékből. íme a szerencsések névjegyzéke: Molnár Béla nyugdíjas, 7624 Pécs, Rókus u. 7/B.; Józsa Béla nyugdíjas, Pécs, Péter u. 32.; Járányi Sándorné háztartásbeli, Erzsébet, Fő u. 34.; Szabó Ferenc műszaki ellenőr, 7632 Pécs, Hajdú Gy. u. 15.; Lukács József nyugdíjas, Pécs, Petőfi u. 39.; Bükkösdi Józsel nyugdíjas, 7345 Alsómocsölád; Jánosi András rokkantnyugdíjas, 7349 Mázaszászvár, Móricz' Zs. 14.; dr. Barlos Sándor ny. főorvos, 7815 Harkány, Arany J. u. 10.; Rumann Emil ötvösmester, 7775 Magyarbóly, József A. u. 1.; Öbert Józsel villanyszerelő 7775 Magyarbóly, Ady E. u. 26.; Arkozi, Márton nyug. bányász, Vasas II., Szövetkezet u. 140.; Hagymás Miklós nyug. frontmester, 7763 Áta, Dózsa u. 17.; forr Józsel rokkantnyugdíjas, 7664 Pereked, Fő u. 17.; Vajda Józsel nyugdíjas, 7370 Sásd, Kf>l°zsvdr u. 6.; Rózsás Józsel nyugdíjas, 7754 Boly, Virág u. 7.; Baczur Zoltán nyugdíjas, Nagyharsány, Kossuth u. 38.; Nagy Gyula gépi forgácsoló, 7675 Bakonya, Lenin u. 12; Mészáros Gyula nyugdíjas, 7712 Dunaszekcső: Papp László üzletvezető, Pel- lérd, Petőfi u. 8.; Szabó Árpád kistermelő, Sellye, Cserfa u. 32.; Pécsi József szoc. járadékos, Dobsza, Fő u. 88.; Gábor István ny. ált. isk. igazgató, Helesfa 75.; Gyürke Józsel pedagógus, 7585 Három- fa, Kossuth u. 105.; Aschin Károly művezető 7915 Dencshá- za, Zrínyi út 48.; Bozsányi László tsz-tag (traktoros), Gerde, Béke út 2.; Papp János nyugdíjas, Pécs, Baratur u. 2.; Hecskó György nyugdíjas, 7625 Pécs, Péter u. 44.; Nagy Sándor nyugdíjas, Pécs, Kossuth u. 78.; Navreczki István szakoktató 7631 Pécs-Málom, Felső u. 64.; Kunder János nyugdíjas, 7811 Szalánta, Zrínyi u. 73.; Gédert Márta rokk. nyugdíjas, Pécs, Dobó u. 60.; Frankiszti Elemér nyugdíjas portás, Szigetvár, Szabadság u. 19.; Szűcs Sándorné htb., 7713 Villány, Tolbuhin u. 129.; Franciszli Mártonná nyugdíjas, Szigetvár, Szabadság u. 19.; Romhányi Balázs tanuló, 7632 Pécs, Sarohin T. út 7., Il/b.; Molnár László nyugdíjas, 7624 Pécs, Kodály Z. u. 11/1.; Gur- bács István rokkantnyugdíjas, Szebény, Széchenyi u. 14.; Parti Józsel nyugdíjas, 7627 Pécs, Gesztenyés u. 20.; Szalai Lajos nyugdíjas, Pécs, Komócsin tér 7.; Serény/ István nyugdíjas, 7632 Pécs, Móro F. u.48.; Kruppa Nándor nyugdíjas, Pécs, Semmelweis u. 5.; Dir- ner Miklós nyugdíjas, Pécs, Melinda u. 45.; Pap István nyugdíjas, Pécs, Fülep L. u. 8., IV. em.; dr. Juhász Ernő, Pécs, Kodály Z. u. 1.; Faludi Ferenc nyugdíjas, 7629 Pécs, Tolbuhin út 45., II/2.; Egri Miklós nyugdíjas, Pécs, Szigeti út 19., I. 1.; Vései Károly nyugdíjas, Pécs, Alkotmány u. 14.; Kovács Imre ny. vájár, Pécs, 39-es dandár út 9/B.; Kálmán Dezső munkanélküli, Pécs, Hajdú Gy. út 46.; Sáfrány István nyugdíjas, Pécs, Torda u. 9.; Rózsa András nyugdíjas, Pécs, Szendrey Júlia u. 42., I. 6.; Solymosi Sándor rokkant- nyugdíjas, 7621 -Pécs, Perczel u. 24.; Jozilek János nyugdíjas, 7624 Pécs, Kodály Z. u, 17/ B.; Vigh Dániel nyugdíjas, 7633 Pécs, Endresz Gy. u. 1 /A.. IV. 3.; Ohhogonácz Istvánná sütőip. techn., 7632 Pécs, Egri Gy. u. 104., II. 8.; Hier Ferencné házfelügyelő, Pécs, Bornemissza G. u. 8.; Kővágó Ferencné nyugdíjas, 7627 Pécs, Kun u. 8/2.; Hegyi Béláné nyugd. ig.h., tanár, 7627 Pécs, Marx u. 46.; Balázs Ilona nyugdíjas, Pécs, Eperjes u. 2.; Gyenes Józsefné rokk. nyugdíjas. 7633 Pécs, Münnich F. u. 10/B.; Nezdei Jánosné nyugdíjas, 7624 Pécs, Tiborc u. 89,; Papp Ferencné háztartásbeli, •Pécs, Erdei F. u. 3., Vili. 25.; P. Kovács Veronika tanuló, 7632 Pécs, Olga u. 5.; Szauer Csabáné gyes, Pécs, Sarohin t. út 63., IV. em.; Besenyei Tamásné gyes, Pécs, Körösi Cs. S. út 14/A., III. 7.; Koller Tiborné női szabó, Pécs, Alkotmány u. 40.; Szebényi Jánosné pénztáros, 7624 Pécs, Asztalos J. út 37.; Kovács Lászlóné telefonközpontos, 7633 Pécs, Kállai É. tér 6., IX. 34.; Dudás Enikő asszisztens, 7632 Pécs, Varsány u. 18.; Fóbiánné Dorcsi Tünde tanár, Pécs, Pataki I. u. 16., II. 8.; Brumán Zoltánná hőközp.kezelő, Pécs, Varsány u. 8., VI. em. 24.; Hámoriné Papp Tünde gyors- és gépíró, 7632 Pécs, Eszék u. 17., II/8.; Szél Lászlóné tariför Pécs, Szivárvány u. 5/1.; Somlai Anita eladó, 7632 Pécs, Szikora I. u. 1.; Gombár Jánosné női szabó, Pécs, Mátyás F. u. 9., 1/b.; Nyáriás Csabáné tanúim. főelőadó, 7633 Pécs, Építők útja 18.; Kiss Ferencné gyors- és gépíró, 7636 Pécs, Illyés Gy. u. 60., 111/11.; Nesz Györg yné előadó, 7633 Pécs, Pollack M. u. 7.; dr. Matyasovszky Rozália orvos 7625 Pécs, Hunyadi út 29.; Kocsis Ernöné üzletvezető, 7624 Pécs, Jurisics 'M. u. 5. ; Nyaka Béláné utókalkulátor, 7634 Pécs, Ércbányász u. 20.; Kulcsáráé Szemler Magdolna tanár, Pécs, Eszék u. 29.; Kengyel Tiborné pü. előadó, 7635 Pécs, Alpári Gy. u. 6. ; T illái Anikó tanár, Pécs, llku P. u. 33.; Ranóti Jánosné szakalkalmazott, 7624 Pécs, Damjanich u. 2.; Csordás Jánosné gépjármű ügyintéző, 7628 Pécs, Jószerencse u. 17.; Nagy Dezsöné főrevizor, 7624 Pécs, Török József u. 12.; So- mogyvári Józsefné gépíró adm., 7627 Pécs, Kanyar u. 9.; Vincze Sándorné könyvelő, 7633 Pécs, Lotz K. u. 33/1.; Pető Mátyásáé adm. Pécs, Mikes K. u. 15.; Lengyel Józsel- né ált. isk. tanár, 7624 Pécs, Kodály 2. út 15.;- Béni Józsefné iskolatitkár 7632 Pécs, Dóra u. 13.; Bereczkyné Jagicza Éva qyerm.orv. asszisztens, 7623 Pécs, Petőfi S. u. 44. ; Sátori Tivadarné adatgyűjtő adm. Pécs, Melinda u. 37., 111/10.; Megyeri Edit titkárnő, 7632 Pécs, Szikora I. u. 10.; Hodosánné Som Zsuzsanna le- rakatvezető-helyettes, Pécs, Melinda u. 57.; Zámbó Andrea szervező, 7633 Pécs, Pollack u. 15.; Lázár Sándorné anyagelszámoló, Pécs, Tinódi u. 7.; Juhászné Halász Bea tanár, Pécs, Radnóti u. 7/B., IV. 15.; Koncsag-B. Ibolya üzletkötő, 7618 Pécs, Pf. 71. A nyereményeket postán küldjük él. Áktfotózás playboy-stílusban Egy Pécs környéki kastély egyik barokk szobájában arra tanítják az érdeklődőket, hogy miként kell művészi aktfotókat, videófelvételeket . készíteni az épp vetkőző, fürdő- ző vagy szaunózó lányokról. Négy lány és egy művészi fotós vállalja a szombatonkénti bemutatkozást, vagyis az aktfotózást úgynevetett playboy- stílusban. Ha beköszönt majd a jóidő, lovagolni is fognak a lányok. A vetkőzös műsor engedélyezett, szerkesztője a pécsi' Grácia Divatstúdió, az ötlet Androsics Katalin stúdió- vezetőtől származik. Az összejövetel nem titkos, nem reklámozzák, mégis megtelik a kastélyterem érdeklődőkkel és olyanok is jönnek, akik csak figyelik a számokat, tehát nem fotóznak, nem filmeznek. RőzseMók számára szabad az út Lesz-e huszadik századvégi Munkácsy, aki rőzsehordót fest, valami egészen modern művészeti irányzattal? Annyi minden, elfeledettnek hitt bukkan fel a régmúltból, előjön szegénységünk jelképeként? Mond mást is a rőzsehordó: a szorgos apró munkát, a természet becsületét. A mecseki erdészetekben percig sem lepődtek meg a kérésen, mivel segítenének, ha tűzifát mennék gyűjteni télire az erdeikben. Mindenekelőtt a kerületvezető erdészt ajánlanák, aki megmutatja, hol szedhetem össze, hol rakhatom rendbe. Aztán megméri köbméterét, bizonyítványt ad róla. Ha „kitakarítom” a területet, ahol gyűjtöttem, akkor alig kerül valamibe a tűzifa, mindenesetre jóval olcsóbb, mintha a Tüzépnél rendelem. A saját munkámtól olcsóbb, mert ugye azt nem fizetem. A Mecseki Erdőgazdaságnál régóta szolgáltatják ezt a lehetőséget. Az Árpád-tetői erdészetben örülnek, hogy Pécs környékén egyre többen jelentkeznek, míg másutt behatárolja az érdeklődést, hogy bánvászlakta vidék lévén jön a fűteni való járandóság, és vannak falvak, amelyek évek óta rendben .tartják így a környékbeli erdőket. Jól jár ott mindenki, az emberek az olcsó tűzifa, az erdészet a rendezett terület miatt. így aztán erdeink aazdái valószínűleg nem bánnák, ha többen mennének természetesen rendezett, szabályos módon gyűjteni .Persze éooen azok nem bírják a munkát, akiknek nagy szükségük lenne Az erdészei- is jól jár Munkácsy: Rőzsehordó nő. A kép ma is készülhetett volna. az olcsó tüzelőre, mások meg a „járulékos költséget’', a fuvart sokallják. Mégis jó lenne, ha késztetne minket valami erre a jótékony munkára is, csak ne a szegénység legyen az . G. M. A kiskanáltól a fehér Mercedesig S ‘<r% Kv *7 v . ________ _.. . . 5 g <»m ■ Sz üksége van valamire, nincs szüksége semmire? Kitakarít, betakarít, szórakozni akar? Túl drága, nincs pénze. gondolt mór a kölcsönzésre? Szinte mindent kölcsön lehet venni a kiskanáltól, a fehér Mercedesig, vagy o betonkeverőtől a menyasszonyi ruháig, viszont szomorú hír, hogy barátnő kölcsönző még nem nyílt. De sátrat már lehet hozzá bérelni . . . Azonban a kaposvári, zalaegerszegi, szekszárdi és pécsi kölcsönzőkben más termékek vezetik a listát. Ez alapján egyértelműen kiderül, szeretünk takarítani, mert nem egy esetben sorbo kell állni a szőnyeg és kárpittisztító gépekért. Némi hanyatlás tapasztalható ugyan a lakásépítkezésekkel kapcsolatban, ennek ellenére a hétvégeken ugrásszerűen megnő a kereslet a betonkeverők, a fúrók és egyéb barkácsgépek iránt. Egyre népszerűbbek a kerti kisgépek, a kapáló, a fűnyíró és a permetezőgép. Mások inkább, a sportokat, a kirándulást, a kempingezést választják. Az Express Ifjúsági kölcsönzője foglalkozik egyedül ezen termékek bérbeadásával. Talán ők az egyetlen egység, akiknek forgalom növekedést jelent a sport és turisztikai szerek drágulása. Egyre többen keresik ezeket a termékeket, mert már nem biztos, hogy megéri megvenni a majdnem háromezer forintos gumimatracokat. A videózásnak jövője van, óriási a kereslet a videókazetták és a magnók iránt. A videókölcsönzőknek általában törzsközönsége van, de szép számmal akadnak az utcáról betévedő vásárlók is. A népszerűségi listákat elsősorban az akciófilmek, a horror és a gyermekfilmek vezetik, illetve egyre többen keresik a szexkazettákat. Hová lettek a romantikus kalandfilmek és a vígjátékok? Viszont előretört a fekete videókazetta kölcsönzés is, konkurenciát teremtve a hivatalos kölcsönzőknek. Nem fizetnek adót, és jogdíjakat, ezzel jóval kevesebbért kínálják portékájukat. Változatlanul népszerűek a menyasszonyiruha-kölcsönzők. A sok habos, selymes, fodros, flitteres ruhák között nehéz a választás. Visszatértünk újra a hagyományos fehér, fátyolos menyasszonyi ruhákhoz. Az egyes selyem, füll ruhákért egyenesen sorban állnak a leendő feleségek. Elvégre nincs minden évben esküvőjük az embereknek. Viszont a lakodalmak elengedhetetlen kelléke a rengeteg tányér, kanál, villa, kés, lábasok, tálak, poharak. Már ezeket is lehet kölcsönözni, igaz elsősorban ez a kisebb városokra jellemző. És a menyasszony égy fehér Mercedesben mutat igazán jól vagy talán az autó álomszép a menyasszony miatt. Mindenesetre a Főtaxi Autókölcsönzőtől magyar állampolgárok csak Ladákat kölcsönözhetnek, viszont a külföldieknek az előzetes bejelentés alapján szinte bármilyen autót bérbe adnak. Sajnos magyarságunkat o kölcsönzés terén sem tagadjuk meg. Általában nem vigyázunk a bérelt gépekre, berendezésekre, eszközökre. De már előfordult az is, hogy a végrehajtó szedte be az okozott kár ellenértékét. H. Zs.