Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)

1990-11-25 / 233. szám

Magyar kéxilabdőiolc Nyugaton „Keresztapák” nélkül nem megy... Régen látott ismerősöket üdvözölhettünk a kézilabda Postabank Kupa nemzetközi /torna mérkőzésein. A magyar válogatott három idegenlégió­sa megjelent a komlói edző­táborban és pályára lépett o komlói, a szekszárdi és a pé­csi mérkőzéseken. Sajnálatos, hogy válogatottunk az ő tá­mogatásukkal sem tudta itt­hon tartani a kupát, az ép­pen profiknak készülő, tehetsé­ges és nagyon lelkes jugoszlá- vokkal szemben. A lelátón ép­pen ezért néhányon meg is jegyezték: „a mi fiaink gon­dolkodni már tudnak profi /módjára, játszani azonban még nem." Márpedig nem le­hetett véletlen, hogy a tava­lyi tornagyőztes magyar csa­pat három átlövője mégis ét­ikéit a nyugati „piacon". Mi­vel Marosi és Putics a na­gyon erős Bundesligában, míg Füzesi az ugyancsak sok kül­földivel megtűzdelt spanyol bajnokságban talált magának iúj gazdát. Miként vélekednek a lehetőségekről, saját maguk megtalált, vagy éppenséggel meg nem talált számításaik­ról maguk a magyar profik? Marosi László: - Már az előző bajnokságban megkeres­tek Németországból, csakhogy akkor még érvényes szerződé­sem volt a Tatabányai Bá­nyásszal. Akkor kaptam az ígéretet klubomtól, hogy ha még egy éven át kisegítem őket, akkor eltekintenek a szerződésemtől. Mindamellett még azért is szerencsém volt, mert a válogatottban lévő ed­zőm Mocsai Lajos is ott ka­pott csapatot, s mivel ő ra­gaszkodott hozzám, így jött össze a „frigy” a Lemago A proli Füzesi, Marosi és Putics együttesével. Először féltem, hiszen itthon öt éven át az NB I. gólkirálya voltam, te­hát jó névvel érkeztem az új környezetbe. Most viszont nagyon szerencsésnek mond­hatom magamat, mert ott is én vezetem a góllistát, pedig ott aztán ugyancsak akad versenytárs. Putics Jenő: - Elmondha­tom, hogy úgy ért a németor­szági szerződés híre, mint akit derült égből csap meg a vil­lám. Az . volt a szerencsém, hoav a már több éve kint játszó Kovács Pétert „elcsábí­totta" a Tűsem Essen. Régi lesapata pedig csak úgy en­gedte el, ha helyette megfe­lelő átlövőt szerez. Ekkor ju­tottam eszébe, s mivel a Veszprém sem járt rosszul, be­lmutatkozhattam a Grosswall- stadtnál. Sajnos nem gondol­kodtam előre, így nem vol­tam felkészülve nyelvileg, mint (Marosi, tehát most is van­nak gondjaim a csapattársak­kal való kapcsolattartásban. Csak azt javasolhatom azok­nak, akik hasonló tervekkel készülnek, hogy okvetlenül ta­nuljanak nyelveket. Füzesi Ferenc: — A nyelv ismerete alapvetően fontos. A Jenőéhez hasonló gondjaim voltak. Még szerencse, hogy kislányunk nagyon fogékony a spanyolra, és már mi is el­pötyögünk konyhanyelven. Ahogy szüksége van egy ma­gyar játékosnak az idegen nyelv ismeretére, ugyanúgy nélkülözhetetlen egy támogató is. Nekem dr. Hoilmann László, a válogatott volt kapu­sa talált csapatot a Kanári- szigeteken. Igaz, a Tenerife nem tartozik a nagy spanyol együttesei közé, ám így sem panaszkodhatok. A labdarú­gás, a férfi kosárlabda mel­lett, a férfi kézilabda vonzza a legtöbb nézőt, így a pénzt, no és a jó játékosokat is. .Mindezek mellett mégis állí­tom: kiscsapatnál is megéri profinak lenni. Igazán sajná­lom, hogy mint régi pécsi, éppen itthon nem sikerült jobban szerepelnünk, dehát mi hárman nagyon régen ját­szottunk együtt, míg a jugo- szlóvok igazi csapat benyo­mását keltették. Kapu László Dél-Koreából is visszavágyott Hajba a kenukirály Pakson Viktor(ia) = győzelem... Baján (most) égig érnek a fák! Amikor a közelmúltban fel­kerestem, elmondta, hogy róla, az egykori nagy bajnokról, az 1966. évi berlini világelsőről kívánok írni, nem tagadta meg önmagát. „Én egyedül nem vagyok érdékes, a csapat nél­kül nem létezem" - mondta az időközben sikeredzővé koro­sodott Hajba Antal, a Paksi Atomerőmű SE kajak-kenu szakosztályának vezető edzője, (népszerűbb, s talán közismer­tebb nevén Tonó.- Úgy vélem, kockázat nél­kül kijelenthetem, szeretik, sőt tisztelik Pakson. Ez nem kevés — vagy éppen amiatt? - már régóta él a városban. Jól lá­tom? — Általában azt mondják, akinek sikerei vannak, annak sok az irigye is. Olyan sze­rencsés helyzetben vagyok itt Pakson, hogy aránylag vannak sikereim, de irigyekről nem tudok. — Beszéljünk arról néhány szót, az itteni hőskorról, ho­gyan, mikor került ide, milyen tervekkel érkezett?- Immár nyolc éve, 1982. októberében költöztem Paksra. Előtte a Budapesti Honvéd ed­zője voltam, ahol nagyon jó „lovakon” ültem, hiszen világ­bajnok versenyzőim voltak. Hallottam is a rivális edzők­től, hogy könnyű a Tonának ugrálni, a Honvédnál vannak ia legjobb versenyzők. Meg akarom mutatni — nemcsak a többieknek, de magamnak is —, hogy nagyon alacsony szintről indulva is tudok válo­gatottakat nevelni. Bizony nehéz időszak volt, felötlött néha bennem, hogyan, minők kerültem ide? Nyolc ke­nus és hat kajakos próbálko­zott itt akkor, de lényegében szakosztály sem létezett. Két •év kellett, hogy viszonylag rendeződjenek a dolgok, nor­malizálódjanak a körülmények.- Hoilmann Ervin eredmé­nyeit országszerte ismerik, de milyen tömegbázissal rendel­kezik a szakosztály?- Meglepő, hogy most Pak­son mennyire szeretnek spor­tolni, nagyon sok fiatal je­lentkezik hozzánk. Ügy számí­tottam kezdetben, hogy har­minc körüli létszámmal meg­vetjük sarkunkat. Jelenleg ép­pen háromszorosa a létszám. Ahol ennyi gyerek sportol, ott már nem lehet csak élsportról beszélni. Ez tömegsport, s ez szerintem nagy dolog. Büszke vagyok rá, hogy nép­szerűvé vált a túrázás is.- Mekkora húzóerőt jelent a többiek számára Hoilmann eredményessége, várható-e a közeljövőben, hogy mások is válogatottak lesznek?- Nem tudom merjem-e mondani, én a szakosztályban elsősorban nem Ervin sikereire vagyok büszke. Számomra a legnagyobb dolog, hogy itt csapat létezik. A számunkra mércét jelentő vidékbajnoksá- iaon minden évben előrébb léptünk. Olyan, sokkal na- ayobb hagyományokkal ren­delkező csapatokat sikerült megelőznünk, mint a Vác és a Dunaújváros.- Ma, amikor minden vala­mirevaló edző, kemény valutá­ért dolqozik, a világon, mi tartja itthon Tonót?- Három éve, 1987. áprili­sától kint voltam Dél-Koreá- ban egészen az olimpiáig. Pontosan 514 napot. Szinte vágtam a „centit”, úgy sze­rettem volna már haza jönni. Soha sem hittem, hogy léte­zik ekkora honvágy, éppen ezért nem vágyok külföldre. Beszélek négy nyelven és is­mernek is. Ráadásul melózni is tudok. Legfeljebb ha meg­szorulok anyagilag, talán ak­kor . . . Medgyesy Ferenc Csak az idősebb focirajon- gák emlékeznek már arra az időszákra, amikor a Sugovica- parti városban ilyen előlkelő helyen állt a csapatuk. Ez­előtt 33 évvel (!) még az Építők, az akkori egycsopor­tos NB II-ben végzett a 10— 12-iik helyen. Aztán a '82—83- as bajnokságban végeztek a kék-sárgák a nyolcadik he­lyen, a szezon végén. így most minden túlzás nél­kül leírhatom: jelenleg a Ba­jai SK NB ll-es csapata a keleti csoportban sporttörténe­ti helyen végzett a tabellán — a ma délutáni szolnoki (idegenbeli) mérkőzésétől függetlenül. Az utolsó előtti forduló hatodik helyezése egy hosszabb menetelés részsike­re: hiszen a BSK szeptember 23. óta veretlen, összesen 6 győzelmet és 2 döntetlent ért el Koller (Kincses) Viktor csapata. A /bajai sikeredző /mégis szerényen fogalmazott az őszi szezon értékelésekor: — Igazán jó szellemű társa­sággal dolgozhattam együtt, akiknél nem csalk a pályán volt egyetértés, hanem baráti szálakkal kötődnek egymáshoz a magánéletben is. Sikerült az idősebb és a fiatalabb játé­kosok arányát és szerkezetét megfelelően kialakítani. Rá­adásul több olyan fiú is foci­zik most a bajai mezekben, akiknek képességeik és becs­vágyuk a la pján akár az NB l-ben lenne helyük. — A szolnoki meccs után kö­vetkezhet a imérlegvonás, amelynek élén mindig is az edzői értékelés szerepel. Most (hogyan vélekedik erről? — Talán még annyit, hogy ima délután egy döntetlennel elégedettek lennénk. Várha­tóan a Szolnok mindent elkö­vet majd győzelmének érde­kében, de mi taktikus játék­kal nem fogunk nékik rohan­ni. Nekik az esetleges felzár­kózás reményében kockáztat­niuk kell, ott pedig adott a 'hibázási lehetőség. Egyébként már nagyjából megvan az őszi értékrend. Feltétlen elé­gedett vagyok a csapat 'ki­lencven százalékával, amit ritkán mondhat el egy ed­ző. . . — .. . Netán a játékosmene­dzserek miatt nem akar konk­rét neveket mondani? Mert én úgy értesültem, megnőtt a ba­jai focisták ázsiója! — Közel sincs így: a kapu­ban Horváth Dezső kiválót nyújtott ősszel. Elégedett va­gyok Schneider Gáborral, Horváth Árpáddal, Morvái Ta­mással és Evaoics Zoltánnal, hiszen ők voltak a húzóembe­rek. — Persze erervkivül másról is szó von — vette át a szót Márton László szakosztályve­zető —. Morvái Tamás új poszton, a védelemben is bi­zonyította kivételes technikai képességét. Evanics Zoltán csapatkapitányunk — szerin­tem — pályafutása legjobb szezonját zárta. Mindemellett a legfontosabb az volt, hogy a tavaly őszi, téli tisztogatás •után egy morálisan is tartás­sal rendelkező gárda állt fel a pályára hétvégenként. Az­tán, ahogy jöttek az eredmé­nyeik és túljutottunk a holt­ponton, úgy gyarapodott a nézőszám is o lelátón. S ta­vaszra csak jobbra számítha­tunk ... Kovács Zoltán LELÁTÓ Jr ______B______ Mennyi jár Bicskeinek? Az elmúlt héten több meg­lepő elképzelést jelentett be az NB l-es labdarúgó­liga. Többek között azt sze­retnék, ha a jövőben csak egy profi liga maradna, vagyis szorgalmazzák az NB ll-esekkel a fúziót. Ha ez az elképzelés megvaló­sulna, akkor a forma iga­zodna a nagy futballhatal- makhoz, nálunk is lenne egy profi és egy amatőr liga. Pár évvel ezelőtt a liga megalakulásakor sokon meg­kérdőjelezték ennek a szö­vetségnek a létjogosultságát. Azóta azonban bebizonyoso­dott, hogy igen is képes a kezében tartani a hatalmat. Ez jogos, hiszen a klubok képviselői tudják a legjob­ban, hogy számukra mi a legkedvezőbb megoldás. Nos, amikor az NB l-esek bejelentették tervüket a fú­zióról, sokan azért kezdtek aggódni, hogy így elvész az NB ll-esek önállósága. Ebben az esetben a maga­sabb osztályban szereplő klubok akarata érvényesülne olyan vitás kérdésekben, me­lyek régóta szerepelnek a két liga között. Például a lejárt szerződésű labdarúgók vé­telára. Az NB l-esek kate­góriákat állítottak fel, míg az NB ll-esek a szabadpiac hívei. Úgy érzem, ez az ag­godalom alaptalan, hiszen az NB ll-esék létszámban többen vannak és a szava­zásnál ez dönt el mindent. Ezen a ligaülésen jelen­tettek be egy „várszerző­dést”, s ennek értelmében az NB l-es klubok képviselői egységesen szavaznak majd, ha a szombati országos lab­darúgó tanácskozáson szóba jönnének személyi kérdések. Pontosabban, ha valaki azt kérné, hogy a napirendi pon­tok közé vegyék fel az MLSZ vezérkarának felmentését. A liga véleménye az, hogy erre nincs szükség. Az NB ll-esek hivatalosan erről nem nyilatkoztak, de úgy hírlik ők is egyetértenek az NB l-esekkel. Most már csak az a kér­dés, hogy akad-e olyan, aki elnökcserére vágyik. Pár hét­tel ezelőtt már foglalkoztam ezzel a Lelátóban és véle­ményem azóta sem válto­zott: szerintem nem az elnö­kön múlik a magyar futball jövője. Több jelölt is hason­lóan gondolkozik és a hírek szerint már csak Kemény György újságíró kollégám ragaszkodik ahhoz, hogy fog­lalkozzon ezzel, a közgyűlés és ő változatlanul pályázik az elnöki posztra. A legnagyobb ellenfelet a Bicskei Bertalan volt szövet­ségi kapitány körül tömörül­tek jelentették. Köztudott, Bicskei olyannyira megsértő­dött a félreállításakor, hogy bárkivel hajlandó volt szö­vetségre lépni, csak hogy a jelenlegi elnököt megbuktat­hassa. Bicskei azonban az egyik napról a másikra el­tűnt a színről, Dél-Koreába szerződött edzőnek. Meg kell hagyni, ügyesen szer­vezte a dolgot, semmi sem szivárgott ki és a hírt végül az a hetilap hozhatta nyil­vánosságra, melynek Bicskei hónapokon keresztül külső munkatársa volt. így ez a tábor vezér nélkül maradt, tudtommal nincs is már je­löltjük. A volt szövetségi kapitány elszerződése viszont egy újabb kérdést vet fel: mek­kora összeg jár neki a vég­kielégítésből. Az MLSZ-szel kötött egykori homályos szer­ződéséből nem derül ki egy­értelműen, mi történik akkor, ha időközben állást talál. A szövetségben még nem tudnak pontos választ, vár- iák a Legfelsőbb Bíróság határozatát írásban és csak akkor tisztázódik, hogy az 1992-ig járó bért kelI-e kifi­zetni Bicskeinek, vagy ettől a pillanattól kezdve már nem ketyeg az óra. Nincs vádemelés, csak meghallgatás volt - de az 24 órán keresztül Elhagyhatta a rendőrség épületét az Olympique Mar­seille két vezetője, akiket 24 órán keresztül igen tüzetesen faggattak. Jean-Pierre Bernes főtitkárnak, és a francia klub pénzügyi igazgatójának, Alain Laroche-nak igen kényes kér­désékre kellett válaszolniuk. A rendőrség szóvivője a kihall­gatás végén közölte, kettejük ellen nem emelnek vádat. Mik az ügy előzményei? A múlt hónapban Toulonban kü­lönleges adóvisszaélésekre bukkantak az ellenőrök. Kide­rült, hogy bizonyos, hirdeté­seikben, réklámtevékenység- ben, szponzori ügyekben a francia futballklubnak segíteni szándékozó társaságok bele­mentek egyfajta tisztességte­len játékba. Ily módon a tá­mogatásul felajánlott össze­gekből olyan titkos alapot hozhattak létre, amelyből - adófizetés nélkül - szabadon adhatták és vehették a já­tékosokat. Á touloni esethez hasonlót gyanítottak a Giron- dins Bordeaux házatáján is. Ott a klubelnököt, Clau.de Bezt hallgatták ki. (Ugyanígy a sportvezető két fia, Eric és Pascal Bez is kénytelen kellet­len „találkozott" a nyomozók­kal. Az óriási költségekkel újjáépített Girondins sportléte­sítmény-komplexum beruhá­zására fordított pénzek forrá­sára voltak kíváncsiak a de­tektívek») A szálak így vezettek el vé­gül délre, az Olympique Mar­seille is terítékre került. Úgy tűnik azonban, hogy Bernes-ék mindenben ártatlanok. A fő­titkár így nyilatkozott a 24 órás kínos „benntartózkodás- ról":- Bizonyos pénzügyekben akartak tisztán látni a ben­nünket kihallgatok. Ez termé­szetes dolognak számít. Remé­lem, válaszaimmal segítettem a francia futball ügyét. vasárnapi y p

Next

/
Thumbnails
Contents