Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)
1990-11-21 / 229. szám
aj Dunántúli napló 1990. november 21., szerdc Ami jut a kultúrából... Múlt időben a népművelés? Nem a név a lényeg Két téma aneP7esi Dr. Doktor Sándor—Zsolnay Művelődési Központba. Az egyik annak a sorozatnak a •folytatása volt, melyben egy- egy közművelődési intézmény helyzetét, időszerű gondjait vizsgálgattuk, a másik pedig egy jóval általánosabb kérdés: mi lesz a népművelésből közművelődéssé, majd ki tudja, pontosan mivé is alakult terület sorsa, szerepe. — A népművelésből a hetvenes évek elején lett közművelődés - kezdi a beszélgetést a központ igazgatója, Kert László. — Sokan úgy gondolták, a régi szó sztálinista ideológiát sejtetett. Azóta persze nemcsak a szó, a terület is megváltozott. Annyi biztos, egyre kevésbé lehetünk a „kultúra kiszerelői''. A művelődési intézmények országos hálózatot alkotnak, gyakorlatilag lehetőséget adva arra, hogy helyet adjanak minden állampolgári igénynek, elérhető teret, eszközt nyújtva akár különféle érdeklődésű emberek csoportjai számára, akár közéleti tevékenység folytatására. Új feladatok is belépnek a sorba, egyre több a szociális jellegű munka, a régebbi kulturálódási vagy akár nevelési formák mellett. Gyakran helyettük is. Kétségtelen, hogy az olyan szemináriumok, fejtágítók helyett, melyekben még kötelező volt a kezdő és záró szocialista ideológiát közvetítő előadás, ma nagyobb igény van mondjuk egy szabás-varrás tanfolyamra, jobban tetszik egy látásjavító kurzus, mint akár a tavaszi választási hadjárat alatt rendezett társadalompolitikai előadás-, beszélgetéssorozat. Kinek vigasztaló, kinek nem, de ezek a tények. A népművelő-szív persze vérezhet, hiszen az érték, o színvonalas művelődés utáni igény feltámasztása, a minőség közvetítése ma is cél kell legyen.- Az igazán magas művészet iránt, ezt be kell látni, csak egy szűk társadalmi réteg érdeklődik - mondja Kert László -, még akkor is, ha mindenkiben él a vágy a jobb, o szebb, az értékesebb ■ ránt. Az a dolgunk, hogy az embereknek a maguk szintjén nyújtsunk valamit. Ez nem zárja ki, hogy közben-közben megtegyük, amit tudunk, • többet is adjunk a vártnál. Viszont gazdálkodó intézményeknél mégis csak az a döntő, hányán veszik igénybe a szolgáltatásokat.- Ha már eljutottunk a pénzig: nem szül az konfliktust, hogy sokan úgy gondolják, az adójukból, . filléreikből fenntartott házak akár ingyen is fogadhatnák őket? Ez különösen az olyan művelődési intézményekben 'lehet téma, melyek üzemekhez kapcsolódnak.- Érdekes tapasztalat az, hogy ha ma valami ingyenes, akkor az szinte gyanús is. Az ingyenesség sokszor kötődik össze a kötelező fogalmával. Másrészt egy-egy rendezvény értékét is mérheti, mennyit hajlandók áldozni rá a látogatók. Ez is egyfajta piaci mechanizmus kell legyen, kérjünk egy árat azért, amit adunk, de azt is tudnunk kell, hogy ha szemét kerül a néző elé, legközelebb nem fog fizetni érte. Mint ma SX*»“ közművelődési terület is átalakulóban van. Az eddigi nyögvenyelős ideológiák, melyeket olykor muszájból be kellett valahogy építeni a munkába, de többször ügyesen el is lehetett hallgatni őket, mára elvesztették érvényességüket. De mi van helyettük?- Még csak kezdemények. Az biztos, hogy a legfontosabb szempont a szakmaiság kell legyen, és nemcsak a Magyar Népművelők Egyesülete vagy a Kulturális Kamara gondolja úgy, hogy kultúra nélkül nincs nemzet. Ha ezt elfogadjuk, akkor azt is, hogy ehhez meg kell tartani a hozzáértőket. A DOZSO-ban • egyébként, ha vannak is gondok, nem panaszkodnak. Elég munkát ad így is ez az intézményegyüttes, melyhez a vasasi, patacsi, nagyárpádi, hirdi házak mellett a két pécsi galéria, a grafikai műhely, a délszláv klub is tartozik. No meg néhány országos hírű amatőr- csoport, egy növekvő létszámú zeneiskola, számos klub, együttes. Minden módon próbálnak pénzt keresni, vállalkozni, terem, jármű bérbe adásával, kempinggel, amivel lehet. Működnek azok a tanfolyamok is, melyek a sokáig szinte „tiltott tudományok”-kal ismertetik meg az érdeklődőket. Akár népfőiskoláknak is nevezhetnénk őket, de mint már tudjuk, végül is nem a név a lényeg ilyenkor. . . Hodnik Ildikó Menza - benzingőzben Iskolaszék a Táncsics utcában Mi tartozik a megvédendő erkölcsi értékek közé? Miközben azon folyik az egyre meddőbbnek tetsző vita, milyen szabályozott viszony alakuljon ki oktatás és helyi társadalom, iskola és önkormányzat között, mi is legyen ennek az iskola ügyeit képviselő testületnek a neve, az iskolaszék (vagy iskolatanács) összetételében milyen' arányok, jogilag milyen garanciák érvényesüljenek — addig Pécsett, a Táncsics Mihály Általános Iskolában úgy gondolták, hogy a papírízű viták gordiuszi gubancát egyszerűbb átvágni azzal a bizonyos Nagy Sándor-i mozdulattal. A Baranya Megyei Bíróság a közelmúltban egy iskolaszék megalakulását dokumentáló, november 6-i keltezésű végzésre üthette rá a pecsétjét, ízzel egy 22 személyt számláló társadalmi szervezetet nyilvánított önálló jogi személlyé. Megalakult - az országban minden valószínűség szerint a legelsők között - egy iskolaszék, amikor a Művelődési Minisztérium az iskolatanács elnevezésre voksolt, létrejött egy olyan iskolaszék, amely az önkéntesség elve alapján verbuválódott a számmisztikát idéző számolgatás, a „hivatalos" — fele részben pedagógus-szülő, fele részben önkormányzati képviselet - helyett. — A deklarált, netán előirt arányokat, ha utánaszámolunk, még egy kis faluban sem lehet következetesen érvényesíteni - mondja Murai János, az iskola most megválasztott igazgatója, a társaság ügyvezető elnöke. — Szerveződésünknek egyébként is az a lényege, hogy az iskola morális felügyeletét lássa el. Amellett számlát nyithatunk, alapítványt tehetünk - leegyszerűsíthetek, koncentrálhatok azok a feladatok is, amelyek a tanári kar előtt állnak. Az iskolaszék alapszabálya valóban az erkölcsi értékek gazdag választékát nyújtja, demokratikus működési szabályzatot körvonalaz, de a feltételek hiányában nem silányul-e üres deklarációvá? Hadat tud-e üzenni az oktatásügy krónikus szegénységének? Hogyan lehet enélkül őrizgetni a még erre érdemes értékeket?- Mást nemigen lehet válaszolni erre, mint hogy az iskolának keresnie kell és meg kell találnia a helyét az önkormányzaton belül - nyomatékosba az igazgató -, és itt egy nagyon jó tantestület van igen nehéz helyzetben! Tudom, hogy elfogultvagyok, de a jövőre várhatóan 31 ezer forintos fejkvótát a falvaknak is meg kell fizetniük a városba bejáró gyerekeik után'- és a mi csökkenő 'létszámú iskolánkban a diákok egyötöde Pogányból, Kökényből jár be! Ezt nem fogják győzni pénzzel a falvak. A gyerekek száma néhány éve még 600 fölött mozgott, most 439-en iratkoztak be szeptemberben. Iskolaszék nélkül, amelynek többek közt orvosprofesszor, képzőművész. plébános, bankigazgató is tagja, kiszolgáltatottnak éreznénk magunkat. Ebben az iskolában a megvédendő értékek közé tartozik például a horvát nyelv tanítása, amit Balogh Sándornénak köszönhetően az idén már nemzetiségi szinten, órarendbe illesztve oktathatnak. Hasonlóra készülnek német nyelvből is. Ami a feltételeket illeti, sajnálatosan jellemző, hogy a szerbhorvát-magyar szótár hiányával küszködve indultak az évnek, hogy a Bolgár Néphadsereg úti napközi otthonukból és persze a menzáról is kiveri lassan azt a nyolcvan alsós, valamint a 20, ebédelni idejáró felsős gyereket az elviselhetetlen benzingőz. Tornaterem sok más iskolában sincs, 100 liter tüzelőolajjegyre másutt is csak 60 liter olajat adnak a tavaszi ár- ■■emelkedések óta. De a sok nincs mellett mégis makacs az elhatározás megtartani a bejáró és a nemzetiségi nyelv iránt érdeklődő gyerekeket, a sok nincs mellett van egy 10 ezer kötetes könyvtár és egy klub, hogy kapuit Pécs-Kert- város utcáira is kinyissa. A könyvtárat vezető P. Kovács Tiborné lendülete és pályázat útján csurranó-cseppenő forintok segítettek abban, hogy a hazafias népfront épületében korongozó, fotóműhely, szakkörök is helyet találjanak. Ez év szeptemberétől ez egy újabb érv. hogy mégis érdemes ebbe az iskolába járni. Dr. Kellermayer Miklós orvosprofesszor, az iskolaszék társelnöke a vallásos tudós szemszögéből összegezte az iskolaszék morális célját: — Az iskola nem teremthet olyan helyzetet, amelyben a kisgyerek megszégyenül, meg- alázódik, értelmetlen feladatot végeztetnek vele, tehát amelyben megsérül a szelleme, csökken az önbizalma, ahelyett, hogy kifejlődne. Egészséges éntudat nélkül a szellem, az intellektus sem fejlődik - erre az Egyesült Államoktól Japánig mindenütt igen nagy gondot fordítanak. „Te okos vagy és nem félsz", mondtam mindig a ma már felnőtt fiaimnak, ha rossz osztályzatokat is hoztak, s nem azért, mert tehetségesebbnek tartottam volna őke, mint általában. Az iskolaszéknek őrködnie kell, hogy az iskola a természet-adta, lelkiismeret- diktálta örök törvényeket hitelesen, a gyerekek sérelme nélkül közvetítse. Én nem hiszem, hogy ez elsősorban pénzkérdés lenne. Abban bizonyos vagyok, hogy a felnőtt társadalom, a szülők többsége áldozni is hajlandó ezért, és ez a felismerés, ez az összefogás .csak egy a többi között. A Táncsics-iskolába járó gyerekeket én nem is ismerem. A fiaim sem tanultak itt, de ha megkérnek, tartsak egy biológiaórát vagy álljak be focizni a tanár-diák meccsen - megyek szívesen, ha így segíthetek . . . Bóka Róbert Szerb-horvát osztály Pécsett, a Táncsics Mihály utcai iskolában Főiskolai zenekar - csúcsformában Több nyilvános koncertet Turnék Németországban Zenekari gyakorlat lehet kötelességszerű és szárnyakat adó is. Vonzó, ha mindig egy- egy kitűzött célhoz kapcsolódik, ahol be kell bizonyítani, helyt tudnak állni, meg tudnak felelni magas színvonalt követelő elvárásoknak is. Ilyen célpont volt a németországi Trierben első alkalommal megrendezett magyar—német hét, az elmúlt napokba n, melyre meghívták a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatának szimfonikus zenekarát is két fellépésre. A zenekarnak nem ez -volt az első külföldi útja, mert a főiskola törekvései közé tartozik, hogy az ifjú zenészek főiskolai tanulmányaik alatt minél többször szerepelhessenek ‘hazai és a határainkon kívüli hangversenyeken. A mostani turné előtt Howard Williams, a Pécsi Szimfonikus Zenekar vezető kornagyo is meghallgatta a főiskolásokat, s annyira meg volt elégedve teljesítményükkel, hogy felajánlotta, szívesen vezényelné ő is a zenekart, s áprilisban, a pécsi Liszt Teremben meg is tartják a közös ha ngversenyt. — Mi is úgy tapasztaltuk, hogy Trierben és Hermeskeil- ben szép sikereket értünk el, megnyertük a hallgatóság tetszését — mondja a zenekar -két tagja, a másodéves Simon Péter és a harmadéves Sturcz László, akikkel hazaérkezésünk után .beszélgettem a főiskolán. — Tetszettünk a közönségnek — kapcsolódik a társalgásba Sasvári Attila, a főiskola igazgatója —, de nem csak nekik. A trieri koncerten e’őcdtu1' Bartó Eéla egyik tanítványának, a külföldön élő Kovács Andornak az oratóriumát, s a hangversenyen jelenlevő szerző is elégedettségét fejezte ki. — Számunkra elég nehéz volt megtanulni Kovács Andor művét, mert zenekarunk modern zenét még nemigen mutatott be - jegyzik meg a hallgatók, majd belefognak élményeik mesélésébe. Trier, az egykori Nyugat-Római Birodalom északi provinciájának székhelye volt, s számos építészeti emlékét őrizték meg abból a korból, a maiak örömére. Megfigyelték a műemléképületekben kialakított üzletek finom harmóniáját, és sajgó szívvel gondoltak arra, milyen kár, hogy erre nálunk kevés jó példát tudnának felsorolni. — A hangversenyék, az utazások fontosak szakmai szempontból, de nekünk ennél is többet jelentett a mostani turné. Olyan volt. akár egy hosszú iskolai kirándulás, és ezalatt sokkal jobban megismertük egymást, mint itthon egy év alatt. Ilyenkor válik el, leszünk-e közösség vagy sem. -Most bebizonyosodott, hogy igen - jelentette . ki Sturcz László. Míg hallgattam az élmény- beszámolót, arra gondoltam, milyen kár, hogy a nagyközönség Pécsen vagy más városban nem juthat hozzá a főiskola zenekarának koncertjeihez, s azt is sajnáltam, hogy a zenékor egy-egy évfolyam végeztével mindig visszabillen kicsit, és elveszti a kapcsolatot régi tagjaival. — Nem egészen így van — állítja Sasvári Attila. - Adunk például egy koncertet a Fii - ha rm ó n ia ha ng ve rsenyso roza tó - ban, föllépünk Ruha Istvánnal, s majd Howard William sszel. Decemberben pedig Németországba utazunk. Egyébként számos elképzelésünk van nekünk is arra, miként lehetne összetartani a zen.ékart azután is, hogy tagjai máshova mennek dolgozni, tanulni. Szeretnénk például évedként „mamut-.koncerteket" tartani. S igen nagy segítség lenne ezen a téren is, ha már elkezdhetnénk a négyéves képzésünket. Egy évvel tovább járnának így a zenekarba is a hallgatók, s ez idő alatt az együttes igazán csúcsformába lendülhetne. 8. A. Bérül a kapun All a kislány a kapu előtt. Úgy nyolc-tíz éves lehet, de hát nem a nyúlánkabbak közül. Tán az irdatlan táska is lefelé nyomja szegényt. Az biztos, hogy hiába próbálkozik, nyújtja magát, az iskolakapu nagy kilincse elérhetetlenül magasnak tűnik. A közmondásos második otthon zárva marad, mint máskor is addig, míg valaki arra nem jár, és a könyörgő szemnek engedve kinyitja az ajtót. Az aztán megintcsak becsukódik lassan. Igazából persze ma már nincs az az iskola, mely elzárhatná az ajtóit. Egyre több az igény a nyitottságra, sőt arra is, hogy hol ilyen, hol olyan érvekkel ellenőrizni is lehessen, mi, miért és hogyan zajlik odabenn. Ismerősöm gyakorló apa, s a dologról különvéleménye van. Attól persze boldog, hogy a második gyerek talán már magániskolába is járhat, tetszik neki, hogy hall olyan iskolákról, ahol sajátos képzésben részesülhetnek a gyerekek, jól megfontolja a hirt, hogy van már néhány hely. ahol gazdaasszonynak is tanulhatna a gyereke. Az meg, hogy neki, a szülő: nek nemcsak hogy több lehetősége, hanem több joga is lesz beleszólni abba, mégis, milyen elvek hatása alatt folyik majd magzatának szellemi-erkölcsi nevelése, egészen fölvillanyozza. Gondolatban percek alatt eljut az alsó taqozattól az egyetemig, és hozza a külföldi tapasztalatait arról, hogy máshol is jól megfér egymás mellett állami fenntartású keresztény vagy mondjuk szabadelvű univerzitás, egyházi vagy másik középiskola. Másrészt meg az a véleménye, hogy ma is, mint régen, mindenki érteni akar a gyerekneveléshez . . . Szerinte viszont bízzuk a dolgot jó szakemberekre, akiket nem befolyásol sem politika, sem párthoz vagy felekezethez való hovatartozás. Ö csak, mint mondja, egyszerű szülő. Felemelő érzéseihez azért társulnak gondjai, mert attól tart, sok bába között elvész a gyerek. Ez esetben az övé. Azt is mondja még, hogy szeretne már valami biztosat tudni arról, ki és mennyit ad majd az iskolának, hogy fűteni tudjanak, hogy taneszközt vegyenek, hogy úgy általában, képezni, nevelni tudják a gondjaikra bízottakat. Tudja, mindez az ő pénztárcájára is megy. Szeretne biztos lenni abban is: a gyereke kap majd használható tudást, mert félti már előre a munkanélküliségtől. Ezért is szülő. Tudja, hogy akármilyen is a helyzet, az, végül is mire jut a gyerek, mennyit szív magába, a kapukon bévül dől el, ahol a -tanteremben már nincs senki más, csak tanár és tanítvány. Végül csak arra kér, ha tehetem, írjam le, hogy nem ártana éppen, ha minden érintett szervezet, akár kormány, akár ön- kormányzat, akár más, az oktatás kérdését a legelső feladatok közé sorolná, ügyeiben gyorsan döntene, az elméletek mellé kiegyensúlyozott gyakorlatot rendelne. Hát leírom. Mert tényleg, megy az idő. Hodnik I.
