Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)
1990-11-20 / 228. szám
1990. november 20., kedd uj Dunántúlt napló 9 Önkormányzatok — légüres térben Érbetegek klubja Egymillióéin szenvednek Magyarországon érbetegségben A grope fruit nem más, mint olyan citrom, amely kopott egy lehetőséget, és élt is vele. Oscar Wilde mondását Pálné dr. Kovács Ilona idézte, aki az MTA Regionális Kutatások Központjának képviseletében részt vett az önkormányzati törvény előkészítésében, s ma is szakértőként segíti a parlament önkormányzati . bizottságának munkáját. A kérdés, amelyről beszélgettünk: tudnak-e élni, élhetnek-e az önkormányzatok a kapott lehetőségekkel, törvényben deklarált önállóságukkal? A szakértőben ez iránt erős kétségek fogalmazódnak meg. Szerinte a létrejött önkormányzatok ma légüres térben élnek: sem az állam, o központi kormányzat nem támo" gatja őket (sőt, bizonyos ellenségesség, politikai bizalmatlanság, centralizációs törekvés figyelhető meg), sem pedig a lakosság, o helyi társadalom, amely azt látja, hogy a párt- politikai erőviszonyok alakítása elnyomja a lakosságért érzett lelelősséaet, helyenként öncélú tisztogatási kedv, önteltséa és hozzá nem értés tapasztaltra tó. A tartózkodás már a választásokon megnyilvánult, s ezt csak felerősíti, ha az ellátásban megjelennek a zavarok. feszültségek. Hosszabb időre van szükség ahhoz, hogy oz u| tisztségviselők meaértsék az önkormányzati rendszer működését-, valamint naqyabb alázatra és kíváncsiságra a helyi politikusok részéről. Késnek ü jogszabályok Az önkormánvzatok önállóságához pénzügyi lüagetlen- ség kellene, ám ennek jelenleg mind a törvényi-jogszabályi. mind az anyagi alapja hiányzik. A folyó kiadások - lövő évi költségvetés — tervezését mar el kellett volna kezdeni. de egyelőre sem a források, sem a normatívák nem ismeretesek. Elhúzódik az önkormányzóit tálaidon kérdésének rendezése is. A törvény előkészítése közben a megadni kívánt előnyök köre egyre szűkült, végül is a törvény nem döntött el semmit: kicsinyke vagyonrész került az önkormányzatok tulajdonába, és ezek nagy részét is későbbi jogszabályoktól teszi fúaaóvé. Ezek a részletező jogszabályok egyelőre méq nem születtek meq (a BM által a polgármesterek számára adott táiékoztato szerint 15 jogszabály tervezete, mintegy 450 jogszabály módosítása vagy újraalkotása várható 1991. június 30-ig). Ilyen helyzetben a megyei vagyonátadó bizottságok létrehozása és működtetése is bizonytalon. Ráadásul az eddig megalkotott jogszabályok (lásd a tanácsi alapitású vállalatok vagyonának állami kézbe adását, és jly módon történő privatizálását) kétségessé teszik, vajon az új rendelkezések „önkormányzat-barátok" lesznek-e. Vállalkozó ön- kormányzatok? A helyzetet nehezíti, hogy nem alakult ki az önkormányzatok „jövőképe", az elérni kívánt modell. Elvileg két lehetőség van: a közigazgatásiszolgáltatói típusú nyugat-európai (főleg német) modell, amely közhatalmi funkciót lát el, és főként adóztatás útján tartja fenn a közösséget szolgáló ellátó intézményeket. A másik az amerikai modell, amely a menedzser szemléletű, vállalkozol (ezáltal önfenntartó) önkormányzatot tartja működőképesnek. (Az 'utóbbi szemlelet Nyugat-Euró- pában is kezd tért hóditani.) Magyarország számára hagyományosan a nyugat-európai modell lenne követhető, ha meglennenek ennek a feltételei, de egyelőre se megfelelő infrastruktúráról, se biztonságos állami támogatásról, se garantált helyi adóbevételekről nem beszélhetünk. Az állam, viselkedése kettős: miközben liberális elveket hangoztatva mindinkább kivonul a szociális ellátásból, eközben hatásköröket centralizál. Ezáltal az önkormányzatok ütközőzónába kerülnék: a kormány mindinkább rájuk hárítja a válság terheit. Mindez kényszerűen a vállalkozási modell felé tereli az önkormányzatokat, egyelőre anélkül, hogy ennek feltételei létrejönnének. A lakosság folyamatos elszegényedésének, a vállalkozók bizonytalan helyzetének következtében a helyi. adók--;rr bizonytalanok, az eleve nem nyereséges közszolgáltatók állami támoqatása kérdéses. Ha az állam úgy vonul ki a veszteséges közszolgáltatásból, hogy nem gondoskodik helyetteséről, a közellátas egésze csődbe kerülhet. A megoldás csak az lehetne, ha az átmenetet, a válságkezelést decentralizálná a kormány. Először is világosan el kellene dönteni, mi az, ami egyértelműen önkormányzati leiadat és feltétlenül megoldandó, kerülve az irreális célokat (például hogy öt éven belül legyen egészséges ivóvíz minden településen), valamint az ellátás „fehér foltjait" (vagyis azt, hogy alapvető szolgáltatások se az állam, se az önkormányzat, se magánvállalkozások útján ne működjenek). A tulajdonlás nagyobb kockázattal jár, de nagyobb felelősséggel is. Ha az állam - önálló partnerként kezelve az önkormányzatokat - meghagyná számukra a nyereséges (termelő, kereskedelmi vq,gy idegenforgalmi) vállalkcffcősok- ban való részvétel (tulajdonosi részesedés) lehetőségét, akkor elvárhatná azt is, hogy a gazda gondosságával kockázatot is vállaljanak. A két világháború között erre már vplt példa: az önkormányzatok homokbányákat, vágóhidakat, szeszfőzdéket, vendég- fogadókat működtettek. Az is gyakori volt, hogy a külföldi kölcsönöket nem az állam, hanem az önkormányzatok kapták. Van-e még esély? A bajban akár szerencse is lehetne, hogy a jogszabályok többsége még nem született meg. Van-e még esély, hogy a kívánt irány érvényesüljön? Pálné dr. Kovács Ilona szerint az a legfőbb baj, hogy a központi jogalkotásban nincsenek képviselve a területi érdekek. Ezt erősítik meg a választások tapasztalatait feldolgozó kutatásai is. A centralizáció megállíthatatlannak látszik, az önkormányzatok valójában esélytelenek, a közeljövő jogalkotása nem Ígérkezik „önkormányzat-barátnak", de még igazán korrektnek sem. A kormány hibás lépései (néhány konkrét esettől eltekintve, mint amilyen a drasztikus benzináremelés volt) általában csak egy-két év múlva mutatkoznak meg, de a lakossági ellátásban azonnal megjelennek. Ha ez tömegessé válik, éíkerülhetetlenül a kormány legitimációs válságát fogja előidézni, és a krízis mélysége fogja kényszeríteni a kormányt, hogy komolyan vegye az önkormányzatokat. A kormány ama veszélyérzete, amely az önkormányzatok hagyományos szembenállásából fakad, csak addig indokolt, amíg a pártpolitikai érdekek az uralkodók. Az önkormányzat számára ugyanis — rendeltetésénél fogva - az állampolgár érdeke, jóléte a fontos, és ez nem ideológiai kérdés. Ha ezt maguk az ön- kormányzatok is figyelmen kívül hagyják, könnyen megeshet, hogy a testületek szerepét újra csak a - szükségszerűen pártsemleges - szak- apparátus veszi át, tehát a testület maga adja ki a kezéből a frissen megszerzett lehetőségeket. Sóvári Gizella A POTE I. sz. Sebészeti Klinikájának adjunktusa, dr. Kollár Lajos elhatározta, klubot szervez érbetegek számára. • — Magyarországon az érbetegek száma rendkívül magas és ma is egyre növekvő tendenciát mutat. Jelenleg körülbelül egymillió érbeteget tartanak számon, s ami igen aggasztó jelenség, hogy a különböző érbetegségek egyre fiatalabb- korban jelentkeznek. Nem olyan rég még az érelmeszesedés például a 60-as, 70- es korosztály betegsége volt, ma mór a 40-esek között is igen gyakori. Mi az oka ennek, és kik kapják meg az érbetegségeket? Az egyik döntő tényező az öröklött hajlam, a másik az életmód. A táplálkozási szokások, a mozgáshiány, a stressz mind szerepet játszik, de a leginkább érbetegséget provokáló tényező — és ezt nem győzzük eléggé hangsúlyozni a dohányzás. Ez ma már* egzakt módon bizonyított tény. Azokban az országokban (USA, Svéd-, Finnor- száa), ahol sikerült a táplálkozási szokásokat megváltoztatni, ahol sikerült jelentősen visszaszorítani a dohányzást, lényegesen lecsökkent az érbeteaek száma. Ha az öröklött hailam találkozik e káros életmódbeli szokásokkal, szint® bizonvos, hogy az illető már fiatalon megbetegszik. Az érbetegség - gyűjtő- fogalom. Két csoportot különböztetünk meg a vénás és az artériás betegségeket. A vénás betegségek száma sokkal nágyobb, ide sorolhatók a visszértágulatok, vissz- érgyulladások, a különböző felületi vagy mélyvénás trombózisok. Az artériás betegségek közé tartozik az érelmeszesedés, az érszűkület. Ebbe az artériás csoportba tartozik a fiatalok érbetegsége a Trombanginitis obliterans nevű kor. Azért kell vele kiemelten foglalkozni, mert már egészen fiataloknál, huszonéveseknél jelentkezik, és számuk sajnálatos módon szaporodik. Ez a kór a kis- és középartériákat betegíti meg, az érbel- hártya gyulladását és burjánzását okozza, ami érelzáródáshoz vezet. Ezeknél a betegeknél már húszéves korban tapasztalhatók az ún. bevezető, jelző tünetek. Ilyen jelző tünet például, ha a végtagok állandóan hidegek, időnként elfehérednek. Jellegzetes tünet a kisebb visszérgyulladá- sok, amelyek egymásután többször jelentkeznek a végtagok legkülönbözőbb pontjain. Amikor a betegség már előrehaladottabb, végtagfáradtság, gyengeség érzete jelentkezik, majd jönnek a szövetelhalások. Tulajdonképpen ennek a betegségnek az okát mo még nem ismerjük. Annyit .tudunk, hogy a hajlam öröklődik és a kifejlődése erősen a .dohányzással hozható ösz- szefüggásbe. (Dr. Kollár Lajos elmondott egy példát. Azonos korú fiatalembereknél jelentkezett ez a kór, az egyik pbbahagyta a dohányzást, elkezdett rendszeresen mozogni. Ma mar tökéletesen egészséges. A másik nem tudott leszokni a ciga» rettáról, többszöri végtagcsonkolás után véqül meghalt.) Hogy miért akarjuk a klubot? Több oka van. Egyrészt a rendkívül túlterhelt klinikai munkánk során nincs elég időnk a betegekkel való egyedi foglalkozásra. Amikor az ambulancián egy délelőtt 50—60 beteget kell megnéznem, nem tudok velük sok lényeges dologról elbeszélgetni, pedig ez nagyon fontos lenne. Azt is tapasztaltam, hogy az érbetegségekkel kapcsolatban hihetetlenül nagy a tudatlanság. Azt tervezzük, hoqy a klubban különböző témájú ismertető előadásokat tartunk, lehetőség lesz mindenkivel egyénileg is elbeszélgetni. Elmondiuk a betegség okát, mibenlétét. Például sok beteagel kell azt is megértetni, hogy a gyógyszerek személyre szólóak, az illető beteaséqének típusától füoaően. (Mert nem biztos, hogy ami a szomszédasz- szonynak ió, az neki is.) Tehát közvetlenebb beteg—orvos kapcsolatot szeretnénk és az sem mindeay, hoqy a klubban a hasonló beteasé- qekkel küszködök -eaymásro találnak, kibeszélhetik bajaikat, segíthetnek egymáson. Szeretnénk bevonni a természetgyógyászat egyes elemeit, s hozzásegíteni az érbetegeket az életmódváltoztatáshoz. A klub iránt érdeklődőket november 27-én 18 órakor várják Pécsett, az Ifjúsági Házban. Első alkalommal dr. Kollár Lajos tart előadást az érbetegségekről, ami után kötetlen beszélgetésre kerül sor, s itt szeretnék az igény szerint megbeszélni a további foglalkozások témáját. Sarok Zsuzsa A pécsi önkormányzati testület résztvevőinek egy csoportja Fotó: Proksza László Tizenöt euesen a történelemről Potz Gábor 15 éves, szőke, és igazi kamasz. Amikor megkeresem, zavarba jön, mint akit rajtakaptak valamin. Kérésemre azért előkeresi azt a rövid levelet,- amelyben a Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályo ünnepélyes díjátadásra invitálja. A Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola második osztályos tanulója a 38. Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázaton megyei első díjat nyert, főiskolásokat es felnőtteket is megelőzve, s most az ő dol- -gozata vesz részt az országos versenyen. A pályamű témája - írójának korát tekintve — eléggé meglepő. A Bűnhödések, bűnök nélkül címet viseli, alcíme pedig: Őseimről, akik megjárták a magyar Gulag poklait. Az „ősök": a nagyszülők és két gyermekük, Gábor apja és nagynénje, akik akkor 4 és 7 évesek voltak. Akkor, 1950. június 23- án, amikor a hajnali órákban a Hortobágyra, Tiszaszentimre 9-es • tanyájára internálták őket, 28 embert - 14 felnőttet és 14 gyermeket - zsúfolva egy bírkahodályba. S, hogy mi volt a bűnük? Német származásúként megbízhatatlanok voltok, 33 holdjukkal kulákok, jugoszláv határszéli — mároki — lakosokként pedig „titóísták", vagyis ,,nevezettnek a községben való tartózkodása államvédelmi szempontból káros". Megérkezvén azzal bíztatták őket: „itt fogják megzsírozni a földet”. Mi adta az indíttatást, hogy erről írjon — kérdezem Gábortól. Először is a nagyszülők, főleg a nagyapa lassan csordogáló emlékezései, amely soha nem takdrt szégyellniva- lót, de megszégyenűltséget és fájdalmat annál inkább. „Arra voltam kiváncsi - olvasom o pályamű bevezetőjében -, mi és miért történhetett 1950- 53 Magyarországán sok ezer emberrel úgy, vagy hasonlóképpen, mint ahogy nagyapámékkal történt. Meg arra, miért hallgattak el és váltottak hirtelen témát nagyszüle- im, ha valamikor régebben közéjük toppantam. Most már tudom, a hallgatásukkal engem őriztek." / Tizenkilenc lágerben több mint százezren — németek, szerbek, de főleg magyarok - sínylődtek, Ítélet és „törvény- sértés nélkül", nem tudván sem azt, miért vannak itt, sem azt, hogy meddig. Mint ahogyan a „lágernóta" refrénje mondta: „Jaj, mikor lesz már ennek vége, / Hozame- gyünk-e majd a télre?" Télre igen, de csak a negyedikre: 1953. október 14-én, a Nagy Imre-kormány által meghirdetett általános amnesztiával szabadultak, méghozzá Így: „önökkel egy tévedés történt, felejtsék el." El lehet-e lelejteni? Például azt a mindennapos megaláztatást, amely nemcsak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is sújtotta, elpusztítva bennük „a felnőtté érlelő gyermekálmokat”? Nem, ezt a „tévedést" nem lehet elfelejteni, lám, Gábor, az unoka is fontosnak tartja, hogy mindezt megértse, feldolgozza és megörökítse, mint mondja: azért hogy soha többé ne ismétlődhessék meg, hogy népeket, népcsoportokat, embereket megkülönböztessenek és elítéljenek származásuk, meggyőződésük miatt. Nos, így lett a „családi történelemből" díjnyertes pályamű, nem kis részben a történelemtanár-osztályfőnök, Nagy Lajos ösztönzésére, aki a történelmi és honismereti szakkört vezeti a gimnáziumban. Gábor egyébként a Népi Ifjúsági Szövetségen belül megalakult Széchenyi István Baráti Kör regionális titkára, s már kész az a pályaműve is, amellyel a „legnagyobb magyar” születésének 200. évfordulójára kiírt pályázaton indul. Témája Széchenyi dilemmájö: forradalom - reformokkal. S. G.
