Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)

1990-11-19 / 227. szám

1990. november 19., hétfő tii Dunántúli napló 3 A talp idegvégződéseinek nyomása, masszírozása jótékonyan hat az egyes szervekre Fotó: Proksza László Moteser éiies Seines! gyagymmi Gyógyító talpmasszázs A hölgy bal lába a ref- lexológus térdén pihent. A férfiujjak határozott, de gyen­géd mozdulattal siklottak vé­gig a talpon, lábfejen, hang­talanul beszélgetve az ideg- végződésekkel. Hange László eímélyülten dolgozott a pécsi írisz-szalonban. Azt csinálhatja, amit szeret. Automatizálási üzemmérnök létére végezte el a talpmasz- szőr tanfolyamot Budapesten. A könyveiről is közismert dr. Oláh Andor, Bánszki Judit, Hangonyi Sándor oktatták. A reflexológia több, mint 6000 éves kínai gyógymód - mondta. A talpon az összes szervrendszer zónája megta­lálható. Ha zavar támad vala­melyik szerv működésében, sa­lakanyagok rakódnak itt le. Ennek a szervezetből való ki­ürítését segíti a talpmasszi- rozás, amivel sok betegséget meg lehet gyógyítani. Csoda­tevő persze nem vagyok - mosolygott. Általában konkrét panaszokkal jönnek az embe­rek, mozgási problémákkal, migrénes fejfájással, emészté­si zavarokkal, alacsony vagy épp magas vérnyomással, reu­más fájdalmakkal. Az első alkalommal feltér­képezi a talpat és kifaggat­ja a beteget, mi a 'baj, mit mondott a kezelőorvos. Ö ma­ga nem ir elő semmit, csak javasol - gyógyteákat, ké­nyelmesebb cipőt, gyógytornát - és masszíroz. Használ az életmódváltoztatás: a húsfo­gyasztás radikális csökkenté­sével például sokszor enyhül­nek még a reumás fájdalmak is, mert ezek nagy része nem megfázásból ered, mint hiszik, hanem a helytelen táplálko­zásból. A gyógyulás azonban nem megy egyik napról a másikra. Siettetni nem szabad, a természetnek időt kell hagy­ni ahhoz, hogy saját öngyó­gyító erőit beindítsa a szer­vezetben. Sz. L. I. Előtérben az érdekegyeztetés Ma minden pártban több párt ól Katona Béla szerint Pozsgay kiválása nem indít lavinát az MSZP frakcióban Élénk érdeklődés mutatkozott a parlamenti ügyek iránt a pécsi szocialisták péntek esti politikai teáján. Sok-sok kérdésre mondta el Katona Béla, az MSZP-frak- ció titkára, sovány vigasz a nyugdíjasoknak, hogy február­ra kiderül, megalapozott volt Csehák Judit és Békési László javaslata a nyugdíjasok tizen­harmadik havi juttatásáról, amit végül elvetett a parla­ment, mondván, nincs társa­dalombiztosítási fedezet. Ak­kor el lehet könyvelni majd a korábbi évek tapasztalata szerint, hogy az év végére be­futottak a befizetések. Számon kérték a frakció­titkár korábbi nyilatkozatát Pozsgay Imrével kapcsolatban, miszerint ő „mindig egy lé­péssel előbbre jár". Katona Béla így kommentált: tény, valamennyi pártban ma több politikai párt van, változik a paletta, hogy mikor és milyen irányba, azt nehéz áttekinte­ni, de valószínűnek tartja, ma Pozsgay Imre tévesen lépett, nem jött el még a váltás ide­je, amire mésfél ' év múlva reálisabb esélyt lát. Egyéb­ként nem fél attól, hogy Pozs­gay kiválása, nagy „elván­dorlást” indít el a frakcióban. Kifejtette, miért lehetetlen szinte konstruktív ellenzékként dolgozni -ma a magyar par­lamentben. Bár nagyon bízik a kormányfő nyilatkozataiban megmutatkozó szemléletvál­tásban, károsnak tartja Antall Józsel korábbi kijelentéseit, miszerint, ha az ellenzék kri­tizálja a kormányt, akkor az bizonyára jól dolgozik . . . A következő hetekben húsz törvény vitája vár a parla­mentre, zöme a jövő évi gaz­dálkodást megalapozó gazda­sági csomag és az önkor­mányzatok működését kiegé­szítőtervezet. Csütörtökön kap­ták meg a képviselők az anya­got, hétfő reggel hatpárti egyeztetéssel kezdik a mun­kát. Azonban * Katona Béla dem a plenáris ülések szó- mának növelésében látja e rendkívüli törvényalkotási fel­adat eredményesebb megvaló­sítását, hanem a jobb előké­szítésben, illetve a frakciók hatékonyabb munkájában. Sajnálatosnak tartja, hogy ja­vaslatuk ellenére nem tárgyal­ják sürgősséggel az érdekkép­viseletek bevonását a parla­menti bizottságok tevékeny­ségébe, holott e húsz tör­vénytervezet alapvetően érinti őket. A szocialisták addig is konzultálnak az érdekképvise­letekkel a konkrét törvényter­vezetekről és kérve a véle­ményüket, beépítik az indít­ványaikba. G. M. Páncélautót alkalmaz a Strázsatrade? Pénzszállítás - fegyveres kísérettel A riasztót-áska is kevés leheí Mindinkább profik dolga a megfelelő védelem A férfi bilinccsel erősítette csuklójához a pénzzel de­geszre tömött táskát, úgy ment a kihaltnak éppen nem mondható utcán. Fényes nap­pal volt, a rablókat azonban mindez nem zavarta. Fűrésszel pillanatok alatt levágták a pénzszállító kezét, bilincsestől, táskástól és zsákmányukkal el­tűntek az utca forgatagában. A fenti történet nem Ma­gyarországon, hanem Ameri­kában esett meg a közel­múltban. Ám ennek ellenére figyelmeztető. Hogy tippeket ne adjunk, most nem írunk arról konkrétan, hogy kik, hon­nan, mikor, a nap bármely szakában és hova szállítanak nagy összegű forintot vagy valutát. Azt azonban sajná­lattal meg kell állapítanunk, hogy még mindig igen sokan aktatáskában, nem egy eset­ibe n ‘ va ca'k ki s re ki ám szá ty ro k - ban juttatják el á pénzt ren­deltetési helyére.- Szerencsére vidéken még nem szaporodtak el a pénz- szállítók sérelmére elkövetett rablások. Előfordulásuk sokkal ritkább, mint mondjuk a fővá­rosban — kapunk tájékoztatást dr. Nagy Lászlótól, a pénzőr­zéssel, pénzkíséréssel, pénz- szállítással, objektumok fegy­veres, kutyás őrzésével és elektronikus biztosításával fog­lalkozó Strázsatrade Kft. pé­csi irodájának Vezetőjétől. — Mindenesetre emlékezetes az az eset, amikor 3—4 évvel ez­előtt egy idős hölgytől Pé­csett az utcán raboltak el 600 000 forintot. Az elkövetők azóta sem kerülték kézre. — Vagy mondhatnám a másik esetet, amikor egy bolt bevé­telét vitte táskában az alkal­mazott, s a rablók a főügyész­ség épülete előtt tépték ki kezéből az értékes szállít­mányt. I Jónéhányan kódzárral, s riasztóval felszerelt táskákban viszik rendeltetési helyére a pénzt. Ám sok esetben ez is kevés lehet. Hiába szólal meg a riasztó (amikor kitépik a táskát a kézből), ha éppen nincs olyan járókelő vagy rendőr a közeiben, aki segí­tene. így hát mindinkább pro­fi pénzkísérők dolga lesz a nagy értékek célba juttatása. Dr. Nagy László (aki egyéb­ként a Baranya Megyei Rend­őr-főkapitányság vizsgálati osz­tályvezető-helyettese) örömmel állapítja meg, hogy egyre többen keresik fel a Strázsa- trade irodáját. A pénzszállí­tásban rejlő veszélyeket felis­merve, mind többen áldoznak a kellemetlen meglepetések, tragédiák elkerülése érdeké­ben. A cég egyébként So­mogybán is megkezdte műkö­dését. Tolna megyében még azért nem tudtak „beindul­ni", mert nem találták meg a legalkalmasabb embert a te­vékenységük folytatásához, irá­nyításához. Zömmel katonatisztek, rend­A zárható, bilinccsel ellátott pénzszállító táska viszonylagos biztonságot nyújt Fotó: Proksza László őrök, esetenként volt munkás­őrök „szolgálnak" állomá­nyunkban. Valószínűleg egy páncélautó is hamarosan megjelenik Ba­ranyában. Egy olyan pénzszál­lító, szuper biztonságos jár­mű, amellyel a krimi filmek­ben találkozhattunk ez idáig. A bűnözők módszereinek fej­lődésével (no és a korral) lé­pést kell tartani . . . Strázsáék egyébként nem a2 egyedüliek a pénzőrzési, pénz- szállítói piacon. Dr. Lusztig Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elmondta, hogy kollégái is gyakorta látnak el hasonló feladatokat szabadidejük ter­hére. Most azt tervezik, hogy — természetesen vállalkozási alapon — a főkapitányság ke­zébe veszi tevékenységük szervezését. Balog N. Ütköiés — karambol előtt Lada tízezerért Energiastratégia Energiastratégiai Tárca­közi Bizottságot hozott lét­re a kormány az ország távlati érdekeivel össz­hangban álló energiastra­tégia kialakítására és az energiaellátási feladatok koordinálására. A bizottság feladata el­sősorban a kőolaj, föld­gáz, benzin és Villamos- energia beszerzési straté­giájának kidolgozása, á piaci diverzifikáció lehető­ségeinek feltárása, javas­lattétel a nemzetközi együttműködés irányaira. A bizottság javaslatot dolgoz ki azoknak a ne­gatív hatásoknak a kivé­désére, amelyeket az új kelet-európai együttmű­ködési mechanizmus gya­korolhat az energiabeszer­zésre. Az egyik legfontosabb feladat az egyoldalú szov­jet energiafüggőség meg­szüntetése. Furcsa összecsengést vélek felfedezni a biztosítók orszá­gos szövetségének megalaku­lása, illetve a kötelező gép­jármű-biztosítás összegének megpendítése között. Jóllehet, már régen volt — és akkor volt -, de közgazdaságtani tanulmányaimból felrémlenek a kartell, a kartell-szövetség kifejezések, amelyek ugyebár azért voltak korlátozva, hogy az azonos piacon munkálkodó cégek összefogása nehogy véletlenül monopolhelyzetbe hozza őket. . . Mint hallom, a vád - a kartell-vád - ellen máris til­takoznak a biztosítási piacon mozgók. Igaz, nem mindegyik. (Bár ez önmagában is figye­lemre méltó). De most in­kább közelítsük meg a hírt - amelyik szerint megalakult ez a bizonyos országos szövetség, ezzel egyidőben felröppent a jelzés, hogy jövő év április 1- jétől lényegesen megemelke­dik a gépkocsik kötelező biz­tosítási díja, példának oká­ért egy 1200-as Lada eseté­ben 10 000 forint lesz 12 hó­napra — az autósok oldaláról. Felvethetik például a kér­dést: milyen alapon kötelez­nek engem egy szerződés megkötésére? Miért nem én dönthetem el, hogy akarom ezt a jogi aktust — más szó­val: akarok-e 10 000 forintot fizetni —, vagy sem? A vá­lasz fölöttébb bonyolult, s gyökerét a jelenlegi gyakorlat­ban valóban meg lehet talál­ni: a betétlapokkal való ma­nipulálásban, a nem is oly ritka biztosítási csalásokban. Az új forma ugyanis érdek­alapra helyezi a gépkocsibiz­tosítást: nekem érdekem, hogy minél kevesebb karambolom legyen, mert ha „jól viselke­dek” éveken át, ennek ará­nyában csökken a biztosítási díjam. Ha azonban nagyvona­lúan — van aki pénzért! — adok egy betétlapot, hogy piájd fizet a biztosító, lénye­gében a magam pénztárcáját nyitogatom. Ez tehát, az egyik oldal. Igénye augusztus elején vető­dött fel, amikor megfogalmaz­ták — kormányszinten — a kö­telező gépjárműbiztositás be­vezetésének szükségességét. Az e piacon dolgozó — melyek régebben, mások egészen új­ként - cégek azóta egyeztet- getik nézeteiket, véleményü­ket, dolgozzák ki szakembere­ik a maguk biztosítási díjská­láját - és ez a munka óha­tatlanul egymás felé terelte őket. önszerveződésnek minő­sítették a szövetség megalaku­lását, ahogy hallom, a „közös érdekek tárgyias és tárgyia­sult felismerése", annak han­goztatása mellett, hogy való­di és nem mesterséges bizto­sítási piacra van szükség. Eredménye pillanatnyilag az, hogy — ismereteink szerint — nincs még olyan biztosítási cég, amelyik meg tudná mon­dani: végül is mennyi lesz jö­vő évben a kötelező gépjármű­biztosítási dij. Aligha mond­hatjuk erre: április még odébb van, ha egyszer a sajtó azt a bizonyos 10 000 forintot már megpendítette ... Hallom a szövetség meg­alakítását kisérő érvek között azt is: a tömörülés kollektív bölcsességet eredményez, s ennek révén egyértelműbben lehet meghatározni a biztosí­tási. díjakat. Érdekes megfo­galmazás, de megint csak az autósok jutnak eszembe: ha ez így van, lesz-e választási lehetőségük a különböző cé­gek ajánlatai között? S nem kelt-e ezt a kollektív bölcses­séget másként megközelíteni. Például: versenyjogi csínyte­vésnek minősíteni? Energia­vizsgálat Elismert külföldi szakemberek vizsgálják hamarosan Pécs és a régió energiaellátásának helyzetét. Az Európai Közös­ségek Tanácsa két magyar városnak ajánlotta fel az energiafogyasztási szerkezet vizsgálatát. Miskolcon és Pé­csett tavasszal el is kezdik a munkát. Az már eldőlt, hogy Pécs megkapta a lehetőséget arra, hogy megválaszthassa azt a régiót is, amelyet bevonhat* ö földgáz-, az elektromos­energia ellátással, valamint a távfűtéssel, a városi közleke­dés hatásaival és a viz- és szennyvízhálózattal kapcsolatos vizsgálatokba. Solti Dezső, a pécsi városi építési és közle­kedési osztály vezetője el­mondta, hogy terveik szerint Baranyára vonatkozik majd o vizsqálat, de nem zárkóznak el attól sem, hogy a várható­an márciusban érkező népes külföldi szakembergárda a kör­nyező megyék nagyobb váro­saiban is vizsgálódion az em­lített energia ügyekben. Megkérdeztük: Ki javít oiajkályhát? Egy pécsi olvasónknak el­romlott az olajkályhája. Ki hinné, milyen nagy baj ez, mert nem találni szervizt, vagy kisiparost, aki megjavítaná. Keresgélni, telefonálni kezd­tünk: tényleg ennyire rossz lenne a helyzet olajkályhaja-- vitás terén? Érdeklődtünk Pécsett és Mohácson a Híradástechnikai és Gépjavító Kisvállalatnál — egyűkük sem foglalkozik kály­hajavítással. Megkérdeztük a komlói Gép- és Elektromos Berendezéseket Javító Kisvál­lalatot, de ők is elutasítottak. Következő lépés a KALOREX Tüzeléstechnikai Közös Válla­lat, a PROMETHEUS Tüzelés- technikai Vállalat, a Kémény­seprő és Tüzeléstechnikai Szol­gáltató Vállalat volt. de ők Is nemet mondtak. Van aki, eaváltalán nem is foglalkozott vele, van aki régebben, van aki eav-két hónappal ezelőtt számolta fel a kályhajavító részlegét. A mohácsi Hirgép jóvoltából eljutottunk Balázs Ferenc kis­iparoshoz (Mohács, Felsza­badulás Iktp. 4. Telefon: 23-61), aki vállalja a kályhák javítását. Akár személyes, vagy telefonos bejelentést elfogad, és vidékre is kimeqv. Úav tű­nik. ma ő az egyetlen Bara­nyában, aki seait az olaj­kályha tulajdonosoknak. Dné Á simontornyai szőlőhegy őrei A simontornyai szőlőhegyben elszaporodtak a betörések, tolvajlások. A nyáron például több mint harminc présházat fosztottak ki. A gazdák egy banda működését feltételezik. Nem véletlen, hogy a szőlőtu­lajdonosok járőröző egységeket szerveztek. 26 ilyen - egyen­ként 2-4 fős - csoport mű­ködik és éjjel 11-től hajnali 4-ig teljesít szolgálatot. A járőrözők CB-n tartják a kapcsolatot. A BENZINÁRAK EMELKEDNEK, DE A MISSIO TOURS ÚTJAINAK ÁRAI NEM Isztambul 6 nap hetente 2.499 Ft + 59 DEM Csodálatos szilveszter Isztambulban dec. 29-től. Jelentkezni w lehet: Pécs, Szent István tér 1. 9-17 óráig. Tel.: 22-426 (5217)

Next

/
Thumbnails
Contents