Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)
1990-11-13 / 221. szám
A pálya széléről Csodák a labdarúgó NB ll-ben sincsenek Ilyen sem mostanában fordult elő, hogy ennyire gyengélkedjenek az NB ll-es 'labdarúgó csapataink. Két fordulóval a szezonzárós előtt a Mohácsi Új Barázda Tsz SE hátulról a harmadik, míg a Komlói Bányász sereghajtó a tabellán. Volt ez még rosszabb is, hiszen egy héttel ezelőtt az utolsó két helyet foglalták el. Vasárnap a már új edzővel próbálkozó mohácsiak javíthatták volna helyzetükön, ha kihasználják a hazai pálya előnyét, és legyőzik a BKV Eíőrét. Nem tudták, mert képtelenek voltak gólt lőni. Immár sokadszor, hiszen vészes gólínségben szenvednek. A 12 meccs alatt csak 4 (!) gólt szereztek, ami édeskevés. Ugyan van egy elmaradt találkozójuk (a Haladás ellen idegenben), de ott esélytelenek, így hót nincs sok reményük a feljebb kapaszkodásra. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük: az utolsó két fordulóban is nehéz ellenfelek várnak rájuk. A mohácsiak elutaznak a Sobaria-Tipóhoz, majd a végén a Sopront fogadják. Mivel mindkét ellenfelük nagyon kevés pontot gyűjtött eddig, emiatt bajban vannak, bizonyára „harapni" fognak. Még rosszabbul áll a Komlói Bányász. Legutoljára 3-1-re kikapott Ajkán (nem pedig 3-0-ra, ahogy a tudósítás elmében és a képaláírásban tévesen írtuk, amiért elnézést kérünk), s maradt ott, ahol volt: legalul. A bányászcsapat a legtöbbször kapott ki a Nyugati csoportban, így nem csoda, hogy sereghajtó. A hátrálévő két mérkőzésén - a Dorogot látja vendégül, aztán Oroszlányba megy - nagyon össze kell szednie magát, ha nem utolsóként akar fordulni. Persze, feljebb kerülni nem lehet olyan köny- nyen, főleg ha görcsös okolással, önbizalom nélkül, hitüket vesztve játszanak a futballisták. Mint ahogy ilyen helyzetben szoktak. Bárhogy is végződik két baranyai együttesünk számára az őszi idény, a tavasz gondokkal telinek ígérkezik, hacsak ... De hát csodák az NB ll-ben sincsenek. H. L. Ötven százalék körettel Háromesélyes mérkőzésként említettük a két baranyai férfi NB l-es kézilabdacsapat elmúlt ' heti mérkőzését. Nos, a végeredmény: egy győzelem és egy vereség. Holott mindkét mérkőzés végződhetett volna más eredménnyel is, nemcsak azért, mert a lehetőség valóban három volt, de azért is, mivel ö pécsiek hazai találkozóján a mérkőzés befejezése előtt egy perccel még a vendégek vezettek, s hogy végül is a piros-feketék vonulhattak le a pályáról a megszerzett két pont birtokában, bizony megér néhány, szót.. Történt, hogy a kellemetlen ellenfélnek betudott Pemü- Honvéd azt hozta, azt nyújtotta, amit vártunk tőlük, s mitagadás, ez majdnem elég volt nekik a győzelemhez. Csakhogy jött egy előre ugyan kiszámítható, hatását tekintve azonban egészen be nem mérhető körülmény. Ez pedig a közönség reakciója, azon közönségé, amelyik már olyan sokszor volt kénytelen csalódottan távozni a hazaiak rosszul sikerült hajrái miatt. Ezúttal azonban nem hagyta magát, s nem hagyta elcsüggedni a pályán küzdőket sem. Már a második játékrész közepén ütemes tapssal biztatta a hátrányban lévő gárdáját, Műlábbal a csúcsra! „Nem attól vezető a vezető, hogy elsőnek ér a csúcsra" - magyarázza dr. Nagy Sándor, a Magyar Hegymászó Szövetség elnöke második sikeres Himalája-expedíciója után. A legnagyobb tehertétel a vállalkozás több évig tartó megszervezése és az útvonalkijelölés. Térképek és mindenekelőtt fényképek alapján jó- előre kívülről meg kell tanulni az utat, okár az anatómiát. Nagy Sándor vezető létére az utolsók közt ért fel a világ 6. legmagasabb pontjára, a kinai—nepáli határon emelkedő 8201 méter magos Cső Ojura. Mindvégig csonkolt lábú társa, Szendrő Szabolcs közelében mászott, őt segítette. Igen, a magyar expedíció legnagyobb hőse volt a 44 esztendős Szendrő Szabolcs, a HÉj 1 ü ■■feal Baranyai sportvezetők halála Weich László, a Baranya Megyei Asztalitenisz Szövetség főtitkára életének 70. évében elhunyt. Temetése november 13-án 14 órakor fesz Pécsett, a központi temetőben. * 74 éves korában elhunyt Angster Imre, a Mecseki Természetjáró Mozgalom közel 60 éven keresztül szervezett tagja. Aktív közreműködésével kezdetben a Mecsek Egyesület, majd a Pécsi Vörös Meteor természetjáró szakosztálya és a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség tagjaként segítette a mecseki természet- járás hagyományainak ápolását, fennmaradását és fejlesztését. Természetjáró sporttór- sai november 14-én, szerdán 14 órakor kísérik utolsó útjára a pécsi köztemető Szent Mihály kápolnájából. Emlékét a természetjárók örökre megőrzik. JegyelSvétel A Pécs város sportcsarnok igazgatósága közli a kézilabdaszurkolókkal, Hogy azon diákok, akik ma, tehát kedden megveszik a Postabank Kupa, nemzetközi kézilabdatorna vasárnapi, záró fordulójára szóló kedvezményes jegyet, azok a mai barátságos mérkőzést ingyen megtekinthetik. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a totó 45. játékhetére 6 620 005 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 5 147 716 forint; 13 találatos szelvény nem volt; 12 találatos szelvény 55 darab, nyereményük egyenként 93 595 forint; 11 találatos szelvény 928 darab, nyereményük egyenként 5547 forint; 10 találatos szelvény 8590 darab, nyereményük egyenként 899 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. r----------r—---------..................................................................—----■ . ------------------.. . ' fe lem tolonganak «x támogatók Veszélyben a PSC sakkozói Az év elején a PMSC darabokra hullásakor - ha egyáltalán lehet fokozatokat felállítani - a sakkozók kerültek a legnehezebb helyzetbe. Egy sakkcsapat, melynek mérkőzését vajmi kevesen tekintik meg, nem számit ideális reklámhordozónak, így nem tolongnak a támogatók a PSC házotáján. Dr. Kodba Ferenc szakosztályelnök elmondta, annak ellenére, hogy a PMSC megszűnése nagy érvágásnak számít az életükben, a szakosztály és a versenyzők együtt maradtak. Sajnos, a MÉV az eddig biztosnak számító termet is visz- szavette, ahol eddig készültek, de szerencsére a rendőrségben jó partnerre találtak, így most a tőlük kapott helyiségben edzenek és versenyeznek. Az egyesület immár hosszú ideje az OB I. és az OB II. között ingázik. A magasabb osztályból kiesnek, de a következő évben e másodosztályt könnyedén nyerve ismét visszakerülnek. És ez a helyzet a jövőben sem fog várhatóan javulni, hiába van 2 nemzetközi (Györkös és Boguszlav- szkij) és 3 FIDE-mesterük (Horváth, Kádár és Lénárt). Az ilyen szinten való eredményes sakkozáshoz ugyanis már legalább napi 8 órát kellene a tábla mellett tölteni, sportállás finanszírozására pediq nincs az ‘ egyesületnek további erőforrása. Gyakrabban kellene továbbá külföldi erőpróbákon is részt venni, de az utazás is sokba kerül, így alkalmanként itthon szerveznek nemzetközi versenyeket, hoav saiát versenyzőik azért bizonyíthassák, mit tudnak. Az is fokozza az egyesület gondjait, hogy versenyzőik közül néhányon - egyébként telFelvételünk a vosárnapi PSC-Zalaegerszeg csapatbajnoki mérkőzésen készült, melyet 7,5-6,5 arányban a vendégegyüttes nyert meg. Pécsi győztesek: Györkös, Juhász, Amrein. Fotó: Läufer László jesen érthető módon —, ha az itteninél jobb lehetőséget kapnak, más egyesületben folytatják a versenyzést (gondoljunk csak Riblire, aki egykor az Ércbányász színeiben kezdte pályafutását). A legújabb példa pedig Kórsa, aki annak ellenére, hogy Pécsett él, a Zalaegerszeg színeit képviseli. Pedig az utánpótlással nem lenne gond, a fiatalok körében egyre népszerűbbé válik a szellemet tornáztató sportág, Kezdők oktatásával ugyan nem foglalkozik a PSC, de nagyon jó kapcsolatban vannak a város többi egyesületével (PBTC, Zsolnay), ahonnan a tehetséges fiatalok átkerülhetnek ide is. A további tervekről egyelőre nagyon nehezen tudnak beszélni, hiszen eddig a költségvetésük 90 százalékát az állami támogatásból fedezték. Most, az új önkormányzati rendszerben pedig még senki nem tud semmit* arról, hogy a sportra honnan, milyen forrásból kerül majd pénz. Legnagyobb támogatójuk, a Kereskedelmi és Hitel Bank, még ha jövőre is biztosítja az idei összeget, csak kiegészíteni tudná a forrásokat, nem pedig pótolni. Hiába hangoztatják o sakkozók teljes joggal, hogy e sportág a sportértékén messze túlmenő hasznot is hozhatna az országnak, ha mind szélesebb körben elterjedne, hiszen a szellem művelésének egyik hatásos és egyszerű módja, csak bízhatnak benne, hogy az egyelőre még fekete-fehér kockák iövőre sem fognak teljesen befeketedni. Szűcs Zsolt Isaszegi továbbjutott Bombayben, az ökölvívó Világ Kupa nyolcaddöntőjé- ben Isaszegi Róbert a 48 <g-osok mezőnyében mérkőzés nélkül továbbjutott, miután ellenfele, a szovjet Rudik nem állt ki ellene. Mai sportműsor KÉZILABDA. Barátságos mérkőzés: PMSC—Magyar válogatott keret férfi mérkőzés. Pécs, városi sportcsarnok, 16.00. SAKK. XIV. Tenkes Kupa nemzetközi verseny. Harkány, Platán Hotel, J4.00. Magyarok a „halálzónában’’ MÁV lakatosa, akinek hosszú évekkel ezelőtt baleset következtében térd fölött amputálni kellett a fél lábát, s most műlábbal jutott föl a 8000 méter fölötti „halálzónába". Bízvást mondhatjuk, hogy „halálzóna” — jelenti ki dr. Habenczius Károly, a csapat orvosa, hiszen ott 4—5-ször kevesebb a levegő, mint Budapesten. A nyomáscsökkenés miatt majd szétszakadnak a sejtek. Habenczius doktor egyébként 7400 méter magasságban megállt. Nem mintha nem bírta volna: neki a többiek érdekében nem volt szabad kockáztatnia a maga egészségét. 8000 méter fölött oxigénpalack nélkül - márpedig a magyar expedíció így mászott — a legrosszabbra is fel kell készülni. Nagy Sándor és Szendrő Szabolcs például átmeneti —. de ki tudta akkor, hogy csak átmeneti? — vaksággal küszködve jutott le a Cső Ojuról. Itt már a levegőhiány miatt 25 .lépésenként egyszer meg kellett állni. Nem nagy élvezet a csúcson lenni — állítják a magyar hegymászók. Óvakodni kell a lelki megkönnyebbüléstől, hiszen a neheze ilyenkor még hátra van. A hódítás öröme sokszor csökkenti a koncentrálóképességet, ezért van az, hogy a balesetek zöme a hegyről lefelé történik. A „halálzóna” szó nem újságírói fogás. Mindenkinek előre nyilatkoznia kellett arról, hogy mi legyen a holttestével: hazaszállítsák-e, vagy a hegyen temessék el. Ezenkívül többen önként végrendelkeztek. A 16 tagú magyar csapatból 11 -?n hódították meg a csúcsot. Hogy ki kerülhetett be a mindenre elszántak kis csoportjába? Aki már járt legalább 7000 méter magasban és a válogató túrókon helytállt. De persze a pénz néha itt is közbeszólt. Aki szponzoroktól legalább félmillió forint támogatást szerez, annak gyengébb pontjai felett — az ésszerűség határáig - szemet hunynak, a csoport „pénzes" tagjának minden mozdulatát hárman figyelték - mondja Nagy doktor. További kényes probléma egymás elviselése a hegyen. Nagy műveltségű emberek képesek egy tejcsokoládén ösz- szeveszni, noha bőven vannak tartalékok. Az összeveszés persze túlnyomórészt ellenséges hallgatásban nyilvánul meg, hiszen takarékoskodni kell a levegővel. KÖZÉLETI NAPILAP Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató , Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9133 uj Dunántúli napió LABDARÚGÁS Bp. Honvéd-PMSC 1-0 (0-0). NB I. tartalékbajnokság. Bozsik-stadion, 200 néző. V.: Nagy J. PMSC: Kova- csevics (Bogyai) - Báli, Farkas, Somogyvári, Vokó — Mink, Knézics, Jóvár (Tóth), Paizs — Vészi (Ónodi), Teszá- rik. Edző: Guzsvány János. G.: Nagy S. Sárga lap: Paizs. Jók: Vokó, Paizs, Teszórik. szenvedte első vereségét. Pécsi pontfogók: Kismihály (441), Körmöczi (435) és Berta (404). KOSÁRLABDA A női NB I. A-csoportjának CSELGÁNCS Pakson rendezték meg a női cselgáncs országos' bajnokságot. Ezen korosztályában Mányoki (Véménd) bajnokságot nyert, mig csapattársa. Bene 2. helyezést ért el. áll ása: 1. BEAC-G. 8 7 1 644-497 15 2. Tungsram 7 6 1 625-432 13 3. Sopron 8 5 3 613-560 13 4. BSE 8 3 5 504-489 11 5. Pécs 7 4 3 556-512 11 6. MTK-VM 6 4 2 471-439 10 7. Szarvas 8 2 6 526-611 10 8. Kecskemét 7 2 5 456-574 9 9. Szekszárd 7 2 5 449-538 9 10. Szeged 6 1 5 343-535 7 A férfi NB I. B-cső portjának állása: TEKE Dombóvári Spartacus—P. Gázmű 5-3. NB II., férfiak, Dombóvár. A végig izgalmas mérkőzésen a pécsi csapatelt. HSVSE 2. Deko 3. Sopron 4. MAFC-W. 5. Nagykörös 6. Falco 7. Pécs 8. AR Építők 9. TFSE 10. KSC 11. Dunai Kőolaj 12. Kadettválog. 10 7 3 915-780 17 9 7 2 768-697 16 9 7 2 756-677 16 9 6 3 783-694 15 9 6 3 870-791 15 10 5 5 848-875 15 9 5 4 910-815 14 9 5 4 812-733 14 10 3 7 847-907 13 936 649-768 12 10 2 8 746-816 12 9 — 9 571-912 9 SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI bemutató és vásár Hardver — Szoftver — Irodatechnika — Telefon — Telefax KIÁLLÍTÓK: Computerv Számítástechnikai Kisszövetkezet PrímeSoft Számítástechnikai Kisszövetkezet Temporg Nyomdaipari, Szervező és Szolgáltató Kisszövetkezet Egyedülálló kedvezmények! IDŐPONT: 1990. november 14-én 9-16 óráig HELY: KISZÖV Székház, Pécs, Megye u. 20. // a végküzdelemben pedig egyszerűen nem hagyta őket „békén". A fiúk vették a lapot és lehetetlent nem ismerő harcmodorukkal kikényszerítették a győzelmet. Sajnos, ez nem sikerült az idegen pályán küzdő komlói kék-fehéreknek. A Komlói Bányász ugyan fél órán ót becsülettel helytállt, csakhogy képtelen volt megbirkózni a szabályokat furcsa módon csakis a hazaiak szemszögéből értelmező játékvezetőkkel. Mit 'is nyilatkozott a mérkőzést követő éjszakai alvás után Fenyvesi Károly edző?- Soha nem hivatkoztam vereségünk esetén a játékvezetők részrehajlására. Most is csak azért teszem, mert ki- lencgólos hátrányt ezzel különben sem lehetne nevetés nélkül megkockáztatni. De esküszöm, amit ott Nyíregyházán a két játékvezető ellenünk produkált, az kimeríti a sportszerűtlenség fogalmát. Fersze, hogy kikaphattunk volna másképpen is, de az azért már furcsa, hogy az elmúlt bajnokságban az NB I. B-ben, most pedig egy osztállyal följebb ugyanazon körülmények Kényszerítettek bennünket térdre. K. L.