Új Dunántúli Napló, 1990. november (1. évfolyam, 209-238. szám)
1990-11-12 / 220. szám
Reális veszély az energiakorlátozás Ligeti Pál, az Ipari Minisztérium energetikai főosztályának vezetője nyilatkozott lapunknak hazánk energiahelyzetéröl és a fellépő energiahiány esetén bevezethető korlátozásokról. (Írásunk a 3. oldalon.) römeges saramból i harkányi iton Vasárnap a kora reggeli ókban tömeges karambol irtént a harkányi úton. A ;ménypusztai elágazásnál ászár két személygépkocsi között, majd a rossz látási szonyok következtében továb- hat autó futott az utat el- lókba. A balesetnek két sú- os és két könnyű sérültje >lt. A mentők két kocsival jnultak ki a helyszínre, ahon- 3n a két súlyos sérültet jmbcsont-törésekkel, illetve edencetöréssel szállították Megyei Kórház sebészetére, délután folyamán az ügye- tes orvos a sérültek óllapo- t kielégítőnek mondta. A megye útjain más számot- vő baleset nem történt a ;t utolsó napján. A remény- jsztai karambol azonban in- i példa lehet valamennyi jtós számára. A hajnali fa- fok sok helyen vékony jégréggel vonják be az utakat, t esti és reggeli köd pedig látótávolságot rövidíti le je- ■ntősen. Az előrejelzések érint az időjárásban szá- ottevő változás nem várható r elkövetkező napokban. In- okolt tehát az óvatos, figyelés autóvezetés. KÖZÉLETI NAPILAP I. évfolyam, 220. szám 1990. november 12., hétfő Ara: 5,80 Ft Befejeződött az MSZP II. kongresszusa Vasárnap befejeződött a Magyar Szocialista Párt Siófokon tartott II. kongresszusa. A párt programtervezetét vita után, némi módosítással elfogadták a küldöttek. Vitányi Iván, a programszerkesztő bizottság elnöke ezzel kapcsolatosan elmondta az MTI munkatársának, hogy a vita során elsősorban pontosítani kívánták a többi között a Marx tanaihoz és a többi párthoz való viszonyukat. A kongresszus úgy ítélte, hogy Marx eszméit tanulmányozni kell, de csak azt szabad belőlük átvenni, ami ma is érvényes, korszerű, tehát semmiképpen sem lehet azokat dogmának tekinteni. Az eredeti programtervezet a pártkapcsolatokra vonatkozóan csak egy párt, az MSZMP nevét említette, a vita során az az álláspont alakult ki, hogy az MSZP nyitott valamennyi baloldali párttal való (Folytatás a 2. oldalon) Megbeszélés a japán kormány elnökével Göncz Árpád Tokióban Ma részt vesz Akihito császár beiktatásán 'legadták n agukat l gép- :ltérítők Megadta magát az indiai otóságoknak szombat éjjel z a négy burmai diák, aki Itérítette a thaiföldi légitár- zság egyik Airbus A—320 ti usú repülőgépét. A diákok z összes túszt sértetlenül el- ngedték. A gépeltérítők később új- zgíróknak elmondták, hogy »gyvertelenek voltak, s „po- olgépük" is csak szappanból s huzalokból összeállított ár- ilmatlan utánzat voft. Mint londták, akciójukkal a világ özvéleményének figyelmét karták felhívni arra, hogy a azájukat irányitó katonai rétim durván megsérti az alapító emberi jogokat. \rab csúcs- alálkozó Hamarosan szaúdi—sziriai- gyiptomi csúcstalálkozó lesz airóban, ahol az öböl-menti zlság várható alakulását és lezárása utáni időszakban alakítandó regionális bizton- jgi rendszer kérdéseit fogják legvitatni - ez vált ismere- ■ssé az egyiptomi fővárosban hét végén. Gönci Árpádot, a Magyar Köztársaság elnökét vasárnap délelőtt a todiói Akasaka palotában fogadta Toshiki Kaifu miniszterelnök. MTI-telefotó Magyarország elvi megfontolásokból elsőként csatlakozott az Irak elleni embargóhoz, ebből azonban tetemes veszteségek keletkeztek. Az ország szolidáris volt a Nyugattal, és most megértést vár tőle el — ezt a gondolatot fejtette ki Göncz Árpád, az NHK japán állami televíziónak adott interjújában. A nyilatkozatot a köztársasági elnök Kailu Tosiki miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után adta, így már beszámolhatott arról, hogy a japán miniszterelnök Ígéretet tett Magyarország támogatására és a működő tőke befektetéseinek ösztönzésére. — Példaértékű lesz az országban a Suzuki vállalkozása, de emellett az ország számít a japán közepes- és kisvállalatok jelentkezésére is - fejtette ki Göncz. A japán támogatás jelentőségét érzékeltetve ezúttal is utalt arra, hogy a magyarországi rendszerváltásnak csak az alapjait rakták le, ,,a háztető felépítése még hátra van”, és ezt a vállalkozások élénkítését szolgáló gazdasági törvényekkel akarjuk gyorsítani. A köztársasági elnök a császár beiktatási ceremóniájának kezdete előtti estét a magyar hagyományok és a magyar kultúra ápolásának japán nagyköveteivel: azzal a mintegy negyven történészszel, zenetudóssal, közgazdásszal töltötte, aki mindent megtesz Magyarország hírne(Folytatás a 2. oldalon) Ciskönyvtár Csíkszentdomokosnak Hírül adtuk egy korábbi ri- ortunkban, hogy Baranya me- yei művelődési központok és művelődési egyesületek szö- ítsége könyvtárral segítette z erdélyi, Csíkszentdomokos lelletti kisváros, Balánbónya lagyar ajkú lakosait. . A ba- ínbányai magyarok most, a ét végén viszonozták a bara- yai népművelők látogatását. A vendégeket pénteken es- t a délszláv klubban Bokor Béla, a megyei művelődési központ igazgatója üdvözölte, és a' baráti összejövetelen megjelent dr, Iglói Zoltán, a pécsi Magyar-Román Baráti Társaság elnöke is, aki átadott néhány példányt a társaság első évkönyvéből. Elmondta, hogy terveik szerint maguk is összeállítanak kis kollekciókat, amelyek valamelyik erdélyi falu magyarkönyvtárának alapját adhatják, A résztvevők a helyszínen eldöntötték, hogy az első küldeményt Csíkszentdomokos fogadja majd. A balánbányaiak azt is ' vállalták, hogy létrehozzák a pécsi baráti társaság ottani helyi szervezetét. Az erdélyi vendégek szombaton és vasárnap Péccsel, Baranyával ismerkedtek: Komlón, Magyaregregyen, Siklóson és Villányban jártak, hétfőn utaznak haza. fl miniszterelnök fogadta a NOB elnökit Vasárnap délelőtt az Országgyűlés miniszterelnöki hivatalában Antall József kormányfő fogadta Juan Antonio Samaranch- ot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, ' aki a 63. súlyemelő világbajnokságra érkezett a magyar fővárosba. A megbeszélésen jelen volt dr. Horváth Balázs belügyminiszter, dr. Kiss Gyula tárca nélküli miniszter, Gallov Rezső helyettes államtitkár, az OTSH elnöke, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a NOB magyar tagja, dr. Aján Tamás, a MOB és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főtitkára. Juan Antonio Samaranch méltatta a magyar sport értékeit, hagyományait, az olimpiai mozgalomban elfoglalt helyét, s reményét fejezte ki, hogy a. vezetés is támogatja ezeknek az értékeknek a megőrzését. A miniszterelnök kifejezésre juttatta, hogy a sport támogatását az ország nehéz helyzete ellenére is igen fontosnak tartja. íjtt jsa _ —TŰM fmm. iám _ Mayer Mihály pécsi megyéspüspök szentelte fel a Szent Mártonról elnevezett új kápolnát Az összefogás és a közös munka eredménye Szent Márton napi kápolnaavatás Baksán — Boksának immár van egy kápolnája, mint máshol a templomok, most itt is ez lesz a község centruma. Kapjanak nagyon sok erőt és vigasztalást azok, akik ezen a helyen Istent keresik — mondotta Mayer Mihály megyéspüspök tegnap, Szent Márton napján az új baksai kápolna ünnepélyes felszentelése után lapunknak. - Öröm ez az egész községnek. De öröm ez mindannyiunknak, mert a kápolna építésénél összefogtak az emberek. Lelki összefogás is volt ez, hiszen az egymásra tekintés, a szeretetben együttműködés jellemezte az épülel átalakítását. Maradjon meg Baksán mindig ez az együtt- munkálkodás és szeretet. A közel 130 éves iskolakomplexum egyik termében tartották az elmúlt vasárnapig a szentmiséket és a református istentiszteleteket a boksáink. Az iskolakápolna a 788 lakosú falunak egyre szőkébbnek bizonyult. Ezért 400 baksai polgár a községi tanácshoz fordult, hogy adja át térítésmentesen a tűzoltószertár épületét istentiszteleti célokra. A Lukács László vezette testület teljes mértékben támogatta a helyi egyházközösség kérését. — ünnepnap ez a mai Boksán - mondta Juhász Tibor plébános. - Július óta több, mint százezer forintnyi adomány és rengeteg társadalmi munka révén, a régi és az új önkormányzat támogatásával készülhetett el az új kápolna a Szent Márton napi búcsúra. Boksának ugyanis hagyományosan Szent Márton a védőszentje. A helyi önkormányzat nevében Sütő László köszöntötte a híveket és a püspököt. A kápolnaavatáson részt vett Sülő Gyula vajszlói református lelkész, aki beszédében szintén a szeretetet és a közös munka jelentőségét emelte ki. Sz. J. Földön az egyik is, a másik is, csak éppen a labda nincs a hálában. Érdekes jelenet a Mohácsi Üj Barázda Tsz SE-BKV Előre NB ll-es labdarúgó-mérkőzésen, amely 0-0-ra végződött. A másik NB ll-es baranyai együttes, a Komiói Bányász 3-0-ra kikapott Ajkán, ezzel továbbra is sereghajtó a tabellán. (Tudósítás a 8. oldalon.) Läufer László felvétele