Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)

1990-10-06 / 184. szám

2 aj Dunántúlt napló 1990. október 6., szombat Antall-Nagy-Surján megbeszélés Új kórházigazgatók a megyében (Folytatás az 1. oldalról) A megbeszélés résztvevői a munkavállalókat érintő idősze­rű' -kérdéseket tekintették át. Ennek részeként külön figyel­met szenteltek az üdültetés problémáinak. A miniszterel­nök és a népjóléti miniszter kijelentette: a jelenlegi üdü­lési rendszert gyökeresen át kell alakítani, mindamellett szükséges biztosítani 1991-ben -is a szociális szempontokat fo­kozottan figyelembe -vevő ked­vezményes munkavállalói üdül­tetés feltételeit. Az MSZOSZ elnöke szerint a fentiek szellemében sürgős tárgyalásokat kell lefolytatni valamennyi érintett bevonásá­val. A megbeszélés során a részt­vevők 'foglalkoztak a bányá­szokat érintő aktuális kérdé­sekkel, így a figyelmeztető sztrájk okaival és a csütörtö­kön már elfogadott kormány­zati intézkedésekkel. Egyetértés alakult ki abban, bogy a munkavállalók nagy rétegei — köztük a bányászok - problémáinak lehetséges megoldása érdekében intenzí­vebbé és hatékonyabbá kell tenni az érdekegyeztetést, be­leértve az Érdekegyeztető Ta­nács munkáját is. Intézkedéscsomag a szénbányászat helyzetének rendezésére (Folytatás az 1. oldalról) korkedvezményes nyugdíjazás­sal kapcsolatos gyakorlatot. A szociálpolitikai intézkedé­sekkel összefüggő kérdésekre adott válaszok között elhang­zott: a volt partizánok járan­dóságát a kormány nem szándékozik megvonni. A 2400 forintos nyugdíjkiegészi- tésre vonatkozó döntést a parlament hozza majd meg — a kormány előterjesztése alap­ján. A kormány a szénbányászat helyzetének rendezésével kap­csolatos intézkedéscsomagot fogadott el. Ennek részletei­ről, az iparág helyzetéről Auth Henrik államtitkár és Pulay Gyula helyettes államtitkár számolt be. Emlékeztettek ar­ra, hogy egy hónappal ez­előtt mór határozott a kor­mány a gazdasági keretfelté­teleket rögzítő intézkedésekről, amelyek megfelelő mozgáste­ret biztosítanak a szénbányá­szat számára. Létrehozta a szénbányászati szerkezetátala­kítási központot. A felszámo­lási jogosítványokkal rendel­kező szervezet feladata a nem gazdaságos aknák besorolása a gazdasági peremfeltételek alapján. Utaltak arra is, hogy a kormány már régóta dolgo­zik a szociálpolitikai humán­csomagon, s döntése nem a mostani sztrájkfenyegetettség hatására született. Elismerték: a lépéssel késésben van a kormányzat, ugyanakkor hang­súlyozták, hogy szem előtt tar­tották a bányák visszafejlesz­tésében, felszámolásában érin­tettek szociális biztonságát. Számos olyan juttatás van ér­vényben, amelyet a bányászok aktív dolgozókként kapnak, s ha megszűnik foglalkoztatásuk, elesnek a járandóságtól. A kormány úgy döntött: ezeket továbbra is folyósítják, meg­teremtve annak lehetőségeit, hogy jogszabályok alapján juthassanak hozzá az érintet­tek. Határozott arról is, hogy a rehabilitációs bányászati ke­resetkiegészítés átalakul fix járadékká. Ezt akkor is kap­ják a dolgozók, ha megszű­nik munkaviszonyuk, de vala­milyen foglalkoztatási prog­ramba bekapcsolódnak. Egyet­értett a kabinet azzal, hogy a szilikózisban megbetegedet­tek első fokú baleseti járadé­kát két éven túl is folyósítani lehessen; ezt a kedvezményt az azbesztiózisban szenvedők­re is kiterjesztette. Megálla­pította: nincs fedezete annak a bányászati követelésnek, amely szerint 25 év szolgálati idő után teljes fizetéssel men­jen nyugdíjba a bányász. Ugyanakkor elfogadta a bá­nyászaiknak azt a követelését, hogy a föld alatt dolgozó mű­szakiakra is vonatkozzon a fi- zikoi munkások nyugdíjszámi- itási kedvezménye. Számos kér­désben vagy további vizsgá­latot rendelt el a kormány, vagy nem tudta adott formá­jában elfogadni a bányászok kéréseit. A bányászsztrájk kapcsán hangsúlyozták: jelenleg nem folynak tárgyalások a bányá­szók és a kormány között. A kormányzat meghozta dönté­sét, amelynek előkészítéséről folyamatosan informálták az ágazati szakszervezetet. Az utolsó napokban kialakultak a kompromisszum körvonalai, ezért sem érthető a figyelmez­tető sztrájk célja. Elképzelhe­tő - mondták az illetékeíek —, hogy a bányászokat így fi­gyelmezteti az érdekképviselet, hogy dolgozik. A továbbiakban László Ba­lázs szóvivő ismertette a kor­mányülés egyéb határozatait, törvényjavaslatait. Eszerint a kormány indítványozza az Or­szággyűlésnek, hogy Magyar- ország lépjen annak az euró­pai újjáépítési és fejlesztési banknak a tagjai közé, amely­nek alapító okiratát májusban írták alá Párizsban, s amely­nek alapítói között számos nyugat-európai és tengeren­túli ország található. Az intéz­mény magyar kormányzója Rabár Ferenc pénzügyminisz­ter, helyettese Tarafás Imre, a Magyar Nemzeti Bank elnök- helyettese lesz. Tegnap volt a kórházigazga­tó választások lebonyolításá­nak határideje. Legkorábban — október 1-jén, hétfőn — a pécsi Egyesített Egészségügyi Intézményeknél zajlott le ez az esemény. Előzetesen hárman — dr. Koppány Csaba szakor­vos, dr. Szilasi Anna igazgató főorvos és dr. ütő Tamás fő­orvos - nyújtották be pályá­zatukat az igazgató főorvosi állásra. A vállalati kollektíva döntésének végeredménye: a 236 szavazó közül 192-en dr. Ütő Tamást, a rendelőintézet fogászati szakrendelésének fő­orvosát választották új igaz­gatónak. Ugyanezen a napon zajlott a megyei Gyermekkórházban is az igazgatóválasztás. Egy pályázó volt csak, dr. Sulyok Endre, a jelenlegi igazgató fő­orvos. A 33 megjelent szava­zó közül csupán hatan sza­vaztak ellene, így szavazati többséggel megerősítették igazgatói posztjában. A szigetvári kórház igazga­tói állására 5-en pályáztak. Itt három fordulóban zajlott a választás, mivél az első eredményszámláláskor derült ki, hogy senki nem kapta meg a qyőzelemhez szükséges 50 százalék plusz 1 szavaza­tot, így a második fordulóban a két legtöbb vokssal rendel­kezők — dr. Bocsa Barnabás kórházigazaató főorvos és dr. Gecser Gábor osztályvezető főorvos - között kellett dönte­ni, akik ezután teljesen egy­forma számú szavazatot kap­tak. Véaül a harmadik for­duló nyertese: dr. Bocsa Bar­nabás, a jelenlegi kórház- igazgató. A Bararfya Megyei Kórház­ban ketten adták be pályáza­tukat: dr. Kett Károly eqvete- mi tanár, osztályvezető főor­vos és dr. Solt Jenő másod- főorvos. A szavazáson megje­lent 106 fő (szavazásra ioao- sultak száma 138 volt) dr. Solt Jenő mellett döntött 54 igen szavazattal. (Az eddigi igaz­gató főorvos dr. Orbán Ist­ván, aki 13 évig látta el e feladatot, nem adott be pá­lyázatot.) A mohácsi kórházban né­gyen pályáztak az igazgatói címre. A 67 szavazásra meg­jelent közül 38-an dr. Debre- czeni Lászlót, a mohácsi kór­ház osztályvezető főorvosát ja­vasolták igazgatónak. A Harkányi Gyógyfürdő­kórházban egyedül az eddigi igazgató - dr. Keszthelyi Bé­la - adta be a pályázatát, s ellenszavazat nélkül a kollek­tíva egyöntetűen ismét őt választotta az intézet élére. A siklósi kórházban három pá­lyázó között kellett dönteni. Itt sem tudott az első forduló eredményt hozni, végül a má­sodik fordulóban dr. Peti Ádámot, a dombóvári kórház osztályvezető főorvosát vá­lasztották. (Aki e választástól függetlenül is október 15-től a siklósi kórházbqn folytatta volna belgyógyászi munkáját.) Egyedül Komlón nem szüle­tett végeredmény. A két pá­lyázó, dr. Szűcs Edit, a jelen­legi kórházigazgató főorvos és dr. Tóth Zoltán főorvos kö­zül az utóbbi a pályázatát visszavonta. Dr. Szűcs Edit több mint négy éve igazgató tőorvos, ezért a rendelkezések szerint megválasztásához a szavazásra megjelentek minő­sített többsége, azaz kéthar­mad plusz 1 fő igenlő szava­zat szükséges. Ez az arány a szavazáskor nem volt meg, ezért a szavazás eredményte­lennek minősíthető. A városi vb-nek új pályázatot kell kiír­nia. A munkahelyi kollektívák, vagyis a szakorvosokkal kibő­vített főorvosi kar által a sza­vazatukkal javasolt igazgatók kinevezésének joga az önkor­mányzatokat illeti. (E jogról a megyei főorvos mondott le az új önkormányzat számára.) Bűnvádi eljárás a volt megyei rendőrkapitány ellen „Jogellenes cselekedetei nem követtem el...” Nyomozás magas rangú rendőr­tisztek ellen című írásban a követ­kezőket közölte a Népszabadság csütörtöki száma, dr. Kócs Jánossal, a kaposvári ügyészségi nyomozóhi­vatal zalaegerszegi kirendeltségé­nek vezetőjével készített kisinterjú- ban: ,,Hivatali visszaélés bűntette miatt vizsgálat folyik a volt Bara­nya megyei rendőr-főkapitány, dr. Gyöngyösi János ezredes ellen, aki a korábbi években mint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság állam- biztonsági helyettese követett el visszaélést, s ez a cselekedet nem esett a közkegyelmi rendelkezés ha­tálya alá . . A kirendeltségvezető szerint a részletekről csak a vizsgálat befe­jeztével számolhatnak be. Mi pe­dig kaptuk a telefonokat, többek azzal próbálták sokkolni szerkesz­tőségünket, hogy úgy közöljük a tényt, mások fogadásokat kötöt­tek arra, hogy a volt rendőrkapi­tány nem nyilatkozik. Megszoktuk már a rosszindulat feltételezését az újságkészítés területén és-- másutt is. Mindenesetre kiderült, hogy az ügyben érdekelt volt megyei rend­őrkapitány tegnap nem tartózkodott itthon, ma viszont készséggel állt rendelkezésemre. — Gyöngyösi űr, mi igaz abból a hírből, ami a Népszabadság csütörtöki számában önre vonatko­zóan megjelent? — Annyi, hogy általam még isme­retlen személy által tett feljelen­tés alapján a Somogy Meqyei Fő­ügyészség eljárást indított ellenem, hivatali visszaélés miatt. Az ,,ügy" nem ügy, sem politikai, sem jogi tartalma nincs. Hivatali visszaélést nem követtem el. A felrótt cselek­ménnyel kapcsolatban az előíráso­kat betartottam. — Mégis, mi a véleménye a köz­leményről? ' — Jogellenes cselekedetet nem követtem el. Ennek bizonyítására eredeti dokumentumok vannak bir­tokomban. Mivel jogállamban élünk, kell hogy létezzen az ártatlan­ság vélelme is, így bárkinek a bűnösségét csak a bíróság mondhatja ki. A vizsgálat befejezése után az esetre visszatérünk. Bozsik László Menetrendváltozás A Pannon Volán értesíti a t. uta­zóközönséget, hogy 1990. október í'tól Pécsett a helyi autóbusz-for­galom szabad- és munkaszüneti napokon az alább felsorolt vonalak menetrendje megváltozik a követke­zők szerint. SZABADNAP (SZOMBAT) 1-ES VONAL: A járatok Üjmecsekaljáról 4.30- 6.10-ig 20, ó.30-8.15-ig 15, 8.IS­II.45-ig 30, 12.15—15.15-ig 15, 15.45-22.45-ig 30 percenként indulnak. 12- ES VONAL: A járatok a budai állomásról 4.35, 5.35, 7.00, 8.30, 9.30, 11.30, 13.10, 15.30, 17.30, 19.30, 21.00 óra­kor; István-aknáról 6.05, 7.20, 8.50, 9.45, 11.50, 13.30, 15.45, 17.50, 19.45, 21.20 órakor indulnak. További já­ratok indulnak a budai állomásról Őomogyon keresztül István-aknára 9.20, 15.20, 19.20 órakor, valamint István-aknáról Somogyon keresztül a budai állomásra 4.55, 9.50, 15.50, 19.50 órakor. 13- AS VONAL: A kenderfonótól 14.35 helyett 13.35 órakor, 22.25 helyett 21.35 órakor a budai állomásig indul járat. 14- ES VONAL: A járatok a budai állomásról 4.15, 4.45, 5.10, 5.30, 6.10, 7.15, 8.00, 9.00, 10.00, 11.00, 12.00, 12.30, 13.00, 14.00, 14.30, 15.00, 15.30, 16.00, 16.30, 17.00, 17.30, 17.45, 18.30, 19.30, 20.30, 21.00, 21.30, S22.45, S23.30 órakor; Petőfi-akná­ról 4.45, 5.10, 5.35, 6.00, 7.40, 8.25, 9.25, 10.25, 11.25, 12.25, 13.00, 13.25, 14.25, 14.55, 15.30, 15.55, 16.25, 16.55, 17.25, 17.55, 18.10, 18.55, 20.05, 20.25, 21.25, S21.55, 23.15, 24.00 órakor indulnak. S Somogy érintésével. 15- OS VONAL: A budai állomásról 19.10 helyett 19.20 és 22.30 helyett 22.45 órakor. Somogybái 19.25 helyett 20.00 óra­kor indul járat. 20-AS VONAL: Üjmecsekaljáról a járatok 4.45, 5.15, 5.45, 6. 20, 7.10, 8.20, 9.30, 10.50, 11.50,' 12.40, 13.10, 13.45, 14.25, 15.20, 16.10, 17.00, 17.50, 20.00, 30.35, 21.10, 21.40; a ba­ronififeldolgozótól 5.20, , 5.50, 6.20, 6.50, 7.45, 8. 55, 10.05, 11.25, 12.25, 13.15, 13.45, 14.20, 15.00, 15.55, 16.45, 17.35, 18.25, 19.35, 20.35, 21.15, 21.45, 22.15 órakor ind ulntik. 21-ES VONAL A járatok Üjmecsekaljáról 5.07­18.27- ig 20, 18.52-22.52-ig 30 per­cenként; Pécsszabolcsról 4.55, 5.20 órakor, 5.42-19.02-ig 20, 19.27— 21.27- ig 30, 21.52-23.22-ig 30 per­cenként indulnak. 31/A VONAL: A járatok a főpályaudvarról 4.15, 4.45 órakor, 5.10-19.50-ig 20, 20.15- 23.15-ig 30 percenként, valamint 23.55 órakor; a Hősök teréről 4.20, 4.45, 5.15 órakor, 5.40-20.20-ig 20, 20.45-23.45-ig 30 percenként in­dulnak. 40-ES VONAL: A járatok a főpályaudvarról 4.45 —6.45-ig 30, 7.00-15.00-ig 20, 15.30- 22.30-ig 30 percenként; a Geszte­nyésből 5.10-7.10-ig 30, 7.25-15.25­ig 20, 15.55-22.55-ig 30 percenként, továbbá 23.33 órakor indulnak. A főpályaudvarról a 38-AS VO­NALON Lámpásvölgy érintésével Gesztenyésig 23.00 órakor indul járat. M85-OS VONAL: A Petőfi-aknáról 6.30 órakor in­duló járat október ó-tól megszűnik. MUNKASZÜNETI NAP (VASARNAP) 4-ES VONAL: A járatok Üjmecsekaljáról 4.30- 22.50-ig 20 percenként indulnak. A 12-ES VONAL menetrendje (bu­dai állomás—István-akna és vissza, valamint budai óllomás-Somogy- István-akna és ugyanezen útvonalon vissza) megegyezik a szabadnapra meghirdetett, új menetrenddel. 15-OS VONAL: A budai állomásról 9.10 helyett 9.20 órakor; Somogybái 15.35 he­lyett 16.00, 19.35 helyett 20.00 óra­kor indul járat. Somogybái új já­rat indul 5.05 órakor. 20- AS VONAL: Az Üjmecsekaljáról 6.50, vissza a baromfifeldolgozótól 7.25 órakor induló járatpár október 6-tól nem közlekedik. 21- ES VONAL: A járatok Üjmecsekaljáról 5.15- 8.45-ig 30, 9.07-18.27-ig 20, 18.52­22.52-ig 30 percenként; Pécssza­bolcsról 5.15—9.15-ig 30, 9.42-19.02- ig 20, 19.27—21.27-ig 30, 21.52­23.22-ig 30 percenként indulnak. avattak a POTE-n (Folytatás az 1. oldalról) ményekről is. Megjelent kol­légáit további lelkiismeretes munkára buzdította, idézve az egyetem korábbi rektorának, dr. Flerkó Béla akadémikus­nak már szállóigévé vált jel­szavát: „Aki nem kísérli meg elérni a lehetetlent, nem fog­ja elérni a lehetségest sem”. A tanácsülésen, jelentették be, hogy az idén a megszo­kottnál több, tizenhét tudomá­nyos diákköri pályamunkát nyújtottak be a hallgatók, mely közül kettőt, Czurkó Andrásét és Hrabovszky Erikét kiemelt pályadíjjal jutalmaz­tak. A Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola pécsi tagozatá­nak hangversenye után dísz­doktori diplomákat nyújtottak át a POTE érdekében kifej­tett munka elismeréséül négy külföldi professzornak. Nils G. Kock, a göteborgi egyetem Sahlgrenska kórház II. sebé­szetének nyugalmazott, finn származású professzora. Szá­mos nemzetközi társaság tag­ja, a gastroenteralis sebészet világszerte ismert személyisé­ge. Több magyar beteget is operált ingyen Göteborgban, amikor Magyarországon még nem volt lehetőség az ő ne­vével fémjelzett kontinens sto- maműtét elvégzésére. Dr. Paul A. Srere, a dallasi egye­tem biokémiai intézete vezető professzora elméleti tudomá­nyos munkássága jól ismert. Másfél évtizeddel ezelőtt első­ként ismerte fel és hozta nyil­vánosságra a mitokondriális energiatermelő enzimek sajá­tos jellegét, szerkezetét. Mun­kásságában továbbra is fon­tos szerepet tölt be az enzi­mék átfogó tanulmányozása. Szintén Amerikából érkezett a Jugoszláviában született, ma­gyar származású dr. Szabó Sándor professzor, a bostoni Harvard Egyetem kémiai pato­lógiai laboratóriumának veze­tője. Munkássága a gastro- enterológia területén nemzet­közi elismerést váltott ki. Ku­tatásainak eredményeképpen alapvető megállapításokat tett a hormonok szerepéről a fe­kélyek kialakulásában. Elnöke és alapító tagja a Magyar Orvosok Nemzetközi Szerveze­tének. Több nemzetközi kong­resszust szervezett Pécsen is a Magyar Gastroenterológiai Társasággal, a PAB-bal, a POTE I. Belgyógyászati Klini­kájával. Dr. Hans-Rudoll Wie­demann, a kisli egyetem nyu­galmazott professzora. Tudo­mányos tevékenysége elsősor­ban a klinikai genetika terü­letén ismert. Ő vizsgálta elő­ször a veleszületett fejlődési rendellenességek és biokémiai zavarok összefüggését. Szind- rómaatlasza a gyermekgyó­gyászok és genetikusok nélkü­lözhetetlen forrásmunkájává vált. Régóta kapcsolatot tart a .professzor a magyar gyer­mekorvosokkal, tanulmányokat is írt Bókay Jánosról, Heim Pálról, Kerpel-Fronius Ödön­ről. A POTE Gyermekklinikájá­nak szakkönyveket ajándéko­zott, és látva a klinika mű­szerállományának hiányossá­gát, a Német Gyermekorvosok Társaságánál kezdeményezte, hogy a nyugatnémet klinikák lecserélt, de még jó minőségű készülékeit juttassák el a pé­csi klinikára. Eddig körülbelül hárommillió forint értékű mű­szert kaptak így a pécsiek, melyből más intézetéknek is adtaik át néhányat. A pécsi egyetem ötven, il­letve hatva n évvel ezelőtt vég­zett orvosoknak arany- és gyémántdiplomát adományoz­tak. Aranydiplomát kapott dr. Bánki József, dr. Dinka József, dr. Kéri István, dr. Lust Iván, dr. Pajor Géza, dr> Tibay Jó­zsef, dr. Újvári Géza, dr. Vá- rady Sándor. Gyémántdiplo­mát dr. Barabás Lajos, dr. Cselényi József, dr. Csúcs László, dr. Hajdú Irén, dr. Tunyogi Csapó M iklósné dr. Algőver Ilona, dr. Vass Lajos kapott. Az egyetem aulájában az egyetemi napok alkalmából nyílt meg Forgács Miklós gra­fikai kiállítása, mely október 18-ig megtekinthető. Emlékla­pot, emlékborítékot is kiadott a Bélyegmúzeum és a POTE, s tegnap a helyszínen a posta alkalmi bélyegzőt használt. Az emléklapon és borítékon az Erzsébet Tudományegyetem el­ső orvos rektorának, dr. Ba- kay Lajosnak (1880—1959) arc­képe szerepel. Elképzeléseik szerint a későbbiekben sorban bemutatják az egyetem egy­kori rektorait. B. A. I-------------------------------------------------------------------------1 | Pályázati felhívás! j A Mechanikai Laboratórium HKV. Pécsi Gyáregysége pályázatot hirdet i méröm'úhely-vezetö i munkakör betöltésére A munkakör betöltéséhez szükséges képesítési követelmény:- gyengeáramú egyetem vagy főiskola,- 5 éves vezető gyakorlat A munkakör betöltésének időpontja: megegyezés szerint A pályázat benyújtásának határideje: 1990. október 12. A pályázat tartalmazza:- szakképzettség, egyébívégzettséget tanúsító okiratmásolatát,- részletes önéletrajzot,- idegen nyelv tudását, illetve vizsgáját igazoló okmány másolatát,- jelenlegi munkahelyét, beosztását, munkaköri besorolását, éves jövedelmét. Bérezés a Kollektív szerződés és megegyezés szerint. L Pályázattal kapcsolatosan érdeklődni és felvilágosítást kérni a Mechanikai Laboratórium HKV. személyzeti és oktatási osztályán lehet. (Tel.:26-488) 105, 114-es telefonon. >301)1

Next

/
Thumbnails
Contents