Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)
1990-10-28 / 205. szám
Becs Budapest futólépésben Kiskirály a szupermaratonista Jövőre Afrika és Kína nyifja a sori — Saab gépkocsit nyert Fuss, nehogy utolérjenek! — volt a jelmondata annak a résztvevők által sokat vállaló versenynek, amelyen elindult atléták nekivágtak a Bécs- Budapest, f NIKE-sportszereket gyártó cég által szponzorált szupermaratoni táv leküzdésének. A hazai hosszútávfutás két legnagyobb ,,ásza" a tavalyi magyar hosszútávú maratoni bajnokság győztese, a komlói Kiskirály Ernő, valamint az őt már több versenyen legyőző Póczos Gyula jelenlétében nem lehetett vitás, ez a verseny kettőjük presztizsvetél- kedője. Az ötnapos versenyt végül is a baranyai hosszútávfutó nyerte. Vele beszélgettünk a hazai versenyeiken eddig soha nem látott nagyságú díjjal jutalmazott hosszú távú vetélkedő után. — Becsben a Phillips székiház elől indult az 5 napos szupermaraton mezőnye. Nyílt titok volt, hogy a versenyen inagy harc alakul majd ki köztem és Póczos Gyula között - kezdte a beszélgetést iKiskirály Ernő. — Volt-e éppen ezért különleges taktikád? — Volt. Annál is inkább, mert Gyula az előző versenyeken mindig túljárt az eszemen. Most erre is felkészültem. Mivel ismerteim az ötnapos verseny résztávjait, úgy döntöttem, hogy csakis a leghosszabb távot tartalmazó napon szerezhetek megbízható előnyt a verseny megnyeréséhez. Erre a Sopron—Győr 113 kilométeres táv kínálkozott. — így is készültél a versenyt megelőző hetekben? — Igen. Napi 50—60 kilométeres intenzív futásokkal készültem, külön szerencsém volt, hogy olyan időjárásváltozást „fogtam" ki, amelyik sok más versenyzőtársammal ellentétben nekem használt. Esős, hűvös időben kellett legyűrni o viadal leghosszabb távját, s mivel az első nap után „ragadtam" Póczosra, ezen nap eredményétől tettem függővé sikeremet. — A televízió sportrovata képviselőjének jóvoltából erről valóban azon melegében értesülhettünk, hiszen végig a tüdődbe diktálta a személy- gépkocsi füstjével együtt 5 kérdéseit. Nem< zavart, hogy futás közben faggatott?.. . — Mivel megfelelő ritmusban futottam, nem okozott különösebb gondot, hogy Hé- der Barna ehhez a riporter szemszögéből látványos megoldáshoz folyamodott. Az már más lapra tartozik, hogy nem tartottam sportszerűnek a futás közbeni faggatást. Nemcsak azért, mert ez plusz energiát követelt, de azért is, mivel aimikor a táv végén már erőm és kedvem is kevés volt, akkor is erőltette. — Végül is bejött a számításod, hiszen a Sopron-Győr közötti távon szerzett 18 perces előnyöd elég volt a verseny megnyeréséhez. Taktikáz- tál-e ezt követően?- Csakis egy taktikám volt: retúrjegyet váltani Póczos közvetlen követésére. Bejött!- Mint a Flotta Kisszövetkezet versenyzője indultál a versenyen. Kik támogatták indulásodat?- Az ország legismertebb kishajókat építő szövetkezetéről van szó. Ök támogatják a világkörüli útra indult Fa Nándort is.- Egzotikus tájakon megrendezett versenyek után hazai versenyzőként fogadtak Bécsben. Milyen terveid vannak a jövőre vonatkozóan?- Valóban Így van, hiszen az első igazi nagy versenyemet éppen az Ausztria-futás jelentette Bregenztől Rüsztig, azt követte csak a Spartatlon és a Szahara-futás. Ami pedig a jövőt illeti: most rápihenek és készülök a tavaszi afrikai, valamint a kimbi nagy futásra. Közben megszerezhetem a jogosítványt is, hogy használhassam a most nyert Saab gépkocsit. Kapu László Elnézést kér a csapattársaktól és a vezetőktől Bemutatkozott Csoboth az ausztrál Juventusban Több európai csapatnak adott már futballistát a PMSC. Játszott, illetve még most is játszik egykori pécsi labdarúgó egyebek között Hollandiában, Belgiumban, Finnországban, Jugoszláviában, Ausztriában. De Ausztráliába még nem szerződött senki sem. Eddig. Most megtört a jég, Csoboth Róbert kinti szereplésével. Csqboth a Juventus Adelaide City nevű klub mezét öltötte magára. Ez a csapat 20 ezer dollárért vásárolta meg, és már be is mutatkozott az ottani közönségnek. 3-1-re nyertek a Sidney ellen, és „Csobi" jobbhátvédet játszott. Ahogy telefonon mondta, nem is rosszul, az újságoktól a legjobb osztályzatot kapta a Juventus-védők közül. Jobbhátvédként és jobb oldali középpályásként számít rá az edzője, aki egyben a menedzser is: a jugoszláv Zoran Matics. Van még egy ju- goszlávja az együttesnek, de ő játékos, Milan Ivanovics a Partizán Belgrádból. A Juventus - ez már a nevéből is kiderül - kinti olasz csapat, tavaly és tavalyelőtt is megnyerte az elsőligás bajnokságot. Ahogy a Csoboth által küldött telefaxon olvasom, a legismertebb ausztrál gárda, átlagos nézőszáma a hazai meccsein 10-15 ezer. A játékosai gyorsak, jól bánnak a labdával, nem véletlen tehát, ha megint a bajnokság megnyerése a cél számukra. A magyar labdarúgóval az auszi Juve kétéves szerződést kötött. Annak idején Csoboth csa- pot-papot hátrahagyva távozott előbb az NSZK-ba, majd onnan Ausztráliába. Lehet lel- kiismeret-furdalása emiatt, mert a telefaxon ez is rajta va n:- ,,Elnézést kérek a csapattársaimtól és a vezetőktől, hogy szó és engedély nélkül mentem el. De ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. A bajnokságban sok sikert kívánok a PMSC-nek." H. L. Csak készpénzért vihető Bodnár után érdeklődik a Spartak Subotica Úgy látszik, a Spartak Subotica, a jugoszláv első ligás labdarúgó-bajnokság utolsó helyezetje mindenképpen pé-* esi futballistával akar feljebb kapaszkodni. Előbb Nagy Tamást szerződtette (majd végleg hazaengedte), most pedig Bodnár után érdeklődik. A jugoszláv újságok mór tálalják Bodnár kapus esetleges szerződtetését. Az újvidéki Magyar Szó keddi számában idézik azt a saitótájékoztotót, amelyen Goiko Zec edzőre rákérdeztek: jön-e Bodnár? A szakvezető szűkszavúan azt nyilatkozta: — Szükségünk van taoasztalt kapusra. Többet nem mondhatok. Minden a pénzügyi lehetőségeinktől függ. A Spartak korábbi elsőszámú kapusa, Varvodics a ljubljanai Olimpiába távozott, utána a 19 éves Sztoj- kovics élvezte a bizalmat, de újabban csak időnként nyújt elfogadható teljesítményt. Van még egy kapuvédő, Csu- lum, aki azonban jobbára ül kispadon, mert csak hétközi barátságos meccseken védetik ugyanis nem üti meg az első ligás mércét. Hát ezért is kellene nekik Bodnár, a megbízható hálóőr.- Már tárgyaltam Bronislav Jovanovics klubelnökkel, amikor egyszer találkoztunk. Szóban megállapodtunk, de az egyesületemet, a PMSC-t azóta sem keresték meg - mondja Bodnár az átigazolásáról. A pécsi klubnál tényleg nem jelentkeztek a szabadkaiak. Van olyan vélemény, hogy azért, mert nincs pénzük. Ennek alapot adhat az az információ is, miszerint a Nagy T. visszajövetelekor szerződésbe foglalt 20 ezer márkát sem kapta meg még eddig tőlük a PMSC. Ezért úgy döntöttek ÚjmeEsekalján, hogy példás együttműködés ide vagy oda, csak akkor engedik el Bodnárt Szabadkára - ameTfnyiben egyáltalán jönnek érte onnan, és megtudnak állapodni -, ha a Spartak Subotica vezetői készpénzben fizetnek. H. L. Roham a stadionnál? Csodálattal figyeltem mindig a ferencvárosi szurkolókat, hiszen lehetett bármilyen gödörben kedvenc csapatuk, a zöld-fehérek hívei akkor is ugyanúgy kitartottak, mintha a csúcsoji lennének. Sajnos, ez a csodálatom az idő múlásával megkopott, mivel egyre gyakrabban — a ferencvárosi szurkolók egy csoportja — fittyet hányva a sportszerűségre, vandál módon randalírozik. A rendbontás kezdődött a hazai bajnoki mérkőzéseken. Ma már elképzelhetetlen a Ferencváros meccse rendőri erősítés nélkül. így is törnek-zúznak, rettegésben tartva a többi szurkolót. Később, már a nemzetköze mérkőzések sem nélkülözték ezeket a jeleneteket és sajnos ennek súlyos következménye lett. Az elmúlt év őszén a irodisták bécsi rendbontása miatt két mérkőzésre betiltotta az UEFA az üllői úti stadiont. A legnagyobb aond az, hogy a rendbontók nem okultak a történtekből, és a zalaeaer- •szeai FC Antwero elleni UEFA Kudo találkozón is meafeledkeztek maaukról. Az újabb következmény: zárt kapuk mellett kell lejátszani a Bröndby elleni UEFA Kupa visszavágót. Most megdöbbenve hallom, hogy egy csoport azt tervezi, a visszavágón megrohamozza az üllői úti stadiont. Ez így elmondva fs borzasztó, nem beszélve arról, ha ez a valóságban is megtörténik. Annak már nemcsak a Ferencváros csapata inná meg a levét, hanem az egész magyar labdarúgás. Egy úiabb botrány esetén nem elképzelhetetlen, hogy kizáriák klubcsapatainkat az európai kupákból. Tudom, ez a csoport nem azonos azokkal a ferencvárosi szurkolókkal, akik jó- ban-rosszban kitartanak csapatuk mellett. Azok, akik szeretik a futballt és szeretik klubjukat, képtelenek lennének hasonló cselekményre. Éppen ezért nem értem a jó szándékú szurkolókat, miért nem szűrik ki soraikból a garázdákat. A zalaegerszegi füstbomba dobáló most nyugodtan lapul a háttérben 'és senki sem mozdul kilétének felderítésére. Azt is tudom, nem könnyű feladat ennek felkutatása,_ de a jövőben biztosan lehetne megoldást találni. A külföldre szerződött magyar labdarúgók sorsa még mindig tartogat kellemetlen meglepetéseket. Kezdetben olyan szerződések kötődtek, melyek nem voltak egyértelműek, és így a többség rendre rosszul járt. Sajnos saját kárunkon kellett megtanulni, hogy csakis azt lehet számonkérni az új klubtól, ami egyértelműen szerepel a szerződés pontjai között. Mostanság a bonyodalmat a biztosítások okozzák. A külföldön szereplő válogatottak örömmel jönnének a nemzetközi mérkőzésekre, de ha netalán megsérülnek, bizonytalanná válik sorsuk, így máris akadnak, akik hu- zakodnak a válogatottságtól. Legutóbb például Bognár György nyilatkozta azt, hogy a szíve szakadna meg, ha nem játszhatna a Ciprus elleni Európa-bajnoki selejtezőn, de ha nincs egyértelmű biztosítás, lehet, hogy nem állhat a szövetségi kapitány rendelkezésére. Az MLSZ végre lépett, tárgyal o biztosító' társaságokkal, miként lehetne megoldást találni, de ismét lemaradtunk néhány lépéssel. PÁLYÁZAT! PÁLYÁZAT! Jó anyagiakkal rendelkező, kereskedelmi is szolgáltató Kft. keres ügyvezető Igazgató mellé, fiatal, agilis, önálló, jó megjelenésű, tárgyalóképes német és/vagy angol nyelvtudással rendelkező SZEMÉLYI TITKÁR(NŐ) MUNKATÁRSAT Kötetlen munkaidő, magas kereset, előremeneteli lehetőségi A pályázat benyújtási határideje: a hirdetést követő 15 napon belüli Valamennyi pályázatot diszkréten kezeUnkl Postacím: 7617 Pécs, Pf.:B. Ügynökség Telelon'Fax: (72)14-013 PÁLYÁZAT! PÁLYÁZAT! (4898) „Egyetlen feltéttelem: a győzelem*' Sokszor zsebből fizet a mecénás börtulajdonos Idén már 600 ezret költött a Siófoki Bányászra Papp Dániel bárhölgyei társaságában Ma, amikor az állam egyre kevésbé támogatja a sportot, amikor az egyesületek meglevő pénzét is elveszik különböző címeken, amikor az emberek többsége utolsó fillérjein—k fölélésénél tart, ritka, mint a fehér holló, hogy valaki — akármennyi'is van neki - egy labdarúgócsapat támogatására költi a pénzét. Nos, Siófokon él egy ilyen ember, Papp Dániel étterem- és bártulajdonos, aki egymaga többet költ a Bányász csapatára, mint néhány kisebb egyesület egész éves költség- vetése. Első kérdésünk igen prózai volt: miért?- Valaha én is aktivan spoitoltam, voltam labdarúgó, ökölvívó és atléta, változó sikerrel. A TF-en szakedzői diplomát is szereztem. A sport szeretete tehát, mondhatom úgy ií, a véremben van. Amikor sportpályafutásomat be kellett fejeznem, a vendéglátó szakmában próbáltam szerencsét. Eleinte a legpiszkosabb munkákat is el kellett végeznem napközben, hogy este felszolgálhassak. Rengeteg munka és kitartás kellett ahhoz, hogy ma elmondhassam, elértem valamit, és kicsit lazíthassak a tempón. És mostanában nyílt lehetőségem arra is, hogy ne csak kívülről szemléljem a sportot, hanem tegyek is érte valamit.- Egy üzletembert pénzről nem illik ugyan faggatni, mégis megkérdezem - már csak a különböző pletykák tisztázása végett is - mennyit tett eddig a sióloki focistákért?- Pontos összeget nem tudok mondani, mert sokszor zsebből fizetek, és nem vezetek nyilvántartást, de idén a felszerelésekkel és a győzelmi prémiumokkal együtt már biztosan túl vagyok a 600 ezer forinton.- Ez nem kevés. Mit kér cserébe a csapattól a pénzéért? — Nincsenek feltételeim. Mindössze az egyik garnitúra felszerelésen szerepel egyik éttermem neve. Illetve egyetlen feltételem mégis van: a győzelem. Ugyanis csak a jó teljesítményt vagyok hajlandó honorálni. Ebből a szempontból olyan vagyok, mint a rossz szurkoló: csak a győztes csapatot szeretem. Világéletemben elítéltem a középszerűséget, mindig a legjobb teljesítményre törekedtem, és ezt várom a focistáktól is.- ön indult Siófokon a hely- hatósági választásokon is. Politikai ambíciói is vannak?-Ez a választás számomra nem járt sikerrel. Egyébként pedig csak azért érdekelt, mert azt tapasztalom, hiába van az embernek pénze, valamiféle pozíció nélkül képtelenség a sportot kellőképpen segíteni. Nekem pedig vannak ötleteim, amelyek közül sok rendre elbukik éppen sportvezetők saját hatalmát féltő ellenállása miatt. Sajnos sok helyen az egyéni érdekek még mindig előbbre valók a sporténál.- Mennyire elégedett a Siótok eddigi őszi teljesítményével? — Anélkül, hogy bárkit is megbántani akarnék: semeny- nyire. Hiányzik belőlük a tűz, a nyerni akarás, enélkül pedig hiábavaló minden. Egy győzelem mindig az akaraterő diadala is. Enélkül én sem vittem volna semmire. Szűcs Zsolt vasárnapi 7