Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)

1990-10-15 / 193. szám

1990. október 15., héttő aj Dunántúli napló 7 PMSC­Debrecen 1-0 (1-0) Újmecsekalja, 5000 néző. V.: Lázin. PMSC: Bodnár — Kó­nya, Balog, Braun, Palaczky — Megyeri, Bérczy, Czérna, {Tomka, a 68. percben), Nagy, (Lehota, a 72. percben)- Czéh, Belansky. Edző: Ga­rami József. Debrecen: Hor­váth - Csiszár (Szűcs, a 46. percben). Plókai, Nagy, Ba­logh — Földvári, Sándor, Moldván (Ulveczky, a 65. percben) — Tulba, Rostás. Edző: Szabó Béla. Bő negyedóra elteltével beleerősített a Pécs, s előbb Nagy labdáját perdítette ka­pu mellé a védőjét hátán ci­pelő Czéh, majd az ő ívelése nyomán suhant el a labda a berobbanó Belansky előtt. A 22. percben Bélansky felvá­gásáért Csiszár kapott sárga lapot. A 25. percben Belánsky lábát húzta el a partvonal mellett Rostás. A szabadrú­gást a sértett végezte el és az ötös magasságában belőtt labdára Balog sietett előre, és úgy került fejéről a hálába a labda, hogy Horváth még be­leütött. (1-0). Két elszánt, pontra éhes csapat találkozott szombaton délután, a gyér közönséget fo­gadó újmecseka'ljai lelátók előtt. A hazaiak meglepetésé­re a vendégek bátran föl­vették a „kesztyűt", s bizony az elején nem mindig a pé­csieken múlt, hogy nem du­daversenyt rendeztek velük, a különben folklórfesztivált tartó városban. Az első negyedóra páros „tangója" után maguk­ra találtak a piros-feketék, és azt követően akár többször is bevehettek volna a különben nagyszerűen védő Horváth há­lóját. Ezen időszakban a szán­dékokat tekintve, már tuda­tosság volt felfedezhető a pé­csiek támadásszövésében. A váratlan gólt követően meg­zavarodott a Debrecen, s bi­zony ezen időszakban a sze­rencsével sem álltak hadilá­bon. Szünet után negyedórán át a hazaiak kezdeményeztek, azt követően azonban vissza­tértek a könnyűlovassági harc­modorukhoz és kicsalogatva a vendégeket, gyors letámadá­sokkal veszélyeztették Horváth kapuját. Az utolsó tíz perc­ben ismét a PMSC vette át a játék irányítását és a felja­vult középpályás soruk révén akár több gólt is gyűjthettek volna az őszi pontvadászaton. Garami József: — A mu­tatott játék és gólhelyzeteink Munkában a debreceni „csodakapus" Horváth, ezúttal Braun elől tisztázott Fotó: Szundi György alapján feltétlenül megérde­meltük a győzelmet. Szabó Béla: - Jó iramú mérkőzésen, nyílt sisakkal játszva kívántunk pontot, vagy pontokat szerezni, de támadó­játékunk és erőnk a kapu előtt elfogyott. « Egy gól is jelenthet győzelmet... Az egy fecske is idézhet nyarat közmondás analógiája­ként foghatjuk fel a szombat délután Újmecsékalján történt egygólos győzelemmel járó két bajnoki pontbegyűjtést. Mindez különösen akkor igaz, ha az ellenfél még erre sem képes. Nos, ami oly sokszor megesett már a PMSC-vel „balesetként”, az most a visz- szájára fordult. Dehát ezt mondogatták a piros-feketék a hét közepén a pályán. Nem kevés keserűséggel állították: most már valóban ki kell kényszeríteni a szerencse rájuk kacsintását. Persze tisztában voltak azzal is, hogy mindezt csakis „megdolgozva" érde­melhetik ki. Szombaton dél­után aztán munkához láttak. Arról aztán már igazán nem tehettek, hogy akárcsak az előző hosszú évék során át a volt debreceni csodakapus Mező, most pedig egy újabb hajdúsági tüneménynek szá­mító Horváth Béla kapuvédő hozta élete legnagyobb for­máját, s majdhogy az őrület­be kergette ezzel a pécsi két éket: Belanskyt és Czéht. Kü­lönösen ezen utóbbi jegyzi meg ennek a jegenyemagasra nőtt alföldi legénynek a nevét, hiszen több védhetetlennek tűnt lövését tette ártalmatlan­ná. Ami az egyéni teljesítmé­nyeket illeti: Bodnár feledtet­ve a tatabányai háromnegyed- órás szendergését, biztosan őrizte hálóját, sőt két alka­lommal igazi csemegebravúr- ral is fűszerezhette teljesítmé­nyét. A hátvédsorban a két B-betűs — Balog és Braun — állta Rostásék rohamait, kü­lönösen a cérnavékony Braun nyújtott jó testőrmunkát, míg a mellette szabadabban moz­gó Balog ezúttal is 'kisegítette az ellenfél kapuja előtt di­lemmában lévő csatártársait. Úgy tűnik, Balog nem beszélt „mellé”, amikor posztfoglaló bemutatkozásakor a hajdani gólerős elődöket emlegette. Jelen pillanatban Belánskyval társbérletben — mindketten két gólt szereztek — szorít a házi gólkirályi címért. A két szélső hátvéd ha a jó ütemű felfu­tásokon kívül megtanulják használhatóén beadni a lab­dát, biztosan jobb teljesít­ményt könyvelhetnek el ma­guknak. A középpályán ezúttal a két apró ember vette hátára a terheket, mert nemcsak véde­kezésben voltak egymásnak méltó riválisai, de rendre fel­értek a támadások segítésére is. Czémónaik és különösen Bérczynek ezúttal szinte sem­mi sem sikerült. A csatárok­ról már szóltunk, annyit azon­ban még el kell mondani, amit a mezőny legjobbja, a debreceni kapus nyilatkozott róluk: „Régen tettek ilyen ke­vesen ekkora próbára. Be- lánskyna'k a szószoros értel­mében még a mozgása is in­gerelt. Állandó veszélyét érez­tem a gólnak, ha feltűnt va­lamelyik védőtársam mellett. Czéhnél pedig csak a bal lá­bát figyeltem, ha lendült, ak­kor tudtam: valamelyik irány­ban repülnöm kell. Ezúttal sok szerencsém volt. Ami a a ólt illeti: bevallom őszintén, féltucat lövés között válogat­hatnék, amelyek közül bárme­lyiket szívesebben elfogadtam volna gólként, de Balog feje­sére nem számítottam. Túljár­tak az eszemen ez egyszer, pechünkre a Pécsnek ez az egy gól is elég volt, hogy megfosszon bennünket a pont­szerzés lehetőségétől." Kapu László e NBi-estartalékbajnokság További eredmények Debrecen— PMSC 3-2 (0-0) Újmecsekalja, 500 néző. V.: Dravecz. PMSC: Kovácsevics (László) — Farkas, Lőrincz, So- mogyvári (Tóth), Vókó — Sza­bó, Hüber, Knézics, Bojás — Hánzs (Teszárik), Takács. Ed­ző: Guzsvány János. Az első félidőben még úgy ahogy tartotta magát a PMSC, egy-két helyzete is adódott. A szünet után azon­ban tíz perc alatt két gólt is kapott, s ezzel minden eldőlt. Kétszer ugyan szépítettek a pécsiek, de nem volt esélyük az egyenlítésre. G.: Takács, Hüber. Jók: Kovácsevics, Kné­zics. Siófoki Bányász-Szeged 0-0. Siófok, 3000 néző. V.: Márton. Bp. Honvéd-Tatabányai Bá­nyász 1-0 (0-0). Bozsik-stadi- on, 4000 néző. V.: Hartmann. Góllövő: Gregor (50. percben 11-esből). Váci Izzó-Ferencváros 1-1 (1-0). Vác, 15 000 néző. V.: Huták. Góllövő: Talapa (13. (percben 11-esből), illetve Al­bert (67. percben). Bp. Volán-Vasas 4-2 (2-1). Fáy u., 1500 néző. V.: Kovács I. Góllövő: Balogh (4. perc­ben), Simon (12. percben). Farkas (73. percben), Varga (85. percben), illetve Galasek (45. percben, 11-esből, 56. percben). Veszprém-Rába ETO 1-0 (1-0). Győr, 7000 néző. V.: Drigán. Góllövő: Szeibert (6. percben 11-esből). MTK-VM-Újpest 2-1 (1-0). Hungária körút, 5000 néző. V.: Varga. Góllövő: Ivanics (19. .percben), Jován 56. percben 11-esből), illetve Kecskés (71. percben). A Videoton-Waltham-Békés- csabai Előre Spartacus mérkő­zés a békéscsabaiak igazolá­sának hiányában elmaradt. A labdarúgó-NB I. állása: 1. Bp. Honvéd 9 7 1 1 19* 6 19 2. Váci lixó 9 6 2 1 14- 8 14 3. Ferencváros 9 5 2 2 18* 6 12 4. Tatabánya 9 9 2 2 13-10 12 5. Veszprém 9 3 6 — 8- 9 12 6. Siáfok 9 2 6 1 8* 6 10 7. Szeged 9 3 3 3 8-10 9 8. Rába ETO 9 4 — 5 19-13 8 9. Pécsi MSC 9 4 — 9 7- 8 8 10. Békéscsaba 8 3 1 4 10- 9 7 11. Ú. Dózsa 9 3 1 9 14-16 7 12. Vasas • 3 1 9 19-19 7 13. MTK-VM 9 3 1 9 11-19 7 14. Debrecen 9 1 4 4 4-10 6 19. Videoton-W. • 1 2 9 8-19 4 1«. Bp. Volán 9 2 — 7 8-22 4 A hét végén indul a szupermaraton Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy eddig négyszáz bá­tor vállalkozó jelentkezett ar­ra a szupermaratoni futóver­senyre, amelynek rajtja októ- ben 19-én lesz Bécsben, s a mezőny 23-án, a nemzeti ün­nep napján ér célba Buda­pesten, a Hősök terén. A Bu­da Penta szálló különtermé­ben immár a harmadik alka­lommal gyűltek össze a szer­vezőbizottság, a szponzorok, valamint a sajtó képviselői a verseny előtti utolsó tájékoz­tatóra. A 400 fős induló létszám még nem végleges, mivel, mint elhangzott, a rendezők még az indítás előtt, a hely- r-V-.n is elfogadják a jelent­kezéseket. Az egyéni verseny­re 61 férfi mellett öt női hosz- szútávfutó is jelezte részvéte­lét, s a 38 magyor mellett 8 osztrák, öt belorusz, négy német, három-három orosz és Az egyik pillanatban áimu- lok, a másikban bámulok, hogy miket mond. Hogy a la­kóhelyén, az olaszországi, 20 ezres lélekszámú Ceccinóban 22 sporegyesület működik? Hogy Itáliában már a serdülő bicikliversenyzők is „kokszol­nak?" Hogy arrafelé, ahol nagyon népszerű a kerékpár­sport, lassan nehéz találni gyereket, akiből versenyzőt lehetne faragni, mert minden­ki futballista akar lenni? Hogy nem is a láb, hanem az orvosilag ellenőrzött he­lyes táplálkozás a legfonto­sabb a kerekeseknél? Számomra újszerű dolgokat említ, de hinnem kell neki. Luciano Bandini ugyanis nagy név, elismert tekintély a szak­mában. A kisujjában van minden, amit a versenyszerű biciklizésről tudni kell. A Li­vorno melletti Ceccinóban él, két fia olaszországi versenye­ken indult, ott találkoztak és haverkodtak össze Varjas Ist­vánnal, a pécsiek üdvöskéjé­vel. Signor Bandini hamaro­san Varjas edzője lett. Egy tanítvány még ide vagy oda, már meg sem kottyant neki. A 17 év alatt, amíg edzőskö- dött, amíg serdülőkkel és ifik­kel foglalkozott, volt éppen elég tehetség a közelében. Kinevelt két profit is, akik már a hivatásosok táborában keresik kenyerüket. Úgy futot­tam össze vele, hogy itt tar­tózkodott Pécsett. A szabad­ságát töltötte Magyarorszá­gon, na persze, hogy leugrott a MecsékaÍjára is. Ismerkedni a várossal, látni Varjast, an­nak itteni edzőjét, a műhelyt, ahol felkészítik a bringákat a versenyekre, és egyáltalán a pécsi hozzáállást ehhez a sportághoz. Signor Bandini szerint Var­jas nagyon jó versenyző le­het, ehhez azonban kint kel­lene élnie. Akkor gyorsulna, mert Olaszországban edzése­ken kevesebb km-t teljesítenek, de azt gyorsabban tapossák le. Az ottani menők nyűvik a kerékpárokat, a klubok ezt mégis bírják pénzzel, mert a Vasárnap a.Komjádi uszo­dában mérkőzött egymással a magyar és amerikai női vízi­labda-válogatott. A hazaiak egygólos győzelmet arattak: Magyarország-Egyesült Álla­mok 8-7 (1-1, 4-3, 2-0, 1-3). román, valamint egy-egy cseh, francia, jugoszláv, lengyel és szlovák futó is rajthoz áll. A váltókra már többen vállalkoz­tak, ezért a szervezők szeret­nék, ha a hátralévő időben inkább azok iratkoznának fel az indulólistára, akik képesnek érzik magukat arra, hogy egye­dül is megbirkózzanak a 308 km-es távval. Molnár Sándor, a szervező- bizottság titkára megköszönte a támogatást az osztrák szö­vetség jelen lévő képviselőjé­nek, Roland Gusenbauer fő­titkárnak, és o szponzorcégek­nek, amelyek biztosították a körülbelül 10 millió forintos költségvetést. Ezt a versenyt ugyanis állami hozzájárulás nélkül, saját erőből sikerült megszervezni, ami főként a három főszponzornak, a Rank Xeroxnak, az Expressznek és a Nike-nak köszönhető. Elhangzott, hogy az egyéni Signor Bandini éppen kerék párjavitás közben Fotó: Horváth Norbert „drótszamarakat" a gyáraktól ingyen kapják, ez amolyan reklámfogás ott. Különben sem érdekesek különösképpen a piszkos anyagiak Toscanában, ahol signor Bandini él, mert ebben a tartományban sokat áldoznak a sportra. Ceccinó­ban, a sportpalotóban mind a 22, mind egy szakosztályos ottani klub helyet kapott, a helyiséget, a műhelyt minimá­lis összegért bérlik a városi elöljáróságtól. A kerékpár- sportba különben is sokat öl­nek bele, mivel abban sok pénz van, abból sokat is lehet kivenni. A reklámok, a tévé- közvetítések, a szponzorok mind sok pénzt jelentenek, a versenyeken nagy a felhajtás, ez is a kerékpározás népsze­rűségét növeli. Az olaszök egyébként 1991-től nyitnak, azaz már nemcsak a profi, hanem az amatőrversenyeiken is indul­hatnak külföldiek. Ennek Var­jas is örül, mert most már „élesben" is megmutathatja odakinn: mit tud. A minél jobb eredmények elérésében természetesen signor Bandinire mindig számíthat. H. L. Komjádi uszoda, 200 néző. V.: Kosztolánczy, Takata (ame­rikai). Góldobók: Vincze E. 3, Bajusz, Rafael, Takers, Dé­nes, Rónaszéki, illetve Drury, Wittstock 2—2, Kelly, Bresken, Mironda. verseny első hat helyezettje, valamint a három leggyorsabb váltó kap különdíjat. Az első­ként célba érő futónő egy Polski Fiat személygépkocsi kulcsait veheti át, míg a fődí­jat, egy kétmillió forint értékű Saab autót a magyar-luxem­burgi Primex Kft. ajánlotta fel a férfi győztesnek. A Bécs—Budapest futóver­seny szakaszfelosztása: Rajt: 1990. október 19.. Bécs. 1. nap: Bécs-Sopron, kb. 60 km (szponzor: Philips), 2. nap: Sopron—Győr, kb. 113 km (szponzor: Győr-Sop- ron, Ebenfurti Vasút), 3. nap: Győr—Tata, kb. 58 km (szponzor: Expressz hirde­tési újság), 4. nap: Tata-Budakeszi, kb. 62 km (szponzor: CAOLA), 5. nap: Budakeszi-Budapest, kb. 15 km (szponzor: Rank Xerox). Magyar öttusa-siker A svéd öttusa szövetség meghívására szombaton Göte­borgban egynapos versenyen vett részt a magyar váloga­tott három tagja, Fábián László, Martinék János és Kólnoki Kis Attila. A viadalon a tavalyi világ­bajnok, Fábián és a magyor trió győzött. Győztek a címvédők Vasárnap Hollóstetőn ren­dezték meg a tájékozódási fu­tók országos bajnokságát. A nehéz pályákon a felnőtteknél a címvédők győztek. Eredmények: Nők: Felnőtt: 1. Oláh Katalin (OSC) 1:02.58 óra, 2. Tóth Réka (Ti­pográfia) 1:08.58, 3. Kovács Ildikó (PVSK) 1:08.59. Junior: Paál Emőke (GSSE) 1:04.55 ó. Ifjúsági: Hornyok Mariann (DVTK) 1 :03.33 ó. Serdülő: Kovács Yvett (PVSK) 57:39 perc. Férfiak: Felnőtt: 1. Lantos Zoltán (BEAC) 1 :42.56 ó., 2. Dosek Ágoston (OSC) 1 :45.09, 3. Muliter Gá­bor (Tipográfia) 1:48.17. Junior: Hajdú Martin (VH Schön- herz SE) 1 :34.55 ó. Ifjúsági: Pozsgai Norbert (SMAFC) 1:10.07 ó. Serdülő: Dominyik Gábor (MEAFC) 1 :02.49. Bronzérem Münchenben Vasárnap Münchenben be­fejeződött a sportlövő Világ- Kupa -döntő. A zárónapon a női légouskások mezőnyében Fórián Éva hatalmas idegi küzdelemben, szétlövés után szerezte meg a bronzérmet. 1. Valentyina Cserkaszova (szovjet) 499,4 - viláacsúcs (397, 102,4) kör, 2. Deena Wiqae (amerikai) 494,5 (393, 101.5/9.91, 3. Fórián Éva 494,5 (393, 101,5/9,7). K. O.-vereség NŐI LABDARÚGÓ EB-SELEJTEZÖ: Magyarország-Németország 0-4 (0-3). Sopron, 1000 néző. V.: Mag- ni (olasz), gólszerzők: Unsle- ber (11-esből, 5. p.), Voss (28.), Lohn (33.), Wiegmann (11-esből, 46.). Sárga lap: Fü- löp (27.), Nagyabonyi (39.). Jók: Tóth, Nagy J., Szarka, il­letve Raith, Voss, Wiegmann, Neid. Signor Bandini szerint már a serdülök is kokszolnak Olasz kerékpár- edző Pécsett A helyes táplálkozástól függ minden ? Magyar győzelem * v

Next

/
Thumbnails
Contents