Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)
1990-10-13 / 191. szám
1990. október 13., szombat aj Dunántúli napló 11 Üt ingyen ebédet kapunk mindennap — Igyekszünk azoknak adni, akik italéban munkaképtelenek, magatehetetlenek — Sokszor összevesznek rajta Hol vannak a láncszemek? A régi ismerősök közül senkivel sem találkoztam. Hetekkel, hónapokkal ezelőtt elment a Gomba utcából Ildikó, Erzsi, János, Péter, László és a testvére. Ildikóval a napokban hozta össze a véletlen Fónai Lászlót, a hajléktalanok pécsi szállásának vezetőjét. Azt mondta, hogy a baromfifeldolgozóban dolgozik. Társaitól mást hallott róla. Péter önkényes lakásfoglaló lett, László börtönben ül lopásért. A töb- bielkről nincs hír. Újak jöttek helyettük. Az itt meghúzódó emberek száma napról napra változik. Volt, hogy csak húszán laktak itt, a múlt hét közepén 35-en voltak. Az egyik délután pont egy csetepatéba csöppentünk. Két nő ordítozott egymással, azon vitatkozva, hogy melyikük hibájából kötött ki egy tányér étel a „társalgó" padlóján, s hogy kinek a dolga feltakarítani. Nemcsak a kidőlt, szétkenődött étel. az ordítozó nők látványa keltett rossz benyomást, összhatásában is lepusztultobb látványt nyújt a hajléktalanok szállása, • mint néhány hónappal ezelőtt. A 'eg'belső hálóban lakók zárják az ajtót, oda nem is tudunk bemenni. A külsőben, a tes- sék-lássék módon, gyanús színű ágyneművel bevetett ágyak egyikén egy meghatározhatatlan korú, bedagadt szemű, sebhelves orrú. vékonydongájú férfi ül. Állítólag megtámadták egyik este o Jókai utcában. , — Mit evett ma? — Az egvik társam adott egy kis maradékot — mutat az asztalon álló, mosatlan éthordós edények felé. — öt ingyen ebédet kapunk mindennap a baromfifeldolgozótól - teszi hozzá Fónai László. — Igyekszünk azoknak adni, akik valóban munkaképtelenek, magatehetetlenek! Sokszor összevesznek rajta. • * Ez is elmúlt a néhány hónap tapasztalataihoz tartozik, de Fónai László — aki kezdettől velük van - szavai nemcsak ettől keserűek. — Ma is azt mondom, hogy kell, fontos törődni velük, de nem ilyen formában. Többféle jellegű átmeneti szállást kellene biztosítani számukra. Látom, hogy vannak köztük olyan csövesek, akiknek eszük ágában sincs változtatni a jelenlegi helyzetükön. Nekik csak arra volna szükségük, hogy esténként betérjenek valahová, másnap reggel pedig szó nélkül elmehessenek. Vannak, akik az önálló életvitelre teljesen képtelenek, akiket gondnokság alá kellene helyeztetni, vagy szociális otthonba kellene tenni. Aztán vannak olyanok, akik a büntetett előéletük talaján itt nagyon ösz- szeverődtek, s számukra ez a szállás egy legalizált bűntanya. És vannak olyanok, akik látszólag szeretnének szakítani ezzel az életformával, de semmilyen erőfeszítésre nem hajlandók. Néhányon elvállalják, hogy a sorsuk alakulásáról saját maguk is tehetnek, mások viszont kizárólag a társadalmat hibáztatják, és szinte elvárják a problémáik megoldását. — A hajléktalanok megítélésénél mindig az egyéni eseteket kell figyelembe venni — mondja Pörö s Béla szociális munkás, aki egyik közreműködője volt a Gomba utcai szállás létrehozásának. A hajléktalanság egy bizonyos életút, vagy annak egy-egy állomása. Azt kell megnézni, hogy abban a konkrét esetben milyen okok vezettek idáig, és hogy lehet rajtuk segíteni. Minden humánus társadalomban kell legyen egy rendszer, amely minden emberrel, így a hajléktalanokkal is törődik. Ha nem foglalkozunk ezekkel az emberekkel, az visszaüt. Többek között a kriminalitásban. Akik bemennek o hajléktalanok szállására, azoknak másfajta fogódzók is kellenek. S ha ez a szállás egyszer egy rendszer része lesz, akkor talán több emberrel lehet valamit kezdeni. — Lehetnek elvárások is velük szemben? — A társadalomból száműzött emberektől egy ideig nem várható, el semmi, s a hajléktalanokról nem a Gomba utcában kell gondolkodni. A szociálpolitikát kellene más alapokra helyezni. Olyan városrészeket ellátó rendszerre gondolok, amely minden — a különböző gondokkal - odaforduló embernek tudna segíteni, amelynek együtt dolgozó, egyenrangú résztvevője lehet önkormányzati intézmény, Caritas, polgári közösség. * Hogy milyen irányban indul majd az önkormányzat ezen a téren, mi lesz a gyakorlat, azt ma még nem lehet tudni, de bizonyos jelek arra utalnak, hogy többen bekapcsolódnának abba a tevékenységbe, amelynek célja az elesettek támogatása. Az utóbbi időben néhány, a hajléktalanokat hosszabb távon szolgáló kezdeményezésről is hallhattunk. így például egy alapítványról, illetve van egy olyan elképzelés, amely szerint a Bajcsy-Zsilinszky utcában létrehoznak egy ifjúsági szálláshelyet. Itt a 18—20 éves fiataloknak adnának fedelet, s az Ifjúságért Egyesület irodájának szakemmberei segítenék őket minden egyéni problémájuk megoldásában. Más jellegű mozdulás is érzékelhető. A Gomba utcában Vince Virággal, a Pszichiátriai Klinika szociális asszisztensével találkoztunk. Mint kiderült, több kolléganőjével együtt járják a város szociális, humán intézményeit, érdeklődve és személyes tapasztalatokat gyűjtve arról, hogy melyikhez hogyan tudnának kapcsolódni. Mint mondja, mindig van több olyan betegük, akit főként azért tartanak bent rövidebb, hosszabb ideig a klinikán, mert nincs hova menniük, mert ugyanazokkal a gondokkal találnák szembe magukat, ha kiengedik őket, mint amilyenek miatt bekerültek. Ördögi kör. Hiányoznak a láncszemek. Azok, amelyek egymásba kapcsolódva valóban hálót alkotnának a leesőfélben lévők alatt, omelyén megvethetnék a lábukat azök is, akik már lent vannak. S miközben a szakemberek is az egymásra épülő, egymást erősítő részek rendszerré alakítását szorgalmazzák, aközben az is bizonytalanná válik, ami már megvan. A Gomba utca. Ami, így, ahogy van, nem jó, de úgy hírlik, hogy menniük kell innét a hajléktalanoknak. A hőerőmű igényt tart az épületre. December végéig kéri vissza, igaz, ha addig nem találnak nekik helyet, a vállalat hajlandó várni. Nem akarja, hogy a tél közepén tegyék ki őket. S ha már menniük kell, valóban jó lenne, ha nem uqyanúgy mennének tovább, ahogy most együtt vannak. Hiszen ők is igyekeznek elkülönülni eqymástól. A közelmúltban rtéhányan önkényesen birtokba vették az udvaron lévő három qarázst. Ketten—hárman költöztek eqy-egybe. mondván, hogy elegük van a benti cirkuszokból, hogy mindennek lába kél. Az elsőben Vét idősebb férfi lakik. Az egyik nyugdíjas, a másik még dolgozik. Volt, de mór nincs családjuk. Együtt főznek, mosnak, a lehetőségekhez mérten rendben tartják a holmijukat. Amikor bementünk hozzájuk, az éjjeliőr aludt, a másik olvasott. Egy Berkesi-könyvet. A cime: Akik nyáron is fáznak. Török Éva Arachné Történt ókoron, hogy egy Arachné nevű pásztorleányka autodidakta módon szövögetett, fonogatott bús magányában. Más dolga nem lévén, eleget gyakorolhatta mesterségét, s ha még hozzávesszük, hogy különleges tehetséggel is megáldották az istenek, mindjárt sejthetjük, miféle gyönyörűségeket is font, szerkesztett Arachné. Jártak is csodájára az emberék alkotásainak. Arachné egy ideig szerényen viselte az egyre szaporodó elismeréseket, de a sok dicséret hallatán elkezdett növekedni önbizalma. Olyannyira, hogy versenyre hívta göröghon mindmegannyi szövőnőjét, hogy eldöntessék, ki a legjobb ebben a szakmában az istenek földjén. Arachné nem talált legyőzőre. Most már szörnyen megdagadt önbecsülése és magát Paliasz Athénét, a szövés és kézimunka ügyeletes istenét hívta ki viadalra. A verseny az Olümpuszon zajlott, döntnökként az istenek szolgáltak. Arachné gyönyörű gyapjas-szőke hajából font kőtelet, olyan mesteri szaktudással, hogy bizony Pállasz Athéné teljesítményével kénytelenkelletlen mögéje szorult. Szörnyű haragra gerjedt Pállasz Athéné és meg sem várva az istenek ítéletét, bosszút forralt Arachné ellen. És nem csak forralta, de végre is hajtotta azt. Arachnét pókká változtatta, hogy azontúl egész életében mestermunkát szőhessen, de hogy munkája sohase legyen maradandó. Vigye el azt a szél, rombolja eső, szakítsa szét a természet lüktetése. Mindezt azért, mert az istenek íratlan törvényei közül a legfontosabb éppen az volt, hogy halandó ember nem kerekedhet föléjük tehetségben, szépségben, bájban, kellemben. Mint ahogy egyéb emberi és isteni tulajdonságokban sem. Nem lehet gyorsabb, ügyesebb, messzeiátóbb, okosabb' az, akit az istenek segítenek útjain. Jobb istenei tón sohasem voltak az emberiségnek, mint a mitológiai istenek. Még a rossz istenek is egyengették, simítgatták néha az ember életének, történelmének göröngyös útjait, a jó istenek pedig egyenesen szolgálták, tenyerükön hordozták az ember sorsát és magát az embert. S mindezért nem kívántak semmi ellentételt. Az ember maga is szolgálta, készségesen, őszintén, tehetsége és szíve-lelke szerint óvta, gondozta és vigyázta őket. Aligha hiszem, hogy ez a példabeszéd ne mondaná el lényegében mindazt, ami a ma emberét és annak szolgálatába hívott isteneit intőén figyelmezteti. Jóllehet, a mi világunk már nem az isteneké. Legfeljebb olyanoké, akik azok szeretnének lenni, vagy olyanoké, akik annak hiszik magukat. Részint persze leginkább azért, mert a félénk és megvesztegethető ember istennek akarja őket látni és láttatni. Ezek az ember-istenek pátyolgatják, segítik a benne hívők sorsát, életútját, mindaddig, míg azok fennen hirdetik istenségüket. De így van ez a fiók-istenekkel is. Nem kell a mai Olümposzra hágni, hogy ilyen kisistenekkel, mai Athénékkal és Arach- nékkal ne találkoznánk. Beleette magát társadalmunkba az istenimádat, nyomában ott kullog a bizalmatlanság, a féltékenység és a félelem. Nehogy valaki fölénk, elénk tudion keveredni a sorban. Akár mozijegyért, akárha címekért, rangokért, fizetésért, néha- néha méa erkölcsi rangokért is küzdünk, harcolunk. Mert ma már mindenért küzdünk, harcolunk, ma már minden forradalmi, világ- meaváltó. egyedülálló. Megkoptak szavaink, jelzőink elszürkültek. Nagy szavak tűzözönében élünk. Nem ismerünk szépet, csak gyönyörűt, eqyszerűt sem, csak nagyszerűt. Hiába változtatta át Athéné Arachnét, 'nini, az emberek mit sem tanultak belőle. Talán majd ha pókokká változik életük. Bokrétás András Kis malmok - magántulajdonban A falusi kis malmok hálózatának első egységeit telepítik rövidesen nyolc községben, az Agrober Vállalat közreműködésével.. Az OMÉK-en bemutatkozott négy dán vállalat közül kettő máris szerződést kötött gépek, mezőgazdasági felszerelések szállítására, s egyikük, a világhírű Skjold kis malmokat értékesít magánvállalkozóknak. Hosszú évek óta ezek az első ilyen jellegű üzletkötések, amelyek az állami gabonaipar vidéki pozícióit ugyan jelentősebben nem veszélyeztetik, ám a kis falvakban mégis megoldást jelentenek: feleslegessé teszik a termény költséges szállítását, az állattartók a helyszínen őröl- tethetik meg terményeiket. A kis malmok mintegy 1 millió forintba kerülnek. Három másik dán vállalat szintén üzleti kapcsolatokat létesített, közülük a Fun'ki itató- és etetőberendezéseire mutatkozik jelentős érdeklődés a kistermelők köréből. Csodálom ennek az ifjú hölgynek a szemében a bizakodás, a töretlenség fényeit. Hiszen o természetvédelem annyi, de annyi buktatóval van tele! És most tanösvényen töri a fejét Ö és 24 társa* o pécsi egyetemisták Természetvédelmi Klubjának tagjai. Vicces! - mondom magamban, de azután ránézek Bárányos Gabriellára, s rögtön módosítom is a véleményem: nocsak, tanösvény? Végül is: egy okos dolog miért ne sikerülhetne? Bárányos Gabrielláék kevés pénzzel, különösebb támogatás nélkül már nem egy természetvédelmi tábort szerveztek. Kapva kapnak minden alkalmon és lehetőségen, hogy pécsi, baranyai kisdiákokat a szárnyuk aló vegyenek, magukkal vigyék őket a madarak, az ősgyepek közelébe, elmondják nekik a természet és rendje nagy titkait, megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy időben és kellő mélységű gyökerekkel ültessék el bennük: a tudós, a szükséges szemlélet a leghatékonyabb természetőr. Hazajöttek idén nyáron a homlokizzasztó gondokkal és igen sok munkával megszervezett és levezetett környezet- védelmi tábor után, s feledve minden nehézségüket, rémületüket - mit adunk holnap enni a gyerekeknek? -, folytatják tovább a munkát. Misszió. Most természetismereti klubot szerveznek, a város minden felsőtagozatos kisdiákjának. Mindegyiknek, akiben már buzog a természet megismerésének igénye, szeretete, védelmének szükségessége. Készültek rá, nem csak a decemberig már kész programmal. Jóval korábbi az ötlet: a padokban, szobákban aligha elsajátítható ismeretek érdekében természetvédelmi tanösvényt csinálnak a Mecseken, Dömörkaputó! indulva. Az ösvénynek — ennek — befellegzett: a kinézett területen tarvágás volt, eltűnt az erdő, mintha otromba vihar kopa- szítotto volna le a tájat. Akarnak természetesen másikat, mondják az egyetemi természetvédők, egyedül azonban nehéz. De Bárányos Gabriella szemében továbbra is ott csillog a remény, annak a hitnek a visszfénye, hogy amit csinálnak, arra - elültetni a gyerekekben a természetféltés alapigényét — nagyon nagy szükség van. És akkor is tudják ezt, ha a Természetismereti Klub első összejövetelére mindössze három kisdiák ment el - holott meghirdették a város összes általános iskolájában. Hogy lesznek-e- majd többen is a tanárképző Jakab- hegyi utcai kollégiumában, szerda délutánonként fél 5-től a klubfoglalkozásokon? Minden bizonnyal, három gyerek majd legközelebb visz magával másik hármat, azután hat hatot. Különösen, ha tanáraik is azt mondják: menjetek, segít nekünk, segit nektek. Lesz-e másik tanösvény? A választ'valószínűleg az érintetteknél kell keresni. Akik alatt most az erdészeteket, az erdészeket, a vadásztársaságokat, a vadászokat, a természetjárókat, a hivatásos természetvédőket értjük. Mert a „Kinek az érdeke?" kérdésre ők mindenképpen ezt kell feleljék: nekünk feltétlenül. Hogy ők seoítsenek, Bárányos Gabrielláék nem kérték. Mi tartjuk teljesen természetesnek. Mészáros A. A pécsi hajléktalanok Gomba utcai szállása A Mecsek erdeiben túrázók néha ilyen, és ehhez hasonló gyönyörű jeleneteket is láthatnak T cmösifény
