Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)

1990-10-12 / 190. szám

1990. október 12., péntek uj Dunántúli napló 3 Áz „Európai forgószínpad" a magyar képernyőkön Or. Hons Rose és Békés Sándor válástól az újságírók kérdéseire Új német nyelvű tv-magazin Nincs döntés a szénár kérdésében Volvo kamion­bemutató Pécsett Tegnap Pécsett, az Intertra- de Kft. - országos bemutató kőrútjának első állomásaként — a Hunyor Szálló parkolójá­ban állított ki az általa el­adásra kínált kamionok közül három Volvo truckot, az egyi­ket pótkocsival. Mint Makkos Alberttól, a cég ügyvezető igazgatójától az érdeklődők megtudhatták, az Intertrade olyan használt haszongépjárműveket, elsősor­ban fuvarozási eszközöket im­portál Hollandiából, amiket felújítás után forintért tudnak a közületi és magánvásárlók­nak értékesíteni. Lévén, hogy ezek a tehergépkocsik nem újak, jóval olcsóbbak, ugyan­akkor megfelelnek a műszaki és közlekedésbiztonsági köve­telményeknek. A kft. a Volvo- kon kívül DAF és Mercedes kamionok értékesítésével fog­lalkozik, vásárlóinak elvámol­va, forgalmi rendszámmal el­látva adják át a járműveket, bizonyos esetekben garanciát is vállalnak. Egy négyéves, 330 lóerős, hathengeres, alvó- kabinos, légkondicionált, ADR vizsgás Volvo truck ponyvás pótkocsival mintegy négymil­lió forintba kerül. A cég lí­zingeli is a járműveket, kép­viselőik szerint igen előnyös feltételekkel. Az intertrade tárgyalást folytat nagy gyártó cégekkel magyarországi képviselet ellá­tására, a Volvo hollandiai gyárával aláírás előtt áll egy keretszerződés. Ezt csupán azért említette meg az ügyve­zető igazgató, hogy bizonyít­sa, a nyugati kamionok el­adásával hosszú távon szeret­nének foglalkozni. R. N. Ez év november 19-től a Deutsáhe Welle (Német Hul­lám) megkezdi „Európai for- gószínpad" című félórás tele­víziós magazinjának sugárzá­sát. A kelet-európai országok számára készített német nyel­vű műsor a Pécsi Stúdió gon­dozásában, magyar felirattal kerül a képernyőikre. A meg­állapodás megkötése céljából a Deutsche Welle Televízió igazgatóhelyettese, dr. Hans Rose néhány napig Pécs ven­dége. Tegnapi sajtótájékozta­tóján a következőket mon­dotta : — Tévémagazinumik célja, hogy kapcsolatot teremtsünk Nyugat- és Kelet-Európa kö­zött. így szeretnénk közremű­ködni az épülő Európa-ház létrehozásában. Adásunk első­sorban a Magyarországon élő német kisebbségnek szól. Lékó Sándor (Mai Reggel) a szervezés nehézségei felől érdeklődött, és arról, melyik kelet-európai országban jelen­nek még meg. — Nem voltak nehézségek - válaszolta Rose úr. — Egy­szerű baráti levelezés útján találtuk meg egymást. Bepa­koltam a leveleket o bőrönd­be és ide utaztam, hogy o részleteket megbeszéljük. A Cseh és Szlovák Köztársaság­ba, majd a többi kelet-euró­pai országba is el szeretnénk jutni, beleértve a Szovjetuni­ót is.- Szívünk szerint minden említett országnak külön mű­sort állítanánk össze, anyagi meggondolásokból azonban egységes programot sugárzunk - felelte Havasi Jánosnak (Helyzet). A válasz második felét Békés Sándortól, a Pécsi Stúdió elnökétől tudhattuk meg: az adás ez év november 19-én indul az egyes csator­nán 17 és 18 óra között, és kéthetente jelenik meg. Lapunk a műsor jellegéről, felépítéséről kért bővebb fel - világositást. Rose úr gazdag és színes műsort ígért. Szó lesz szociális, gazdasági, po­litikai kérdésekről, kultúráról, sportról egyaránt. S hogy mindezt alátámassza, bemu­tatta a már elkészült próba­felvételéket. Sz. Leiovics Ilona (Folytatás az J. oldalról) bizottsága. A központból ki­adott körlevél eredményként könyveli el azt a határozatot, amely a mecseki modell min­tájára egy általános, a ki­egészítő föld alatti (műszak- számhoz kötött nyugdíjbiztosí­tási rendszer kidolgozásáról döntött. 'Ennek fedezete a tervek sze­rint a társadalombiztosítási alap lesz. Régóta feszegetett téma a rehabilitált bányászok keresetkiegészítésének fix já­radékká történő átalakítása. Legutóbb ebben a kérdésben is döntés született. Az új ha­tározat értelmében a járadék nem csak az aktív dolgozó­kat illeti majd meg, hanem az aktív munkakeresőket, sőt, a munkanélkülieket is. Hogy a dolgozó rehabilitáltak sem szenvedjenek hátrányt az elő­ző fizetési rendszerhez képest, azt tervezik, hogy a járadék követi majd az inflációt. A mecsejci térség bányászai szá­mára különösen megnyugtató lehet, hogy a három-, illetve négyezer műszakot teljesített dolgozók keresetkiegészítésé­nek terheit felszámolás ese­tén az állam viseli, fedezetét a költségvetés garantálja. Baranyában is sokakat érin­tő pontja a kormány és a bányászok között létrejött'kon­szenzusnak az a döntése, amely szerint a szilikózisban, illetve azbesztiózisban megbe­tegedettek elsőfokú baleseti járadékát két éven túl is fo­lyósítani kell. A témához kap­csolódóan a kabinet az üdü­lési rendszerből kiemelve a gyógyüdültetést továbbra is fent kívánja tartani. A részletes egyeztetőtárgya- lások ellenére néhány kérdés­ben, így a föld alatti pótlék forrásadóval történő rendezé­se, a nyugdíjas szénjárandó­ság költségviselése, a korked­vezmény külszíni dolgozókra való kiterjesztése és a bá­nyászlakás hitelkedvezmények ügyében nem született meg­egyezés. Napirendre kerülé­sükről és megvalósulásuk esé­lyeiről Pulay Gyula, a Nép­jóléti Minisztérium helyettes államtitkára így nyilatkozott: — A föld alatti pótlék forrás­adóval történő rendezését a kormány nem támogatja. A kérdés a Pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozik, de nem tartom valószínűnek, hogy a közeljövőben létre jöhet a mindkét fél igényeit kielégítő (megoldás. Ami a nyugdíjas szénjárandóság költségviselé­sét illeti, erre vonatkozóan konkrét terveink vannak. Ezek szerint a volt munkáltató vál­lalat esetleges felszámolása után egy külön erre a célra létrehozott szolidaritási alap biztosítja majd a nyugdíjasak szénellátását. A külszíni kor­ikedvezmény és a lakáshitel- kedvezmények ügyében tudo­másom szerint szintén gyors megoldás várható az elkövet­kező hetekben, a két téma jelenleg előkészítés alatt áll. Rengeteg a munkánk tehát, mivel a számos tisztázatlan kérdés előkészítése mellett a már meghozott döntések meg­valósításának módszereit is ki kell dolgoznunk. Számos, a hazai bányászat és a benne dolgozók sorsát érintő kérdésben hozott idő­szerű döntést a kormány az el­múlt héten. Azonban ä gyors tűzoltómunka elvégzése után is maradtak nyitva nagy horderejű, kérdések. Ezek kö­zül a legfontosabb a hazai szénár világpiaci árhoz való igazítása, ami számos szak­ember szerint megteremthetné a gazdaságos magyar bá­nyászkodás feltételeit. Kaszás E. Önök jól tudják, együtt indultunk, fogjunk ismét össze, hogy- ne ateisták és marxisták sajátítsanak ki minden hatalmat- megvédj ük városunkat az anarchiától, a gazdasági széteséstől- végleg megszüntessük a korrupciót- a szakértelem a becsületesség a hitelesség megkapja végre a lehetőséget MDF A Magyar Demokrata Fórum számít Önökre!

Next

/
Thumbnails
Contents