Új Dunántúli Napló, 1990. október (1. évfolyam, 179-208. szám)
1990-10-10 / 188. szám
1990. október 10., szerda aj Dunántúli napló Ne járassuk le egymást! Mohács a mienk Önökön múlik Tisztelt honfitársaim! Nem tudhatom, hogy ön és hozzátartozói voltak-e szavazni szeptember 30-án, hiszen a csalódottság, az életkörülmények súlyosbodása sokakat távol tartott az urnáktól. Megértve ezeket az érzéseket, véleményeket, mégis azt kérem, voksoljanak most vasárnap. Az új önkormányzatok csak akkor lehetnek a települések valódi gazdái, a város vagy község életének közbizalmat élvező szervezői, ha minél több polgár akaratából, szavazata nyomán foghatnak munkához. Ez az ország, de sokkal inkább a lakóközösségek, a családok. igy az önök legközvetlenebb érdeke. A ió helyi ön- kormányzat szebbé, tartalmasabbá, emberibbé teheti a település, az ottlakók életét. Ez most elsősorban önökön múlik! ön minden bizonnyal tudja, hogy a helyi jelöltek közül választókerületében ki alkalmas a helyi képviselői tisztségre. Azért ajánlom külön figyelmébe a szocialisták jelöltjét és listáját, mert mi csak azt néztük, hogy akiket indítunk, a település ügyeit ismerő, felké- »szült szakemberek, tisztességes, becsületes polgárok legyenek. Abban pedig biztos lehet, hogy aki a Szocialista Párt színeiben vállalja a jelöltséget, azt nem hajtja karrier- vagy hatalomvágy, csak a közösség ügveit kívánja szolgálni. E gondolatokat megfontolva kérem felelősségteljes döntését és szavazatát. Horn Gyula, a Szocialista Párt elnöke Választások és korrekciók Pécsen önálló pártként, 24%-kal a FIDESZ nyerte meg a választásokat. A kormány- koalíció három pártja — Magyar Demokrata Fórum, Kisgazdapárt, KDNP - együttesen 32%-ot, a városban második legnagyobb ellenzéki pártként a Szabad Demokraták Szövetsége 20%-ot kapott. Hosszú- hetényben, Marócsán és Siklós- nagyfaluban FIDESZ-jelöltként indult polgármester van. Valamennyi pécsi egyéni választókerületben jelöltjeink rendre az első vagy a 2. helyen végeztek. örömmel tapasztaljuk, hogy a FIDESZ-t fennállásának két és fél éve alatt bizonyított következetessége, elvi kérdéseket a napi politika érdekei elé helyező magatartása, fiatalos lendülete, és légióként szakértelme az ország legnagyobb pártjai közé emelte. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik függetlenül attól, hogy milyen pántot vagy programot támogatnak, szavazatukkal igent mondtak az önkormányzati rendszerre. A részeredmények szerint az MDF-FKgP-KDNP választási szövetség az érvényes szavazatok több nint 42 százalékát kapta és a második helyre került SZDSZ csak 17 százalékot tudhat magáénak. Biztató az is, hogy egyéni jelöltjeink az élen vannak négy első és hat második hellyel. Jó esélyekkel nézünk a második forduló elé. De! A köszönő szavak, a biztató részeredmények után szólnunk kell valami olyanról, ami bár benne van a politikában, mégis ritkábban beszélünk róla, vagyis az érzéseinkről. Leginkább a csalódottságról. Az országos ösz- szehasonlítás, az általánosan érvénytelen városi választási eredmények sem tudták elfogadhatóvá tenni számunkra, hogy Szigetváron ilyen kevés ember tartotta fontosnak, hogy hitet tegyen az önkormányzat mellett. Ügy gondoljuk, az alacsony részvétel egyik legfontosabb üzenete, hogy a polgárok elégedetlenek, sürgetik a változást, de szokás szerint a „Fogjuk meg, s vigyétek" elv érvényesül. S félő, az önkormányzat még kevesebb támogatást kap, ha majd a tettekre kerül sor. Tizenkilenc szenátor cselekvő közakarat nélkül nem lesz képes a város megannyi gond- ját-baját rendbe tenni. Kérdezzük, mert bennünket komolyan feszít a kérdés - és úgy véljük, ez minden felelősséggel gondolkodó jelöltben felvetődött az elmúlt napokban pártállástól függetlenül kit is fognák képviselni a győztesek? Az összes szavazásra jogosultak 30 százalékának töredékét csupán? Gondolhatnánk arra, nem mi vagyunk, akik képviselhetnénk a város vagy részei érdekét. Ha ez így volna, ám Jegyen, ijöj'jön a jobb, a rátermettebb je lölt I De ennyire rossz lett válna a 'kínálat? A városiban miieden választási körzetben legkevesebb három jelölt indult, hisszük, lett volna, kik közül választani, ha .. . A választópolgárok vasárnap arról is üzenetet küldtek: teljességgel mindegy, hogy ki llesz képviselő a városi ön- kormányzatban, hiszen egyeA Fiatal Demokraták Szövetsége pozitív, csak saját értékeinket láttatni igyekvő kampányt folytat, pécsi röplapjaink szövegében más párt neve még csak elő sem fordul. Megdöbbenésünknek adunk hangot a kojmánykoa- lició által osztogatott röplapok és választási újságok hangvétele és minket gyalázó primitív megfogalmazása miatt. Megerősítjük a FIDESZ azon országos felhívását, melyben felkéri a parlamenti pártokat arra, hogy kampányuk ne tartalmazzon mások igaztalan és oktalan lejáratására irányuló törekvéseket. Tisztelettel felkérünk minden választópolgárt, menjen el szavazni október 14-én! Dr. Mikes Éva, a FIDESZ megyei kampányfőnöke dűl úgysem tud csinálni semmit. Mi ebből kiindulva azt mondjuk, ha mindegy is a jelölt személye, de legalább érezze, sokan vannak, akikre számíthat. Ugyanis nem elég — bár a törvény lehetővé teszi —, hogy családtagok és barátok bejuttassanak valakit az önkormányzatba. Márpedig, ha hinni léhet a jóslatoknak, a 'második fordulóban már csak ők fognak szavazni. 'Próbáljuk (megcáfolni a politológusokat, az újságírókat! Az iga/l cáfolat az lenne, ha a második fordulóban még többen eljönnének, de 'legalább annyian, mint legutóbb. Feltétlenül el kell 'jöjjenek, mert «nélkül semmilyen önkormányzat nem tekintheti hitelesnek magát és akkor lesz' igazán jogos a „Ml LESZ ITT?" kérdésfelvetés. Higgyék el, mi éppúgy érezzük a fáradtságot, mint önök, nekünk sem olcsóbb a tej, a cukor, a hús. Mi a gandök mellett vállaltuk, hogy a napi megélhetés küzdelmei mellett igaz hittel próbálunk tenni valamit a városért, imindany- nyionkért. A távolmaradás, mint bevallottuk, csalódást, elkeseredést okozott, de a reményt nem veszítettük el. Fontos, hogy megmaradjon ez a remény, hogy bárki, aki közülünk vagy a vetélytársak közül bejut az önkormányzatba, érethesse, amit dönt, abban maga mellett tudhatja azt a többséget, akik szavazatukkal hitelesítették a közakar- tot, a köz igazi akaratát. Október 14-én remélhetőleg választ kapunk a fontos kérdések legfontosabbikára: sikerült-e megszerezni azt a tömegbázist, ami alapiján hitelesnek, igazi népképviselőnek érezhetik magukat városunk szenátorai. És remélhetően nem kell azt fontolgatnunk, hogy támogatás híján a győztesek is ijobba n tennék, tha visszalépnének, mert akikorra már csak azok maradnak, akiknek a bársonyszék a fontos, a hatalom és nem a köz szolgálata. ön felelősségei dönt és bízhat benne, mi is! Válaszát október 14-én dobhatja be egy lepecsételt lá- dikába . . . Dr. Szabó Péter, Szomor Ferenc, Varga Ervin, dr. Horn- pola György, Mester József, Pichler (mre, Tamási Péter, 'Balogh János, Békefi Jenő, Mendgár Ferenc, az MDF, az 'FKgP és a KDNiP által támogatott egyéni választókerületi .képviselőjelölték. Az MDF mohácsi szervezete köszöni a 30-ai választáson rá adott szavazatokat. Kéri a választópolgárokat, hogy 14-én mindenki menjen el szavazni és támogassák az MDF-et. Közöljük a választókkal, hogy a KDNP-vel koalícióban indulunk a második fordulóban. A Kisgazdapárt sajnálatos módon csak egy körzetben csatlakozott a koalícióhoz. * örömmel tölt el bennünket és köszönetünket fejezzük ki azokért a szavazatokért, melyekkel városunk lakossága - minden különösebb kampány nélkül is - a független jelölteket támogatta. A második fordulót az alábbi eredmények i s me rété be n várjuk: 2. körzet dr. Vendel Csaba 23,3% (második hely); 3. körzet dr. Nyúl István 21,8% (harmadik hely); 4. körzet Bau- hoffer József 19% (harmadik hely); 5. körzet Keller Gyula 3,7% (nyolcadik); 7. körzet Eller András 24,56% (második hely); 9. körzet Lehel György 11,6% (negyedik hely). Kérjük a választópolgárokat, hogy a második fordulóban is támogassák jelöltjeinket. A képviselőjelöltek nevében: Katona József szóvivő. * A baloldal megosztottsága következtében fennáll az a veszély, hogy o bérből és fizetésből élők, a kis nyugdíjasok, a szegények és a szegényedők a Mohács városi önkormányzatban képviselő nélkül maradnak. Ezért kérjük, szavazzanak a szocialistákra, azokra a baloldaliakra, akiknek még van esélyük! A választás első menete döntő liberális fölényt hozott Baranya városaiban is. Kérjük, legyen még egyszer fél órája és szavazzon ú'jlbá! jelöltjeinkre. Pécsett az első forduló eredménye az SZDSZ szempontjából: 1. k. dr. Kummer L. 46% Vá lasztósi Korma nylkoa I ioi ó (továbbiakban: VKK) 10%; 2. k. Harka Gy. 25% - VKK 23%; 3. k. Balikó Z. 17% - VKK 32%; 4. k. Koósz M. 27% - VKK 29%; 5. k. dr. Antalné Úz É. 44% - VKK 32%; 6. k. Vida 16% - VKK 33%; 9. k. Pretzl G. 33% - VKK 40%; 10. k. Balogh 37% VKK 37%; 12. Ik. Papp Béla 50% — VKK 32%; 13. k. dr. Zadravecz 39% - VKK 41%; 14. k. De Blasio 45% - VKK 34%; 16. k. Sista 40% - VKK 32%: Milyen önkormányzatot akar a Munkáspárt? Amelyben ott vannak a munkások, a dolgozók képviselői is. Amely független a kormánytól és a pártok uralmától. Amelyben nincs bürokrácia és korrupció. Amely gondoskodik a lakosság szociális, egészségügyi és kulturális ellátásáról. Amely kiemelt figyelmet fordít az öregek helyzetére és problémáik megoldására. Amely a fiatalok számára biztosítja a tanulás, a művelődés, a sportolás, a szórakozás, a pályakezdés feltételeit. Amely új munkahelyek létesítésével csökkenti a munkanélküliség növekedését. Amely népi örtkormányVálasszáik a „Szocialista Párt" jelöltjeit: az 5. sz. választókerületben Pancza Tibort, a 8. sz. választókerületben Ma- tűz Józsefnét. Szavazzanak a szocialisták listájára! 1. Bő hm László 34 éves tanár, iskolaigazgató; 2. Vajdics László 35 éves gépészmérnök; 3. Pancza Tibor 46 éves lakatos, közúti ellenőr; 4. Matuz Józsefné 39 éves mérlegképes könyvelő; 5. Kiss Péter 34 éves tanár. A város jövőjéről, a dolgozók, a kisemberek sorsáról van szó. iNe hiányozzon a baloldal az önkormányzatból! A mohácsi szocialisták Kaponyi István * Van-e jogunk majdnem bírálni, ha most, mikor véleményt nyilváníthatnánk, nem élünk a felkínált lehetőséggel. Mi lesz akkor lakókörnyezetünkkel, városunkkal, velünk, ha voksaink nélkül, pár jól szervezett szavazattal, ilyen emberek kormányoznak majd, döntenek sorsunkról, akiket mi nem akarunk? Mohács a miénk, csak arra érdemes kezekre bízzuk! Lehetőségünk van olyan egyének megválasztásában, akikben hiszünk, akiket eddigi életútja, emberi tartása, hitelessége alapján alkalmasnak- tartunk a képviselői feladat ellátására. Most szavaznunk kell! Városunk és saját érdekünkben menjünk el és válasszunk 14-én, vasárnap! Kovács Zoltán, a Mohács 7. sz. választókerület jelöltje Agrárszövetség 17. k. Péter Pál 33% VKK 28%; 18. k. Matkovics 16% -VKK 34%; 20. k. dr. Kincsei 53% VKK 27%; 21. k. dr. Csordás 47% VKK 22%; 23. k. dr. Barth 55% VKK 20%; 24. k. dr. Bors Erika 26% - VKK 28%. 25. k. Körömi Attila 52,5% - VKK 17,2%. Az elrontott szavazólapok miatt nincs eredmény két 'körzetiben. Reméljük, hogy a tanács hibájából nem 'kényszerül e körzetek lakossága 3., sőt 4. alkalommal is az urnákhoz járulni, így vasárnap vöksukát leadhatják 19. k. Lévai Albert Csabára, 22. k. dr. ütő Tamásra. Bár három körzetben .már tudjuk, hogy kük lesznék az önkormányzati képviselők (Ma- tavovszky Iván), a törvény előírásai miatt e körzetben is lesz második forduló, ahol csak a pártlistákra kell szavazni az SZDSZ-re itt is a hármas listán. zat és nem politikai pártok, kiskirályok játékszere. Az MSZMP Pécs városi egyéni jelöltje, és a 11-es listán indul: Görcs Károly né, Hahn Tamás, Varga Tamás. Ök mondják magukról. Görcs Károlyné: — Nyugdíjas vagyak. Több mint harminc éve lakom Urán- városban. Jól ismerem az itt élők gondjait, bajait. Ezért megválasztásom esetén fontosnak tortanáim e városrész kereskedelmi és szolgáltatási helyzetének javítását, az itt élő idős emberekkel való törődést és a gondozás intézményes segítését. Az ellátás területén a Mecsek- Áruház körzetében egy kulturált, nagyA városi választási szervek bizonyára korrigálják az első forduló előtt elkövetett hibájukat, s október 14-én a pécsi 19. választókerületben Meiixner András már (helyesen) MSZP-DEMISZ-jelöltként szerepel o szavazólapon, a 22. kerületben pedig az'MSZP listavezetője sem marad le az egyéni szavazólapról. A korábbi mulasztásukat azzal korrigálták a választási bizottságok, hogy megismételt első fordulót írtak ki az egyéni jelölték megválasztására. Ez azt jelenti, ha 14-én ismét nem lesz legalább 40%-os részvétel, harmadszor is urnához járulhatnak a két körzet polgárai. Erre a megoldásra a Szocialista Párt javaslata ellenére .kerül sor. Álláspontunk szerint második fordulót kellene szervezni itt is, mint Az önkormányzati választások első fordulójában is a szavazók hitet tették a helyi rendszerváltozás mellett. Ezúton is szeretnénk köszönetét mondani azoknak, akik az első fordulóban eleget tettek á l lom pol gá ri kötelezettség ü k - nek, és a demokratikus átalakulás gyökeres véghez viteléért álltak rkl. E hét végén a második forduló következik, ahol újabb feladat vár a gyökeres változást akarókra. Ehhez azonban az kell, hogy nemcsak a kisebb településeken, hanem a városokban is elmenjenek szavazni az emberek, s szavazatukkal támogassák a demokratikus pártokat. A iMagyar Politikai Foglyok Szövetségéiben olyan emberek tömörülnek, akik egész életükkel, sorsukkal ezt a változást aikar—kapacitású élelmTszerhá lázat létrejöttét támogatnám. Szeretném javítani a piaci felhozatalt a Hajnóczy utcai piacon, ezzel is segítve az árok leszorítását. Fontosnak tartom, hogy a városban a követelményéknek megfelelő a víz, a Villany, a közműellátás, javuljanak a közlekedés feltételei, ne legyen tervszerűtlen útfelbontás, ne folyjon zavaros víz a csapokból. Hahn Tamás: — Megválasztásom esetén dolgozni szerétoék annak érdekében, hogy ne legyen a városban munkanélküliség, teremtődjenek új munkahelyek, legyen megfelelő átképzési rendszer. El kell érni, hogy minden más választókerületben, hisz nemcsak a hibás szavazólapok miatt kell megismételni a választást, hanem azért is, mert kevesen szavaztak szeptemlber 30-ón. Ezért a hivatalos megoldás nemcsak irritáló tehet, de költséges is — feleslegesen. Korrekcióra lenne tehát szükség. A választási szerveknek erre már nem lesz jogilag lehetőségük. De megteheti ön, tisztelt választópolgár! Ha eljön a szavazókörzetbe, s többen leszünk 40%-nál, nem lesz szükség újább fordulóra. S ami ennél is fontosabb: nem egy törpe kisebbség fogja megválaszta ni a körzetek képviselőit. Dr. Vonyó József, az MSZP-DEMISZ I istavezetője és egyéni jelöltje a 22. kerületben ták, börtönt és szenvedést vállalva álltak ki azért az új rendszerért, amelynek megvalósulásáért ima küzdenek a demokratikus pártok. Kérjük, hogy jövő vasárnap .ne maradjanak otthon, mert ezen óhajtott változás csak akkor lehetséges, ha minél többen szavazatukkal tesznek hitet mellette. Az iM'PFSZ Baranyában a kormánykoalíció pártjait támogatja, jelöltjeit ezen a listán indítja. Pécsett, a 2. sz. egyéni választókerületben dr. Deb- reczeni László .bányaorvos, sorstársunk az egyik jelölt. Azon kéréssel fordulunk ottani támogatóinkhoz, hogy szavazatukkal támogassák jelöltünket a második fordulóban is! < Az MPFSZ Baranya megyei vezetősége minden ember a napi 8 órás tisztességes munkával meg tudjon élni. Komolyan kell foglalkozni a környezetvédelemmel. Javítani szükséges a városban az orvosi ellátást, csökkenteni a gyógyszerek órát. Segíteni kell a fiatalok lakáshoz jutását. Szűnjön meg a lakbérek további emelkedésé. Legyenek értékállóak a fizetések, a nyugdíjak. Varga Tamás: — Azt támogatnám, hogy a városban főként kertes családi és társasházak épüljenek, ne . lakótelepek. Az úij önkormányzat kedvező telekkínálattal és közművesítéssel segítse a lakásépítőket, az ellátó létesítmények és munkahelyek megteremtőit. Az állami lakások legyenek a közösségé. A lakáspiacról kiszorulók részére helyi nép- és családvédelmi alap létesüljön, ami az otthonteremtésüket segítse. A vezetésem alatt álló posta szolgáltatásait korszerűsítjük, színvonalát emeljük. NYÍLT LEVÉL SZIGETVAR VALASZTÓPOLGARAIHOZ Felelősséggel döntenek! Most nem szabad félbehagyni! MSZMP: Pécsett a 11-es lista Három jelölt önmagáról MPFSZ választási felhívása