Új Dunántúli Napló, 1990. szeptember (1. évfolyam, 149-178. szám)

1990-09-09 / 157. szám

Az iráni sah rokona Pécsett kap diplomát Sziporkázó ásványkristályok Nemzetiségi találkozó Himesházán Első alkalommal hangzott tel a német himnusz Himes­házán tegnap, amikor Berthold Jost, Rasdorf polgármestere és Hübner György, Himesháza tanácselnöke tegnap barátsá­gi szerződés aláírásával is hitet tett a két község törté­nelmi múltba visszanyúló test­vérkapcsolatai, együttműködé­se mellett. Az eseményt üd­vözlő dr. Detlel von Berg, a német nagykövet első helyet­tese a kapcsolatok családi, barátivá mélyülő jellegét emel­te ki. A kormány nevében Wollhart János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal ve­zetője méltatta a találkozó je­lentőségét, amely szétszakadt családok, áttelepült német, magyar, székely népcsoportok együttélésére ad méltó pél­dát. A szeptember 11-én zá­ruló fesztiválnak vendége volt (Folytatás a 2. oldalon) Nem lesz nagytakarítás a bíróságokon Az alkalmat felhasználva üzenem az ország bírói kará­nak, hogy semmiféle tavaszi, nyári, őszi, téli nagytakarítást nem tervezünk a bíróságokon, mert semmiféle politikai szük­ség nincs ilyen akcióra — mondta Balsai István igazság­ügyminiszter szombaton, Mis­kolcon, a megyei bíróság nagy tanácstermében. Balsai István több mint 200 Borsod-Abaúj- Zemplén megyei bíró, jegyző és fogalmazó előtt adott tájé­koztatót a tárca bíróságokkal kapcsolatos elképzeléseiről. Balsai István délután az ön- kormányzati választásokon az MDF színeiben induló borsodi és miskolci képviselőtestületi­jelöltekkel találkozott. üj vasárnapi napló % * I. évfolyam, 157. szám 90. szeptember 9., vasárnap Ara: 5,20 Ft KÖZÉLETI LAP Magyar-román viszony Nem változott hazánk álláspontja Jeszenszky Géza Baranyában Mit akar az MDF? Azt, hogy az országban szabadon, félelem nélkül, kezdeményezni tudó és akaró, tanult és tisztességes emberek élje­nek. Az alapjaiban elrontott gazdaságú, cent­ralizált társadalom helyett önműködő társadal­mat. De csak akkor lesz jól önműködő egy tár­sadalom, ha megfelelő, hozzáértő emberek kap­ják meg azokat a pozíciókat, ahol ennek érde­kében tenni tudnak. Ezért van most nagy je­lentősége a helyhatósági választásoknak. A fentieket Jeszenszky Géza külügyminiszter mondta tegnap délután Komlón, a pártok há­zában megtartott választási fórumon. (Folytatás a 2. oldalon) Nem haragszom senkire, de... Pénze van, tőkéje nincs Beszélgetés Kocsis Zoltán zongoraművésszel Gondolhottam volna, néz rám Kocsis Zoltán zongoramű­vész pénteki pécsi találkozá­sunk első pillanatában. De örül. Ez esetben azért is bol­dog, mert végre „vidéki la­pok" is kérdezik véleményét az elmúlt hetek leváltásainak körülményeiről. Ismeretes, hogy új embert neveztek ki a Hungaroton és a Filharmónia élére. Ismeretes, hogy Kocsis Zoltán is tiltakozott az eljárás­mód ellen. Ismeretes, hogy az­tán, néhány más, nemcsak hazánkban működő művésszel létrehozták a Quint-kiadót, a régi vezetővel, Bors Jenövei. (Folytatás a 3. oldalon) SZOVJET- AMERIKAI CSÚCS Megérkezett Helsinkibe a két államfő A Mihail Gorbacsovval folytatandó tárgyalásaink központi témája a Per- zsa(Arab)-öbölben kiala­kult válság lesz, de több más témának is figyelmet szentelünk majd - jelen­tette ki George Bush. Az amerikai elnök szombaton délelőtt érkezett a finn fővárosba a szovjet elnök­kel tartandó találkozóra. „A történelem e rend­kívül fontos pontján sze­mélyes egyeztetésre is szükség van -, noha Bush elnökkel állandó kapcso­latban állunk telefonon, levélben és képviselőink (Folytatás a 2. oldalon) Zrínyi-szoboravaták Pécsett Zrínyi Miklós újra felállított siobra a POTE elméleti tömbje előtti emlékparkban A szigeti hősök emlékezetére Kulturális programok Szigetváron Szigetvár, 1566-os hős vé­delmének és elestének tisztel­gő megemlékezései sorában tegnap Pécsett egymás után két szoboravató ünnepség is zajlott. Újraöntve került majd­nem eredeti helyére a sziget­Moszkva: lesz kenyér és cigaretta A szovjet főváros vezetése kezd úrrá lenni Moszkva ellá­tási problémáin - jelentette ki Alekszandr Oszov cOv, Moszkva városi tanácsa elnök­ségének tagja. Az illetékes azt követően nyilatkozott, Ihogy megtartotta első ülését az a válságbizottság, amelyet a számos termék és élelmiszer - igy a pékáru, dohányter­mékek és a hús - hiánya okozta problémák megoldásá­ra hoztak létre a közelmúlt­ban. Oszovcov elmondta, hogy a főváros megfelelő mennyiségű liszttel és gabonatartalékokkal rendelkezik, ezért a kenyérel­látás már a közeli napokban megoldódik. Mig korábban a szovjet főváros napi 2,2 ezer tonna kenyeret fogyasztott, ad­dig a közeli napokban napi 2,5 ezer tonnára növelik a ke- n-'ér előállítását. Az illetékes szerint a napok­ban megszűnik a cigaretta­hiány is: a főváros dohány­ipari vállalatai napi 4 millió csomag cigarettát gyártónak majd, továbbá 1,2 millió cso­mag import dohányárú kerül a moszkvai dohányboltokba. Félholtra vertek egy algériai üzletembert {5. oldal) A Központi Munkástanács ülése Budapesten szombaton ülést tartott a Központi Munkásta­nács. A tanácskozáson első­ként a koordinációs bizottság tagjai számoltak be tapaszta­lataikról. Elsősorban arról tá­jékoztatták a résztvevőket, ho­gyan látják a munkahelyeken folyó eseményeket, miként alakul a munkanélküliség az ország egyes területein, illetve az egyes . vállalatoknál. Külön is szóltak arról, hogy a mun­kások miként vélekednek arról a tényről, amelyet ők úgy fo­galmaznak: „eladják a gyárat a fejük fölül”. Rácz Sándor, a Munkásta­nács elnöke a tanácskozáson a legutóbbi kormánydöntéssel kapcsolatos állásfoglalását fej­tette ki. Á dél-dunántúli csapatok veresége Egy pontot sem szerzett a labdarúgó NB I. szom­bati fordulójában a két dél-dunántúli csapat. A PMSC Veszprémben, a Siófok Békéscsabán vesztett, mindkettő egy-egy góllal. A Siófok 2-1-re, a PMSC 1-0-ra szenvedett vereséget. A Balaton- partiak a 84. percben, a pécsiek a 80. percben kapott góllal kaptak ki, vagyis a véghajrában en­gedték ki kezükből az egy pontot. (Tudósítás az NB l-es fordulóról, a 8. oldalon.) Oltványáremelés és csemetemáglya... Gyiimölcsoltvány-körkép Dél-Dunántúlról a 3. ol­dalon. Fotó: Läufer László vári hős szobra, amely 1926- tól állt a Magyar Királyi Zrí­nyi Miklós Honvéd Középis­kolai Nevelőintézet főbejárata előtt. Az egykori katonaiskola (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents