Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)
1990-08-10 / 128. szám
1990. augusztus 10., péntek oj Dunántúli napló 3 Mohácson sok a panasz Mohácshoz közel a Duna, mégis drága a vizdij Hétszeresére nőtt a víz ára (Folytatás az 1. oldalról) nünk, hogy hány köbméter vizet termeltünk, és ennek csak a 78 százalékát tudjuk értékesíteni, a többi csőtörések vagy a rendszer egyéb más hibája miatt elfolyik. A vízdíj eddig sem volt egyforma: a városokban - Mohács, Pécs, Szigetvár, Komló - 2 forintot fizettek köbméterenként, míg a községekben 3,80-at. 1990-ben a vízdíjat egységesen 14,50-re emelték. A városokban így hétszeresére, míg a községekben a négyszeresére nőtt a kifizetendő összeg. Az ivóvíz előállítása 31,50-be kerül köbméterenként, a vízművek ennek 50 százalékát mint állami támogatást megkapják, ezért kell a lakosságnak 14,50-et fizetni. A Baranya Megyei Vízmű Vállalat mohácsi üzemmérnökségéhez eddig 73 reklamáció érkezett a vízszámlák miatt, a jogosságukat kivizsgálják. Közülük 42-en magasnak találták a vízdíj összegét, 22-en óra- ellenőrzést kértek, 4-en kedvezményes részfizetésre nyújtottak be kérelmet, amelyről a vállalat igazgatója dönt. — Az emberek először találták szembe magukat a megemelt vízdíjjal. Az egyre növekvő élelmiszerárak mellett egy-egy családnak nem kis anyagi megterhelés a 2400- 2700 forintos vízszámla kifizetése. A vízmű évente kétszer ad végszámlát, és negyedévente előleget is szed. A megemelt vízdíjjal most küldtük ki az első számlákat. Az első félévi díjjal együtt eddig a díjbeszedőink beszedték az első negyedévi előleget is. Várhatóan ezzel a lehetőséggel most nagyon kevesen élnek, mert nem futja a pénzükből. A mohácsi üzemmérnökség közüzemi szolgáltató vállalat, csak végrehajtója egy kormányrendeletnek. Rajtunk csapódik le a „nép haragja". A vállalat a ki nem fizetett vízdíjak miatt is veszteségessé válhat, hiszen az állami támogatást csak a beszedett vízdíjak után kapja meg. A csatornadíjnál sem jobb a helyzet, hiszen 80 fillér helyett most 6,80-at kell fizetni köbméterenként a szennyvízért is. Talán az önkormányzati rendszer javulást hoz, hiszen ezeket az ellentmondásokat felülről jövő utasításokkal nem lehet feloldani. Sz. K. Betiltották a szegedi KGST-piacot Az egy hete ideiglenesen bezárt *KGST-piac ügyében ülésezett csütörtökön a piac helyzetének rendezésére alakult koordinációs bizottság Szegeden. A városi tanács, c rendőrség, a Vám- és Pénzügyőrség, valamint a helyi pártok képviselőiből létrejött bizottság elsősorban a lakossági tiltakozások és a vészesen megromlott közbiztonsági helyzet hatására döntött a KGST-piac megszüntetéséről. A területen működő Piac Kft. azonban, az eredeti engedélynek megfelelően használtcikk- piacot működtethet a cserepes soron, amennyiben teljesíti a koordinációs bizottság feltételeit - megfelel a szigorú közegészségügyi, közlekedés- és közbiztonsági követelményeknek. A koordinációs bizottság ezzel érvényt szerzett annak c hatályos jogszabálynak, amely tiltja külföldi állampolgárok árusító tevékenységét. A b!- zottság még az elmúlt héten levelet küldött Rabár Ferenc pénzügyminiszternek az ügy jogszabályi rendezését sürgetve. Most arról döntöttek, hogy több „KGST-piac által sújtott” várossal összefogva követelik az egyértelmű kormányzati döntést a bazárturizmus legalizálásáról vagy betiltásáról. A koordinációs bizottság . ülése alatt a piac környékének lakossága tiltakozó demonstráción követelte az illegális kereskedelem fölszámolását a szegedi városi tanács épülete előtt. Falutévé - szeptembertől Szeptember első hetében megkezdi adását a Falutévé. A minden szombaton reggel 6.30 perckor induló, félórás adás friss információkat nyújt a vidéken élőknek. Pálify G. István, a Híradó fő- szerkesztője az MTI kérdésére elmondotta: intézményük abból a tetemes adósságiból akar törleszteni, amely az elmúlt három évtized alatt jelentkezett. Arról van szó, hogy amíg a Falurádió minden hajnalban friss riportokkal, tudósításokkal folyamatosan szolgálta és szolgálja ki a vidéken élőket, addig a televízió kevésbé volt következetes ebben a tekintetben. A televízió 1-es csatornáján jelentkező műsor alcímei is sokat sejtetnek a Falutévé programjából: egyebek között a Faluhatár a nagy- és a kisüzemekben folytatott gazdálkodásról, a Faludoktor az állat- és a növénybe- tegségek megelőzéséről, gyógyításáról szól, a Falumeteorológia időjárási előrejelzést ad a gazdáknak, a Falukonyha a régi paraszti ételek főzésére tanítja meg a nézőt, a Falucsalogató a vidéki turisztikában rejlő lehetőségeket mutatja be. A Falutévének - amely a Híradó stábjának produkciója — kisébb állandó stábja lesz Práger György vezetésével. Ugyanakkor számitanak a vidéket és a külföldet járó újságírókra is. Fellebbezési csúcs a JPTE-n Egyetemeinken, főiskoláinkon a jelentkezések száma gyakorta meghaladja a férőhelyek tízszeresét is. Olyan szak idén sem akadt a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem egyik karán sém, ahova az összes jelentkező bejuthatott. A J'PTE rektori tanácstermében a felvételi utolsó stációjaként a fellebbezést benyújtók kérelmeit bírálta el az Ormos Mária rektorasszony vezette bizottság, melynek tagjai a karok oktatási dékánhelyettesei, az egyetem főtitkára, a rektori hivatal vezetője, valamint a karok felvételi munkáját irányító vezetők voltak. Az előző évek gyakorlatától eltérően, a végső döntési jog az egyetemeké lett, a minisztérium csak a jegyzőkönyvek alapján kap tájékoztatást. A két természetes állapot között, hogy egyrészt mindenki be szeretne jutni, másrészt a keretszámok limitáltak, sok esetben az óbjektív szabályzók, a pontok sem tudnak igazságot szolgáltatni, Justitia megfellebbezhetetlen mérlegével mérni. így, sajnos, minden évben sok a csalódott pályázó. Csalódásuk oka persze, számtalan lőhet, s ezt az okot legegyszerűbb a felvételi „rendszerben” megtalálni. Kétségtelen, láttunk már példát bizottságok felületességére, apróbb-nagyobb hibák most is előfordulhatnok, de jóval több az olyan eset, ahol a jelöltek produkciójából a megfelelő tudáson kívül már „csak" az önismeret, az esélyek reális felmérése hiányzott. Jogsértés nem történt A hallgatójelöltek nagy része utólagos átirányítása érdekében fellebbezett. Másoka kivánt pontszám alatt méltányosság révén a legkülönfélébb indokokkal kérték felvételüket, néhányon pedig az írásbeli dolgozatuk újrajavitá- sót kérelmezték, pontjaik számát ily módon kívánva növelni. Átkos pontok! Kétségtelen, az objektív elbírálásnak egyelőre nincs más, jobb módja, 'de hogy ez is tud fonákul alakulni, arra példa egy, az állam- és jogtudományi karra érkezett kérvény, melyben a magyar irás- beli-teszt inkorrektségét reklamálja a pályázó. A teszt központi volt, a hozzá tartozó kódot is a minisztérium küldte, amely két dolgot kifelejtett a csomagból: az 1945 utáni politikai természetű kérdések mellőzését {mig a történelemtesztben utasítás is volt erre vonatkozólag), hiszen ez valóban nem volt tananyag. A' másik, még súlyosabb mulasztás: a pontos utasításokon alapuló, korrékt javítási kulcsot megadni. Ilyen módon az elbírálás, a pontozás a javí/M/nden kar túllépte a keretet Válságkezelő programiroda a minisztériumban Egyre súlyosbodó szociális gondokról beszélt tegnap reggel a Kossuth Rádióban dr. Jávor András népjóléti minisztériumi államtitkár. Az akut problémák enyhítésére válság- kezelő programirodát hoztak létre, egyezkednek a pénzügyminisztériummal és bíznak o különböző jótékony szervezetek, csoportok, személyek támogatásában. — Érzékelhető-e ennek az irodának a létrehozása Baranyában? - kérdeztük dr. Rúzsa Csaba, megyei főorvost.- Igen, a minisztérium kéri tőlünk a konkrét adatokat arról, hogy a gyermek- és a felnőttvédelem területén milyen gondjaink vannak, az egyes tanácsok mennyi pénzt használtak fel. Az adatok ezekben a napokban érkeznek, becslés szerint 50 000 000 forintra lenne szükségünk.- Mik a megye legégetőbb gondjai? •- Mindenekelőtt a segélyezés. Úgy látjuk, hogy a tanácsok az éves keret ismeretében rendkívül visszafogott segélyezési gyakorlatot folytatnak. A szükségesnél kevesebb támogatáshoz jutnak a rászorulók. A szociális intézeteknél ugyan még nincs fennakadás, de ha nem kapunk az áremelések hatását kompenzáló látók szubjektív önkényének volt kitéve. A jelöltnek igazat adott, pontokat viszont nem tudott megszavazni a bizottság. Gyenge vigasz, hiszen erkölcsi győzelemmel még nem lehet egyetemista az ember. Egy közgazdászjelölt, minden szemérmet félretéve, az átjelentkezési variációk teljes tárházát kimerítette, felettébb fúnmányos módon, „a valamelyik csak bejön” reményében. A pontok, sajnos, minden szinten ellene beszéltek. A miniszter azt mondta Évek óta gondot okoz a közgazdasági karon a másod- diplomások felvétele. Az ő esetükben a bizottság nem kifejezetten a tudásra, mint inkább a jelölt szándékára kíváncsi. Ezért a 'HVG-szintű teszt teljesítése még nem elég a felvételhez, az különben is csak egy belső, nem központi tájékozódási rendszer, ami az intézmény jogkörébe tartozik. iHiióba hivatkozik tehát a pályázó Andrásfalvy Bertalan miniszterre, aki azt mondta, hogy a ponthatárt elértek automatikusan felvételt nyernek. Ez a teszt ugyanis nem egyenlő a ponthatárral. Lehet, hogy a miniszter nem gondolt nyilatkozatában a másoddiplomások helyzetére, az 5s lehet, hogy gondolt, csak valamiért nem tette hozzá, hogy a kijelentése a nappali tagozatosokra vonatkozik. így stimmel minden. Jogsértés tehát, a példák is mutatják, egyik karon sem történt. Méltányossági alapon fogadtak el kérelmeket, de a helyszűke miatt csak igen keveset. A karok vezetősége Ormos Mária véleményét osztva, igyekezett minél kevesebb fiatal sorsot derékba törni. A javaslat pedig az volt, hogy „vegyünk fel mindenkit, akit a kar javasol, és el tud helyezni". Több figyelmet Az egyetem legnagyobb kara a tanárképző. Van olyan intézete, amely egymaga több hallgatót foglalkoztat, mint a másik két kar létszáma összesen. A költségvetés viszont három egyenlő részre oszlik. Ez valóban méltánytalan, 'bár a felvételin történt kuszaságokat önmagában nem magyarázza. .Lassan talán megérik a helyzet arra, hogy az ügyek hatékonyabb intézése, az átláthatóság érdekében a kar vezetését megosszák a különböző szakterületek szerint, így talán lesz felelőse a különleges szakoknak is. Ebben az esetben talán nem fordulhat eiő az, ami a rajz-vizuális nevelés szakra jelentkező fiatalemberrel történt meg. Ő a vizsgán maximális pontszámot ért el, jog szerint azonban mégsem vehető fel, mert a hozott pontja nem számítható a tájékoztatóban előírt szabályzat szerint, négy évnél korábban érettségizett ugyanis. A különleges, nem a szokásos 120 pontos felvételi rendszert kidolgozó tanszék nem volt elég körültekintő, Így kénytelen magát megfosztani a legtehetségesebbektől. Egy jelöltnek elveszett az Írásbeli dolgozatát felülbírálni hivatott kérelme. Lehet ugyan azt mondani, hogy az esetleg sosem íródott meg, de a tanulságot mindenképpen le kell vonni. Az ügyiratok iktatása, lehet, hogy avíttas, de célravezető módszer. A bizottság nem hirdethet eredményt Mindhárom karon előfordult számos kérvény, mely azt sérelmezte, hogy a felvételi bizottság elnöke azt mondta, elég lesz a pontja, akkor meg miért nem vették fel. Talán azért, mert a ponthatárt a minisztérium a vizsgák után ■kb. két héttel hozta meg, erről előre egy elnöknek sincs tudomása. De ebből 'is látszik: felelőtlenség a jelöltek bíztatgatása, hiszen a bizottságnak nem más a feladata, mint a szóbeli feleletek meghallgatása, igazságos elbírálása. Az idei eljárással kapcsolatos sérelmek közül 34-ből 9 a földrajz szakkal volt kapcsolatos. Itt bizony az a jelentkező, aki elkérte a dolgozatát, talált furcsa dolgokat. Akárhogy forgatta a lapot, azokon csak egy, a végleges pontszám volt feltüntetve. Vajon hogyan sikerült kihozni a tisztelt javítónak részpontok híján az összeget? Hogyan tud így egyes feladatok helyességére, illetve helytelenségére hivatkozni? Talán külön papírra vezette rá a részpontokat? Ez szabályellenes. Az előző évekhez képest, némileg egyszerűsödött a felvételik ügymenete azzal, hogy a végső döntési jog az egyetemeké lett — mondja Gáspár János, az egyetem főtitkára. —• De maradt Így is még elég orvoslandó probléma A megoldás, persze, a felvételi nélküli rendszerben lenne, de ez a jelenlegi anyagi, elhelyezési viszonyokat tekintve, fizikai képtelenség. így is minden karon túlléptük a kereteket. Zábrádi Marianna mogatást, akkor a negyedek negyedévben komoly működtetési gondjaik lesznek.- Milyen jótékony szervezetekkel, cioportokkal van kapcsolatuk az elesettek segítésére? A különböző intézetek, egyesületek jórészt tőlünk függetlenül találtak partnereket, akiktől konkrét segítséget kaptak. Több alapítványt is ilyen céllal alapítottak. Hogy konkrét példát is mondjak a támogatásra, nemrég a Máltai Szeretetszolgálat küldött a bólyi gyermekotthonnak nc- gyon értékes műszereket. T. É. Augusztus 15-én szentmise, kiállítás, műsor 300 éves jubileum Pécsvűradon Háromszáz éve, hogy az apát hívására Pécsváradon az első német családok letelepedtek. A nagyközség ebből az alkalomból ünnepi megemlékezésre hívja mai és egykori lakóit. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, este 6 órakor ünnepi német nyelvű szentmise lesz. Michael Haydn miséjét a pécsváradi tűzoltózenekar adja elő, énekel a Lenau-ház, a vé- méndi, a palotabozsoki és a hímesházi egyesített énekkar. 19 órakor a várban megnyílik a Duna menti németek kiállítás, köszöntőt mond Karl-Heinz Lehmann, a ba- den-württembergi Duna menti Svábok Alapítvány elnökhelyettese és Hambuch Géza, a Magyarországi Németek Szövetségének főtit- ká ra. 20 órakor a mecseknádas- di német nemzetiségi együttes ad műsort, majd vacsora és bál következik Zeh- mann István zenekarával. Vacsorajegyek augusztus 10- ig a pécsváradi művelődési házban rendelhetők. Ebből az alkalomból jelenik meg öhler Anna tanulmánya a pécsváradi németekről német és magyar nyelven.