Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)

1990-08-31 / 148. szám

mm — ­A világ sportja SZEKRÉNYSOROK (az elemes bútorok kivételével) ÁRENGEDMÉNNYEL SZEPTEMBER 1-töl! ináén ounonban !* Javában zajlik Pécsett, a Balokány-ligetben az OTP Kupa pénzdíjas, meghívásos nemzetközi te­niszverseny. Ezen hét pécsi indult. Képűnk a fő­tábla tegnapi első mérkőzésén készült, előtérben Dominek (Sopron). Läufer László felvétele Mai sportműsor Ejtőernyőiát. Bányásznapi Kupa, pogány! repülőtér, 8.00. Tenisz. OTP Kupa, Balokányliget, 8.00 Szendreit ugyanennyiért adták el Spanyolországba.- Hol vagyok én Szendrei- től? Már csak ezért is harag­szom Páncsicsra, aki kötötte az ebet a karóhoz, és nem tágított a 25 ezertől. Nem akarta elhinni, hogy egy kis­csapattól mennék egy akkor még nem sokkal nagyobbá. Ha akkor nem is jött össze - jobb feltételekkel - Auszt­ria, most talán lehet belőle valami. Igaz, más ozóta már Stájer, más a csapat és más az a pénz is, amit focival abban a községben lehet ke­resni. De még így is megéri. Pedig minden hétvégén 900 km-t kell érte autózni. H. L. Pedig már abbahagyta, nem is egyszer. Először fél évig nem futballozott, de aztán amikor átvette játékosedző­ként a PBTC csapatát, újra játszani kezdett. Utána megint visszavonult, mígnem Csordás István Barcsra csábította. Az ottani, megyei I. osztályban szereplő együttessel Csordás végre bajnokságot akart nyer­ni, ehhez kellett Stájer István. Egy teljes szezont le is hú­zott Stájer Barcson, nem is akárhogy. Somogy megye gól­királya lett, 26 góllal. Ügy, hogy fél idényt középhátvéd­ként, felet pedig centerként húzta le.- Eleinte nagyon rossz volt, mert akkor már egy éve jó­formán nem rúgtam labdába, csak kispályás csapatban sze­repeltem. Aztán idővel bele­jöttem, ment is a góllövés. Amikor megnyertük a bajnok­ságot, és feljutottunk az NB Ill-ba, eljöttem Barcsról. Me­zei József sportköri elnökkel az élen marasztaltak, ám el­köszöntem. Úgy éreztem, már 37 évesen olyan rossz erőben vagyok, hogy a pályán a ku­tyatejben is megbotlok. Ezt nem akartam, ezért mondtam búcsút a barcsiaknak. Pedig kellemesen csalódtam a csa­patban ís, a vezetőkben is, a szurkolókban is. Most azonban Stájer mégis futballozni fog. Ősztől Auszt­riában, a St. Pöltentől 7 km- re lévő községben, Obergraf- fendorfban, annak negyed­osztályú együttesében. — Már majdnem minden papírom megvan, csak az utolsó engedély hiányzik oszt­rák részről, ígérik, egy-két hé­ten belül az is meglesz. Csak hétvégeken járok majd ki a Pécstől 450 km-re lévő klub­hoz. Hétközben le-lejárogatok a PVSK edzéseire, ott edzege- tek, hogy bírjam a vasárnapi mérkőzéseket. Elsősorban a pénz miatt éri ez így meg ne­kem. Egyszer, négy éve ennél sokkal komolyabb ajánlata is volt Ausztriából Stájernek. Ak­kor a St. Pölten hívta, amelyik most NB l-es. Együtt játszha­tott volna az argentin Kem- pesszel. Az MLSZ azonban 25 ezer dollárért engedte volna csak ki a PBTC-ből. Ugyan­akkor a válogatott kapus 0 Lisszabon: A világbajno­ki címvédő NSZK barátságos .labdarúgó-mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott a házigaz­da Portugáliával. Portugália- NSZK 1-1 (0-1). 17 000 néző, v.: Lobello (olasz). Gólszer­zőik: Rui Aguas (57.), illetve Matthäus (15.). 0 Madrid: A SantiagoBer- nöbeu stadionban, 75 000 né­ző előtt csapott össze két európai sztárcsapat, a spanyol Real Madrid és az olasz AC Milan. A bemutató mér­kőzést 3-1-re a BEK-cimvédő olaszok nyerték. Real Madrid— AC Milam 1-3 (0-3). Gólszer­zők: Parra (70.), illetve Car­bone (15.), van Basten (40., 11-eslből), Hierro (45., öngól). 0 Párizs: A francia labda­rúgó bajnokság 7. fordulójá­ban az Auxerre idegenben, 1-1-es döntetlent ért el a Nancy-val szemben. A vendé­gek gólját Kovács Kálmán lőt­te a 79. perében, s ezzel már 4 találatos. Az élcsoport: 1. Marseille 12, 2. Brest 9, 3. Caen 9, 4. Monaco 9, 5. Auxerre 8 pont. Automodelle!* Újmecsekalján Lesz autómodellező verseny is a hét végén Pécsett. Szom­baton és vasárnap a szoká­sos bányásznapi autómodel­lező verseny zajlik, amelyen most osztrák, svájci és magyar sportolók indulnak. Mindkét napon reggel 9 órakor búg­nak fel először a motorok az ú}mecsekaljai modellező bá­zison. £r Nyílt túra A Baranya Megyei Természetbo* rőt Bizottság kővetkező nyílt túrá­jának útvonala: Misina — Lapis — Büdöskút — Orfű — Gubacsos — abaligeti barlang. A résztvevők Pé­csen, a főpályaudvarnál, a 35-ös busz megállójában találkoznak szombaton reggel 7.20 órakor. ★OTTHON^VAN*^ ★ AMÍG A KÉSZLET TART! „KANIZSA” bútorokat a MECSEK ÁRUHÁZ-ból! A Ybl M. u. 10. gólkirály Pannónia Kupa az atlétáknak Minden évben a Pannó­nia Kupa a legrangosalbb Baranya megyei atlétikai verseny, amelyet mindig megtisztelnék jelenlétükkel külföldi sportolók is. Ezúttal erre vasárnap Ikerül sor Pé­csett, a Tüzér utcai Bázis- pályán. Reggel 9-kor a 400 m-es gátfutással kezdődik a Pannónia Kupa, ezt immá­ron tizenkettedszer rendezik meg. A külföldet jugoszláv atléták képviselik. Itt lesz a 230 cm-es magasugró, Csá- novics is. Természetesen je­lezték részvételüket hazai­ak is, köztük a Bázis atlé­tái ; összesen körülbelül 200- an állnak majd rajthoz. A verseny szponzorai: a Bázis Építőipari Vállalat, a B. M.-i Építőipari Egyesülés, a BAU Komplex Építőipari Rt., az ÉPFU, a VISO, a Pécsi Építő és Tatarozó Vál­lalat, a B. M.-i Tégla- és Cserépipari Vállalat. Futball minden mennyiségben Lesz futball bőven a hét­végén is. Szombaton az NB l-ben itthon játszik a PMSC a Volánnal, vasárnap egy osztállyal lejjebb a Komló—III. kér. TTVE és a BMTE-Törley-Új Barázda mérkőzésekre ikerül sor. Az NB. flI-ban a Somberek a Nagykanizsát, a Boly a Boglárlellét, a Mázaszász- vár a Csurgót fogadja, Barcsra a iPVSK, Marcaliba a Siklós megy, (mind va­sárnap). A megyebajnoksóg I. osztályában az érdeke­sebb meccsek: PBTC—Szajk (szombat délelőtt 10-kor), Zsolnay—Beremend (ugyan­akkor, nem lehetett volna a Ikét pécsi találkozónak ki­kerülnie egymást?), Töttös— PEAC, Újpetre—Postás (va­sárnap délután mindkettő). Foci is, meg nem is: va­sárnap délelőtt lesz a 11- es rúgó verseny újabb for­dulója, illetve valószínűleg már a megyei döntője is, a Postás-pályán, 10-kor. Ha megtartják az utóbbit is, akkor vasárnap délre csak egy ítéletvégrehajtó marad állva, ő képviseli majd a megyét az országos döntőn. Idősebb Csaba András kajak­kenu emlékverseny Tizenkilenc klub több mint négyszáz versenyzőjének részvételével a hét végén - szombaton és vasárnap — rendezik meg a Vili. idő­sebb Csaba András kajak­kenu emlékversenyt a Pécsi­tavon. A program szerint szombaton délután a hosz­szútávúak, míg vasárnap délelőtt a rövidtávúak ver­senyére kerül sor. Szomba­ton 15.00 órától, míg va­sárnap reggel 9.00 órától indítják a futamokat. Az in­duló mezőny a legfiatalab- baktól az I. osztályúak rész­vételéig tart. A számok tükrében 15. PMSC—VOLÁN TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Pécs szem­szögéből : 14 7 6 1 26-13 20 Csak Pécsett: 7 4 3 — 17-6 11 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1976—77 0-0, J979— 80 2-2, 1980—81 5-1, 1981—82 4-2, 1983—84 1-0, 1985—86 4-0. A PMSC az utolsó győzelmét 1985. szeptember 21-én a következő összeállításban érte el: Bodnár' — Kónya, Torna, Róth, Brezniczky dr. — Megyeri, Túri, Bendes (Czérna), Lőrincz — Takács (Dobány), Mé­száros. Gólszerzők: Mészáros, Róth, Túri, Dobány. Hazai pályán a következő játé­kosok találtak be a Volán kapu­jába: 5 gólos: Dobány; 4 gólos: Dárdai P.; 2 gólos: Lőrincz, Róth; 1 gólos: Kardos, Mészáros, Czérna, Túri. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: PMSC (otthon) : Csepel 2-0, Bp. Honvéd 0-1, Rába ETO 2-2, Vasas 0-0, Haladás 4-1, Videoton-Walt- ham 2-0. Volán (idegenben) : Dorog 2-0, III. kér. TTVE 0-3, Dunaferr SE 1-1, Soproni SE 3-1, ZTE 4-2, Szeged SC 0-1. A két csapat jelenlegi hazai, il­letve idegenbeli mérlege: A PMSC jelenlegi hazai mérlege: 1 1--------2-0 3 A Bp. Volán jelenlegi idegen­beli mérlege: 1-----------1 0-1 — 7. KOMLÓ—III. KÉR. TTVE TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Komló szem­szögéből: 6 2 1 3 5-6 6 Csak Komlón: 3 1114-44 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményei: 1987—88 2-2, 1988—89 0-1, 1989—90 2-1. A Komló a győzelmét 1990. má­jus 20-án a következő összeállítás- ban érte el: Tábit — Miklós, To­rna, Vukmann, Andreidesz — Kato­na, Tigyi (Szatmári), Hohmann, Lukács (Boday) — Takács Z., Storn­ier. Gólszerzők: Katona, Lukács. Komlón a következő játékosok lőttek gólt a III. kér. TTVE-nek: 2 gólos: Ráfi; 1 gólos: Katona, Lukács. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: Komló (otthon): BMTE-Törley 1-0, Ajka 0-0, Dorog 0-2, III. kér. TTVE 2-1, Dunaferr SE 1-1, Szekszárd 2-3. III. kér. TTVE (idegenben): Sop­roni SE 1-2, Szekszárd 0-2, BMTE- Törley 0-0, Komló, 1-2, Tapolca 2-1, Nagykanizsa 0-0. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: A Komló jelenlegi hazai mérlege: 1--------1 2-3 — A III. kér. TTVE jelenlegi ide­genbeli mérlege: 1 — 1 _ o-O 1 3. BMTE-TORLEY—ÚJ BARÁZDA TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye az Új Baráz­da szemszögéből: 2 1—13-33 Csak Budafokon: 1----------1 1-2 — B udafokon a gólt Adi lőtte. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: BMTE-Törley (otthon): Ajka Hun- galu 3-1, Dorog 0-0, III. kér. TTVE 0-0, Dunaferr SE 1-3, Soproni SE 0-1, ZTE 1-5. Mohács (idegenben): III. kér. TTVE 0-0, Dunaferr SE 0-2, Bp. Vo­lán 1-6, ZTE 0-2, Oroszlány 1-3, Paksi Atomerőmű 2-0. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: A BMTE-Törley jelenlegi hazai mérlege: 1--------1 1-5 — Az Új Barázda jelenlegi idegen­beli mérlege: 1 1--------2-0 3 L ehel Jenöné Ml Wmmm tlj Dunántúli napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős: MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301 ..Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- forint, negyedévre 315,- forint, egy évre 1260,-forint. ISSN 0865-9133 Auszt­riában folytatja Stájer is Kellemesen csalódott a barcsi 0» Tenisz OTP Kupa

Next

/
Thumbnails
Contents