Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)
1990-08-31 / 148. szám
ajánló Rádió Harsogás helyett szelíd szóval... Kovács Imre szerkeszti az e heti Jó pihenést című műsort. Ennek tartalmáról mondja: - Szombat délelőtti magazinunkban a szokásos fnss hírek, információk és lapszemle után jegyzetírónk arról a pécsi eseményről is szól, amelyen többek között a privatizáció, a külföldi tőkebefektetés volt a téma. Kétszáz éves a magyar színészet. ’A helytörténész pécsi visszapillantója után a színház mostani igazgatója beszél ajelenidőről, napi gondokról és arról, ő hogyan látta a színész-karnevált. Előzetest adunk egy rádióműsorból, amely Plattny György festőművésszel készült, akinek Szent István ünnepén nyílt életmű-kiállítása Pécsvára- don. Horgászriportunk ott készült, ahol iobb időkben méteres víz hullámzik: a Mattyí-tó közepén, avagy aszályban a vizek is szenvednek. A magyart kissé törve beszéli, de a labdát nem töri. Bemutatjuk Belánszki Attilát, a PMSC Du- naszerdahelyről vásárolt labdarúgóját. Lévén bányásznap, elmondjuk, ezúttal milyen rendezvényekre kerül sor. Harsogás helyett szelíd szóval, okosan és kitartóan szólni kell mindarról, amit helyesnek tartunk. Ebben lehetne összefoglalni a szeptember 2-án délelőtt 9-től 11 óráig tartó Vasárnapi magazin mondanivalóját. A szerkesztő, László Lajos, bőséges témaválasztékot kínál. wolf Gyulával, a pécsi megyéspüspök titkárával egy régi írószövetségi közgyűlés apropóján az igehirdetés szabadságáról beszélgetnek. Bemutatják a szentlőrinci kísérleti gimnáziumot, amely hétfőn nyitja meg kapuit. Az új iskoláról az igazgató, Szentgyörgyvári Tibor beszél. A Tolna megyei kórusmozgalom reneszánsza is bekövetkezett - mondja a szakember. A bá- taszéki körzeti orvos, dr. Csanády György érdekes magánmúzeumaba kalauzolja hallgatóinkat. Franko- vics György a magyar és a horvát nép barátságának történelmi gyökereiről beszél. Tíz órákor meghallgathatják a nagyvilág híreit, majd a Bogyiszlói képek című most megjelent könyv alapján az ártéri emberek lelkivilága tárul fel. A változó korok tükröződése a jelképekben és címerekben - lehetne az alapeszméje annak a kiálltásnak, amely a szekszárdi levéltárban látható. A Halálpolka sorozatban Hornung Hugó József lánycsóki lakqs beszél. Befejezésül Kovács Attila, aki egyébként az egész program zenei szerkesztője, gazdag és hangulatos ízelítőt ad a rövidesen kezdődő hangverseny-évad legrangosabb eseményeiből. ANK-mozi Vasárnaponként és hétfőnként vetítéseket tartanak az Apáczai Nevelési Központban. A sieptem- ber havi programban a V'endégkórus Günzburgból Romantikus kórusművekből összeállított egyházzenei hangverseny lesz szeptember 1-jén szombaton Pécsett, a ferencesek templomában. A pécsi Nevelők Háza Kamarakórusának vendégei ezúttal a nyugatnémetországi Günzburgból érkeznek. A Camerata vo- cale fellépése 18 órakor kezdődik, a karnagy Jürgen Ret- tenmaier lesz. Kiállítás a Duna menti svábokról Augusztus 31-én 16 órakor kiállításmegnyitóra hívja a Janus Pannonius Múzeum az érdeklődőket az Endre Nemes és a Martyn Múzeumba, ahol „ A Duna menti svábok, német települések Délkelet - Európában ” címmel készült tárlat lesz látható. A válogatás elé Piti Zoltán tanácselnök mond bevezetőt. nyári nagy sikerfilmek mellett olyan allkotások is szerepelnek, mint a Révész György rendezte Akii Miklós, a Könnyű vér cíElkészültek a következő zenei évad tervei. A hagyományoknak megfelelően a POTE aulájában és a Székes- egyházban lesznek az „ A ” bérlet hangversenyei, a „ B ” és a „ C ” bérletek négy előadása közül pedig kettőt a Liszt teremben tartanak. Az „ A ” bérletek sora 1990. október 1-jén a zenei világnapon indul a Pécsi Szimfonikus Zenekar fellépésével. Ugyancsak ők adnak elő egy angol-amerikai ösz- szeállítást, de lesz több olyan koncert is, melyen külföldi és hazai vendég- művészek, előadók és kórusok is föllépnek. A tervek szerint Kobayashi Ken-lchiro vezényletével műsort ad a Magyar Állami Hangverseny- zenekar, a Pécsi Szimfonikusok mellett pedig közreműködik majd egy- egy alkalommal a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa, a Pécsi Operakórus Férfikara, a zongora- művészek közül Baranyai László, Király Csaba és Jandó Jenő, Friedrich Ádám és Brün- ner Albert kürtön, Onczay Csaba gordonkán, Vass Ágnes es Gál Zoltán hegedűn játszik, egy jövő márciusi koncerten Páncmű Szomjas György-film, illetve Jancsó Miklós sok botrányt kavart műve, a Magánbűnök, közerkölcsök is. zél Éva énekel, idén októberben pedig nyugatnémetországi szólisták is érkeznek majd. Az októbertől májusig tartó sorozatban tíz koncertre kerül sor. A „ B ” és a „ C ” kamarabérlet hangversenyei decemberben indulnak, első alkalommal pécsi művészek közerműködé- sével. A négy koncert között szerepel a lengyelországi Magdalena Rezler hegedűestje is, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatának és a Nevelők Háza Kamarakórusának közös estje, illetve a Pécsi Szimfonikus Zenekar és a Pécsi Bach Énekegyüttes fellépése is. A Baranya megyei ifjúsági hangversenyekre decemberben, februárban és márciusban kerül sor. Pécsi művészek és egy alkatommal a Mecsek Fúvósötös közreműködésével tematikus összeállításokról van szó, először klasszikus fúvósmuzsika a program, másodjára a cembalo a téma, végül pedig Mozartot és néhány művének részleteit mutatják be. A programokról folyamatosan részletesebb tájékoztatást is közlünk. Új klubok, szakkörök gyerekeknek Az őszi indulás előtt már most lehet jelentkezni azokra a foglalkozásokra, melyeket a pécsi Szivárvány Gyermekház indít az 1990/91-es évre. Több blokkban több csoport kezdi meg működését az idén is, így például az előadó- művészetiben bábos, bűvész, citera, néptáncos, színjátszó, népdal-szakkör, rock’n’roll klub és énekes magyar népi játékok néven lesznek körök. A sport-turisztika-honvédel mi blokk ajánlata a következő: asztalitenisz, karate (shotokan), igaz, ez csak haladóknak, könnyűbúvár, lövész kezdőknek és haladóknak, és sakk. A képzőművész blokkban is több szakkört teveznek, lenne animációs filmkészítő, iparművész-szövő, kerámia, komplex képzőművész, sokszorosító grafika, textilfestő, tűzzománc és origami klub. A társadalomtudományi tömbben bélyeggyűjtő és helytörténeti szakkörbe várják a gyerekeket, de népi gyermekjátékokkal foglalkozó és pályaválasztási, önismereti csoport is indul a riporterszakkör mellett. A természettudományi és technikai blokk ajánlata: elektronikaépítő, fotószakkör, repülőmodellezés, számítógépes, vasútmo- dellező, vegyészszakkör indulna, de lesz kiskertbarát és számítógépes klub,7 valamint „ tesz- vesz” néven is megkezdi munkáját egy csoport. A szabadidő és hobbikörökön kívül tanfolyamok is lesznek a Gyermekházban. így kezdő és haladó szintű játékos balettanfo- lyam indul, néptánctanfolyam kezdőknek, ugyancsak kezdőknek angol és német nyelvtanfolyamok, de lesz számítógépes és alap Basic tanfolyam is. Ä jelentkezéseket már most is, de legkésőbb szeptember 15-éig vár- ják. __________________ R ovatszerkesztő: HODNIK ILDIKÓ Uj zenei évad A névtelen vár Jelenet a tévéfilmsorozat befejező részéből. A képen jobbról balra Bernáth alispán (Inke László), Vavel gróf (Koncz Gábor) és Mátyás mester (Zenthe Ferenc) KEDD, 19.00 Derrick - Egy hétfő reggelen Az emberéletet semmibe vevő bűnözővel áll szemben Derrick és csapata. A képen Wielfried Bassner, a túszul ejtett Christine Osterrel SZERDA, 19.00 Megváltási kísérletek Csalog Zsolt írásának felhasználásával rendezett tévéfilmet Müller Péter Iván. Képünkön a film egyik jelenete CSÜTÖRTÖK, 21.55 Charly A „Virágot Algernonnak” című regény filmváltozata az egész világon nagy sikert aratott. Képünkön Charly (Clif* Robertson) és tanárnője (Claire Bloom) ,-------m u SZOMBAT, 20.35 Cab Calloway A harmincas évek talán egyik legjelentősebb énekes sztárja sokat tett az amerikai néger-musical megszületéséért VASÁRNAP, Az erősebb Strindberg színdarabja két színésznő különös találkozásáról szól. Egyikük csak hallgat, a másik megállás nélkül beszél. A képen Bánsági Ildikó, az egyik főszereplő HÉTFŐ, 20.45