Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)

1990-08-03 / 121. szám

If ízí sportok (3.) Pillanatkép az „aranykorszakból" amikor még minden jól ment Mohácson (is) a szegénység a legfőbb gond Az évszázados tapasztalat sem segít A Mohácsi TE a megye leg­idősebb sportegyesületei közé tartozik, tavaly ünnepelték fenállásuk 100. évfordulóját. Az evezős szakosztály körül­belül 60 tagot számlál, akik­nek kétharmada fiú, a többi leány. Bokodi István, sportkö­ri elnök kissé elszomorodik, amikor az elmúlt évek nagy­szerű eredményei után a mos­tani visszaesés okairól fagga­tom. — Sajnos én sem tudok mást mondani, mint amit nyil­ván minden más egyesületnél is hallhat. Ilyen kevés pén­zünk talán még soha nem volt, mint mostanában, anél­kül pedig ma már válogatott versenyzőket nevelni lehetet­len. A szakosztály összes ed­zője mellékállásban dolgozik, azt a pénzt pedig, amit való­ban lelkes munkájukért fizet­ni tudunk, még csak tisztelet- díjnak sem merném nevezni. Ennek ellenére szinte minden hajóosztályban van verseny­zőnk. a mini szkitektöl kezd­ve az egy- és kétpár evező­sökön keresztül egészen a nyolcasokig. Igaz ugyan, hogy csak az utánpótlás -korosztály­ban, ami 18 éves felső kor­határt jelent. Felnőtt verseny­zőnk sajnos mór egy sincs, aminek szintén a rossz anya­gi helyzet az oka. Nincs ugyanis pénzünk arra, hogy profiként vagy sportállásban fizessünk valakit, így a tehet ségesebb apránként elszállin­gózik tőlünk. — Augusztusban lesz a leg­rangosabb mohácsi verseny, a Duna Kupa. A sok rossz hír A 2. Jóakarat Játékok 13. versenynapján, Seattle-ban mindössze egy számban, a fér­fi műugrásban avattak bajno­kot. A programon szereplő hat sportág küzdelmei közül a legnagyobb érdeklődés a jég­korong és a férfi röplabda - torna találkozóit kísérte, ahol befejeződtek a csoportmérkő­zések. Ezen kivül még egy labdajáték, a női kosárlabda képviselői léptek pályára, va­lamint egy futammal megkez­dődött a vitorlásverseny is. Az ökölvívók közül hat súly­csoportban 24-en már a dön­tőbe jutásért mérkőztek. Nem kevesebb, mint öt összecsapás hozott amerikai—szovjet pár­utón szinte már meg sem me­rem kérdezni, milyen ered­ményre számítanak az idén. — Tavaly még 'biztosan nyer­tük ezt a valóban rangos ver­senyt, idén viszont már bár­melyik dobogós hellyel elége­dett lennék. Várhatóan az idén is jó versennyel számol­hatunk, eddig már nyolc szak­osztály neves versenyzői jelez­ték részvételüket. — Milyen lehetőség van a továbblépésre, és az anyagi helyzet javítására? — Mindent meg • kell pró­bálnunk, amiből csak pénzt lehet csinálni, így például a csónakháznál vizisporteszkö- zök, csónakok kölcsönzését kezdtük meg az idén. 'Egy most kialakuló, igen remény- teljes külföldi kapcsolatról is mindenképpen érdemes szót ejteni. Az új pécsi NSZK kon­zulátus helyettes vezetője az evezőssport nagy barátja. Már fel is vettük vele a kapcso­latot, és első lépésként a Du­na Kupára a konzulhelyettes úr értékes tiszteletdijat aján­lott föl. Ezen kivül a nyáron három nyugatnémet evezős Mohácson készül a német baj­nokságra, amiért cserébe majd mohácsi versenyzők edzőtábo­rozhatnak valamelyik német evezősklubban. Emellett ha­gyományos kapcsolat fűzi szakosztályunkat az eszéki eve­zősökhöz. Évről évre rendsze­resen részt vezsünk egymás versenyein, és amennyire le­hetséges, segitjük egymást a felkészülésben. — Milyen versenyeken vesz­nek részt az év hátralévő ré­szében? harcot, ebből hármat nyertek meg a vendéglátók. A kubai­ak három szorítóba lépett bokszolója sikerrel vette az akadályt. A lérli műugrásban az elő­ző két olimpia ezüstérmese, a kínai Tan Liangde diadalmas­kodott, igaz, kétszeri, legyő­zője, az amerikai Greg Lou- ganis a szöuli olimpia után visszavonult. Női kosárlabdázásban a visszalépett kínaiak helyére az utolsó pillanatban „beug­rott" bolgárok már második győzelmüket aratták. Az Egye­sült Államok a szovjetek el­leni rangadón bizonyította, — Még három nagyobb ver­senyen indulunk, legközelebb Velencén és Pesten. Mint már említettem, ebben az évben bizonyos visszaesés várható az eredményekben is. Ezt az esz­tendőt alapozó évnek nevez­ném. Igyekszünk megteremteni az , anyagi alapjait annak, hogy a jövőben ismét vissza kerülhessünk arra a helyre, amit a mohácsi evezősök egy­szer már kivívtak maguknak az ország evezőssportjában. A nagy versenyek mellett a szakosztály különböző iskolák­ba járó diákjai között iskolák közti bajnokságokat rende­zünk. Erre már ötödik alka­lommal kerül sor, és egyre népszerűbb a gyerekek között. — Milyen a hajópark álla­pota? — Ez az egy, amire igazá­ból nem lehet panaszunk. Ta­valy a centenárium alkalmá­ból az OSH-tól is kaptunk né­mi támogatást, amit új hajók vásárlására költöttünk. így most 40—50 sportoló tud egy­szerre edzeni viszonylag jó ál­lapotú hajókkal. További fej­lesztésre azoríban már nem­igen van módunk, főként most, hogy az eddigi legnagyobb támoqatónk is visszalépett, és a jövőben teljes mértékben önfenntartóak leszünk. Ennek megfelelően a válogatott ver­senyzők nevelése helyett a fő cél egyfajta klubélet kialakí­tása, ahol minden sportoló jól érzi magát. És ha akad olyan versenyző, aki kiemelkedő tel­jesítményt tud nyújtani, szá­mára természetesen minden segítséget megadunk. Szűcs Zsolt hogy tartja világelső pozíció­ját. A házigazdák 14 pontos hátrányukat ledolgozva nyolc­pontos sikert arattak, s Így 38. válogatott mérkőzésükön maradtak veretlenek. A jégkorongozók A-csoport- jából a Szovjetunió — veretle­nül — és az Egyeüit Államok biztosította helyét az elődön­tőben, némi meglepetést az jelentett, hogy a toronymagas esélyes szovjetek csak kétgó­los különbséggel (4-2) fektet­ték kétvállra Svájcot. Ez a versenynap magyar sportolók részvétele nélkül zaj­lott, mivel egyetlen sportág­ban sem voltak érdekeltek. Előkészületi mérkőzések Féltucat torró pécsi gól PMSC—Mohácsi Új Barázda Tsz SE 6-0 (2-0) Mohács, 600 néző. V.: Kür­ti. PMSC: Bodnár (Kovácse- vics) - Kónya, Lőrincz, Balog, Palaczky - Megyeri, Czérna (Hüber), Bérczy — Lovász, Czéh (Szabó), Lehota (Jele­nő). Edző: Garami József. Mohács: Antal - Rumszauer (Vezér), Kiss Gy., Katona, Új­vári (Kovács Z.) - Nagy E. (Ritter), Kovács L., Becker, Hrotkó. Reit - Ratting, Mar­tino (Bíró). Edző: Csordás Ist­ván. A hazaiak kezdtek jobban, de Martina nem ért el egy átadást, így Bodnárnak sike­rült tisztázni. Az ellentámadás­nál Lehota kiugrott a védő­sorból, elfektette a kapust és 10 méterről lőtt a hálóba. (1-0). A 30. percben növelte előnyét a PMSC, Bérczyt a 16-os előtt feltartották a mo­hácsi védők, a közvetett sza­badrúgásnál Lovász passzolt Palaczky elé, aki a szétnyílt sorfal között kilőtte a bal sarkot. (2-0). A 48. percben Lovász pasz- szolt Hübernek, aki a 16-osra betörő Megyeri elé tálalt. ő elhúzta a labdát a kifutó An­tal mellett és éles szögből a hálóba gurított. (3-0). A 60. percben Lovász lopott el egy átadást, kicsalta a kapust, kicselezett két védőt és 8 méterről lőtt a lába kö­zött a hálóba. (4-0). A 69. percben Megyeri ke­resztlabdáját Czéh csúsztatta a 16-os előtt Lovász elé, aki látva hogy Antal kimozdul, átemelte fölötte a labdát. (5-0). A 73. percben Hüber ka­varta meg Reitet és a kivető­dő Antal mellett közelről lőtt a bal alsó sarokba. (6-0). A 75. percben a 16-oson belül a kezezés miatt megítélt büntetőt Jelena csúnyán a jobb felső sarok mellé lőtte. Egy órán keresztül bírta a rekkenő hőséget és az NB I- es csapat nyomósát a most formálódó Mohács együttese, A pécsiek javuló játékukkal rászolgáltak a nagy gólarányú győzelemre. K. L. Komlói Bányász­Kaposvári Építők 2-1 (1-1) Komló, 100 néző. V.: Ka­szás. Komló: Tábit (Adóm) - Miklós (Klonfár), Vukmann, Lajos (Nagy), Andreidesz — Sági (Boday), Szatmári, Kato­na (Béres), Tigyi (Stemler) - Pólcsa, (Kiszely), Varga (Lu­kács). Edző: Kresz László. A győzelmet jelentő gólt az egyetlen le nem cserélt tá­madó, Szatmári lőtte a 75. percben a kaposváriak hálójá­ba. G. G. II 2. Jóakarat Játékok Hírei Főszerepben a labdajátékok - magyarok nélkül Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napió Sporthétiiecje Kézilabdatornák kánikulában Javában tombol a nyár o kézilabdázók azonban már „ráizzadnak" az új bajnoki idényre. A Komlói Bányász NB l-es újonc férfigórdája a hét végén a Siófokon megrendezésre kerülő Bala­ton Kupán „melegít" a sporttörténeti rajtra, míg a pécsi női együttesek - a Dunaújvárosi Papír - társa­ságában a Vadász utcai pá­lyán négyes tornán próbál­ják „bemérni" egymás ere­jét. A szombaton délután 2 órakor kezdődő torna nyi­tányát a Pécsi Hunor—Pécsi BTC (volt NB ll-es örök­rangadó) nyitja, azzal a különbséggel, hogy a kesz- tyűgyóri kék-fehérek fennál­lásuk alatt először szerepel­nek, mint NB I B-s csapat, a második mérkőzésen 15 órától az NB l-ből kiesett PMSC és az ugyancsak NB II-bői felkerült dunaújváro­siak küzdenek a pontokért, 16 órától Pécsi Hunor— PMSC, majd 17 órától PBTC Dunaújvárosi Papír ta­lálkozót láthatják a nézők. Vasárnap délelőtt 9 óra­kor a PBTC—PMSC, majd 10 órától a Pécsi Hunor—Duna­újvárosi Papír találkozó kö­vetkezik. Ezt követően kerül sor 11 órától a harmadik, majd 12 órától az első hely sorsának eldöntésére szol­gáló mérkőzés lejátszására. Balatonátúszás és triatlon Orfűn Ha az időjárás a hétvé­gén is a mostanihoz hason­ló marad, minden bizonnyal sokan fognak megpróbálkoz­ni szombaton a Balaton át- úszásóval. A Boglárlelle— Révfülöp közti táv tekintélyes ugyan, de legalább a vi­szonylag hűvös vízben tartóz­kodhatnak, akik belevágnak a szombaton reggel 8 óra­kor a Platán-strandról raj­toló versenybe. Ugyanezen a napon Or- fü is félig-meddig vizes ese­mény színhelye lesz. A Pé­csi-tó és környéke ad ott­hont a 6. Baranyai Triatlon Ranglista versenyének. Az első szám, a másfél kilomé­teres úszás már önmagá­ban is szép teljesítmény, azonban utána kerékpárra pattanni, majd a 40 kilo­méter megtétele után még két kört futni a tó körül, ez már valóban átlagon felüli állóképességet követel. Az orfüi strandra igyekvők egyébként jó, ha tudják, hogy a verseny zavartalan lebonyolítása érdekében a tó körül forgalomkorlátozás lesz érvényben és a strand nagy parkolóját sem lehet szombaton 10 és 15 óra kö­zött igénybe venni. Berlin már készül... Bár még nem dőlt el, hogy a 2000. évi nyári olimpiai já­tékoknak melyik város ad otthont, hiszen csak 1993-ban ítélik oda a rendezés jogát, a németek már nagyon ké­szülnek. Mint a DPA nyugat­német hírügynökség munkatár­sa írja, a szervezők „bűvész­kednek a számokkal", tervez­getnek. Bíznak benne, hogy Berlin másodszor is vendégül láthatja a világ legjobb spor­tolóit. A város keleti részében már egy hete megkezdte munká­ját a két német állam sport­vezetőiből álló olimpiai iroda, amelynek vezetője, Jürgen Kissiing úgy nyilatkozott, hogy a berlini játékok megrendezé­séhez az ezredfordulón 3,5—4 milliárd márkára lenne szük­ség. Hangoztatta, úgy kell el­készíteni a terveket, hogy azok megfeleljenek a NOB követel­ményeinek, de ne bontsák meg a város képét, s a játé­kok befejezése után minden létesítményt hasznosítani le­hessen. Legkésőbb ez év vé­géig meg kell születnie a részletes elképzelésnek, hogy benyújthassák a két városrész polgármesterének. Az elképzelésekről augusz­tus 17-én tájékoztatják Juan Antonio Samaranch NOB-elnö- köt, aki megtekinti a Mobil Grand Prix viadal nyugat-ber­lini küzdelmeit. A megrende­zésre vonatkozó teljes do­kumentációt a szervezőknek 1992 elejéig kell eljuttatniuk a nemzeti olimpiai bizottsághoz, hogy az év szeptemberéig el­jusson a NOB-hoz. Kulcsfontosságú kérdés: hol építsék fel az olimpiai falut? Vannak, akik a városközpontot szemelték ki színhelyül, mások a várostól távol alakítanák ki a sportolók ideiglenes ott­honát. Egyelőre érvek és el­lenérvek csapnak össze, de hamarosan erről is dönteni kell. Mélyépítő és Szolgáltató Kft Pécs, Zsinkó I. u. 3-5. Tel.: 14-325 Tapasztalt szakembergárdánk vállalja közműcsatornák, vízvezetékek, utak, műtárgyak, egyedi földmunkák kivitelezését; tervezést; számítástechnikai-, irodai szolgáltatást; fuvarozást; fuvarozásszervezést; építőanyagok laboratóriumi vizsgálatát. Megbízható, mert megbízható. (3326/2)

Next

/
Thumbnails
Contents