Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)
1990-08-29 / 146. szám
1990. augusztus 29., szerda uj Dunántúli napló 5 Készülődés a helyhatósági választásokra SZDSZközgyűlés Pécsett Vita a listáról és az egyéni jelöltekről Ismeretes, hogy o szeptember 30-i helyhatósági önkormányzati választásokon a választásra jogosultak közvetlenül választják meg a helyi ön- kormányzati szervek tagjait és a polgármestert, a tízezer lakosnál kisebb településeken. Ahol tízezernél többen laknak (így például valamennyi baranyai városban) kétféleképpen választják az új testületeket: A választópolgárok külön szavazhatnak szeptember 30-án egyéni jelöltekre és listákra is saját választókörzetükben. Pécsett a 49 tagú testület tagjai közül 25-öt egyénileg, 24-et pedig a pártlisták alapján választhatunk meg. Nem csoda, hogy a megyében működő pártok is megkezdték helyi közgyűléseiket. A Szabad Demokraták Szövetségének pécsi csoportja hétfőn este, heves viták után elfogadta azok nevét, akik a helyhatósági választásokon az SZDSZ pécsi listáján indulnak. Sikerült megállapodni az egyéni választókerületekben induló szdsz-es jelöltek többségéről is. Mint Molnár Tamás, a pécsi szervezet vezetőségének tagja elmondta, a kiválasztás alapja a tisztesség és a szakértelem volt, semmilyen kizáró oka nem lehetett tehát annak, hogy a pécsi kiscsoportok és az etikai bizottság javaslatai alapján valakit ne indíthassanak a szeptember 30-i választásokon, az SZDSZ színeiben, vagy a FIDESZ-szel közös jelöltként. Széles körű előkészítő munka után elkészült a lista teljes névsora. Az SZDSZ pécsi szervezetének listáján, az első hat helyen, sorrendben a következő személyek állnak: dr. Kuru- csai Csaba jogász, dr. Varga Levente orvos, Czeiningerné Hegedűs Ilona gazdasági szakértő, Matavovszky Iván tanár, Papp Béla mérnök, dr. Kincsey Károly jogász. A lista további részét, valamint az egyéni választókerületekben indulókat a későbbiekben valamennyi párt esetében folyamatosan bemutatjuk. (bozsik) Ki kiéri van? Pellérdről kaptuk azt a levelet, amelynek íróját felháborította a helybeli ABC üzletvezető-helyettesének magatartása. Történt ugyanis, hogy bement a helybeli ABC-be, hogy húst vásároljon. Látta, hogy az eladó, aki egyben az üzletvezető-helyettes is, az egyik vevőnek húst darál. A pulton, annak ellenére, hogy alig egy órája érkezett meg a friss hús, csak karaj és comb volt, de az asztalon látott egy darab dagadót is. Gondolta, abból vesz fél kilót ő is darálva, azonban nem kapott. Helyette az eladó közölte vele, a dagadót a bolt dolgozóinak tették félre. Ezzel fogta, és arrébb tette a húst. A vevő kihívatta a boltvezetőt. Közben a dagadót az eladó visszavitte a raktárba. Nagyon sérelmesnek tartja, hogy nem szolgálták ki az olcsóbb húsból, mert azt a bolti dolgozók maguk között elosztották. fit jgy S £ K ^ tfSllllii m, gp : fut mm2*9R v+ Megkérdeztük: Lefülel! zsebesek Pécsett A gyanúsítottak a markukba röhöghetnek - a rendőrség szélmalomharcot vív A hölgyek elegáns táskája gyakran esik áldozatul a zsebmet szök pengéjének Fotó: Läufer László Zsebesekről szóló olvasói levelet kaptunk a közelmúltban egy Pécs közeli faluban lakó olvasónktól, Tóth Ferenctől, aki június 9-én a pécsi Konzum Áruházból kifele jövet gyanúsan viselkedő csoportra lett figyelmes. „Ezek biztosan szervezett csoportban ténykedő zsebtolvajok" — gondolta, s nem sajnálta idejét, hogy alaposan megfigyelje, nem tévedett-e. Tóth úr többek között ezt irta: „Úgy járták körbe az illegá- gális pénzváltókat, mint a dögkeselyűk a tetemet. Egy-két perc múlva a 8-10 főből álló csoport - nők 20 évestől a 70 évesig — egy szemvillanás alatt megindult az áruházba, szinte rohamra. Az első csapóajtón átjutva ugyanolyan sebességgel és zárt csoportban fordultak is vissza a kijárati csapóajtón, le a lépcsőn a Citrom utcai építkezés irányába. Mesz- szebbről követtem őket. Ott egy félreeső helyen a zsákmányon osztozkodhattak, mert igencsak jártak a kezek. Aztán szépen szétszéledtek. Visz- szamentem az áruház lépcsőjéhez, hogy ha újra összegyűlnek, pontosan megfigyeljem mit tesznek. De meglepetésemre ugyanott egy másik (váltó) brigád már dolgozott . . .” Olvasónk ezt követően nem volt rest a rendőrkapitányságon jelenteni a látottakat, de úgy tapasztalta, hogy a rend őrei nem igazán foglalkoznak a dologgal. Részben az olvasói levél kapcsán, részben mert azt az információt kaptuk, hogy lebukott egy zsebes csoport, felkerestük a belvárosi rendőrállomást. Amit ott Farkas László rendőr őrnagytól, a rendőrállomás parancsnokától hallottunk, oz szinte teljes egészében igazolta a Tóth Ferenc által írottakat. Mór ami a megfigyeléseit illeti. Olvasónk akkor jcsu- pán arról nem tudhatott, hogy éppen nagyszabású akciót készítenek elő a Konzum Áruháznál ,,dolgozó" zsebesek tettenérésére. — A fővárosból kaptunk 20 fős erősítést az akcióhoz, amelynek részleteiről nem adhatok pontos felvilágosítást, mert azzal akadályoznánk a további nyomozati munkát. Tény, hogy hetekig figyeltük a csoportokat, kapcsolataikat, módszereiket, s hogy azok nagyban összecsengnek az olvasói levélben írottakkal. Nem egy, hanem két-három csoport is működik ezen a területen. Bő szoknyás, nagy virágmintás ruhájú, fejkendős nők szédületes ügyességgel szabadítják ■meg a figyelmetlenebb járókelőket pénztárcájuktól. Nem is annyira az áruházban, mint inkább az áruház előterében lévő zebránál. Ott ugyanis mindiq nagy a zsúfoltság, nem feltűnő, ha szorosan eqymás mellé húzódnak az emberek, Négyen-öten közrefogják a kiszemelt egyént, aki csak a pénztárnál veszi észre, hogy kifosztották. Az áldozatok főleg külföldiek, azon belül is iugo- szlávok. Volt rá példa, hogy lengyel zsebes fosztott ki jugoszláv bevásárlót. A már említett nagyszabású rendőri akció során négy személyt vettek őrizetbe, a bíróság azonban közülük csak egy személy, M. J.-né előzetes letartóztatásba helyezéséhez járult hozzá. Később — egy hónap múlva - őt is szabadlábra helyezték. A bírósági indoklásban többek között az szerepelt, hogy M. J.-nének kiskorú gyermekeiről kell gondoskodnia, orvosi igazolással alátámasztható betegsége van, s hogy az előzetes letartóztatás meghosszabbítását a gyanúsított vonatkozásában a bűnismétlés veszélye sem indokolja. Magyarul: nem valószínű, hogy a már hat ízben (legutóbb is tolvajlásért) büntetett asszony újra lopni fog. Néhány napja jó magam is körülnéztem a Konzum előterében. A bőszoknyós asszonyok ott voltak, köztük talán M. J.- né is. A rendőrség folytatja szélmalomharcát . . . Balog Nándor A pellérdl vásárló esete az eladóval A hajvágásra meddig kell várni? A pellérdi ABC-ben a reggeli órákban nem nagy a forgalom. Pénteken .kilenc órakor még üres volt a húsospult, a felvágottak közül is csak turista szalámit lehetett venni. Kovács Imre boltvezetőt kerestük, akinek- elmondtuk a vevő panaszát:- Tudok az ügyről, valóban így történt. A boltvezetőhelyettes már megkapta érte a büntetését, szigorú megrovásban részesítették, engem is elmarasztaltak. Az üzletünk hetente kétszer, szerdán és pénteken, kap húst és hentesárut, általában két fél disznót. Ebből összesen háromnégy kiló dagadót lehet kimérni, nagyon nehéz ezt igazságosan egy ekkora településen elosztani. Rendszeresen kérünk olcsó húst, de csak kis mennyiségben kapunk, ami szinte pillanatok alatt elfogy. Igaza volt a vásárlónak. Az eladó akkor járt volna el helyesen, ha dagadóból kiszolgálja a vevőt, és nem hivatkozik arra, hogy az a bolti dolgozóké. Pécsett, a Zsolnay-szobornál található fodrászüzletben szerette volna a haját levágatni egy másik olvasónk. Augusztus 10-én 12.40 órakor ment be az üzletbe. Negyven perces várakozás után dolga végezetlenül távozott. Amikor betért a fodrászatba, mind a három fodrász dolgozott. Új vendég nem volt, gondolta leül, és kivárja a sorát. A fodrászok be is fejezték a munkájukat, de mit sem törődtek vele. Nekiálltak összerakodni, várták a váltást. A délutános műszakban dolgozó fodrász meg is érkezett. Azonban nem fogott azonnal munkához. Megitta a Coláját, beszélgetett a többiekkel, majd 13.10 órakor elment átöltözni, ahonnan 13.20 órakor tért vissza. Ekkor még olvasónk reménykedett, hogy ő lesz a következő, de akkor megjött a fodrász egyik ismerőse, akivel beszélgetni kezdett. Levélírónk türelme itt elfogyott, és elment. Megkerestük a fodrászüzle- tet olvasónk panaszával. Elmondták, emlékeznek az esetre. Szerintük félreértés történhetett, mert ők elsősorban előre bejelentett vendégeket fogadnak. A megbeszélt időponton kívül érkezőket tájékoztatják arról, hogy mennyit kell várniuk. A panaszos egy darabig várt, aztán hirtelen felpattant és kirohant az üzletből. Utánaszóltak, de már úgy látszik nem hallotta meg. A délutánosok fél kettőkor kezdik a munkát, a délelőtti műszaknak addigra össze kell rakodnia, mert mindenkinél« saját szerszáma van. Sz. K. Niért és mennyivel drágul a pékáru? A Pécsi Sütőipari Vállalat 1990. szeptember 1-jétől néhány, úgynevezett szabadáras termékének a kereskedelem számára alkalmazott, általános forgalmi adót is magában foglaló úgynevezett elszámolói árait átlagosan 12 százalékkal megemeli, a hatósági áras termékeinek (fehér kenyér, vizes zsömle, vajas kifli) árai viszont változatlanok maradnak.- Miért volt szükség erre a jelentős áremelésre - kérdeztük Fónai Lászlót, a Pécsi Sütőipari Vállalat (PSV) főmérnökét.- Országosan jellemző, hogy a sütőipari vállalatok a szabadáras termékek áremelésével reagáltak az augusztus 1- jén életbe léptetett átlagosan 19 százalékos lisztáremelésre. De az év elején kialakított áraink természetszerűen nem tartalmazhatták az év közben eddig bekövetkezett jelentős alapanyagár-emelkedéseket. A sajtolt élesztő 13,3, o cukor mintegy 7,8, az étolaj 4,3 százalékkal lett drágább, nem is szólva a számottevő energia költségtöbbletről .. . Eddig minden mázsa hatósági áras fehérkenyéren volt durván 130 forintnyi hasznunk, most minden mázsa ilyen kenyérre 150- 160 forint veszteségünk van, és nálunk is meghatározó mennyiséget tesz ki a hatósági áras fehérkenyér.- Önöknek is - mint gyártóknak - jogos gazdasági érdekük, hogy hatékonyan és haszonnal dolgozzanak. Az egyértelmű, hogy a kormányzat nem enged a negyvennyolcból, azaz továbbra is ragaizkodik az úgynevezett hatósági áras termékek maximált árához. De az ilyen termékek ráfizetését ki kell gazdálkodniuk, tehát emelik az úgynevezett szabadáras termékeik árát. De mennyivel?- Az általános forgalmi adót is magában foglaló úgynevezett elszámolói áraink a kereskedelemnek augusztus 15-ig eljuttatott árlistánk alapján az alábbiak: alföldi kenyér 19,05 Ft, házi kenyér 19,91, zsemlecipó 6,06, vikendkenyér 14,37, túróstáska 8,23, kakaós csiga 6,06, lekváros táska 7,36 és a félkésztorta 54,11 forint. A felsorolt árakra általában 15,5 százalékos kiskereskedelmi árrés kalkulálható. — Előfordulhat, hogy üzletenként, településenként eltérő árakon vásárolhatjuk meg az imént felsorolt, megemelt árú termékeket? — Igen. Mi azért emeltük csak 12 százalékkal az imént említett szabadáras termékeink árát, mert a PSV egy jól gazdálkodó vállalat. Ez az áremelés - amelybe most mi is belekényszerültünk — várhatóan a miénknél is sokkal jobban fogja „ösztönözni" a gyengébb vállalatokat, és elképzelhető, hogy azok a miénknél is nagyobb mértékben emelik az áraikat. Ha ezt nem tehetik meg, akkor viszont a sütőiparon belül egyes vállalatok tönkremehetnek. * A Baranya Megyei Sütőipari Vállalat igazgatója Fazekas István hozzánk eljuttatott levelében részletesen indokolja az áremelési kényszerintézkedésüket. miszerint a termeléshez felhasznált anyagok (sajtolt sütőélesztő, cukor, étolaj, cito- pán, tojáspor stb.) ára az I. félévben a számítottnál gyorsabban növekedett, egyes termékeknél (élesztő, citopán, cukor, tojáspor, ételecet) pedig mór kétszer is történt áremelés, nem beszélve a júliusi és augusztusi energia, illetve liszt árnövekedésről. A vállalat néhány alapvető termékének ajánlott fogyasztói ára — amely a 15,5 százalékos kiskereskedelmi árrést tartalmaz — a következő: félbarna kenyér 16 Ft/kg, alföldi kenyér 22, házikenyér 23, Baranya kenyér (0,90 kg-os) 23 Ft/db, nagykifli 5, pogácsa (édes és sós) 4,50, lekváros bukta 8, sajtos rúd 6, ízes batyu 8, ökörszem 8, puffancs 8, sós kalács 3, briós (kicsi) 5, fonott kalács 0,25 kg-os 13, zsemlemorzsa 0,50 kg-os 26,60 Ft/csomag. * Egyetlen megjegyzés, gondolom, egyetért velem a kedves olvasó: a nyugdíjakba és a bérekbe mikor lehet emel(tet)és címén bekalkulálni, hogy megint drágább, lényegesen drágább ... a kenyér is?! M. L, |mofa| MOHÁCS! FAROSTLEMEZGYÁR ÉrtesítjükTiszteltvásárlóinkat, hogy mintaboltunk nyitvatartási ideje 1990. szeptember 1 -tői megváltozik Új nyitvatartás: hétfő-péntek: 8-15,30 óra, szombat: szünnap Bő választékkal várjuk vásárlóinkat natúr- és színes farostlemez, fabrikett és TERRA-VITA M humusztrágya termékeinkkel.