Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)

1990-08-22 / 139. szám

1990. augusztus 22., szerda a j Dunántúli napló 7 ;§*#<»*É • korkép ívímví> Pénteken ülésezik a végrehajtó bizottság A városi tanács végrehaj­tó bizottságának augusztus 24-i, pénteki ülésén többek között megvitatják a PIK ke­zelésében lévő garázsok bér­leti díjának csökkentését, döntenék ingatlanértékesíté­sekről, vissza nem térite idő állami támogatás és kölcsö­nök juttatásáról, a Mecsek­oldal rendezési tervének mó­dosításáról, a politikai pár­tok elhelyezéséről, valamint a „Világkiállítás Vidéken" alapítványhoz csatlakozás kérdéseivel foglalkozó nap‘- rendröl. A testület ülése nyilvános, pénteken reggel 9-kor kez­dődik. — Városgondnokság — közterület Táblaháború — ebrendelet Az Új DN közzétette, hogy a Városgondnokság — lakos­sági kérésre — pécs hét park­jában figyelmeztető táblákat helyezett ki, amelyek célja volt inteni az ebtartási szabá­lyokról megfeledkező kutyatu­lajdonosokat. Egy hét alatt a négy tábla, lebetonozott oszlopával(!), alapjával együtt eltűnt. A be­csült anyagi kár húszezer fo­rint, a morális kár felbecsülhe­tetlen. Az önjelölt ,,táblabírók" Íté­letüket végrehajtották, a jóér­zései állampolgárokban és a közért fáradozó kommunális szakemberekben felmerült a kérdés: miért? Egoista szemlé­let, vagy csupán a primitív rombolás vágya hajtotta az el­követőket? A rongálok gondol­janak arra, hogy a táblák új­ragyártásának költségét lakó- környezetük szebbé tételére használhatná fel a Városgond­nokság. A táblákat - utolsó alka­lommal - ennek ellenére ismét kihelyezik. A több éve kihirde­tett ebtartási rendelet azonban tábla nélkül is érvényes, amelynek betartását a közte­rület-felügyelők fokozottan el­lenőrzik. Nem hiszem, hogy a „tábla­háború” lenne a végső megol­dás: kutyások, nem kutyások között dúló örök vitára. Besztercei Miklós közterület-felügyelet megbízott vezetője a szemétszállítási díjat és rendszeresen elszállíttatnák a háztartási hulladékot. Az ág- nyesedék és egyéb, a háztar­tásból kikerülő, de nem kom munális szemét nem fér a konténerbe, másrészt elszállít­tatása nem a Városgondnok ság feladata. Elszállítják a tilosban parkoló kocsikat A várakozó gépkocsik aka­dályozzák a közlekedést-a for­galmas helyeken: főként a Munkácsy—Fürdő utca sar­kán, valamint a Timár utcn elején, és a Jókai utca 1-nél teszik szinte lehetetlenné a bekanyorodást. A Városgondnokság július­ban 68. augusztus 15-ig pedig 66 gépkocsit szállíttatott el. Megkezdték a Lámpás-pa­tak, Meszes-patak, Magyarürö- gi vízfolyás belterületi szaka­szán a növény- és bozótirtást. Szeptemberben a Vasas- Belvárdi vízfolyás karbantartá­si munkáit kezdik meg 1 800 000 forintért, amely tor­Ütjavítások A Pécsi Közúti Igazgatóság befejezte az út- és járdajaví­tási munkákat a Zámor, a Tá­tika, a Porcsin, a Szövetkezet, o Somogy, a Kénes, a Bródy Sándor, a Termelőszövetkezet és a Gárdonyi utcában a 22- es házszámtól az utca végéig, valamint a felületkezelési mun­kákat a Kertváros utca 53-59- nél. Mindez 3 100 000 forintba került. Az „ÉPTERV" Gmk. 180 000 forintért a parkolók fenntartá­si keretének terhére elvégezte a megyei tanács székhazának , talmazza a meglévő műtár­gyak megerősítését és új át­közlekedő műtárgyak építését. A Balokány-ligeti tó vizmi- nöségének, oxigénellátottságó- nak védelmében folyamatoson üzemel a szökőkút, így a nagy szárazság ellenere sem súly- lyedt jelentősen a vizszint. keleti oldalán lévő parkoló felújítását. A Fészek Gmk határidő előtt, 163 000 forintért befe­jezte a" Böck János úti támfal építését az út keleti oldalán. Az Ütjavitó Kft. 230 000 fo­rintért elkészítette a Megye­ri-Mára Ferenc úti csomó­pontban a csapadékvíz-elve­zetést. A Pécsi Köztisztasági és Út­karbantartó Vállalat a Saro- hin út 38. előtt megkezdte o járda vizelvezetésenek és a kátyúk megszüntetésének muri kálatait. Augusztus 21., 22. és 23-án teljes szélességben lezárják a Bálicsi utat a 29. és 34. sz. kö­zött. Közlekedni a Nagy- szkokéi és Barackos utón at lehet. Várhatóan, a hét közepétől lezárják a Déli Ipari út Szí­nesfémbolt előtti szakaszát a csőtörés megszüntetése nvott, ezért a harkányi útról mindkét irányban tilos raforduini az út ra. A Légszeszgyár utca felől a vágóhíd irányába változat­lan marod a közlekedés. A terelőút a Diófa—Légszesz­gyár—Déli Ipari úton lesz mindkét irányban. A Pécsi Notre Dame Szent Margit Tanítóképzőben végeztek Ötuenéues találkozó 1940-ben itt 35 tanuló ka­pott tanítónői oklevelet. Az osztálytársak közül sajnos tí­zen már nem élnek. Három beteg társunk kivételével va­lamennyien megjelentünk ezen a szép, megható ünnepségen. Az ötven évvel ezelőtti életün­ket fölidéző találkozó a zár­datemplomban celebrált szent­misével kezdődött. Ezt elhunyt tanárainkért és osztálytársain­kért ajánlottuk fel. Meghatód­va énekeltük azokat a szép, régi egyházi énekeket, ame­lyek annak idején 5 éven át naponta hangzottak föl aj­kunkról. A szentmise után levonul­tunk a zárdatemplom kriptá­jába, hogy ott főhajtással, imával és énekkel emlékez­zünk meg azokról az apáca­tanárokról, akik olyan gazdag útravalóval láttak el bennün­ket. Innen a jubileum évében, egykori iskolárik omladozó fa­lóban elhelyezett emléktáblát mentünk el megkoszorúzni. Megható emlékbeszédet mon­dott Tímár Irma osztálytársunk, méltatva az akkori iskola szel­lemét, nevelését, oktatását. A találkozóra jellemző „be­szélgetésre" a Nevelők Háza tanácstermében került sor. Szeretettel köszönthettük egyetlen még élő tanárunkat, dr. Bódosy Mihályné Végh Erzsébetet, akit annak idején alig pár évvel idősebb tanár­ként zárhattunk szívünkbe. Minden találkozónkon meg­tisztelt bennünket megjelené­sével. Iskolánk teljes múltjáról, az idők viharában történt egy­kori átalakulásáról-, Tibor Ist­vánná adott tájékoztatást. Az intézmény jelenéről sajnos nem eshetett szó, mert — mint sok más értéket — a változá­sok ezt is eltörölték iskola- rendszerünkből. Ki-ki beszá­molt életéről. Sok szomorú, de sok örvendetes hírt is hallot­tunk, eredményekben és ku­darcokban gazdag életpályák elevenedtek meg előttünk. A beszélgetések az Elefánt ét­teremben, az ünnepi ebédet követően folytatódtak. Kézrő! kézre vándoroltak a fényképen iskolai múltunkról, a családi eseményekről, a gyerekekről, oz unokákról, sőt már déd­unokákról is. Nagyon jó érzés tudni mindenkiről, mindenkivel tartani a közvetlen kapcsola­tot. Aggódunk mindenkiért, aki közülünk bajban van, minden egyéni öröme közös örömünk. Mi, ma már idős tanitónők, tanárok újra Ady Endre sza­vait vittük el találkozónkról: „Szeretni az embert és küzde­ni / S hűn állni meg Isten s ember előtt." Dr. Szentesiné Széky Sára Utcagyűlés Pécsújhegyen Mayer Mihály pécsi megyés püspök szentelte fel Pécsett, a Hon­véd téren álló emlékkeresztet. Az 1938-ban felállított kereszten, szilveszterkor összetörték a Krisztus-testet. Az újat Rétfalvi Sán­dor pécsi szobrászművész készítette el bronzból. Összetévesztik a vadkendert más gyomokkal Az augusztus 7-én megjelent apróhirdetés, amely a vadken­derre vonatkozik, kiigazításra szorul, főbb olyan bejelentést kap a Városgondnokság és a Pécsi Kertészeti és Porképitő Vállalat - amelyből kiderül -, hogy a bejelentők nem isme­rik a vadkendert, összetévesz­tik más gyomnövényekkel. Az apróhirdetésben megje­lent Canobis Sativa, a közön­séges kender latin neve, de ez nem vadkender. A vadkender pontos latin neve Abresia Elacior. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat júliusban lekaszálta a parla­gon levő gyomos és vadken­deres területek nagy részét, így összefüggő vadkenderes területről nincs tudomásuk, legfeljebb szórványokban for­dulhat elő. Problémát jelent, hogy a bejelentők közül többen kö­vetelik, kaszáljuk le az olyan területeket ahol vadkendert vélnek felfedezni, pedig az esetek többségében nem erről van szó. Kérjük, ügyeletünkön (12-290) jelentsék be, hogy a vadken­der hol található és amennyi­ben a jelzés valós, a kaszálá­sára intézkedést teszünk. Péntek Gábor intézményvezető Utcagyűlést hívott össze a pécsújhegyi iskola udvarára Balázs Dezső utcabizalmi, pécsújhegyi lakos, aki már a meghívóban jelezte kétségeit a városrész víz- és szennyvíz- csatorna építésének ütemét il­letően. Messzemenően egyet lehet érteni valamennyi pécsújhegyi- vel, aki türelmetlen a közmű­ves vízellátás mielőbbi kiépíté­se érdekében. A kútjaikban alig van víz, ami csordul az is nitrótos, a gyerekeknek a városból hozzák, de a felnőt­teknek is elege van belőle. A szándéknyilatkozatot, miszerint vállalják a portánkénti hozzá­járulást a víz- és szennyvíz- vezeték építéséhez, már jó egy 'éve aláírta a területen élők kilencven százaléka, de a kivi­telezés húzódik évről évre. Most újabb ígéret: idén meg­alakítják a társulatot, elkészül­nek a kiviteli tervek, és jövőre indulhat a munka . . . Hogy mennyiben más ez az ígéret az előbbinél - abban a pécsújhegyiek már nemigen hisznek. Mondhatnak nekik akármit a meghívott tanácsiak, néha szinte lincshangulat ural­kodik az iskolaudvarban. Pe­dig végre megvan az eloszt­ható ivóvíz, a városrészeket összekötő vezeték, megvannak az engedélyek, a tanács 6,5 millió forintot tud költeni a tervekre, ezek elkészültével le­het versenytárgyalást tartani, arra alapozva a tanács és a közben megalakult víztársulat szerződést köthet, mennyivel egészíti ki a tanács - az ön- kormányzat - a pécsújhegyiek forintjait. A tanács garanciát vállalt arra, hogy a következő években finanszírozza a veze­tékek építését, ezt örökségül hagyja a szeptemberben meg­választandó testületnek, amely minden bizonnyal állja ezt. Nincs értelme részletezni, hogy az elmúlt években mi­lyen erőfeszítések történtek a pécsújhegyi közművek megva­lósítása érdekében, azt is hiá­ba várták a meghívott tanácsi tisztviselők, hogy megértessék a városi kassza súlyos gond­jait. Legalább erre pedig ér­demes odafigyelni, mert való­ban nem történt más, mint­hogy évtizedekig elmaradtak a fejlesztések ezekben a város­részekben, mire megváltozott a tanácsi gazdálkodás helyzete, katasztrofálisan ürült kassza. A korábbi hibák most azok fejéle hullanak, akik sokkal nehe­zebb körülmények között akar­nak cselekedni. Ez háttere a pécsújhegyiek szerint halogató taktikának, meg az, hogy most több, hasonló gondokkal küsz­ködő városrészt kell egyszerre segíteni. Az időnként nagyon durva hangú gyűlésen hallgatom a körülöttem zsörtölődőket: mél­tatlankodva kérdezik, mit ke­resnek itt a tanácsiak, minek jöttek ide? Semmi másért, mert hívták őket. Tiszteletem Szabó Nándor megbízott el­nöknek, Szőke Éva és Solti Dezső osztályvezetőnek, hogy elmentek, fontos volt nekik be­számolni, tájékoztatni a tet­teikről, augusztus közepén, helyhatósági választások előtt. Azt - sem hiszem, Rózsa Béla tanácstagnak ez a gyűlés kampányszempont lett volna, akkor sem volt az, amikor tár­gyalt, küszködött a pécsújhegyi gázvezetékért. Kizártnak tar­tom, hogy köszönetét várna bármiért, csak azért említem, mert sokat ültünk együtt eze­ken a munkamegbeszéléseken. Azon viszont már csodálkoz­ni lehet, hogy sokan azt hiszik, a tanács szervezi a társulást, többen szinte dicsekedtek, azt sem tudják, ki náluk az utca­bizalmi, sejtetni engedték, ez is valami tanácsi ember. Nem(l), ott lakik az utcában, a lakók választották, vagy vál­lalta önként. Rajta, és az ut­cában lakókon múlik, milyen gyorsan szervezik meg a tár­sulást. Azon sem kell csodál­kozniuk, hogy időnként maguk sürgetnek, intézkednek, igye­keznek gyorsítani a munkát, mert a saját pénzük is benne van - portónként százezres summa -, érdemes felkészülni a közös munkára. Sőt, csak Így lehet együtt dolgozni . Rovatszerkesztő: Gáldonyi Magdolna Ifarosuedo őrjárat Szemetelés, lopások, rongálások A régi, közkeletű Hofi sláger szerint az emberek széles e hazában .......sze­m etelnek. szemetelnek, sze­metelnek . . de sajnos, egyre inkább lopnak is, és ami még fájóbb, legtöbb­ször ok nélkül rongálnak ez­zel. Múlt heti cikkünkre rea­gálva - amelyben a Várady utcai reklámtáblát tettük szóvá - Habet Tamás, az Aranykacsa üzletvezetője hi­vott egy kis beszélgetésre, és nagyon tanulságos dol­gokat mondott. I Ha csak a saját vendég­lőjéről beszélünk, akkor ,s különböző dolgokat lopnak a betérők: WC.-papírt, evő­eszközt, díszes asztalilámpát, étlapot, poharat, korsót, asz­taltartozékot . . ., megrongál­ják a bútorzatot, elviszik az üzlet elől a tujafát, a falból kitépik a reklámozó falikart, az üvegről letépik a betű­ket, a Polatinusszal szemben lévő reklámtáblát rongáljak, mást ragasztanak rá, és még se szeri, se száma a lopási­rongálási „leleménynek . . A társadalom erkölcsi ossz képe siralmas, eppen o regí jó polgári erényeknek va­gyunk híján, és ez a tisztes­séges kereskedelmet és a • • • vendéglátóipart vészhelyzet­be hozza. A nagyfokú bűnö­zési hullám, az értékek .meg­becsülésének züllése, az ok­talan rongálási-pusztítási ösztön éppen azokon az em­bereken csattan, akik a róg: színvonalat akarják vissza­hozni. Itt már sokkal többről van szó, - ezen csak a polgárok összessége segíthet, ha nem akarjuk azt, hogy ne N/u- gat-Európa, hanem a Bo;kón felé közeledjünk I Csernus Ferencné, Vajgert György, dr. Vargha De:.ö t Uizrendezes Forgalomszeruezes Szeméttároló hely épül A Városgondnokság közli: várhatóan augusztus végéig elkészül a Donátusi úton egy támfallal kiépített szeméttá­roló hely, itt helyezik el a kon­ténert is. A végleges megoldás az lenne, ha az ott lakók a Pécsi Köztisztasági és Útkar­bantartó Vállalatnál befizetnék

Next

/
Thumbnails
Contents