Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)
1990-08-19 / 137. szám
Marozsán két góljával Siófoki Bányász-Rába ET0 2-I (1-0) Siófok, 5000 néző. V.: Vógner. Siófok: Biró - Kolo- vics, Aczél, Olajos, Szabó B.- Marozsán, Zare (Czigány, a 74. percben), Zsadónyi, Meksz — Magyar, (Keszeg, a 91. percben), Páli. Edző: Varga István. Rába ETO: Boros - Csikós, Pecsics, Udvardi, Bo'- dós - Vajdeán, Freppón (Bíró, a 82. percben), Farkas, Somogyi - Csertői (Tóth, a 86. percben), Mörtel. Edző: Pecze Károly. A 33. percben megszerezte a vezetést a Bányász. Meksz egy, a védőkről lepattanó labdára rócsapott, a felfutó Morozsán elé tálalt, aki 22 m-ről a bal alsó sarokba bombázott (1-0). Szünet után az 57. percben Csertői szögletét Zare röviden szabadította fel. Mörtel elé került a labda, aki a kimozduló Biró mellett a bal alsó sarokba guritott (1-1). A 87. percben a kitörő Mekszet a kaputól 18 méterre felvágták, a megítélt szabadrügóst Morozsán hatalmas erővel a jobb alsó sarokba bombázta (2-1). Az ETO kezdte lendületesen a játékot, és az első 20 percben sok zavart okozott a kapkodó hazai védelemben. Később rendezte sorait a hazai gárda, átvette a játék irányítását és sikerült a vezetést is megszereznie. Szünet után újból az ETO volt a kezdeményezőbb és egy védelmi hiba következtében ki is egyenlített. Az egyenlítés után o hazai csapat újból visszaesett, erősen feljöttek a vendégek, de eredményt nem tudtak elérni. Az utolsó 10 percben, amikor a vendégek 10 főre olvadtak, a bányász szinte egykapura játszott és egy jól sikerült szabadrúgás góllal a maga javára fordította a mérkőzést. Jók: Meksz, Ü. Dózsa-Ferencváros 0-5 (0-4). Megyeri út. 12 ezer néző. V.: Molnár. Gólszerzők: Szenes (1., 37.), Fonnyadt (20., 75.), Bánki (33.). A két együttes nem volt egy súlycsoportban, a rendkívül egységes crapat benyomását keltő Ferencváros még nagyobb arányban is nyerhetett volna. Bp. Honvéd-Váci Izzó 3-0 (1-0). Kispest, Bozsik stadion, 3500 néző, v.: Németh. Gólszerzők: Vancea (4.), Pisont (80.), Gregor (87.). Sárga lap: Koszta (65.). Jók: Jenei, Csep- regi, Vancea, illetve Gyimesi. A Bp. Honvéd folytatta jó sorozatát a Vác ellen, neMarozsán, Aczél, illetve Boros, Pecsics, Mörtel. Varga István: - Kezdetnek jó volt, remélem o folytatás is hasonló lesz. Úgy érzem, a győzelmünk teljesen megérdemelt volt. Pecze Károly: — ló iramú, változatos mérkőzés volt, melyet a hazai csapat óriási szerencsével nyert meg, de ebben nagy segítségükre voltak a játékvezetők is. A döntetlen inkább megfelelt volna végeredménynek. Molnár József gyedik hazai bajnokiját is megnyerte a vidékiekkel szemben, így mérlege továbbra is százszázalékos. Kétség sem fért a kispestiek sikeréhez, csak a gólarány volt kérdéses. Szeged SC-Bp. Volán 1-0 (0-0). Szeged. 5000 néző. V. Lázin. Gólszerző: Apró (82. perc). Sárga lap: Publik (62. p.), Leboniczky (83. p.), M:- haloche (88. p.), illetve Simon (76. p.). Jók: Leboniczky, Bogdán, Kemenes, Sollai T., Apró, illetve Berecz (a mezőny legjobbja), Urbán. összességében a végig többet és veszélyesebben támadó szegediek megérdemelt ;n nyerték az újonc-rangadót. További eredmények Lesznek-e szovjet játékosok az Olympiakosnál? Nem csalódott a közönség a magyar együttesben Szombaton délután a pá- kozdi emlékmű melletti arborétumban látványos légibemutató után, amit a Magyar Honvédség produkált. kezdődött meg a 25. férfi junior öttusa világbajnokság negyedik száma, a futás. A magyar együ'- tes a várakozásnak megfelelően jól szerepelt, Katona a 6 ., Hanzély a 9., míg Cser- nok a 17-19. helyet érte el, s továbbra is jelentős elöny- nyel vezet a csopatversenyben a szovjet együttes előtt. Egyéniben Katona növelte előnyét. Az egyéni összetett állása négy szám után: 1. Katona Ferenc 4582, 2. Hanzély Ákos 4486, 3. Atrakevics 4452, 4. Csernok László 4449. Csapat: 1. Magyarország 13 517, 2. Szovjetunió 12 958, 3 NSZK 12 478. DÖNTETLEN ESZTERGOMBAN A magyar és lengyel 17 éven aluliak labdarúgó-válogatottja barátságos mérkőzésen találkozott Esztergomban, az eredmény 1-1 (0-1) volt. KÖZŰLETEK, I INTÉZMÉNYEK FIGYELMÉBE • CÍMERES KŰRBÉLYEGZÖRE RÖVID HATÁRIDŐVEL megrendelést felveszünk. Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel J. József u. 8. Levélcím: 7601 Pécs P«.: 182 Telex: 12-211 Tel.:32-177 Telefax: 11-532 Ismét teljes a káosz a görög Olympiakos Pireus labdarúgócsapata körül. Annyi bizonyos, hogy az ex-kispesti Détári Lajost 12 millió márkáért eladták az olasz ACBi- loanónak, s a befolyt összeg egy részét, négymillió dollárt szovjet játékosok megsze zésére fordították. De hogy pontoson kiket szerződtetlek, azt még mindig nem lehet tudni. Oleg Protaszov (Dinamo Ki- jev) és Igor Dobrovolszkij (Dinamo Moszkva) mellett ugyanis Valerij Smarov (Szpartak Moszkva) és lurij Szavicsev (Torpedó Moszkva) neve is terítéken van, s a hírügynökségek a két utóbbi közül hol az egyik, hol a másik játékost emlegetik az Olympiakos új szerzeményeként. Egy héttel az angol labdarúgó-bajnokság kezdete előtt idén is lejátszották a legutóbbi bajnok és kupagyőztes hagyományos találkozóját. Szombaton, a Wembley stadionban 66 ezer néző előtt a Liverpool és a Manchester United összecsapása 1-1 arányban végződött, félidőben a manchesteriek vezettek 1-0- ra. A 45. percben Blackmore rúgta az első gólt, a liverDombóvári Vasas-Pécsi VSK 2-2 (0-2). Dombóvár, 200 néző. V.; Hosszú. Dombóvár: Reizinger - Siklódi, Luczek, Vido, Berki - Horváth, Gergics, Buda (Tornai)- Csanádi, (Savanyú), Rácz, Jakab. Edző: Farkas Attila. PVSK: Orbán - Reith, Kauff- mann, Merkler, drv Breznitzky- Balatinácz (Cservenka), Kő- nigh, Szabó, Becker - Eckert Az üggyel persze foglalkoztak Moszkvában is, s Vja- cseszlav Koloszkov, a Szovjetunió Labdarúgó Szövetségének elnöke, a nemzetközi szövetség alelnöke határozottan kijelentette: szó sem lehat Protaszov és Dobrovolszkij átigazolásáról, hiszen még egyikőjük sem töltötte be 28 életévét! (Protaszov 26 éves múlt februárban, míg Dobc- volszkij csak 23 lesz augusztusban). Márpedig a szovjet szövetség szabályzata szerint a korhatár alattiak semmiféleképpen sem folytathatják pályafutásukat külföldi csapatban. Koloszkov hozzátette azt is, hogy sem Protaszov, sem Dob- rovolsz'kij egyesülete nem tud játékosuk átigazolási szándékáról. pooliak az 51. percben egyenlítettek, 11-esből Barnes talált a hálóba. A Manchester United, amely a KEK-ben a Pécs ellenfele, a következő összeállításban játszott: Secrley - Irwin, Donaghy. Bruce, Phelan - Pallister, Blackmore, Ince, McClair - Hughes, Wallace (Robins, 24. perc). (Németh), Pazaurek. Edző: Rónai István. Az első félidőben sok helyzetet dolgozott ki a Dombóvár, és fölényben játszott, mégis a vasutasok szereztek 2-0-ás vezetést. Szünet után is folytatódott a dombóvári fölény, ami már a gólokban is kifejezésre jutott. G.: Rácz, Gergics (11-esből), illetve Ka- uffmann, Eckert. Az M. U. már bemutatkozott rúgó NB III. 1. Ü. Dózsa—FTC 0-5 2 2. Szeged—Bp. Volán 1-0 1 3. Siófok —Rába ETO 2-1 1 4. Bp. Honvéd—Váci Izzó 3-0 1 5. Bochum—1. FC Köln 1-0 1 6. Düsseldorf—Hamburg 2-1 1 7. Kaiserslautern—Frankfurt 1-1 X 8. Karlsruhe—Dortmund 1-2 2 9. Leverkusen—Nürnberg 2-2 X 10. Uerdingen—Wattenscheid 0-2 2 11. Darmstadt—Oldenburg 0-0 X 12. Essen—Hannover 4-2 1 13. Schwei nfurt—Duisburg 0-6 2 Pluszmérközés : 14. Mainz—Meppen 2-1 1 Tudósítóinkhoz! Kérjük tudósítóinkat, hogy a vasárnapi sport- eseményekről — különös tekintettel a labdarúgómérkőzésekre -, a lefújás után tudósításaikat a szokásos módon és terjedelemben adják le. Szerkesztőségünk sportrovata és gépíró szobája vasárnap 17 órától ügyeletet tart. Megyebajnokság Pécsi 8TC-Pécsi Kinizsi 2-1 (1-0). Bőrgyár-pálya, 100 néző. V.: Juhász. Megérdemelten nyert a hazai csapat G.: Túri, Gettó, ill. Pál • • Ünnepi sportműsor labdarúgás. NB I.: PMSC-Video- ton Waltham, Újmecseko! ja, 17.00. Tartalékbojnokság: PMSC-Videoton Waltham, Ujmecsekaljo, 15.00. NB III.: Kaposvári Építők—Mázoszós/vár. Kaposvár, 15.00. Somberek-Csurgó, Somberek. 17.00. Boly—Paksi SE. Boly, 17.00. Barcs—Nagykanizsa, Barcs, 17.00. Marcali—BoglórleHe, Marcali, 17.00. Rákóczi FC—Kaposvári Honvéd, Koposvór, 17.00. Kis- dörög—Siklós, Kisdofog, 17.00. Megyebajnokság: P. Zsolnoy-Sellye, Porcelán-pálya, 10.00. Horkóny-Vo- sasi B., Harkány, 17.00. Bicsérd- Beremend, Bicsérd, 17.00. Töttös— Szentlőrinc. Töttös, 17.00. Üjpetre -PEAC, Üjpetre, 17.00. Sásd—Szajk, Sásd, 17.00. Szigetvór-P. Postás, Szigetvár, 17.00. Kézilabda. Mis ina Kupa. női torna. Sellye. 10.00. Serdülő leánytorna, Pécs. városi sportcsarnok; 8.30. Mozgássérültéé Sopianae Kupája. Asztalitenisz: Nevelési Központ, 9.00. Tolókocsis ügyességi verseny: Nevelési Központ, 14.00 Sokk: Nevelési Központ. 9.00. Evezés. Duna Kupa nemzetközi verseny. Mohács, 15.00. Augusztus 20., hétfő Labdarúgás. Alfa Kupa (az Or fű, az Alfa SC, o PBTC és a Görcsöny részvételével). Hősök tere. 9.00. Evezés. Duno Kupa nemzetközi verseny. Mohács. 9.00 Új vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató ril inrinfl ll í Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ 1^4.» IIU.I1 Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN i ä#’T|"Ytj f'k Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős: MOLNÁR GYÖRGY irodavezető r-' ____________Szerkesztöseges kiadóhivatal Pécs. 7601 Hunyadi ut 11 Pl 134 T elefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 20 forint, negyedévre 60 forint, félévre 120 forint, egy évre 240 forint. ISSN 0865-9125 vasárnapi Mozgásgátoltak IV. Sopianae Kupája A pécsi Apáczai Nevelési Központ ad otthont a szombat-vo- sárnap zajló és a Mozgássérültek Lendület Sportegyesülete által szervezett IV. Sopianae Kupának. Az idén 14 hazai sport- egyesület mellett a lengyelországi Poznan versenyzői is részt vesznek a kétnapos küzdelemben. A nyitónapon az úszók, és asztaliteniszezök egyéni bajnokságát tartották meg, vasárnap az asztalitenisz párosversenyei mellett a sakkozók és a tolókocsis ügyességi verseny résztvevői mérik össze tudásukat. Felvételünkön a nagydorogi Kapás János szervái. Kézilabda Baranya Kupa Szombaton Komlón, a városi sportcsarnokban megkezdődött a Baranya Kupa pénzdíjas női kézilabda torna. Az első napi eredmények: PMSC-Borsodi Bányász 23-22 (13-13). V.: Rákóczi, Szobó. Legjobb góldobók: Tóth Edina (9), illetve Nagy és Kovács (6-6). Alföldi Porcelán-Veszprémi SE 25-24 (13-9). V.: Buvári, Pusztai. Legjobb góldobók: Czeglédi Csilla (8). illetve Sulyok Erzsébet (6). PMSC-Dunaferr 25-24 (15-11). V.: Hornyik, Vaskó. Legjobb góldobók: Szabó Erzsébet (10), illetve Meggyes, Blisz és Frdősi (7-7). Veszprém-Borsodi Bányász 24-18 (15-6). V.: Buvári, Pusztai. Legjobb góldobók: Radó czi, Sulyok (5-5), illetve Cseri (5). Alföldi Porcelán-Dunoferr 30-25 (13-11). V.: Rákóczi. Szabó. Legjobb góldobók: Zsó- tér (8), Dukoi (6), illetve Ob- Iisz (8), Erdősi (6). A torna ma Sellyén folytatódik, illetve fejeződik be. Majdnem százan a szekszárdi Húsos Kupáért Szombaton délelőtt az ízlésesen berendezett, súlyemelö- sített szekszárdi városi sport- csarnokban három súlycsopoit versenyzőinek színrelépésével rajtolt a Húsos Kupáért tizedszer meghirdetett nemzetközi viadal, ezúttal azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a versenyt az IWF, a nemzetközi szövetség az egyik legnagyobb esemény, a Világ Kupa sorozat állomásává avassa. Ez csupán az első lépés volt o szekszárdiak stratégiai tervében, amelynek végcélja: megszerezni az 1992-ben esedékes felnőtt férfi és női Euró- po-bajnoksóg rendezési jogát. A nevezési listán 8 országból 95 súlyemelőt tüntettek fel. s a szombati „matinéban" rögtön világnagyságok is dobogóra álltak. Az 56 kg- ban például az a román Traian Ciharean, aki ifjúsági világbajnok volt, s egy kategóriával lejjebb világcsúcsot is tartott szakításban. A 60 kg-bon is egy romániai versenyző sajátította ki az „ász" titulust. Czanka Attila korábbi ifjúsági világbajnoki cim és felnőtt vb-érmek után az idén Európa-bajnok lett Aarfborgban, s ezúttal sem hagyott kétséget klasszisképességei felől. A magyaroknak két-két második és harmadik hely jutott az első „etapban", Palócz (52 kg), Nagy (56 kg), illetve Kocsis (52 kg) és Lénárt (56 kg) jóvoltából. Az eredmények tisztaságút egyébként a Bakanek György doktor vezette „vizsgálóbizottság" vigyázza, a doppingellenőrzést - akárcsak az I3V alatt - a független szakértői csoport tagjai végzik. A Góltotó e heti mérkőzései közül sem oz Ú. Dózsa- Ferencváros (0-5), sem a pótmérkőzésként szereplő Dom- bóvór-PVSK (2-2) meccs végeredményét nem sikerült egyetlen pályázónknak sem eltalálni. Így a 200 forintos vásárlási utalványt a következő héten újra kisorsoljuk. Az e heti szelvények beérkezési határideje péntek déli 12 óra. Címünk a régi: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. Pályázni csak a lapból kivágott szelvénnyel lehet. Fömérkőzés: Nagykanizsa-Bóly ......................................................... Pótmérkőzés: Kaposvári Honvéd—Kisdorog .............................. A pályázó neve: ................................................................................... L akcíme: ......................................................................................................