Új Dunántúli Napló, 1990. augusztus (1. évfolyam, 119-148. szám)
1990-08-19 / 137. szám
Olvasószolgálat A mai napon hírek, tudósítások, események 17—21 óráig közölhetők a 15-000 telefonszámon. Szerkesztőségünk sportrovata és leíró irodája tart ügyeletet. Augusztus 20-án hírek, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig o 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő : BALOG NÁNDOR Humanista Világszövetség kongresszusa- Budapesten szombaton befejeződött a Humanista Vi lágszövetség XII. kongresszusa. A záróközgyülés előtt az igazgatótanács ülést tartott, s megújította a vezetőséget, ügyvezető elnökké ismét dr. Jarnói Lászlót választották. A közgyűlés felhívást fogadott el o világ közvéleményéhez, s ebben felszólította a fejlett országokat, hogy nemzeti jövedelmük egy százalékát évente fizessék be az ENSZ gazdasági és társadalmi fejlesztési alapja javáro. Ugyancsak elfogadtak a résztvevők egy békejavaslatot, amelyet megküldenek majd Gorbacsov szovjet és Bush amerikai elnöknek, valamint II. János Pál pápának is. A javaslatban indítványozzák, hogy Közép-Európában a korábbi vasfüggöny helyén hozzanak létre egy 2600 mérföld hosszú, és 1000 mérföld széles otomfegyvermentes övezetet, alakítsanak ki biológiai és vegyi fegyverektől mentes békéövezetet is. A közgyűlés Tárnái László ügyvezető elnök javaslatára elfogadta, hogy a világszövetség Nobel-békedíjra javaslja Joung Seek Cuouet, a szöuli egyetem rektorát, az ismert nemzetközi békeharcost. A Humanista Világszövetség kővetkező kongresszusát 1992- ben Barcelonában tartja. Időjárás Várhotó időjárás az országban vasárnap estig: Szombaton a keleti országrészben még újabb eső, zivatar várható, később ott is csökken a felhőzet. Vasárnap változóan felhős, túlnyomórészt napos idő lesz. Gyönge zápor legföljebb északon fordulhat elő. Az északi szél szombaton napközben néha megerősödik, estétől jelentősen mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 14 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 24 fok körül alakul. vnn krónika! vnn Harc a lángokkal Gyújtogatás a Pécsi Állami Gazdaságban? Hatalmas tűz fenyő világította be péntekről szombatra virradó éjszakán Pécstől mint egy 10 kilométerre, a 6-ns számú főútvonalat a Pécsi Ä! lami Gazdaság csokoládépusztai sertéstelepének előterében. A telep dolgozói 18 óra -15 perckor észlelték, hogy tűz ütött ki a telep két sertésistállója közötti szabad területen. A száraz fűben pillana tok olatt tovaterjedő lángok már a közelben lévő szalmakazal szélét nyaldosták, Így a munkások nem tudták megakadályozni, hogy a bálok lángra kapjanak. Rövid egymásutánban öt tűzoltóautó érkezett a hely színre, az oltást azonban te jességgel lehetetlenné tette a viharos erősségű szél. A tűzoltók ezért nem az oltáson, hanem a tűz lokalizálásán fáradoztak. Többek között megmentették a telep és a 6-os út közötti fasort, mely kiérk;- zésükkor már égni kezdett. A dolgozók még az oltás előtt kimenekítették a fiatal hízósertéseket a közvetle iüi veszélybe került ólakból, így az állományban nem esett kár Leégett viszont egy szállítószalag és reggelre hamuvá porladt a szalmakqzal. A gazdaságot ért kór mintegy 400 ezer forint. Gajári László tűzvédelmi ve zető tájékoztatása szerint 02 utóbbi másfél hónapban 6 komoly tüzeset volt a Pécsi Állami Gazdaságban. Véleménye szerint egyértelműen gyúj- togatási sorozatról lehet szó, ezért az ügyet kivizsgálás céljából átadják a rendőrségnek. Képünk este 9 órakor készült. Fotó: Balog Nándor Negyvenmilliós tűzkár Vas megyében — Szombaton hajnalban tudták csak eloltani azt a hatalmas tüzet, ami Vas megyében a Celldömölk melletti ke* menesmagasi község határában tombolt péntek estétől. A Nyugat-Magyarországi Fagazdasági Kombinát sárvári erdészeti főmérnökségének 50 hektáros fenyveserdeje égett le; a tűzoltóság becslése szerint a kór 40 millió forint. Személyi sérülés nem történt. A gigászi küzdelemben a tűzoltók megtudtak menteni mintegy 30 millió forint értékű erdőt. A tüzet 9 egység oltotta: kivonultak a sárvári, a pápai, a szombathelyi, a kapuvári, o körmendi és az ojkai tűzoltók is, de segítettek az erdőgazdaság és a honvédség alakulatai is. Mivel a térségben mostanában gyakoriak a nagyobb tüzek, a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az okokat. O Nagycenki borfesztivál. Borkóstolók, folklórbemutntók és szakmai programok hosszú sora után 19-én, vasárnap fejeződik be a Magántermelők és -palackozók I. borfesztiválja Nogycenken. A fesztiválsátor vasárnap délelőtt 10 órakor nyit, 12 órakor pedig megkezdődik o négynapos rendezvény díjkiosztó ünnepsége. Este 6 órától a ,,Laser", va lamint a deutschkreutzi JUVI NA együttes játszik. ED-05-07 A Zalaszentgróttól 3 kilométerre lévő Tűrje községben szombaton 11 óra előtt kigyulladt a Vásártér út 47. szám alatt lévő lakóépület tetőszerkezete. Égett a födém és a belső berendezés is, összességében mintegy 190 ezer forint kár keletkezett. A tüzet 12.10 órára oltották el o zalaegerszegi és keszthelyi állami tűzoltók, valamint a za- laszentgróti önkéntesek. A gyulladást építési hiba (kéményen átvezető gerenda) okozta, a megmentett érték 250 ezer forint. O Üveggyöngy és Kenderkötél címmel nyílik kiállítás augusztus 20-án Bonyhádon, a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban. A szeptember 21-ig tartó, naponta 10- 12 és 14-18 óra között megtekinthető közös kiállításon Decsi Kiss János kenderkötél képeit és Nagy Zoltánná gyöngyfűző népi iparművész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődök. A kiállítást Fábián Gyula művészettörténész nyitja meg 20-án 18 órakor. Milyen polgármestert szeretne a Polgári Kör? A huszonegynéhóny ezer lakosú kisvárosban, amelynek a fáma szerint van vagy 17 ezer választópolgára. Polgári Kör alakult. Tisztelve a helyi polgárok kezdeményező készségét is, írjuk csak nagy kezdőbetűkkel a nevét, holott se más efféle papíros vagy egyéb nem árulkodik létezéséről. Mindenesetre, aki mostanában kedd délutánonként betéved a Dombóvári Művelődési Központba, hihetné azt is, hogy a legnagyobb létszámú ■párt tartja is soros összejőve teleit. A látszat azonban, mint általában, ezúttal is csal: a dombóváriak szerint nemcsak a 300 helyi párttagból áll a világ, de az ennél jóval több pártonkivüliből is, akik éppúgy részt kérnek, és az elsők Szervezkednek a dombóvári választópolgárok között kérnek részt o helyi közélet, o helyi társadalom formálásából. A művelődés háza, amely sokféle ötlet, pártcsoportosulás és egyéb helyi kezdeményezés bölcsője volt, nagyon megfelel most annak is, hogy a júniusban megalakult és valóban Dombóvár polgárait képviselő Polgári Kör itt készüljön fel a helyhatósági választásokra. Augusztus elején a Dombóvár és vidéke című helyi lapban közzé tették sokak szerint maximalista követelményeiket, milyen polgármestert és képviselőket szeretnének látni a város élén — akik majd o vó roslakók által rájuk bízott feladatoknak megfelelhetnének. Mojd a város 10 körzetének megfelelően ezekben a napokban választották ki az erre érdemes 28 ,,előjelölt" ember közül azt a tizet, akiket szívesen látnának képviselőként (esetleg polgármesterként) a leendő önkormányzatban. Mint elmondták, a helyi pártok a „civilek" mellé 9 embert juttathatnak be a testületbe listáikon Dombóváron, nem szólva most az átfedésekről és arról, hogy a pártok a körzetekből is listát állíthatnak. Ehhez a tíz körzetből legalább kettőben egyéni jelöltet kell állítani. Ahhoz, hogy a partok jelöltje az egyéni listára felkerüljön és indulhasson a képviselőválasztáson, a szavazatok mindössze 1%-a (!) is elegendő. Anélkül, hogy a pártok a köz érdekében tett erőfeszítéseit a Polgári Kör rosszhiszeműen megkérdőjelezné, ezt a jogosulatlan előnyt mindenképpen nehezményezi, hiszen elsősorban kisebb lélekszámú településeken szül majd különös ellentmondásokat a helyhatósági választások során. A dombóváriak, saját, helyi tapasztalataikon okulva, ugyanis nem azokra kíváncsiak elsősorban, akik elsőként a hatalomból kérik ki ismét a részüket, hanem azokra az általuk is bizalmukba fogadott egyéniségekre, akik elsősorban szolgálni okarnak. Bóka Róbert krónika) MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Pécsi Nyári Színház: Tettyei mok: Nebáncsvirág (21 • óro). FILM Uránia: Nincs kiút (f 5, f 7. f 9). Kossuth: Rain Man (10, 12). Az istenek a fejükre estek II. (2, 4). Pretty Woman - Micsoda nő! (6, 8) Kossuth Klub: Vid eo: Frankenstein, avagy az örültek kórháza (f6. t8). Park: Halálos fegyver II. (5, 7). Park Kert: Pretty Woman - Micsoda nő! (9 — rossz idő esetén a teremben.) PÉCSI AUTÓS MOZI, VÁSÁRTÉR: A ragadozó (21 ára). Nevelési Központ, Kertmozi: Robotzsaru (21 óra). Komló: Ürgolyhók (4. 6, 3). Mohács: Vissza a jövőbe I. (4). A rendörsztori folytatódik (6, 8). Holdudvar-Mohács, Autós: Az Aranyfiú (21 óra). Siklós: Papa. én nő vagyok! (6, 8). Szigetvár: A nagy kékség (6, n9). Harkány: Rendőrakadémia V. (7) TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 7.58: Műsorismertetés. 8.00: ,,lgy szól az Ur!" A Biblio üzenete 8.05: Kéménymesék. Óvodások film műsora. 8.30: Családi torna. 8.35 Ferdy. NSZK rajzfilmsorozat. 9.00 A csók. Norvég kisfilm (ism.) 9.30: Ivanhoe. Angol rajzfilm (ism.) 10.20: Képújság. 15.10: Képújság 15.17: Műsorismertetés. 15.20: Nép zene zenekarra. 15.25: A kis má gus '94. Kanadai—lengyel film 17.05: örömhír. A református egy ház negyedórája. 17.20: Müsoraján lat. 17.25: Kerék-bár. Utazási ve télkedő. 18.15: Delta. Tudományos híradó. 18.50: Esti mese. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.15: Mau- passant-történetek a képernyőn : Madame Baptiste. Francia tévé- film. 21.50: Telesport. 22.50: Ecuadori pillanatok (ism.), 23.10: Én vagyok Hamlet. Angol film 112. rész. 0.05: Képújság. 0.10: Rablás. Ausztrál tévéfilm (ism.). 2. MŰSOR 9.00—12.00: Tévémagiszter. A mű velődési főszerkesztöség műsora 16.00: Képújság. 16.10: Tv2. Ben ne: Riportok - Időjárás - Zene Teledoktor. 16.50: Álljunk meg egy szóra! Nyelvművelő műsor. 17.00 Kurtizánok tündöklése és nyomorú ságo. Francia tévéfilmsorozat 7 rész (ism.). 17.58: Tv2. 18.25: Gye rekeknek! Rajzfilmek. 18.49: Tv2 19.00: Bunbury, avagy hogyan le gyünk győzők. Angol tévéfilm 20.51: Tv2. 21.30: Napzárta. Kb 22.15: Piazza Navona. Olasz tévé film. Fernanda. 23.25: Tv2. Benne Esztergom, az ezeréves város. Kb. 24.00: Tv2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.25: Műsorismertetés. 9.30: Hírek, időjárás. 9.35: Utifilm. 10.00: Gyermekmatiné. 11.00: Agrárius. 12.00: Klasszikusok délidőben. 13.00: Veszélyes vidékek. 14.00: Hírek. 14.05: Délutáni hangulatban. 16.00: Felfedezések. 18.45: Animációs film. 19.10: Tévéfortuna. 19.30: Tévénapló I. 20.00: Ráadás (ism,). 21.05: Zene, zene, zene. 21.35: Tévénapló II. 21.55: Sportszemle. 22.25: Hírek. - turistáknak. 2. MŰSOR 7.30: Műsorkezdés. műsorismertetés. 7.35: Tévénaptár. 7.45: Hírek. 7.50: Hogy volt!? (ism.). 13.00: Körkapcsolás. 19.30: Tévénapló. 20.45: Hírek. 20.50: Határtalan jó- ték és ólom. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: Szabadkőművesek. 9.50: A növények szerelmi élete. 10.35: Pillantás a hétre. 11.00: Parkosítás. Dokumentumfilm. 12.00: Halló, Ausztria — halló, Bécs! 12.30: Tájékozódás. 13.00: Európa nagyvárosai. 13.45: Három hölgy (sor.). 14.10: Popeye (rajz filmsorozat). 14.15: Tarzan, a dzsun gél ura (film). 15.35: Közlekedési műsor. 15.40: Rajzfilm. 15.55: Az arany turbán. Bábjáték. 16.25: Minihírek. 16.35: Muppet-babák. Rajzfilmsorozat. 17.00: X-Large. 18.30: Knight Rider (am. sor.). 19.15: Lottó-stúdió. 19.30: Híradó. 19.48: Sport. 20.15: Egy ital segít. Film, 21.50: Látomások. 21.55: Peter és Susanne. Komaramuzsika. 22.55: Egyszemélyes balett. 23.25: Haydn koncert. 0.20: Aktualitások. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 10.00: Egyveleg. 11.00: Európai slágerlista. 11.30: Vallási magazin. 13.30: Halló, Ausztria — halló, Bécs! 15.00: írva vagyon. 16.00: Turisztikai magazin. 16.30: Német nyelvű magazin. 17.30: A világ holnap. 17.55: Hi- rek, időjárás. 19.30: Videodivat. 20.00: Dundee és a Culhane-ok (sor.). 21.00: A törvény embere (am. film). 22.50: Burke törvénye (am. sor.). MUSIC TV 14.00: Paul King. 17.30: Rivalda fény. 18.00: Az MTV legnagyobb slágerei. 19.00: XPO. 19.30: Kristi a n e Backer. 22.00: Kikapcsolva. 22.30: Kristiane Backer. 23.00: Rockhét. 23.30: MTV-klub. 24.00: Ejszo kai videók. SKY EUROSPORT 7.00: Az erő órája. 8.00: Gyermekműsor. 10.00: A győzelem útja. 10.30: Szörf — Melbourne-ből. 11.00: Nemzetközi sport. 12.00: Ökölvívás. 13.00: Szörf-magazin. 13.30: Golf — élő közvetítés. Ke rékpár-bajnokság. 19.00: Ausztrál labdarúgás. 20.00: Könnyüatlétikai Nagydíj közvetítés Kölnből. 22.00 Labdarúgás. 1.00: Golf. 2.00: Mű sorzárás. RTL 8.00: Gyermekműsor. 9.30: Rajz film. 9.40: Tíz kicsi néger. NSZK gyermekfilm. 11.00: Lázadás Lara- mieban (am. western). 12.25: Klasz- szikusok délidöben. 13.00: Rajzfilm. 13.10: Az apám egy földönkívüli (sorozat). 13.30: Flinstone-kölykök (rajzfilm). 14.00: Dr. Who (angol sor.). 14.25: Afrikai kaland (am. kalandfilm). 16.00: Szókimondó asz- szonyság (olasz—francia komédia). 17.35: Rulett. 17.45: Művészet és küldetés. 17.50: Afrika (am. sor.). 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: Hammer (am. sor.). 19.30: AI Mundy (am. sor.). 20.15: Mister Cory (am. film). 21.45: Tévétükör — magazin. 22.15: Késői kiadás. 22.30: Tutti frutti. 23.30: Tenisz. I. 00: Rejtély egy holttest körül (am. krimisorozat). 1.45: Aerobic. SAT1 8.05: Flinstone-család (ism.). 8.30: Batman (ism.). 9.20: Teletipp (ism.). Horoszkóp. 9.30: Ujdonsá gok a moziban (ism.). 10.00: Sport. 10.30: A világ legszebb városai (ism.). 10.55: így láttuk (ism.). II. 00: A lelkiismeret parancsa (ism.). 12.40: Flinstone-család (rajzfilm). 13.10: Fantázia sziget (ism.). 14.00: Teletipp — szabadidő. 14.10: Fejecske — fejecske — játék, 14.35: Fuzzy (am. westernsor.). 15.25: Chi na Doll (am. film). 17.05: Juanito barátja (om. film). 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: Hawk (am. sor.). 20.00: Lázadás Mexikóban (am. western). 22.05: Vendég a stúdióban. 23.05: Dave (angol film). 0.35: Sport — tenisz. 2.35: Előre jelzés. O Augusztus 21-én és 22én, rossz idő esetén augusztus 24-én és 25-én vegyszeres szúnyogirtást végeztet Pécsett a városgondnokság. Az irtást a budapesti KORAX Vállalat végzi. A helikopteres irtás mintegy 560 hektárt, többek között összefüggő zöldterületeket, parkokat, árkokat érint. A vegyszeres szúnyogi-- tás a megjelölt napokon 19 órakor kezdődik. Az Unitox ULV vegyszer (amellyel az irtást végzik) ártalmas a mé- hekre. O Csere-bere gyerekeknek. Augusztus 20-án, délelőtt 9 órától az MSZP pécsi, Németh László utca 16. alatti helyiségében azoknak a gyerekeknek adnak lehetőséget, akik megúnt, vagy kinőtt játékaikat, sporteszközeiket szeretnék elcserélni. O A csurgói Csokonai Művelődési Központban e héten nyílt meg és szeptember 15-ig látogatható Kovács Evő keié mikusművész kiállítása. O Közlekedési park. Az ed dig technhkai okok miatt zárva tartó pécsi Közlekedési Park megnyitja kapuit a látó gatók előtt. O Pécsett az Uránia moziban augusztus 20-án, három nappal az országos bemutató előtt már vetítik Arnold Schwarzenegger legújabb sikerfilmjét, A Total Recall - Emlékmás cimű film minden eddiginél nagyobb kasszasikert hozott az USA-ban. A film szeptember 15-ig szerepel a pécsi filmszínházak mu során vasárnapi