Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-31 / 118. szám
1990. július 31., kedd iij Dunántúli napló 3 Csütörtökön folytatódik az Országgyűlés (Folytatás az 7. oldalról.) hogy a kormány önmagában e gazdálkodás létalapjának biztonságát nem képes megteremteni, ehhez szükség van fairól célszerű lenne folytatni a hatpárti tárgyalásokat. Mivel senki nem kívánt hozzászólni, s módosító indítvány sem érkezett, a Parlament ez alkalommal rekord gyorsasággal, 271 igenlő és 3 tartózkodó szavazattal efogadta a köz- szolgálati tájékoztatási eszközök vezetőinek kinevezési rendjéről szóló törvényjavaslatot. Ezt követően megkezdődött az önkormányzati törvényjavaslatok feletti általános vita. Egy ügyrendi javaslat nyomán már kora délután, negyed 4 után néhány perccel befejeződött az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának hétfői munkanapja. Az ádolgozott önkormányzati törvényjavaslatokhoz a pártcsoportok képviselői megelégedéssel jórészt egyetértőén szóltak hozzá. Áder János (Fidesz) javasolta, az általános vitát a frakciók véleményének meghallgatása után függesszék fel, időt adva a képviselőknek, hogy felkészüljenek, tanulmányozhassák a délelőtt kézhez kapott új változatokat és a bizottsági üléseket követően folytatódjék az általános, illetve a részletes vita. Ezzel az indítvánnyal 180 képviselő értett egyet, Így a plenáris ülés augusztus 2-án, csütörtökön délután 2 órakor folytatódik. Beszélgetés Tölgyesi Peterrel Az SZDSZ és a papírtigrisek — A novemberi igen nemes választásoknál az MSZP volt a „mumus", mint az a párt, akik azokat az embereket tartalmazza, akik a pártállami viszonyok visz- szaállitására törekszenek. A márciusi választások óta az MDF a ,,közellenség", mint a keresztény kurzus újraélesztöje, diktatórikus, monopóliumok megragadására szövetkező erő. Nincs ebben az SZDSZ látásmódban valami kóros félelem, gyanakvás, jó esetben pesszimizmus, ne tán féltékenység. Nem papirtigrisek ellen küzd az SZDSZ? — Nem. A szabaddemokraták ebben a dologban mindig is világosak voltak. Mi a választások előtt a rendszer ellenzéke voltunk, úgy gondoltuk, a rendszer úgy, ahogy van rossz, váltásra szorul. Ma a kormány ellenzéke vagyunk, a Demokrata Fórummal a rendszer alapjaiban, most pl. az Önkormányzatok alapelemeiben egyetértünk, óriási különbség van a két helyzet között, ma egy rendszeren belül két demokratikus párt vetélkedik a kormányzati hatalomért. A Demokrata Fórum nem olyan egyszerű képződmény, mint sok más párt. A DMF-en belül vannak liberális nemzeti irányok, amelyek bármely európai demokráciában működhetnének. Ugyanakkor vannak népies, szocialista, jobboldali, konzervatív, nacionalista irányok, amelyek tekjntély uralmi elemekkel színezve bizony gondokat jelentenek. Nem igazán egy modern demokráciában való tömörülések. Ilyen pontokon jelennek meg, mint pl. a hitoktatás körüli vitában, ahol voltak javaslatok ebben a házban, melyek a hitoktatás kötelezővé tételét, a csendörség és a levente intézmény újraállítását indítványozták. Ezekkel az ötletekkel mi nagyon nem tudunk egyetérteni. Nekem az a véleményem, hogy ezek nem a pártok fővonalai, de létező áramlatok és velük vitatkozni kell. — Az első kérdésnél főleg a hangnemre gondoltam, ahol kívülről szemlélve helyenként hisztérikusnak, és Part pourt’art ellenkezés jellegűnek láttam a dolgot. — Én azt hiszem, hogy a magyar újságírók és a közvélemény olyan mércével mér, ami sehol a világon nem létezik. Hallomásból tudom pl., hogy az angol parlamentben előfordulnak sokkal súlyosabb személyeskedések is. Képünkön, Antall József miniszterelnök beszél. MTI-telefotó Antall József a sajtószabadságról az Országgyűlés és a társadalom támogatására, segítségére is. Horváth Balázsnak, az ön- kormányzati törvényjavaslatokról szóló tájékoztatóját követően 10 óra 44 perckor az elnöklő Szabad György szünetet rendelt el a plenáris ülésen. A szünetben a Kulturális, valamint az Alkotmányügyi Bizottság megvitatja a közszolgálati tájékoztatási eszközök vezetőinek kinevezési rendjéről szóló törvényjavaslatot. A plenáris ülés várhatóan hétfőn 14 órakor folytatódik. A délutáni plenáris ülésen Antall József személyesen terjesztette elő a közszolgálati tájékoztatási eszközök (Magyar Rádió, Magyar Televízió, Magyar Távirati Iroda) vezetőinek kinevezési rendjéről szóló törvényjavaslatot, amelyet mind a kulturális, mind az alkotmányügyi bizottság egyhangúlag elfogadott. Az előterjesztés lényege, hogy ezen médiák vezetőinek kinevezéséről és felmentéséről - a miniszterelnök javaslatára az illetékes országgyűlési bizottság véleményének figyelembe vételével — a köztársasági elnök dönt. A miniszterelnök előterjesztésében kitért arra is, hogy a kormány nincs ellene a Pártatlan Tájékoztatás Bizottsága felállításának, viszont ennek módjáról, a bizottság feladaMielőtt lezárták volna a hétfői tanácskozást, ismételten szót kért Antall József miniszterelnök. Nehezményezte: felelős szervezetek külföldi szakértőket kértek fel annak vizsgálatára, hogy Magyarországon valóban érvényesül-e a sajtószabadság. Ezzel kapcsolatban kifejtette: — Úgy gondolom, közös nemzeti felelőssége az országnak. hogy milyen képet alkotnak róla, és milyen képet alkottat magáról. Úgy vélem: az olyan lépések, amikor felelős szervezetek külföldi segítséget, külföldi döntőbíráskodást kérnek annak eldöntésére, hogy Magyarországon sajtószabadság van-e vagy sem, meglehetősen furcsának tűnhetnek. Ha ezt egy banánköztársaság teszi, akkor meg lehet érteni. De Magyarországon, ahol a sajtó- szabadság olyan méretű, nyugodtan mondhatom, mint sehol jelenleg a világban, egy ilyen lépés kizárólagosan Magyarország külső képének a megrontását szolgálja, s az irántunk való bizalmat csökkenti. Ezt követően a miniszterelnök feltette a kérdést: volt-e egyetlen olyan lépés, amivel bármelyik újságírót akadályozta munkájában vagy volt-e olyan lap, amelyik ellen eljárást indítottak, irt bármit is a kormány tagjai, az Országgyűlés elnöke vagy akár a köztársasági elnök ellen? — Egy olyan országban, ahol a köztársasági elnököt, a Házelnököt, a miniszterelnököt, a kormány tagjait nyugodtan támadhatta a sajtó, ott a sajtószabadságot megkérdőjelezni politikailag erkölcstelennek tűnik — mondotta Antall József. A továbbiakban kifejtette, hogy meggyőződése szerint a magyar kormány, az Ország- gyűlés és a megújhodásban részt vevő valamennyi politikai párt egyértelműen a sajtószabadság híve, és semmiféle olyan lépést nem tett, ami a sajtószabadságot sértette volna. Semmiféle hisztéria, üldöztetési mánia, jól kiszámított politikai manipuláció nem lehet indok arra, hogy Magyarországon megkérdőjelezzék a meglévő sajtószabadságot. Ezzel kapcsolatban utalt arra: feltétlenül szükség van egy korszerű, sajtó-, tájékoztatási törvényre, amely biztosítja a sajtószabadságot, egyidejűleg meghatározza minden vonatkozásban a sajtó felelősségét, de úgy, hogy az a sajtó szabadságával soha ellentétbe ne kerüljön. — A magyar kormány garanciát nyújt arra, hogy Magyarországon sajtószabadság lesz, s ennek jegyében foglalt eddig is állást. Minden olyan vádaskodás, amikor állami kezeíésben vagy a kormány felügyelete alatt lévő intézményeknél tett lépéseket félremagyaráznak, azokkal kapcsolatban célzatos következtetéseket vonnak le, egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Úgy gondolom, hogy Magyarországon a szabad sajtót és mindazt, ami ezzel összefügg, a jogállamiság szerves részének tekintünk. Semmiféle szervezet, testület nem engedheti meg magának, (hogy a szabad választásokon megválasztott Ország- gyűlést és az annak felelős kormányt ilyen cselekedeteiben kérdőjelezze meg - hangoztatta végezetül Antall József. A keretes anyagokat Gaál György irta Beke Katával a sajtóhisztériáról A Médiákat figyelő embernek ax az érzése, mintha az MDF sarokba szorított helyzetben érez* né magát, a sajtótól hajszoltan, nem szeretve felül az ellenzék, hoay úgymondja froclizásának, idegesen, érzékenyen reagál. A legerősebb kormánypárt miért nem mutat magabiztosabb kiállást? Hadd válaszoljak a magam nevében. Ugyan MDF-es mivoltom és a magánéletem között semmiféle konfliktus nincs, tekintettel arra, hogy az MDF nem vár el a tagjaitól ,,pártfegyelmet". A végén kezdeném a választ: nem szabad ebből a hisztériából egy hisztériát csinálni. Nem szabad úgy felfogni a dolgot, hogy ,,Jaj, Istenem, szegény MDF, bántja őt a gonosz sajtó", vagy „szegény sajtót bántja a gonosz MDF", hanem felnőtt módra kéne viselkedni. Úgy gondolom, hogy a sajtó szabadsága evidencia egy demokratikus országban. Viszont a sajtónak át kell éreznie saját felelősségét, minden szó felett. Tehát, ha az újságíró beleviszi a saját szimpátiáját, joga van hozzá, nem muszáj szeretni az MDF-et, vagy a többi kormánypártot. Ebben az országban ellenzékinek lenni a természetes Mohács óta, és utálni szokás a kormányt, mert az Bécsben volt. Eddig a kormánypárt is ellenzéki volt. Persze, nekünk semmi kifogásunk az ellen, hogy győztünk. Amit hiányolok, hogy a sajtó elmulasztotta — amelyet, hogy kivette részét a békés átmenetből —, hogy örüljön. Nem a választások eredményének, az MDF győzelmének, hanem annak, hogy itt egy vértelen forradalom volt, amire lehet szellemes hasonlatokat mondani, mint pl. hogyan lehet rántottából tojást csinálni, vagy hallevesből akváriumot. Ezt a pillanatot a magyar nép megérhette, az a nép, amelynek Tör- ténelemtanári becsület szavamra a történelem rációja szerint már nem lenne szabad léteznie. Ezért mondom, hogy nem szabad ebből a jelenségből sajtóháborút kezdeni. Elő kéne venni a nagyon megkopott, híres magyar humorérzékünket. Azt, amivel mások tökéletlenségeit és saját tökéletlenségeinket is el tudjuk viselni. Tehát azt a lendületet és azt a könnyedséget, azt a „csak azért is" kellene újra felfedezni, azt szeretném a sajtóban újra látni. Pontos információkat, és egy kis jókedvet. Néptelen szavazás Véleményeket hallgatva és a sajtót olvasva nagyon nehéz újabb jelzőket kitalálni a vasárnapi népszavazásra. Nehéz, és nem is nagyon érdemes. A tények beszélnek. A tények összességében kifejezik azt, ami történt, azt, amire kevesen számíthattak, azt, bogy mennyire ikülönbözőek vagyunk, mi, választópolgárok. Itt van például D. bácsi. Aki ezen a trópusion csalóka vasárnap délelőttön ült ült a választókörzet előtti hűvös pádon, hogy még- egyszer átgondolja, mire is szavazzon. Átgondolja, bogy ■mit mond majd otthon az asszonynak, hogy mégegy- szer végigzongorázza, megéri-e vagy sem. Aztán szavaz. Aztán C. bácsi, a másik véglet. Teheti, hogy nem megy el szavazni. Eszébe sem jut. Rengeteget csalódott az elmúlt hatvanvala- hány napban, az elmúlt negyvenvalahány évben, hagyják őt szépen békén. Aztán itt vannak a mentségkeresők. Kánikula, mondják, elégtelen propaganda- kampány, halljuk, csömör a politikától, rikácsolják. Megítélésem szerint valami más. Mielőtt, így a hónap végefelé maradék pénzünket kezdenénk számolgatni, nem arra gondolok, hogy 400 millió forintba került ez az egész, és micsoda pazarlás. Soha ne legyen 400 millió forintnyi összeg jobb célra „kidobva”. Pénzzel ugyanis megfizethetetlen, ha valaki politikai tapasztalathoz juthat. Akkor is igaz lehet a megállapítás, ha hozzáteszem: a kérdésfeltevéssel sem volt minden rendben, ha hozzáteszem az időpont sem volt az igazi, ha hozzáteszem, hogy sokan kétségbevonták, elegendő-e a mostanában előírt néhóny- százezernyi aláírás ahhoz, hogy népszavazásra szólítsanak fel valamennyiünket. Úgy gondolom tehát, hogy ez, a kétségtelen tényeken alapuló bukás nem az MSZP-nek, az egyik kezdeményezőnek, sőt nem is Király Zoltánnak, a mostanában bizony ilyenfajta bukásokhoz nem szokott képviselőnek szól. A bukás előidézője, pontosabban első számú oka a kérdésfeltevés tartalma és időszerűtlensége. Tartalma azért, mert megelőzte a botrányosan hosz- szú ideig elhúzódó önkormányzati törvény megszületését. Azét a törvényét, amely bosszú távra befolyásolhatja a települések mindennapjait is. Mit érdekli a többséget, hogy ki a köz- társasági elnök, ha fogalma sincs arról, hogy helyi ügyeiben kik dönthetnek majd valaha . . . Időszerűtlensége többek között azért, mert van ideiglenes köztársasági elnökünk, akit — másokkal ellentétben — nem sok támadás ért a kinevezése óta eltelt időben. Mindezek alapján téves következtetésnek látom azokat a véleményeket is, amelyek a népszavazás kiírásában az MSZP újalbb hatalomátmentési vagy ki tudja, milyen kísérletét látták volna. Volt egyszer egy népszavazás tehát, amelyre a választópolgárok ötödé sem ment el, ugyanakkor így is több mint nyolcszázezren voksoltak, a demokrácia, a kisebbség védelmére is . . . Feladatott tehát a lecke a jelenlegi kormánynak és parlamentnek: milyen kérdésekben lehet ma az emberek véleményére számítani. Feladatott valahol a mai hatalom letéteményeseivel összefüggő, elgondolkoztató bizalmi válság lehetősége is. Hiszen a honatyákat a választópolgárok választották. Magam részéről továbbra is remélem, hogy a kormány nem feltétlenül használja ki a népszavazás százalékos eredményeit az ellenzékben lévő párt(ok) gyengítésére. Mert — ad abszurdumig vive a dolgot — talán mégegyszer ennyi aláírást össze lehetne szedni arra, hogy megadja-e továbbra is a „nép" a bizalmat a jelenlegi kormánynak, vagy sem. Más kérdés, hogy ott sem biztos, hogy meglenne az előirt ötvenszázalékos részvételi arány. Bozsik László Á tartályok titka Régebben — akár azt is írhatnám: a nyugodalmasabb békeidőkben — azt mondták: az országút veszélyes üzem. Értették ez alatt azt, hogy a betonon rohanó lóerők a legkisebb figyelmetlenség esetén is súlyos tragédiákat okozhatnak. De mit mondjunk most? Százszám a hatalmas kamionok az utakon, közöttük sok a tartálykocsi, s mi még csak nem is sejtjük, miféle anyagokat szállítanak. Dramatizálva: a bezárt halál gurul 6-8-10-12 keréken. A közelmúltban mutatták be az érdeklődőknek a Baranya Megyei Tűzoltóparancsnokságon a már régóta hiányolt korszerű műszaki mentőszert. Az egyik résztvevő kérdése — alkalmas-e a berendezés a közútakon szállított, s például karambol következtében közvetlen veszélyt jelentő különféle vegyianyagok közömbösítésére — mintha elsikkadt volna. Aktualitását azonban alaposan felerősítette a pécsi sósavömlés, majd néhány nap múltán a mozsgói klórgáz- veszélyes helyzet. A Baranya Megyei Tűzoltóparancsnokságon bemutatott műszaki mentőszer nem a vegyszerek, keverékeik, maradékaik okozta havória elhárítására szolgál. Gyakorlatilag az ilyen veszélyhelyzetek felszámolására meglehetősen felkészületlenek vagyunk. Nemcsak Baranyában, de az egész országban. Nem rémálom, hogy akik pontosan tudják, milyen teherrel futnak ezek a tartálykocsik lakott területeken keresztül is, a félelemtől izzadva várják, hogy végre baj nélkül célhoz érjenek. Talán profánnak tűnik, de egy, az üközés következtében össze-vissza préselődött gépkocsiból kimenteni egy embert - éppen a műszaki mentőszerrel — „kismiska”. Legalábbis ahhoz képest, ami veszélyhelyzetet jelent egy vegyianyagokkal telt tartálykocsi felborulása, tartalmának kiömlése. Ám a műszaki mentőszer árát is úgy kell „össze imádkozni", mert önként e pénz előteremtése érdekében csak kevés cég nyúlt a zsebébe, hogy segitsen a tűzoltóságon — és végső soron magán is, hisz bármikor szüksége lehet a gép bevetésére. így ma még szóba is alig kerül: mihamarabb fel kell készül ni az „országúti vegyi háborúra”, annak technikaiműszaki feltételeit elő kell teremteni. A közúti forgalom- irányító lámpákkal Pécsett egy-két helyen már megjártuk: néhány súlyos baleset a hiányuk miatt — utána lett rá pénz.. Hogy késni tovább nem szobád, nyomatékos figyelmeztető volt a legutóbbi két eset azok számára is, akiknek szerencséjük volt nem szagolni sem a sósav, sem a klór gőzét M. A.
