Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)

1990-07-24 / 111. szám

Kajcsa András (félig háttal) első pécsi edzői eligazitását tartja. Fotó: Szundi György Új tervekkel készül a PMSC férfi gárdája Kajcsa András az új edző, segítője Jé ki Zoltán Othetes szünet után talál­kozott tegnap délelőtt o PMSC labdarúgóstadion öltö­zőjében a piros-feketék NB l-es férfi kézilabdacsapata. A felkészülést megbeszélő érte­kezletről - ahol a szakosztály­vezetés teljes létszámmal kép­viseltette magát — csupán há­rom ifjúsági válogatott játé­kos, Gelb Zoltán, Szente Gá­bor és Várkonyi Tamás hiány­zott. A jelenlévőket Varga László, a szakosztláy elnöke köszöntötte és egyben bemu­tatta szerződése lejártával az együttestől megvált -edző, Harmat Tamás utódját, a Du­naújvárosból két bajnokságra szerződtetett Kajcsa Andrást, valamint segítőtársát, léki Zol­tánt, aki Tatabánya, Cegléd, Nagyatád és Nagykanizsa ál­lomások után — ezen utóbbi­ban éppen most irányította az NB l-be a Nagykanizsai Olaj­bányász női együttesét — most visszaérkezett Pécsre. Az új szakvezető bemutat­kozójában elmondta, hogy az eddig megélt 44 évéből 16-ot a kézilabdapályák' közvetlen közelében töltött, előbb mint a Dunaújvárosi Kohász NB I­es női csapatának edzője, majd két éven át a Dunaferr NB l-es férfi együttesének irá­nyítója. Amint felkészülési ter­vét taglalta, megtudhattuk, hogy a bajnokság indulásáig meglévő kilenc hetet nagyon gazdaságosan kívánja felhasz­nálni, mivel hosszúra nyúlt a fiúk nyári vakációja. A kö­zeli két hét tervében az első­ben egy ráhangoló, személyi és egyéni kondíciót megisme­rő programot állított össze - a városi sportcsarnok felújí­tása miatt - a PMSC szabad­téri bitumines pólyáján, majd a második héttől a komlói sportcsarnokban tartják dél­előtti és kétszer délutáni ed­zéseiket, míg a fennmaradó délutánokon szabadtéren ké­szülnek a pécsi visszatérésre. A játékosállomány „leltárá­nál" kiderült, hogy a pécsi­ekkel kezdte el felkészülését az augusztustól már a Kanári­szigetekre szerződött Füzesi Ferenc, aki csak pénteken utazik el új spanyol klubjá­ba. Megjelent viszont a mun­ka felvételére az Olaszország­ból visszaszerződött Kakas János, valamint a sérüléséből felépült Kovács István. Az éj­szaka megérkeztek a Magyar B-válogatottal előbb Jugoszlá­viában, majd Egyiptomban rendezett sorozatmérkőzésen részt vett játékosok: Horváth Tamás, Kovács Tamás és Né­meth Zoltán. Rajtuk kívül ott volt a megbeszélésen Tóth András, Mészáros Tamás, Ba­logh Zoltán, Fazekas lános, Kovács Jenő, Kunos István, Hang Tibor és Kovácsevics Zsolt. A szakvezetés és a csapa­tot közvetlenül irányító edző­páros bejelentette, hogy a csapat további erősítésén fá­radoznak, és a tárgyalások állása szerint, akár már a közeli napokban ismertté vá­lik, hogy melyik csapatrésze­ket sikerül felfrissíteni. Ami a bajnoki szereplését illeti, amint azt Varga László el­mondta: nem voltak megelé­gedve a csapat előző évi szereplésével, s mivel nemcsak a gárda személyi erősítésén fáradoznak, hanem továbbra is megfelelő gazdasági hátte­ret tudnak biztosítani a szak­osztálynak, a PMSC férfi ké­zilabdázóit az 1990/91-es baj­nokságban a tabella 4—6. he­lyére várják. K. L. Kedden miitik meg Vinciét Immár harmadik hónapja képte- len edzeni makacs hasfali fajdal* mai miatt Vincze István, a Lecce légiósa. A kitűnő válogatott láb* darúgó orvosi konzíliumok egész során fordult már meg. Olasz, utóbb pedig magyar vizsgálatok* nak vetették alá. A fájdalom oka »égre ismertté vált. A Sportkorból sebészei megállapították: Vincze István sérvkapuja nyitva van, és innen erednek a panaszai. Min­denképpen műtétre van szükség. Am azt sem volt olyan egyszerű eldönteni, hol és mikor feküdjön sebészkés alá a népszerű, Tata­bányáról olasz földre ,,elszárma­zott" labdarúgó. A Lecce végre engedélyt adott arra, hogy a sebészi beavatkozásra a budapesti Sportkórházban kerüljön sor. Ked­den délelőtt tehát Vinciét megmü- tik. A felépülés várhatóan két hetet vesz igénybe. Hogy azután hol folytatja a játékot a válogatott futballista, arról megoszlanak a vélemények és a hírek is . . . Leccei források szerint könnyen el­képzelhető, Hogy Vinczét kölcsön­adják, mégpedig a Bp. Honvéd együttesének. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a totó 29. játékhetére 5 428 786 da­rab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy talólatos szelvény 11 darab, nyereményük egyenként 222 923 forint, 13 találatos szelvény 193 darab, nyereményük egyenként 31 040 fo­rint, 12 találatos szelvény 3418 darab, nyereményük egyenként 779 forint, 11 találatos szelvény 56 327 da­rab, nyereményük egyenként 73 forint, 10 találatos szelvény 298 443 da­rab, nyereményük egyenként 27 fo­rint, A közölt adatok nem véglege­sek, a szelvények ellenőrzése még tart. Mai sportműsor SAKK. XV. Zsolnay Kupa nem­zetközi verseny, DOZSÓ, 6.30. TÖMEGSPORT. „Csoda *90" lab­darúgóakció, Mohács, Park u. folyamatosan. VITORLÁZÁS A Pécsi-tavon megrendezett nemzetközi minősítő versenyen 22 hajó vett részt. Eredmé­nyek. Optimist ill. kategóriá­ban: 1. Monduk P. (JASE), 2. Gerencsér (JASE), 3. Ribacz (PTTE). Optimist I. kategóriá­ban: 1. Saljai (JASE),... 4. Anka (PTTE). A legfiatalabb versenyző a balatonfüredi Sárközi volt, a legjobb kül­földi versenyzőnek Szlacki (Pa lies) Jugoszlávia bizonyult. LABDARÚGÁS A Mohács környékén ren­dezett Duna Kupa végered­ménye: 1. Sátorhely, 2. Sze­derkény, 3. Véménd, 4. Ba­barc. A megyei II. osztály „Tamási csoportjának végeredménye 1. Hidas 2. Véménd 3. Sátorhely 4. Vokány 3. Szederkény 6. Magyarbóly 7. Nagykozár 8. Mágocs 9. Babarc 10. Dunafalva 11. Károlymajor* 12. D.-szabolcs 13. Kölked 14. Püspökbóly * 1 büntetőpont 24 17 .4 3 93-17 S3 24 16 3 3 63-28 31 24 16 3 3 54-22 31 24 15 3 6 69-41 46 24 13 2 9 43-29 41 24 10 9 5 30-37 39 24 9 4 11 46-49 31 24 10 1 13 43-51 31 24 9 3 12 38-30 30 24 7 2 15 38-38 23 24 6 5 13 36-60 23 24 4 3 13 39-81 17 24 — 4 20 28-97 4 visszalépett levonva. A CZIBULKA CSOPORT VÉGEREDMÉNYE: 1. Görcsöny 2. Vajszló 3. B.-mindszent 4. Szentegát 3. Hóból 6. Baksa 7. Kétújfalu 8. Orfű 9. B.-hidvég 10. Gödre 11. K.-misleny 12. Kövágószőlős 13. Somogyapáti 14. Kisvaszar 26 18 3 3 77-29 39 26 16 7 3 69-31 33 26 16 6 4 75-38 54 26 16 6 4 63-30 54 26 11 3 10 48-43 38 26 9 7 10 39-40 34 26 10 4 12 51-53 34 26 8 6 12 48-62 30 26 8 3 13 36-62 29 26 8 3 13 39-64 29 26 7 7 12 43-34 28 26 7 4 14 44-80 23 26 6 6 14 36-50 24 26 4 3 19 23-88 16 SÚLYEMELÉS Pécs nyugat-németországi testvérvárosának, Fellbachnak fennállása 600. évfordulója alkalmával rendezett nemzet­közi viadalon szerepelt a Pé­csi Súlyemelő Klub csapata, ahol hat nemzet együttese előtt elnyerte a díszes ván­dorserleget. ATLÉTIKA Az országos ifjúsági baj­nokságon szerepelt baranyai­ak eredményei. Lányok 400 m: 3. Perlaki (Bázis) 56,76 mp, 800 m: 3. Perlaki (Bázis) 2,12:61 p, 5. Dér (PVSK), 7. Laczkovics (PVSK), 1500 m: 3. Dér (PVSK) 4.38:2 p, 5. Lacz­kovics (PVSK), 3000 m: 3. Dér (PVSK) 10,18:38 p. 6. Laczkovics (PVSK). Magasug­rás: 5. Tóth (Bázis), súlylö­kés: 6. Ferenczi (Bázis), ge­rely: 6. Krajncz. Fiúk, 2000 m akadály: 8. Szemelyácz (PVSK), távolugrás: 6. Szabó (KBSK), kalapács: 6. Varga (Bázis), 10 km gyaloglás: 3. Kovács (Bázis). SAKK Vasárnap Pécsett, a DO- ZSÓ-ban kezdődött a XV. Zsolnay Kupa nemzetközi sakkverseny. A 131 induló kö­zött 48 pécsi, 27 baranyai, 40 Baranyán kívüli - közöttük csak 4 budapesti -, vala­mint 6 csehszlovák és 6 ju­goszláv versenyző ült asztal hoz. A mesterjelöltek között magabiztosan nyerte első há­rom játszmáját Horváth Péter, a Pécsi Sport Club FIDE mes­tere. Vele együtt áll az élen klubtársa, a serdülő korú Am- rein Tibor, aki csak mint tar­talék került a versenyre és kezdésként biztosan verte a komlói Györkét, Ivánt és Gaz­dát. A verseny szombatig mindennap 8.30-tól folytató­dik. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf : 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátásí Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló Augusztus 10—12.: Forma-I Magyar Nagydíj A magyarországi Forma-l­es világbajnoki futam hétfői sajtótájékoztatóján nem hang­zott el semmilyen szenzációs bejelentés. Végeredményben a Forma—1 mezőnye már ötöd­ször „lép fel" a Hungarorin- gen. A szervezők, rendezők, a versenyigazgató és csapata is megfelelő rutinnal rendelkezik mór, hogy hibátlanul vezé­nyelje végig a háromnapos programot. Az idei Forma—1-es világ- bajnokság tizedik futamát augusztus 10. és 12. között rendezik a Hunqaroringen. Ti­zedikén, pénteken reggel 8 órakor bonyolítják le az elő­selejtezőket, amikor az öt leggyengébb időt elért pilóta be is fejezi magyarországi szereplését. Azután pénteken és szombaton következnek az edzések és a két időmérés, amelyek eldöntik, ki lesz az a 26 versenyző, aki felsorakozhat vasárnap a rajtrácson. A vasárnapi rajt egyébként fél órával korábbra került, 14 órakor indulnak el a melegítő körre, majd utána az „éles" rajt után kezdődik a 77 kö­rös száguldás. Vasárnap három betétver­senyre is sor kerül. A veterán túrakocsik (1974-ig gyártott autók) 15 körös, a nemzetkö­zi túrakocsik (N és A-csopor- tos autók) pilótái 10 körös, a modern sportautók (Lamborg­hini, Ferrari, Porsche stb.) pe­dig 15 körös versenyen mérik össze erejüket. Természetesen pénteken és szombaton ugyan­ezek a csoportok edzéseken és időmérő edzéseken is részt vesznek — tehát látnivaló lesz bőven. A jegyek árusítása már fo­lyik. Gyakorlatilao a főtribün ieqvei már elkeltek. (A ie- qyek mintegy 30 százalékát külföldön árusitiák). A leaol- csóbb jegy 100 forint, ez gyer­mekjegy, az állóhelyi bérlet 900 forint, a starttribün vasár­nap 4400 forint. A legdrá­gább jegyek (magyar érdek­lődés is van!) 22 000 forintba kerülnek. Ezzel el lehet láto­gatni a boxutcába és teljes ellátást (étel, ital) is kap a tulajdonosa. A jegyek iránt megnőtt az olaszok, osztrákok és a finnek(!) érdeklődése, az NDK-ból és Csehszlovákiából kevesebb néző várható az idén. Az idei versennyel tehát nem lesz gond. Zsembery Jenő versenyigazgató arról tájé­koztatta az újságírókat, hogy a pálya teljes mértékben meg­felel az előírásoknak, minden és mindenki felkészülten várja a versenyt. De mi lesz jövőre? Erről Kálnoky Kis Sándor, a Közle­kedési és Hírközlési Miniszté­rium helyettes államtitkára kapta a legtöbb kérdést. Az államtitkár-helyettes elmondta, hogy a kormány fontosnak ítéli a Forma—1 magyarorszá­gi jelenlétét. A közlekedési tárca a Hungaroring tulajdon- rendezése érdekében egy rész­vénytársaság létrehozását ja­vasolja. Az majd bérbe adhat­ja a versenypályát egy ve­gyesvállalatnak, amely azután a létesítményt hasznosíthatja. A bérbeadás egyik lényeges feltétele, hogy a bérlőnek öt évre Forma-1-es versenyt kell biztosítania a Hungaroring- re. A tárgyalások február óta folyamatosan folynak Bernie Ecc/esíone-nal, a FOCA elnö­kével a következő öt évre szóló magyar Forma-1-es szerződés ügyében. A tárgya­lások jól haladnak, reményt keltőek, de részletes tájékoz­tatás csak az augusztusi Magyar Nagydij idején vár­ható. K. P. A 2. Jóakarat Játékok hírei Vasárnap, Seattle-ben igen zsúfolt programmal folytató­dott a 2. Jóakarat Játékok küzdelemsorozata. A harma­dik versenynapon 29 számban hirdettek végeredményt, at­létikában, evezésben, úszás­ban és tornában osztottak érmeket. A magyarok sem maradtak dobogós helyezés nélkül, Egerszegi Krisztina, aki pén­teken megnyerte a 200 mé-. teres hátúszást, most a rövi- debb távon, a 100 méteren második lett az amerikai Betsy Mitchell mögött. Ugyan­ebben a számban Szabó Tün­de élete legjobbjával a ne­gyedik helyen végzett. A má­sik medált a tornász Fajkusz Csaba érdemelte ki, aki ösz- szetettben elért ötödik helye­zése után bronzérmes lett nyújtón, ugyanő lólengésben Tóth Balázzsal holtversenyben hatodik helyet szerzett. Tóth korláton ötödik, Csollány Szil­veszter pedig gyűrűn holt­versenyben hatodik lett. A férfi torna szerenkénti döntőiben taroltak a szovje­tek, valamennyi számban az élen végeztek, igaz, a kor­láton egy kínai, a nyújtón pedig egy amerikai sportoló­val kellett osztozniuk a do­bogó legmagasabb fokán. Megismétlődött a szöuli olimpia döntője a férfi 100 m pillangón, akárcsak két éve az ötkarikás játékokon, ezúttal is a surinome-i An­thony Nesty győzött az ötszö­rös olimpiai bajnok amerikai Matt Biondi előtt. A férfi 400 m vegyesen, az olimpiai és világbajnok Darnyi Tamás tá­vollétében az amerikai Dave Wharton és a keletnémet Pat­rick Kühl küzdött az arany­éremért, ám nem bírtak egy­mással, azonos idővel csaptak célba, így az élen holtverseny alakult ki. A nőknél a há­romszoros olimpiai bajnok amerikai Janet Evans tovább folytatta medálgyűjtését, már két aranynál és két ezüstnél tart, miután óriási fölénnyel megnyerte a 400 m gyorsot. ÁRUHÁ ajánlja: Minden szerdán árengedmény! 1990. július 25-én Videoton hordozható szines-tv 26 930 Ft-os REKLÁMÁRON. Amíg a készlet tart! Versenyzünk Ónért Verseny utcai áruházunkban!

Next

/
Thumbnails
Contents