Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)

1990-07-21 / 108. szám

IO üj Dunántúli napló 1990. július 21., szombat Himesházán a legfőbb esemény ezekben a napokban a gáz­vezeték építése kelyszabarban, Szűrben, Er­dősmárokon. Hiszen az elmúlt évtizedekben minden adva volt az elsorvadáshoz. Iható viz? Járható út? Megfelelő bolt, óvoda, iskola? Munkaalkalom? — Ezek híján keserves az élet, és menekülésre ösztönöz. Be­szélgettem idősekkel és fiata­lokkal, őslakosokkal és beván­dorlókkal — végül a rejtély megoldódott: az itt élők ön­erőből eltüntetik a falu és a város közti kényelmi különbsé­get. S persze, hogy nem vá­gyódnak el! 1703-ban Pécsvárad és Mo­hács között félúton megállt családjával az a negyvennégy 'kézműves, aki Németországot hátrahagyva, új tájakon kere­sett otthont. Cipészek, ácsok, kovácsok, bognárok, akadt minden mesterségnek tudója. Kezdetben két településen él­tek az iparos németek: Híme- sen és Egyházán. Aztán ami­kor a dombról a völgybe hú­zódtak a házak, és lassan ösz- szeértek, Himesháza lett. Geresdlak felől iközelítve, már messziről látszanak a bal oldali dombtetőn az új házak — jelezve, hogy valamiért ér­demes itt lakni. A falutáblá­tól alig pár házra svábruhás néniket találok: kérdőn nézik o 'bámészkodó idegent. Müller Jánosné (Pösz Katalin) túl van már a kilencvenen, s Huner Antalné is a nyolcvanon. Ne­vetve mondják, hogy beszéljek inkább a fiatalokkal, mert ők már nem látnak jól, nem hal­lanak. De amikor Jordan Pé­ter hozzánk ül az országút menti kispadra, közbe-közbe- szól Müller néni. — A ikitelepítés után a svá­bok új házat építettek maguk­nak. Rossz lenne cserélni a régivel. Az új szebb, nagyobb. Jordán Péter állitja, hogy Himesházán békében együtt­élnek a németek, magyarok, székelyek. Már nincs harag, felnőtt egy új nemzedék. A szülők fájdalma, a kiűzetés, a családok szétszakítása viszont nem tehető semmissé, pénzzel meg nem váltható. Jordán Péter buszsofőr a Volánnál, 27 éve. Bányászokat Visszatérünk a falu ügyei­hez: hamarosan lesz gáz, pa­rabolaantenna. A városi élet előnye egyre csökken. A kü­lönbség inkább a falu javára billenti a mérleg nyelvét. Jor­dán Péter sorolja: — Itt ismerjük egymást, for­dulhatunk segítségért a má­sikhoz. A jószógtartásból plusz 'jövedelem jön, bár a munka is több. Jó a levegő. Ami csak kell, helyben megcsinálhatjuk, mert szinte mindenféle iparos van Hímesen: kádár, asztalos, ács, kőműves, cipész, festő, redőnyös, fűtésszerelő, vizsze- relő, órás, pék, bádogos. Mi hiányzik? A tv-szerelő. Meg a fürdőt is várjuk, fellenditené a falut. Taszter József és felesége — megunva a paneléletet — épít­kezni kezdett Himesházán, és pár hónap múlva Mohácsról ideköltöznek. A maszék teher­fuvarozó először azért válasz­totta ezt a falut, mert olcsó volt a teleik, aztán a leendő fürdőről is hallottak. Ez mun­kát adna gyes után a felesé­gének, aki szakképzett ápoló. A házat eleve nagyra tervez­ték, földszintje jó lesz panzió­nak. Taszlerék mutatják: az meg az a ház szintén mohá­csiaké, mások is jönnek ide, ők tehát nem kivételek. A fia­talasszonnyal nézzük a tájat, nem túlzás, bele lehet szeret­ni ezekbe a dombokba. A központi község ésa társ­községek fejlődéséről Hübner György tanácselnökkel, Scheich Gáspár vb-titkárral és Szr- gyártó József műszaki előadó­val beszélünk. A négy településen két és fél ezren élnek. Egészséges ivóvíz már csak Erdősmárokon nincs. Jövőre ott ‘is lesz. Az utakat mindenhol lekövezték, aszfaltozták. Munkalehetőség: tsz, varroda, óvoda, tanács — mindezek Himesházán; az ipa­rosok, a vállalkozók száma is egyre gyarapodik. És a leen­dő fürdő közel négyszáz új munkahelyet jelentene. Himesházán az elmúlt öt évben negyvennyolc (!) új ház épült, Székelyszabarban éven­Wéberék háza előtt, Székelyszabaron Proksza László felvételei Indulok vissza, Pécs felé, mert lement a nap. Útközben megállásra kényszerit az úgy­nevezett Geresdi-hát látványa. S micsoda döbbenet: a szűri házak még a marázai elága­zótól is visszahívóan csalogat­nak, ahogy ott fehérlenek a domboldalban. L. Cs. K. Sok új családi ház épül Himesházán. Az egyik legszebb lesz Taszler Józsefé. te hárem—négy. Szűrben és Er­dősmárokon is egy-kettő. A himesieket bántja a mos­tani falukép: feltúrt utak. De jön a gáz, és ezzel lehetőség, a kényelmesebb életre. Októ­ber után újra szép lesz a fa­lu. (A társközségek nem kap­ták meg az engedélyt a gáz­ra. A tanács abban a remény­ben, hogy változik a miniszté­riumi elbírálás, úgy terveztette a fővezetéket, hogy elbírja a többi község rácsatlakoztatá­sát is.) Megkérdeztem, hogy a tele­fonon kívül mi hiányzik az it­tenieknek. A válasz: a szenny­vízcsatorna-rendszer. De ez túl nagy terhet róna a lakos­ságra. 1980-ban ivóvizet kerestek — s meleg vizet találtak. A fúrt kutat betemették, el is feled­ték. Az 1985Jben megválasz­tott, új tanácselnök kezébe ke­rült egy irat, amelyen az állt, hogy a kút tartalma fogyasz­tásra — ivóvíznek — nem al­kalmas, fürdővízre felhasználá­sa újabb vizsgálatot igényel. Ez utóbbi megjegyzés indítot­ta el azt a folyamatot, ami­nek végcéljában — az üdülő- és gyógyközpont megvalósulá­sában — hisznek is, meg nem is a környékbeliek. A víz 44 fokos. Az Egészség- ügyi Minisztérium bevizsgáltat­ta, eszerint reumatikus és szájbetegségek gyógyítására alkalmas, valamint erősítő ha­tása van. A nyolcvankét millió márkás üzletre már vannak külföldi jelentkezők. Csupán a magyar gazdaság stabilizáló­dására várnak. Például arra, hogy legyen felelős aláiró sze­mély egy-egy minisztériumban. Csak álom? Szeptember elején Himeshá­zán négynapos rendezvény lesz: akkor írják alá a part­nerközségi okiratot Rasdorffal. Kistelepülés ez Németország­ban, környékéről indultak út­nak azok a kézművesek, akik Hímesházát alapították. Székely­szabar Himesházától Székelyszaba- rig szép, fás út vezet. Mielőtt a -faluba érnék, jobbra eltérít egy tábla: lovaglás, sétakocsi­kázás. Reisz József bizalmatla­nul fogad, kérdezősködők er­re ritkán tévednek. Annál gyakrabban a lovakat szere­tők, nemcsak a külföldiek és a lovaglást kedvelő hazaiak, hanem a környékbeli óvodá­sok meg az öregek napközi otthonába járók. Bemutatót mindenkinek tart. Sőt! — Az első lovon ülés ingye­nes — Reisz József e kijelen­téssel engem is csábit a lóra, de én kitérek az élmény elől, vár Székelyszabar, Erdősmárok, Szűr. — A tízperces ismerkedé­sért elég, ha mosollyal fizet­nek! Ennyi emberséggel min­denkinek tartozom. Ahogy a boxokat körbejár­juk — üresek, mert a lovak a szabadban vannak napközben —, megállapítom, hogy itt jó lónak lenni .. . De jó a lovar­datulajdonosnál nyaralni is, legalábbis az ott-tartózkodó gyerekek erről tanúskodtak: a mohácsi Eszter, Brigitta, Klau­dia, Vera, Attila, a pécsi Krisztina (10-14 évesek). A panasz itt szintén a tele­fon: Harkányban leadta Reisz József, .másfél éve nem kapta vissza. Elképzelni is rossz, mi történik, ha valaki leesik a lóról, és csúnyán megsérül . . . A fenyvesbe — ahol állító­lag a legtisztább levegőt mér­ték hazánkban —, a mároki tóhoz csak képzeletben lova­golok ki. Szigyártóék házát Székely­szabarban hamar megtalálom. Gyönyörű porta. Látszik, hogy szeret ott élni a gazda és családja. Mert ahogy a taná­csi műszaki előadó mondta, hiába járt középiskolába Pécs­re, fel sem merült 'benne a gondolat, hogy elhagyja szü­lőfaluját! A szomszéd ház garázsának ajtaja nyitva: a nap elől egy nénike az autók helyére köl­tözött, itt ücsörög az árnyék­ban. Székelyszabar legidősebb asszonyához van szerencsém — mint kiderül. Pirgl Józsefné Weiss Anna 1901-ben szüle­tett. Ismerkedünk, s közben sorra jönnek elő a házból: a lánya, az unokája, a déduno­kája. Négy generáció — együtt! S békében! Kedélye­sen beszélgetünk mindaddig, míg a néni fia nem kerül szó­ba, aki háborúban német ka­tonaként nyomtalanul eltűnt. Fél évszázad múltán is jönnek az anyai könnyek. A falura terelem a gondo­latokat. — Semmi pénzért el nem mennék innen, itt születtem - jön a válasz Bálint Lászlóné- tói, az unokától. — Békés, nyu­godt falu. És a környéken ez a legszebb. A dédunoka, Bálint Melinda most fejezte be az általánost, varrónőnek tanul majd ősztől, Mohácson. Nővére, Mónika, kesztyűvarró-tanuló, szintén Mohácsra jár. De élni itt akarnak. A régi ház helyén lehet építkezni — ha nagyobb lesz a család. Végighajtok Székelyszabar utcáin. Valóban nagyon szép az országút által kettészelt dombokra kapaszkodó falu. El­hanyagolt 'házat nem látni: vi­szont bőven akad csodálatra méltó, régi és új egyaránt. Erdősmárok Várnai Csaba gyerekként egyszer már elköltözött Erdős­márokról, aztán Pécsről még­is visszatért a család. A fia­talember megnősült, mároki lányt vett el. Mindketten a Ihimesházi tsz-ben dolgoznak (a feleség most gyesen van), s remélik, hogy lesz jövője a mezőgazdasági nagyüzemek­nek, nekik ugyanis ez ad mun­kát. (Egy traktoros hová men­jen, mihez kezdjen?) Életüket Erdősmárokra tervezték: vettek építési telket, hamarosan ne­kifognak a házalapozásnak. Erdősmárok nyugalmat áraszt — és ezt fel, nem cserélnék semmivel. Egyetlen gondjuk az ivóvíz. De ez is rendeződni fog, remélhetőleg. A falu maga a nyugalom. A völgyben búvik meg, s ahol vége az útnak, benyitok egy kapun. Elkerítve a szépen mű­velt veteményes, az udvaron tyúkok kapirgálnak, a góré megrakva kukoricával, az is­tállóból kinéz a csikó, a hí­zóbika is gyanakvóan kitekint, de mozdulatlan marad. Ren­des porta — nyugtázom. De a háziak sehol. Majd előkerül Réti Józsefné, akinek már a dédszülei is itt éltek, Erdős­márokon. — Márokot sokáig elhanya­golták, úgyszólván elzárva volt a világtól. Mindhárom gyere­künk elment innen, kettő Mo­hácsra, egy Lánycsókra. Meg­elégelték a gyaloglást, át Lip- tódra, onnan volt csak tovább busz Pécs felé, ahol tanultak, illetve dolgoztak. Most már van út Himesháza felé is, van busz és bolt. Szabarról hoz­zák a kenyeret, ennél jobbat még nem ettem! A falunak már csak a fele régi lakos. Jönnek ide az idegenek, nya­ralónak veszik meg a házakat. És ez jó. Sokan csak körül­néznek, mondom is ilyenkor: megint egy városnéző. Hol va­gyunk már a sárba lógó ko­csideszkáktól! Látja, lemérhető a fejlődés. Menjen, nézze meg a tavunkat! Megéri. A szabálytalan formájú er- dősmároki tó partján hétköz­nap délután is sok a horgász. Nemrég egy szép amúrt fog­tak - újságolják megérkezé­semkor, gondolják, horgásztárs érkezett. Sajnálom, hogy nincs a kocsiban a 'horgászfelszere­lésem, így csak üldögélek a tóparton, s nézem a vizet, o tájat. A faluban még azt hit­tem, nem lehet az ott tapasz­talt nyugalmat fokozni. A tó­parton rájöttem: tévedtem. Szűr Himesházától kelet felé tart­va, megkapó látvány fogad : egy domboldalra felkúszó falu há­zai világítanak messziről. Kiász Ferenccel és feleségé­vel (született Varga Teréz) már erről a domboldalról nézünk vissza Himesháza felé. A kép festői. Mondják Klászék, hogy szebb volt, mert még egy ha­lastó is volt a völqyben, de vizesedtek a házak, ezért le­engedték a tó vizét. A férfi somberéki. Megjegy­zi, ez sokkal nyugodtabb falu. Felesége született szűri. Szülei régi háza helyén építették fel az újat, ezzel megspóroltak egy telekárat. A fiatalember azt is közli, hogy mi nem tet­szik neki itt: az út menti sze­méttelep Szűr és Himesháza között. Csúnya és büdös. Ezt kifogásolja a tanitó is, Hessz János. Vele mór a völgyben beszélgetek, a há­zuknál. A tanitó eredetileg püspöklaki, dolgozni jött Szűr­be 1960-ban, aztán ittragadt Akkor még volt helyben isko­la, de közel húsz éve Hímes- házára jár át. A falusi életről szólva, felesége felemliti a boltot: a napi bevásárlási cik­kek megvannak, sőt újabban ruházati dolgokat is árulnak. (Himesházán találkoztam a szűri boltossal, Rescsik Bélá­val. Esztergályosból váltott: ke­reskedő lett, beállt a felesége mellé a boltba. Az árubeszer­zés döntően rá vár. Hogy ki­től tanulta ki a kereskedést? Saiát magától. Jói esik hal­lani, hogy dicsérik a helybe­liek.) Hesszék fájlalják, hogy még­sem lesz gáz a faluban, pe­dig aláírta a lakosság kéthar­mada, hogy vállalja a terhe­ket. A parabolaantennának vi­szont örülnek. (A rendszerki- épitésért itt kell a legtöbbet fizetni, tizenhárom és fél ezer forintot. Himesházán és Szé­kelyszabarban több a ház, ezért ott olcsóbb.) Amikor a falu tisztaságát említem, mondják, örülnek, hogy Így látom. Sajnos, a szer­vezett szemétszállítást nem vállalta a lakosság, pedig mindössze évi négy—hatszáz forint lett volna. így a szemét csak úgy „eltűnik". Nézzük a házuk előtti par­kot, és arrébb a felújított is­kolaépületet - most könyvtár és klub. Ez utóbbi otthont ad­hatna az ifjú házasok leendő közösségénék, aminek megala­kulását Kiász Ferencné, a fel­sősori fiatalasszony szorgal­mazza — egyelőre kevés si­kerrel. * Himesháza Máshol én nem tudnék él­ni... - egyre ezt a monda­tot 'hajtogatták mindazok, aki­ket arról kérdeztem, miért ra­gadtak ott, Himesházán, Szé­visz Vasasra. Egyre keveseb­bet. Müller néni .megjegyzi, hogy a fia bányász volt, s alacsonyabb ezer forinttal a nyugdíja, mint az övé. Nem érti, hogyan lehet ez. Ö a tsz-ben dolgozott, szabad le­vegőn, a fia pedig a föld alatt. Himesháza, Székelyszabar, Erdősmárok, Szűr Fejlődő falttal«

Next

/
Thumbnails
Contents