Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-21 / 108. szám
1990. július 21.. szombat üj Dunántúli napló 3 Borqnyqiqk o korrriqiiyliqii Elkészült az új földtörvénytervezet Ösztönzik a privatizációt és a magánvállalkozásokat - Tiszta eszközökkel az igazság érvényesítésében - Hitre és akaratra van szükség Amióta a Kisgazdapárt meghirdette téziseit, szem előtt van a földkérdés. A magyar mezőgazdaság jövője — az ország jövője is, s ezért nem véletlenül áll a kritikák kereszttüzében a tárca, melynek vezetője a baranyai Nagy Ferenc. Felkerestük a minisztert, hogy megkérdezzük: hogyan sikerült a minisztériumi „honfoglalása”? Milyen teendők, feladatok elvégzésére volt elegendő igy félidőben az az ötven nap, amely a kormánynak Ígért száznapos türelemből lepergett. a minisztériumi team-ek. Sikerül kialakítani azt a szellemet, amely az eddigi, felülről jövő utasításos szisztémát egy újjal váltja föl . . .- Mi a váltás vezérfonala?- A privatizáció és a magánvállalkozások ösztönzését, megvalósítását tartjuk legfontosabb feladatnak, s az e gondolatok következetes képviselőit állítjuk — állítottuk — a legfőbb posztokra. Mindez azonban korántsem jelent nagymérvű fluktuációt, legalábbis nem veszélyezteti az adminisztráció megszokott ellenzék minden alkalmat megragad, hogy a kákán is csomót keressen. Mentalitá-' sukból ered, s ez szuverén joguk. Persze az nem baj, ha konstruktív viták kereszttüzében formálódnak a gondolatok, hiszen az visz előre, tisztázza a dolgokat. Mi úgy készítettük elő a törvényt, hogy az jogilag és emberileg is elfogadható tegyen.- Megvalósulni látszanak a löldtörvénytervezetben a kisgazdapárt alapvető céljai?- Igen. Ha a tulajdoni rehabilitáció megtörténik, amely mentben, azért van egy patinás múltja is, és sok olyan személyiség került ki a falak közül, akire csak tisztelettel tekinthet föl az ember. Igyekezzünk ezekhez a nagy emberekhez méltók lenni.- Megkezdődött a második ötven nap, milyen leiadatok és teendők várnak még önre, a tárcára? — Nyilvánvaló, hogy az új, szabadon választott kormánynak ezer tennivalója akad a társadalom átalakításában, a gazdaság újraélesztésében és nem utolsósorban a rendszer- Nyilvánvalóan sok a teendője a miniszternek. Mit je- lertt ez konkrétan, esetleg órákban is kifejezve?- Általában 16-18 órát vagyok talpon, reggel fél 7-kor kezdek, s késő estig, sokszor éjfélig is dolgozni kell. Az effektiv, minisztériumot átszervező, a feladatokat számba vevő munka mellett ott vannak a különböző fogadások, illetve követségi meghívások, melyeknek illik eleget tenni.- Sikerült-e a minisztériumban azokat a szervezeti-személyi feltételeket kialakítani, amelyeket célul tűzött ki maga elé?- Részben sikerült. A személyi állomány jórészt kicserélődött, többek elmentek korengedménnyel nyugdíjba, néhány embert - úgymond - közkívánságra kellett leváltani, de humánusan rendeztük el ügyeiket, sorsúkról is gondoskodtunk alternatív ajánlatokkal. A szervezeti változtatások végén járunk, s már az új elképzeléseken dolgoznak menetét. Különben sem igen érdekel engem az, hogy kinek mi volt a múltja, sokkal inkább a munkája, hozzáértése - a jövője. — A kormány különböző tárcáit érték észrevételek . . . — Gondolom, most egyenesen a földtörvényre céloz. A Földművelési Minisztérium jogászai, szakértői elkészítették az új földtörvény tervezetet, melyet a Kisgazdapárt vezetése is átnézett. A hét végén konzultációt tartunk a három koalíciós párttal. Ha ott még marad olyan részkérdéskor, amire reflektálni kell, vagy netán a törvénytervezetben átdolgozni, azt megtesszük. Utána a két tárca, a földművelésügy és az igazságügy jogászai a parlament elé kerülő formába öntik. A végleges törvénytervezetet a kormány fogja az országgyűlés elé vinni, előreláthatólag szeptember első napjaiban. — Nagy vita lesz? — Az eddigi gyakorlatból ítélve bizonyosan, mert az már nemcsak a mezőgazdaságot érinti, hanem kormány- programként a tulajdonra általában vonatkozik, az elmúlt 40 év törvénysértéseire, elértük a legfőbb célt. ön is jól tudja: a kórtalanitás mikéntje a probléma. Ezen is lesz majd vita, s a végrehajtás a többségi akarat függvénye. Végül is a kártalanítás sebeket gyógyít. — Hogy minősiti azt a politikai légkört, amely a minisztériumot körülveszi?- A politika mindig harc kérdése, ki-ki a maga pártszempontjait is szeretné érvényesíteni e küzdelemben. Az legyen a motiváló mindkét oldalon, akár a kormányzó pártoknál, akár az ellenzéknél, hogy mindig tiszta eszközökkel, az igazunk érvényesítésével küzdjünk egymással. A mainál nagyobb felelősséggel, nagyobb komolysággal kellene viselkedni, az elképzeléseknek, véleményeknek hangot adni. Mert azért, ha sok visszatetsző is történt ebben a parlaváltás nyomán a korábbi sérelmek orvoslásában. Ezeket mindegyik párt hellyel-közzel egyformán Ígérte a választások során, s az ígéretet illik betartani. Nézzen körül: már türelmetlenek is az emberek, hogy egyelőre nem sokat látnak megvalósulni az ígéretekből. De nagyon üres kamrát vettünk át, s idő kell arra, hogy feltöltsük a polcokat. Szeretnénk azonban a vissza- lévő ötven napban olyan intézkedésekkel is kijönni, amelyek azért a kormányba vetett bizalmat kicsit megerősítik, visszaadják, a társadalom közérzetét javítják. A soron- lévő helyhatósági választások a belpolitika kiemelkedő eseménye, hiszen a helyi rendszerváltás, a vidék 3200 helységében a politikai hatalom váltása az ország szempontjából lényeges.- ön optimista? — A munkához hitre van szükség és akaratra, e kettő nélkül nem megyünk semmire. Kozma Ferenc ■J ____________X Ho nvéd ur? r A Magyar Honvédség demokratizálásának újabb fontos állomásához jutottunk. Für Lajos honvédelmi miniszter bevezette ismét az úr megszólítást a hadseregben, mert - úgymond - a személyi állomány többsége igényli a korábbi történelmi időszakban a hadsereg számára presztízst biztosító megszólítást. Az „ismét” természetesen az 1945 előtti magyar királyi honvédségre való utalást jelenti, hiszen már 1945 tavaszán, amikor az új hadsereg született, az akkori - igaz, csak ideiglenes, de nemzeti - kormány azzal is szakított a korábbi hadsereggel, hogy bevezette általánosan a bajtárs megszólítást, amit mi, akkori kiskatonák végtelenül demokratikusnak tartottunk. Hiszen bajtárs volt a rajparancsnok tizedes, a szakaszparancsnok törzsőrmester, a század- parancsnok főhadnagy csakúgy, mint az ezredparancsnok alezredes, de így volt ez visz- szafélé is, és a krumplivirág nélküli közhonvéd is bajtárs volt az alezredesnek, a főhadnagynak ... És ez a bajtárs megszólítás is történelmi hagyományokra támaszkodhatott, miközben a hadsereg presztízsét is megfelelőképpen biztosította. Pontosabban nem is a hadseregét, minthogy az semmiesetre sem az ilyen vagy olyan megszólítástól függ, hanem sokkal inkább az elöljáróét, hiszen abban a szerveződő hadseregben is, amelyben számosán — közel fele arányban — voltak, voltunk tizenéves honvédgyerekek, megkapta a köteles tiszteletet mindenki, akinek csillag volt a gallérján. Ezt a szép bajtárs megszólítást likvidálta Farkas Mihály, amikor bevezette a hadseregben az elvtórs megszólítást, függetlenül attól, hogy az aláfölérendeltek valóban elvtársai lettek volna egymásnak (amint a civil életben is mindent egybemosott az általánossá vált elvtársazás). Joggal örülhettünk tehát a bajtárs megszólítás visszahozatalának, hiszen a nem polgári, ám kétségkívül történelmi gyökerű megszólítás - talán egyedülállóan a világ hadseregei között - egyértelműen fejezi ki a lényeget: honvédségünk minden tagja, legyen az tábornok, vagy közlegény, társa egymásnak a bajban. Szép, sokat mondó és magyar kifejezés. Ezzel szemben az úr . . . Ami a polgári életben egyébként az egyedül elfogadható megszólítási forma, s az lehetett volna a mögöttünk lévő évtizedekben is, ha e kétbetűs szóra nem aggatnak mindenféle pejoratív jelentéstartalmat. Ám a hadseregben . . . Azt hiszem, senkiben egy pillanatig nem lehet kétséges, hogy az úr megszólítás mindig is főleg egyirányú lesz, és soha nem lesz, hogy a honvédet, aki kötelességtudóan mond majd szakaszvezető urat, hadnagy urat, vezérezredes urat, ugyanezek az urak honvéd úrnak, vagy kimondhatóbban Kis úrnak, Nagy úrnak szólítanák. De feltételezem, hogy előbb-utóbb kikopik az úr a felülről jövő megszólításokból akkor .is, ha az tisztesre, tiszt- helyettesre vonatkozna. Mindent egybevetve: a születő magyar demokrácia hadseregében meg lehetett volna maradni a bajtársnál, ez is kifejezte volna a koalíciós időkkel kapcsolatban oly gyakran és szívesen emlegetett jogfolytonosságot. Az úr ennél egy lépéssel hátrébb van. Hársfai István m Élni tanulok Betegtársam a kezelő előtt. Kö- •téscserém után. Nézek reá, percig föl sem ismerem fehér „turbánjában”. Aztán földereng: pár napja gyorsmentő hozta be, súlyos állapotban. Már jobban van, arra kér, írjam meg, mi történt vele: kétoldali állkapocstöréssel, koponyalágyrész sérüléssel sikeresen műtötték, ám ma is bántja, hogy autóbalesete után a szitáló esőben a kocsik lassítottak, majd elsuhantak mellettem — írom beszélgető-füzetembe. Nézem ahogy szól, szeme szomorkás, csukja a külső fényt. — Mégis idekerült — sikerül vigasztalnom. — Két trabantos hívta az elsősegélyt. — Nékik szeretné megköszönni a Naplóban? — Hálából. S mert nevük se tudom. Az eset leikemig hatol. Én is ér- rek így. Álltam sérülten, mintegy útszélén a létnek végszükségben várva „trabantjaimra”, míg 1989 októberében nagy kiterjedésű szájüregi rákkal nem kerültem Kolozsvárról Pécsre, s itt nagyszerű emberek, kiváló orvosok vettek szakkezelésbe a fogászati klinikán, és — nem túlzás! — visszahoztak az életbe. Teljes valómmal átérzem, mit tett értem a klinika egész közössége: magam is orvosi asszisztensként tevékenykedtem a tavaly májusi orgonavirágzásig. Nékik — meg annyi más kedves pécsi ismerősnek, barátnak — szeretném megköszönni én -is, hogy: vagyok, gyógyulok ... S már a Dischka utca verőfényébe kilépve arra a sugárnál biztatóbb igazságra gondolok: ezért is testvérváros számomra kincses Kolozsvár, ahová pár hét múlva visszatérek és a templomtornyokkal tűzdelt Pécs, ahol most — vallom, hogy a Gondvise- 4és akaratából — újból élni tanulok. Kolosy Erzsébet üzemanyag-áremelés előtti este a benzinkútnál. Hosszúhosszú kocsisor. Mit csinálhat az ember a nagy tétlenségben? Nézelődik és hallgatja sorstársait. Hirtelen irtózatos ordibálás kezdődik mögöttünk. Trágár szavak, pofonok. Hátranézek, s alig akarok hinni a szememnek: egy vékony, mezítlábas és egy izmos, tömzsi férfi pü- föli egymást. Körülöttük a család próbálja csitítgatni őket, de azok csak ütik egymást. A vékony ember orrából már ömlik a vér, de kitartóan, s nekihevülve tartja föl karjait. Ellenfele nyilvánvaló erősebb, nincsenek egy súlycsoportban. — Te szemét, miért szakítottad le a kocsim ajtaját, miért? — zihálja a tömzsi, s olyan pózba helyezkedik, mint Bruce Lee a karatefilmjeiben.- Hót ki furakodott elém, nem te, te disznó, neked nem' kell sorba állni? - kérdez vissza a vékony. Ám válasz helyett egy jól helyezett rúgást kap. Rendőrautó érkezik, a szervek egy darabig hallgatják a vitát, végül az egyik kiszáll a kocsiból és gumibotját kezébe véve, súlyos léptekkel indul a verekedők felé. Igazoltatás, lassan-lassan lehiggadnak a forró indulatok, a vad gyűlölködések. S július 16-án éjféltől drágább lett a benzin. A gázolaj is . . . Ismerőseim elmentek, hogy meglátogassák ismerőseiket a Paksi Atomerőmű Vállalat balatonfüredi üdülőjében. Régen találkoztak, gondolták elbeszélgetnek egy kicsit. Hogy mire vállalkoznak, csak akkor derült ki, amikor az üdülő bejáratához értek. A portás durva -hangon közölte velük, az nem úgy van ám, hogy ide csak úgy be lehet menni. Még csak szólni sem tud a keresett személyeknek, mert a rend az, hogy az üdülő vendégei közül valaki fogadni akar rokonokat, barátokat, ismerősöket, akkor ezt előzőleg jeleznie kell és engedélyt kell ehhez kérnie. Hogy végül mi lágyította meg a portás szívét - talán ismerőseim két piciny gyereke vagy az udvariasan kérő hang —, nem tudni. Mindenesetre vette a fáradságot, felvette a telefont és felszólt a keresett üdülővendégeknek, hogy Szekszárdról vannak itt. A találkozó összejött, alig egy órát kellett csak várakozniuk ... Higgyék el nekem, mindenféle bajaink ellenére nem halt ki a magyarból a humorérzék. Balatonlellei butik, dugig pakolva árukkal, az emberek egymás sarkát tapossák. Csinos fruska válogat a szoknyák között, tetszik neki mindegyik, de amit keres, azt nem találja. Az eladó segít. — Olyan szoknyára gondoltam, amit a szél felkap, olyan felül szűkre, alul bőre . . . Az eladó is keresgél, ám ebben a pillanatban odaperdül egy magas, jóképű legény, biccent a lány felé és mondja. — Kezét csókolom, Szél vagyok ... Idegen nyelv ismerete maholnap mindennapi életünk elengedhetetlen része kell, hogy legyen. A nyelvtudás szükségességét mind többen felismerik és vállalkoznak tanulásra. Néhány nyelviskola pedig e konjunktúrában rejlő üzletet ismeri fel: multimodális, szug- gesztopéd, relaxációs tanfolyamokat hirdetnek, melyeken 10—15 000 forintért hat—nyolc hét alatt úgy meg lehet tanulni németül, angolul, franciául . . ., hogy a végén középfokú nyelvvizsgát lehet tenni. Megvallom, én nem hiszek ezekben! Hiszek ellenben a sok nyelven beszélő Lomb Katónak, aki szerint idegen nyelvet csak nagy kitartással és szorgalommal lehet elsajátítani. Persze, hajlok arra, hogy „benevezzek" egy ilyen tanfolyamra, mert milyen jó lenne például úgy megtanulni németül, hogy ne kelljen esténként könyvek, szótárak fölé hajolva magolnom. Hajlok rá, mert a tudást úgy táplálhatom magamba, hogy nem kell beleizzadnom. Kérdezhetik: akkor miért nem rohanok nyelvet tanulni? Mert nem szeretem,, ha baleknak néznek. Roszprim Nándor Szigorúan ellenőrzött üdülő
