Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-20 / 107. szám
2 űj Dunántúli napló 1990. július 20., péntek Románia útja az Európa Házhoz Magyarországon keresztül vezet (Folytatás az 1. oldalról) Az RMDSZ tiszteletbeli elnöke egy olyan erős Magyar- ország megteremtésében látja a legnagyobb támogatást, amelyre az erdélyi magyarság felnézhet. Ez a lehetőség ugyanis évtizedek óta hiányzik. Most remény van arra, hogy a lassú rendszerváltás e helyzet megváltoztatásához vezet. Tőkés László kérdésekre válaszolva szólt arról: az RMDSZ rendkívüli kongresszusának összehívását azért javasolja, mert katasztrófahelyzetet érzékel a romániai magyarság körében. Véleménye szerint a mohácsi vészhez hasonló veszély fenyegetné a magyar nemzetet, ha az erdélyi magyarok elhagynák lakóhelyüket, s megcsonkulna a történelmileg kialakult magyar nyelvterület. E veszélyt a világban, így Magyarországon sem érzékelik kellőképpen. A rendkívüli kongresszus a kivándorlás, az oktatásügy, a magyarság egzisztenciális kérdéseivel foglalkozna. Az erdélyi magyarság sajátos helyzete rendkívüli cselekvésre késztet, fel kell rázniuk a magyarságot, hogy talán az utolsó lehetőséget megragadja szülőföldjén, rendeződjenek dolgai, elnyerje jogait. Magyarországi tartózkodásáról szólva elmondta: csaknem két héten át pihent gondtalanul és félelem nélkül a Balaton partján, otthon ugyanis nem kevés a veszélyérzete. Sütő András hazatérését példaértékű tettnek nevezte, hozzátéve: nem a világhírű író tehet arról, hogy sok esetben sem a szavak, sem a példák nem hatnak. A sajtó képviselői, megragadva az alkalmat, Göncz Árpádtól azt kérdezték, miként kell értékelni minapi kijelentését, miszerint Románia útja az Európa Házhoz Magyarországon keresztül vezet. Az ideiglenes köztársasági elnök leszögezte: az Európa Ház azon országok számára van nyitva, akik az emberi jog teljességét megadják polgáraiknak, s e teljesség megilleti a nemzeti kisebbségek kollektív és individuális jogait is. Lévén, hogy a legnagyobb romániai nemzeti kisebbség a magyar, nyilvánvaló, hogy jogai megadásán keresztül vezet az út az Európa Házba, s mi sohasem tagadtuk, hogy az erdélyi magyarok a magyar nemzet tagjai. NSZK: Dntall József brüsszeli tárgyalásai Sajtóvisszhang A magyarok lélegzetelállító következetességgel tartják nyugati irányvonalukat: már 1992-ben társult tagjai szeretnének lenni az Európai Közösségnek, és 1995-ben egyenjogú félként akarnak helyet foglalni a brüsszeli asztalnál — állapítja meq „Nyugati irányban" című hírmagyarázatában a Stuttqarter Zeitung, című napilap. Eqyúttal elismeréssel szól arról, hoqv Antall József polgári kormánya a közeledést nagy körültekintéssel tervezi, és a Varsói Szerződésből meghirdetett kilénés után sem óhaitia moaát Magyarország semlegesnek nyilvánítani. Szabad kezet akar ugyanis biztosítani maqának ahhoz, hoqy csatlakozhassák egy közös biztonságpolitikáiú poétikai unióhoz. Természetesen — utal rá a tekintélyes baden- wiirttemberqi tartományi lao — a kelet-nyugati enyhülés jelenlegi üteme közben még az is meglehet, hogy a semleges- séa foqalma belátható időn belül elveszti eredeti értelmét. Mert hiszen milyen is lenne egy semleges államnak a helyzete olyan világban, amely már nem is ismer ellenségesen szemben álló táborokat? És mit is jelentene a semlegesség az eljövendő összeurópai biztonsági rendszerben? — kérdezi a lap, hozzáfűzve: igaz, ez a rend még a jövő kérdése, mindazonáltal az új szerkezetet már tevőlegesen előkészítik, és Moszkva és Budapest brüsszeli nagykövetei útján közvetlenül képviseltetni fogják magukat a NATO-nál. A kelet-nyugati biztonsági társasviszony immáron alakot ölt, és kiváltképp a magyarok vannak elszánva arra, hogy ez alkalommal is szerepet vállaljanak — állapítja meg a lap. A Handelsblatt, a pénzügyigazdasági körök újságja nagy terjedelmű tudósításban ír arról, hogy Antall József a brüsszeli európai közösségi bizottságnál tett bemutatkozó látogatása során egyértelműen hitet tett az európai integráció mellett, és bizakodónak mutatkozott országa 1995-ös teljes jogú tagságának lehetőségét illetően. A lap egy másik írásában megállapítja: javítják Magyarországon a külföldi vállalkozók tevékenységének keretfeltételeit. A Süddeutsche Zeitung ugyancsak részletesen tudósít mind Antall József brüsszeli látogatásáról, mind pedig arról, hogy a Szovjetunió és Magyarország nagykövetet küld a NATO-hoz. A Deutschlandfunk, az NSZK országos rádiója híradásaiban kiemelten foglalkozott a magyar államférfi útjával, egyebekben a Wörner NATO-főtitkárral való tárgyalásaival. Magyarország Nyugat (elé tart (Folytatás az 1. oldalról) Az SZKP KB központi napilapja részletes és objektív képet fest a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéről, az adósságállományról, keletkezésének gyökereiről, a külföldi tőke megjele/iéséről, a privatizációról. - Magyarország követeli: töröljék a „kommunista országok" jegyzékéből, hogy így újabb kedvezményekhez juthasson a nemzetközi pénzügyi központokban. A Pravda emlékeztet arra, hogy éppen ezek a központok követelték a magyar—szovjet kereskedelemben keletkezett magyar aktívum visszaszorítását, aminek következtében jelentős mértékben csökkent az árucsere és így a Szovjetunióban is engedélyhez kötötték a Magyarországrq irányuló kivitelt. A szovjet lap tényszerűen ismerteti a nyomasztó légkört teremtő nehézségeket: állandósult az infláció, nőtt a munkanélküliség, mind több vállalatot kell bezárni. — A Magyarországon zajló folyamatok összességében integrálják az ország gazdaságát a világpiacba, habár e komp könnyen borul. A nehézségek ellenére azonban az ország mind gyorsabban közelít Nyu- gat-Európa partjaihoz - állapítja meg a Pravda tudósítója riportjában, reményét fejezve ki: a magyar komp szelni fogja még a keleti mélyvizeket. ÓRA A NAGYVILÁGBAN BAGUIO CITY, FüLÖP-SZIGETEK: A mentőalakulat kutat túlélők után az összeomlott Hyatt Hotel romjai között július 18- án, két nappal a földrengés után. A természeti katasztrófának több száz halálos áldozata van. Az anyagi kárt még eddig nem sikerült fölbecsülni. MTI-telefotó--------------------------------- * —-———— Új abb diákvezetőt tartóztattak le Kínában Kormányülés (Folytatás az 1. oldalról) a külkereskedelmi áruforgalmait szabályozó 1988-as rendeletet módosító indítványnak is. Sok politikai és szakmai indulat kíséri a Bécs—Budapest világkiállítás megrendezésének tervét. A ran- dezvény sorsát meghatározó döntések már korábban megszülettek, ám az új kormány — megalakulása óta — csak most foglalkozhatott a kiállítás előkészületeivel. Szeptember elejéig létre kell hozni a rendezvény finanszírozását biztosító pénzügyi konzorciumot, s így a kormány az év végéig végleges döntést hozhat az Expo ’95 megrendezéséről. A nyilvánosság már az MTI híradása alapján is megismerkedhetett a kártalanítási hivatal felállításának tervével. Csütörtökön döntés született ebben az ügyben is, így azok a polgárok, akiknek személyes szabadságát 1945 és 1963 között politikai okokból korlátozták, a szeptember elsejétől felálló hivatalhoz fordulhatnak erkölcsi és — az ország anyagi lehetőségeihez igazodó — anyagi rehabilitációjukért. BERLIN: Horváth István, a Magyar Köztársaság Berlinben akkreditált rendkívüli és meahatalmazott nagykövete csütörtökön átadta megbízó- levelét dr. Sabine Bergman- Pohlnak, az NDK ideiqlenes államfőjének. Dr. Horváth István enyidejűleg látja el a bonni és a berlini magyar' nagykövetség vezetését. Bűnrészes Marlon Brando lánya Gyilkosságban való bünrészességgel vádolják Tahitin Cheyenne Brandót, Mario Brando leányát. A szigeten tartózkodó hölgyet a vádemelés után ugyan jiem vették őrizetbe, de nem hagyhatja el Tahitit. Előzőleg a világhírű amerikai filmszínész fiát, Christian Brandót vádolták meq azzal, hogy májusban, apja hollywoodi házában, lelőtte Cheyenne Brando barátját, a tahiti Dag Drol- letet. Christian Brando azt állította, hoqy Drollet megütötte testvérét és emiatt kezdődött a verekedés, amely a végzetes lövéssel ért véget. Cheyenne Brando ellen most ezzel kapcsolatban emeltek tettestársi vádat. Cheyenne Brando nemrégiben érkezett Tahitiba Los Angelesből. Júniusban gyermeknek :adott életet. A kínai hatóságok letartóztatták a tavalyi diákmegmozdulások hosszú idő óta rejtőzködő egyik vezetőjét, a 22 éves Csaj Vej-mint, aki a körözöttek listáján fontossági sorrendben a hatodik helyen szerepelt - közölték csütörtökön pekingi egyetemi források. Csajt - májusban történt letartóztatása után - a politikai foglyok számára fenntartott Csincseng börtönbe vetették. A Honan tartományból származó Csaj Vej-min a pekingi Közgazdasági Főiskola hallgatója volt, amikor 1989 áprilisában megkezdődtek a demokratikus változásokat követelő diáktüntetések. A tavaly júniusban kiadott körözési listán szereplő 21 leginkább keresett diákvezető közül nyolcat már korábban letartóztattak. Hosszú börtön vár Szadat egyik gyilkosára Heroincsempész lányok Letartóztattak szerda este két angol turistalányt a bangkoki repülőtéren. A tizenéves csempésznék csomagjában kereken 30 kiló tiszta heroint találtak samponosüvegekbe rejtve. A 17 és 19 éves lányok a csaknem 16 millió dollárt érő szállítmányt Amsterdam útbaejtésével Gambiába akarták eljuttatni. A thaiföldi törvények értelmében az ifjú hölgyeket akár halálra is ítélhetik, bár a délkelet-ázsiai országban még egyetlen külföldit sem végeztek ki kábítószerügyek miatt. 12 évvel' megtoldották Kairóban Mohammed al-Asszoumnak, a néhai Anvar Szadat egyiptomi elnök elleni merénylet egyik szervezőjének és végrehajtójának életfogytiglani börtönbüntetését. A férfi két évvel ezelőtt megszökött a börtönből és azóta bujkált. Sikerült azonban elfogni és a Kairóban folytatott perben szökés, fegyver- és robbanószer-rejtegetés miatt még 12 évvel megtoldották az eredeti ítéletet. Mintegy tíz társát „bűnöző rejtegetése és államellenes cselekményben való részvétel" miatt ítélték • különböző időtartamú szabadságvesztésre ugyanezen a tárgyaláson. Kínai szóvivő a kambodzsai rendezésről Kambodzsa helye nem maradhat üresen az Egyesült Nemzetek Szervezetében, miközben keresik a kambodzsai kérdés átfogó politikai rendezésének lehetőségét — mondotta csütörtöki sajtóértekezletén a kínai külügyminisztérium szóvivőié, válaszul arra a kérdésre, hogy Kína hogyan vélekedik az Egyesült Államok ama bejelentéséről, hogy megvonja az elismerést a kambodzsai ellenállási koalíciótól. A szóvivő szavaiból kitűnt, hogy Kínának nem tetszik az amerikai elhatározás, méq kevésbé az, hogy Washington közvetlen tárqyalósba kíván bocsátkozni Hanoival a kambodzsai rendezés üayében. Bár n kínai illetékes hangoztatta, hoqy gz ilyen párbeszéd a két érintett fél dolga, hangsúlyozottan aláhúzta, hogy Kína változatlanul Vietnamot tartia felelősnek a kambodzsai politikai rendezés elhúzódásáért. Kína álláspontia változatlan Kambodzsa ügyében — han- ooztatta a szóvivő és nem volt ha'landó egyértelmű választ adni arra, hoay Kína az amerikai pálfordulat után is folytatni kívánia-e a vörös khmerek anyaqi és erkölcsi támogatásának politikáját. Kérdésre válaszolva a kínai külügyminisztérium szóvivőié elutasította az egyértelmű ál- lósfoalalást Csao Ce-ianq volt pártfőtitkár ielenleai helyzetével és jövőjével összefüggésben. Nem erősítette meg, de nem is cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint Teng Hsziao-pina közbenjárására measzüntették Csao Ce- iana hóziőrizetben tartását és rövidesen lehetővé teszik számára, hoqy munkát véqezzen, azaz Kína különböző körzeteiben szemleutat teqyen és tanulmányozza a gazdasági reform eredményeit és lehetőségeit. OLASZ TENGERPARTI APARTMANOK szombati váltással (8 nap) 5 személyes: 400 DEM+2500 Ft, 6 személyes: 450 DEM+3000 Ft. Szeptemberben 50 DEM engedmény! Jelentkezés: KOSZ Iroda, Pécs, Rét u. 4. Telefon: 15-701. A kancellár nagy napja Az NSZK kancellárja a szovjetunióbeli látogatásáról hazatérve megtartott sajtóértekezletén mutatta élete legnagyobb politikai formáját. Magabiztos volt, de korántsem ünnepelte önmagát. Tündökölt történelmi ismereteivel, mégis szerény volt, sőt tudott önkritikus is lenni. Helmut Kohl — újságíróknak válaszolva — azt a benyomást keltette, hogy méltó ahhoz a történelmi áttöréshez, amelyet együtt hajtott végre Mihail Gor- bacsovval a teljes és korlátlan német szuverenitásnak és a szövetséghez való tartozás szabad megválasztásának előkészítéseképpen. Egy újság erről az eseményről írva megállapította, hogy a kancellár túltett Adenaueren és Brandton is. A szerdai minisztertanácson pedig az egyik miniszter kijelentette: köszönjük önnek, kancellár úr. Konrad Adenauer idején az ön ihazajövetelekor az egész szövetségi kormány díszsorfalat állt volna a repülőtéren, és még a néhai Strauss bajor miniszterelnök is ott lett volna... A moszkvai és kaukázusi napok életem legmeghatározóbb élményei közé tartoztak — mondta a kancellár, s elmesélte a sztavropoli hősi emlékműnél a koszorúzás után történteket: két egykori hadi- repülő, a Szovjetunió Hőse kitüntetés viselői odaléptek Gor- bacsovhoz, s azt mondták neki, hogy helyeslik a németekkel való kölcsönös megértést. Mert így nem ismétlődhet meg a múlt. A szovjetunióbeli eredményhez gratulálok sorában az egyik első volt Simon Wiesenthal, a bécsi zsidó dokumentációs központ vezetője, s ez a kancelláriak szemlátomást nagyon jólesett. A Ridley-ügy után a bonni kormányfőt erősen foglalkoztatták a németekkel szemben néhol még mindig táplált aggodalmak, s ezért ilyen kérdésekre válaszolva hangoztatta: Németország nem világhatalom, és botorság is lenne világhatalmi álmokat szőni. A németek európai hivatása éppen abban rejlik, hogy előmozdítsa a kiegyezést, és minden nagyhatalmi törekvés nélkül közvetíthessen Európában. Az eljövendő Németországnak az eszmék és a távlatok közvetítőjévé, áteresztő országává kell válnia. Németország nem valami külön úton járó középeurópai óriás lesz, hanem jól beilleszkedik az európai biztonság szövedékébe. Nagy türelemmel nyilatkozott azokról a kijelentésekről, amelyekkel Nicholas Ridley becsmérelte a németeket, s egy brit tudósító kérdésére adott válaszában valóban politikai éleslátás, diplomáciai tapintat ötvöződött — az eseményt közvetlen közelből megfigyelő tudósító most leírhatja ezt is - emberi melegséggel. Kohl azt mondta a brit kollégának: nem veszi rossz néven a dolgot, mert nem azonosítja Ridley-t Nagy-Britanniával és a brit kormánnyal. És ekkor hangzottak el azok a szavak, amelyekkel Kohl emberileg és politikai értelemben egyaránt pályája csúcsára érkezett: nézze, mi németek sem mondunk mindig okos dolgokat, különben én sem. Elég, ha ennek kapcsán kimondom a szót: Gorbacsov. A kancellár — kimondatlanul is — arra az egykori nagy ügyetlenségére célzott, amikor egy amerikai tudósítóval beszélgetve Gorbacsovnak a közvéleményt megnyerő ügyes stílusáról a „goebbelsi public relation" jutott eszébe. A bocsánatkérés már akkor is megtörtént, 'és az egész ügyet réges-régen a múlt mélyére temették. Egy bennfentes újságíró szerint, aki Kohlt útjára elkísérte, a német kancellár Gorbacsov- val tárgyalva a németekre nézve nagy eredmény előtörténetének ismertetésekor újra megemlítette a magyar reformmozgalmat, és sajtóértekezletén külön is kifejtette: a Szovjetunió megsegítésének teljes terhét az NSZK már csak ezért sem veheti a maga vállára, mert nem feledkezhet meg Magyarországról és Lengyelország ról.