Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)

1990-07-17 / 104. szám

A sport nem független mikrokozmosz Szponzorok kellenek a levegőben is M egsegítették a pécsi vitorlázórepülőt Kondricz Attila a repülőgépe társaságában Ismert, július 15-i hatállyal felmentették beosztásából Tibor Tamás miniszterhelyet­test, az Országos Sporthivatal elnökét, továbbá a két ko­rábbi alelnököt is. Egy­szersmind a művelődési és közoktatásügyi miniszter ki­nevezte Gallov Rezsőt az OSH elnökévé, helyettes államtit­kárrá. Az 54 esztendős újdonsült sportvezető hétfő délelőtt a Hold utcában tartott bemu­tatkozó sajtóértekezletet. Beje­lentették, Gallov Rezső mun­káját két elnökhelyettes, dr. lakabházy László és Pálmai lózsel segíti. Előbbi az isko­lai és — úgymond — rekreációs sportért lesz felelős (ezt ko­rábban szabadidős sporttevé­kenységnek hívták), míg Pál­mai József a gazdasági ügye­ket irányítja. Felmerült, a ver­senysportot ki felügyeli majd? Nos, egyelőre az az OSH fő­osztályvezetője, Lochmayer György feladata marad, amint a múltban is volt. Természete­sen elképzelhető, hogy a ké­sőbbiek során találnak erre megfelelőbb személyt, s az sem kizárt, hogy maga Gallov J úlius elsejétől kilenc na­pon át Lyonra figyelt a vívóvilág, a francia vá­rosban rendezték meg a sport­ág 43. felnőtt világbajnoksá­gát. Az eseményen a magyar küldöttség egy arany- és há­rom ezüstérmet szerzett, s ez­zel az éremtáblázat harmadik helyére került. Egyértelmű a megítélés: tovább őrzi a he­lyét a világ élvonalában. (A tavalyi eredményt túlteljesítet­te a válogatott, hiszen Den- verben a női párbajtőrcsapat aranyérme volt az egyedüli dobogós hely.) Hogy valójá­ban ,,mi van a számok mö­gött", arról Kovács Tamás technikai igazgató nyilatkozott az MTI munkatársának.- Az érmek számát tekintve a szereplés várakozáson felüli - kezdte Kovács Tamás. — Amint várható volt, kardban és női párbajtőrben értük el a kiugró sikereinket. Az ér­mek ellenére lássunk világo­san: nehéz helyzetben van a magyar vívás! Mivel a két olimpia közötti félidőben va­gyunk, már Barcelonára is gondolnunk kell. Sajnos az öt­karikás pontszámítás szerint csak „egy fegyvernemesek’” vagyunk, a női párbajtőr még nem olimpiai szám. Ismét be­bizonyosodott, hogy egy-két versenyzőn múlik a siker. Ha ők jó formának örvendenek, Nehéz idény végére tett pontot a görög Olympiakos Pireus magyar „futballtriója". Détári Lajos, Komora Imre és Török Péter (utóbbi két szak­ember az edzői kispadról ve­zette kupagyőzelemig és baj­noki negyedik helyezésig a hellászi együttest) kurtón-fur- csán távozott, mert az anya­giak tekintetében rázós hóna­pokat élő pireusziak egysze­rűen nem fizettek . . . Azóta teljesítették kötelezettségei­ket, s Détári három idényre az olasz Bolognához szerződött.- Túl vagyunk az ügyön, megkaptuk a járandóságunkat — summázott Komora Imre.- Igyekeztünk sportemberhez méltó módon viselkedni a ké­nyes helyzetben, ám még a FIFA közbenjárására is szüjf- ség volt. Végül is megegyezés Rezső „tartja a szemét” az élsporton. Gallov Rezső érzése szerint a kormányzópárt és a koalíció tagjai, az ellenzék a sportot a kellő gondossággal kezeli. Mert ugye nem mindegy, az ország polgárai milyen álta­lános testi erőnek, egészség­nek örvendenek (vagy nem ör­vendenek) ! — Természetesen a sport nem függetleníthető a politi­kai és gazdasági élet terüle­teitől - szögezte le Gallov Rezső. - Tehát nem egy füg­getlen mikrokozmosz. Éppen ezért az elkövetkező időszak­ban igen gondosan kell tanul­mányoznunk, mik a legsürge­tőbb tennivalók. Nem vagyok és nem leszek hajlandó szá­guldani. Tudni akarom, hová megyünk, s mi a legelőnyö­sebb oda vezető út. Gallov Rezső így elemzett a továbbiakban: helyteleníti azt a szemléletet, amely kü­lönbséget tesz az él- és tö­megsport között. Szerinte a sport valamennyi ágazatát nagy egészében, az egyes te­rületek szerves összefüggés­van eredmény. Sajnos, a kulcs­emberek többsége már az idősebb korosztályhoz tarto­zik, rájuk 1992 után nemigen számíthatunk. És ami elkese­rítő: a fiatalok között nincs olyan, oki helyükbe lépne, megfelelően pótolná őket. Mi­vel az eredmények értékelése­kor nemcsak a mára kell gon­dolni, az utánpótlás rendezet­lensége miatt nagyon pesszi­mistán látom a jövőt. Nehéz lesz megismételni a szöuli 1988-as eredményeket. Min­denképpen felül kell vizsgálni a szakmai munkát. Egész évre illik kiterjeszteni a központi felkészülést, azt nemcsak a vb előtti néhány hétre korlátozni. Mivel nálunk csak egy szűk réteg űzi ezt a sportágat, meg kell oldani a közös gya­korlást. A különböző egyesü­letekben folyó szakmai munka színvonala között jelentős az eltérés, így az eredmények olykor csak véletlenszerűek. Az általános jellemzés után értékelné külön is a fegyver­nemek lyoni szereplését?- Férfi tőrben Érsek Zsolt döntőbe jutása siker, de a többiek elmaradtak a vára­kozástól. Az együttes - bár két helyet javított a tavalyi hetedik helyezésén — ennél született, s az Olympiakos hozzájárult ahhoz, hogy el­adja Détári Lajost.- A magyar edzőkettössel mi történt?- A mi szerződésünk lejárt, tehát mi amúgy is eljöttünk volna Görögországból.- Hol lolytatják?- Ilyen az edzői pálya — most várakozunk. Pontosabban fogalmazva: én Détári Lajos társaságában csütörtökön útra kelek. Bolognában szükség lesz a közreműködésemre ah­hoz, hogy zökkenőmentes le­gyen Détári ottani beilleszke­dése. Edzések, orvosi vizsgá­lat Milánóban, majd edzőtá­borozás, és máris kezdődnek a kupatalálkozók.- A görög bajnokságénál lényegesen színvonalasabb rendszerében kell kezelnie az általa vezetett OSH-nak. Nincs, nem lesz alá- és fölérendelés, hiszen az iskolai sport leg­alább olyan fontos, mint a versenysport! Vajon mikor vázolja részle­tes sportirányitási, -vezetési koncepcióját? - hangzott az egyik következő kérdés. — Lévén, hogy első munka­napom délelőttjén mindjárt a sajtó képviselőivel kívántam találkozni, higgyék el, még időhiánnyal küszködöm. Ezen órán mindenre figyelemmel lé­vő tervvel előállni felelőtlen­ség lenne. A sporttörvény ter­vezetétől kezdve az iskolai sport megreformálására szüle­tett számos elképzelésen át mindennel meg kell ismer­kednem. (A tájékoztatón jelen lévő Gyarmati Dezső, az MDF or­szággyűlési képviselője a ké­sőbbiek során — e kérdés kap­csán — megnyugtatta az új­ságírókat: a Parlamentben kellő mélységben és gonddal dolgoznak azon az Országgyű­lés Sport Albizottságának tag­jai, hogy a magyar sport többre képes. A női tőrözők várakozáson aluli egyéni sze­replése után kellemes meg­lepetés volt a csapatban el­ért hetedik hely. Kis szeren­csével előkelőbb helyen is vé­gezhettek volna. Dicséretet érdemel Lantos Gabriella, aki kitünően szerepelt. A vissza­tért Kovács Edit rutinjára nagy szüksége volt a csapat­nak. Érthetetlen, hogy Mincza Ildikó a döntőig jól vívott, ott viszont csődöt mondott. Férfi párbajtőrben négyen is elju­tottak a 32-es tábláig. Ko­vács Ivánnak újoncként sem lett volna szabad ilyen ha­mar búcsúznia! A csapatot a nyolc közé vártam. Kudarc, hogy ez nem sikerült, önma­gáért beszél, hogy a kardo- zók leggyengébb egyéni he­lyezése a 18. volt — szerez­tek egy első és egy ötödik helyet. A csapat aranyérem azon múlott, hogy a döntőre nem hangolódtak rá annyira, mint az NSZK elleni elődön­tőre. A fináléban hagyták ki­bontakozni a szovjeteket. A női párbajtőrcsapat jól sze­repelt, de egyéniben legalább két versenyzőnek a döntőbe kellett volna jutnia. Horváth Marianna és Szőcs Zsuzsa korai kiesése szomorúvá tett. küzdelemsorozatba kapcso­lódhat be a magyar váloga­tott középpályása! — Nem vitás, csakis elő­nyei lehetnek ennek a „cseré­nek". Olaszország a futball- sport Mekkája. Ide tart min­denki, aki magára egy keve­set is ad. Azt várom. hogy Lajos végre valóban világhír­névre tegyen szert. Mert Gö­rögországban ugyan a képes­ségeinek megfelelő szinten játszott, de ott egy irányító középpályástól kevésbé vár­ják el, hogy védekezzen is. Márpedig a vb-n látottakból is következik, akkor teljesed­hetik ki igazán labdarúgóként, ha a lehető legmodernebb úton jár. Az olasz bajnokság­ban erre bőven lesz módja.- Ezek szerint Komora Imre számára amolyan „kettős élet" anyagi alapjait biztosítsák, működőképességét fenntart­sák. Ugyanakkor pedig azt is aláhúzta, hogy mostanság az országban sokkal égetőbb kérdések is felmerülnek, ame­lyek éppen eléggé igénybe veszik a honatyák idejét, energiáit.) Mi jellemezte a világbaj­nokságot?- Nőtt a versenyzők lét száma, nagyon kiegyenlítő­dött a mezőny tudása. Ma már senki sem mehet biztos­ra. A győzelemhez nem elég a technikai tudás, jó verseny­zői adottságok, küzdöképes- ség is kell. Olyan kis különb­ségek döntötték el a helyezé­seket, hogy ha újra rendez­nék o vb-t, bizonyára minden­hol más végeredmény szület­ne. Színvonalas versenye­ket láttunk. Kár, hogy a minősíthetetlen rendezés meg­keserítette mindenki életét. Jómagam harminc éve veszek részt világbajnokságokon, de ilyen gyenge rendezéssel se­hol sem találkoztam. Ebben a nemzetközi szövetség is hi­bás. Azt szeretnénk, ha a tö­megtájékoztatási eszközök népszerűsítenék a sportágat. Ám azt hogyan várjuk el tő­lük, ha a szakemberek éppen ellene tesznek . . .? Lyonban minden a feje tetején állt, óriási volt a zűrzavar. Nem lehetett tudni, hol, mi törté­nik. Viccesen azt is mondhat­nám: könnyű dolgunk lesz jövőre a budapesti vb-n, mert ezt a rendezést már csak fe­lülmúlni lehet ... — fejezte be Kovács Tamás. következik. Segítségadás olasz löldön, de ugyanakkor to vábbra is vonzza az edzői pálya . . .? — Pontosan így van. Meg­lehetősen kiterjedt kapcsola tokra tettem szert, amióta Gö rögországban is dolgoztam. Játékosfigyelői munkakört is ellátok. De az az igazi, ha a kispadon ülhetek. Remélem, mihamarabb kapok megfelelő ajánlatot idehaza vagy éppen külföldön. És akkor nem vitás, Török Pétert is magammal vi­szem . . . — Az Önök sorsa ezek sze­rint elválaszthatatlan? — Gyermekkori jóbarátság fűz hozzá. A jövőben is azon vagyok, hogy ha lehet, együtt dolgozzunk, együtt vállaljunk munkát. Nem olcsó mulatság a vi­torlázó repülés, ennek Kond­ricz Attila is a megmondható­ja. Ugyanis a Baranya Me­gyei Repülöklub versenyzőjé­nek is meggyűlt a baja a piszkos anyagiakkal. Csak nagy erőfeszítések árán tudta összekaparni azt a pénzt, ami a magyar bajnokságon való részvételéhez kellett. Ez a verseny most zajlik, Békéscsa­ba a színhelye. A tavalyi eredményeik alapján 49 ma­gyar pilótát hívtak meg, köz­tük öt is. Csak a nevezési díj fejenként 5500 forint, de eh­hez még sok minden járul: szállás-, étkezési díj, a von­tató pilóták és vitorlázó üze­meltetők bére, miegyéb. Ez így összesen több ezer forint. Kuncsorgás innen, kuncsorgás onnan, a végén már csak 20 ezer forintot kellett valahon­nan összeszednie Kondricz Attilának ahhoz, hogy elindul­hasson. Merthogy a klubja az indulását nem tudta finanszí­rozni. Véaül is segiqett a Fellbach Rt. és a BSZ. Keres­kedelmi és Vállalkozási Kft. Félidejénél tart az idei For- ma-1-es autós gyorsasági vi­lágbajnokság. Az eddig meg­rendezett nyolc futamból a francia Alain Prost (Ferrari) négyszer, a brazil Ayrton Senna (McLaren) háromszor, az olasz Riccardo Patrese (Williams) pedig egyszer dia­dalmaskodott. De ki foglalko­zik ezekkel a száraz szám­adatokkal, amikor egy sokkal nagyobb szenzáció tartja iz­galomban a „száguldó cir­kusz" rajongóit? A Silverstone-ban megren­dezett vasárnapi viadal után a brit Nigel Mansell, a Fer­rari 36 éves pilótája 15 fu­tamgyőzelemmel a háta mö­gött — sokak szerint teljesen váratlanul - bejelentette visz- szavonulását. Néhányon úgy vélik, hogy egyelőre nem is kell komolyan venni szavait, ha kiheveri kiesése miatti csa­lódottságát, úgyis megváltoz­azzal, hogy beszállt egy ösz- szeggel, a többit pedig a versenyző saját zsebből állta, így ott lehet az OB-n. Élete első nemzeti bajnok­sága ez. Erre úgy hívták meg, hogy korábban élete első ver­senyét megnyerte, ezzel szer­zett jogot a részvételre. Neki is — akárcsak a többieknek - naponta kell felszállni, és 100— 500 km közötti távolsáqi fel­adatokat megoldani. Időmérő kamerákkal onnan fentről jel­legzetes, előre meghatározott ellenőrző pontokat kell lefény­képeznie, ezzel bizonyítja, hogy ott járt. Az a jobb, aki a távokat minél gyorsabban teljesíti. A célfotó — ha úgy vesszük - végül is az időmé­rő kamera. Kondricz Attila az egyetlen pécsi, illetve baranyai induló­ja a nemzeti bajnokságnak. Számára nagyon nagy dolog, hoay ott lehetett a rajtnál, amit a múlt hétfőn tartottak. Sok hírünk nincs a szereplésé­ről, a lequtolsó információ szerint iól áll. összetettben negyedik. H. L. tatja döntését. Az utóbbi évek legnépszerűbb szigetországi autóversenyzője azonban állít­ja, hogy elhatározása végle­ges, megmásíthatatlan. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igaxga- tőság tájékoztatása szerint a totó 28. játékhetére 5 462 918 darab szel­vény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 2 761 178 fo­rint, 13 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 637 195 fo­rint, 12 találatos szelvény 417 darab, nyereményük egyenként 10 187 fo­rint, 11 találatos szelvény 6414 darab, nyereményük egyenként 662 forint( Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Flunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Enge! János út 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló 10 találatos szelvény 51 121 da­rab, nyereményük egyenként 125 fo­rint. A Mecsek Áruházba most érkezett: Siessen, amíg a készlet tart! Érmek ellenére... A magyar vívósport vészjelei Komora szerint Détári a futball Mekkájában folytatja Mansell döntése megmásíthatatlan?

Next

/
Thumbnails
Contents