Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)
1990-07-11 / 98. szám
1990. július 11., szerda uj Dunántúli napló 3 Az Országgyűlés keddi ülésszaka „Olyan nincs, amit ne tudnék megcsinálni" Szigorú intézkedések várhatók Bánffy György (MDF) Lehetőség az önkormányzatok megválasztására (Folytatás az 1. oldalról) lesztési alop rendelkezésére álló forrásait. Ugyanakkor a költségvetés .mintegy 2,5 milliárd forintot fordít a lakosság növekvő terheinek ellensúlyozását szolgáló szociálpolitikai intézkedésekre. A pénzügyminiszter részletesen kifejtette, hogy a mostani rövid távú intézkedések már szorosai illeszkednek a kormány kidolgozás alatt lévő, 3 éves középtávú koncepciójába, amelynek alapvető célja Magyarországon a piacgazdaság rövid időn belüli kiépítése. Az expozé után a javaslatok együttes általános vitájában először a képviselőcsoportok és a függetlenek megbízott előadói ismertették frakcióik állásfoglalását a csomagtervről. Teliéi Gyula (SZDSZ) már bevezetőjében leszögezte: a szabaddemokratáknak nem áll módjukban elfogadni a kormány által beterjesztett pénzügyi csomagtervet. Torgyán József (FKgP) felszólalásában a mostani kényszerintézkedések eredőjeként a bolsevizmus 45 éve alatt akozott kórokat jelölte meg. Hangoztatta, hogy az elmúlt több mint négy évtizedben felduzzadt adósságról az Antall-kor- mány nem tehet. Majd hosz- szasan ecsetelte, hogy nincs az életnek olyan területe, ahol a bolsevizmus ne végzett volna pusztítást. Ezt követően a kisgazda-frakció nevében feltette a kérdést: nem lehet-e olyan anyagi eszközöket felkutatni, amelyekkel a nép megsarcolása nélkül lehet fedezni a „bolsevik adósságot". Úgy vélte, erre lehetőség nyílna a felelősök felkutatásával, elszámoltatásával. Orbán Viktor (FIDESZ), reagálva a Kisgazdapárt vezérszónokának szavaira, kétperces hozzászólásában kérte ^menynyiben mód van rá, az igazságügy-miniszter fejtse ki álláspontját a Torgyán József által elmondottakról, továbbá a pénzügyminiszter világosítsa fel a parlamentet, hogy miért nem szerepelnek a kisgazdaképviselő által jelzett intézkedések a csomagtervben. Békési László (MSZP). A szocialista képviselő is bírálta, hogy a csomagterv és a kormányprogram tézisei ellentmondanak egymásnak. Szükségesnek látta volna, hogy a tervezetet egy konzisztens privatizációs programmal együtt terjéssze elő a kormány. Békési László végezetül elfogadhatatlannak nevezte, hogy az éves költségvetés módosítását parlamenti határozattal kívánják elfogadtatni, f Ungar Klára (FIDESZ) kifejtette : pártja sohasem hallgatta el, hogy a gazdasági válsághelyzetből való kilábalás elképzelhetetlen a lakosságot érintő megszorító intézkedések nélkül. Ezzel szemben - vélekedett — a kormánypártok választási kampányuk során erről nem tájékoztatták a lakosságot. Mivel Mécs Imre után más képviselő nem kívánt a beterjesztett törvényjavaslatokhoz szövegmódosító indítványt tenni - ekkor már csak ilyen jellegű felszólalásokra jutott idő -, ezért Józsa Fábián (MDF) képviselő azt javasolta, hogy zárják le az általános vitát. Javaslata hosszadalmas ügyrendi vitát váltott ki. Az ellenzéki képviselők azzal vádolták a kormánypárti parlamenti tagokat, hogy meg akarják akadályozni az ellenzéket álláspontjának részletes kifejtésében. Ezzel szemben a kormánypártiak azt állították: az ellenzék véget nem érő vitával csak az időt húzza, s megakadályozza, hogy a kormány mihamarabb meghozhassa a szükséges döntéseket. Végül is a T. Ház tagjai úgy határoztak, az általános vitát nem zárják le, szerdán még szót kapnak a kedden Írásban felszólalásukat jelző képviselők, s ezt követően szavaznak a csomaqtervben szereplő törvényjavaslatok és az ország- qyűlési határozattervezet részletes vitára bocsátásáról. Szerdán délelőtt egyébként kilenc országgyűlési bizottság is tárgyal, s a parlament plenáris ülését 14 órakor folytatják a képviselők. Még nincs döntés az áremelésekről Több mint félórás, váratlan ügyrendi vitát követően a soros elnök, Szűrös Mátyás nem sóikkal este 7 óra előtt berekesztette a kormány gazdasági csomagtervének általános vitáját. A parlamenti vita szünetében Bretter Zoltán (SZDSZ) Pécs III. választókerület 'képviselőjével tudtam röviden szót váltani. — Az SZDSZ hevesen támadta az MDF által előterjesztett önkormányzati törvény- tervezetet. Mit tart a javaslat több hiányosságainak? B. Z.: - A kormány olyan javaslatokkal látta el a parlamentet, amely formailag sem tárgyalható. Ezzel veszélybe hozta a maga által is szorgalmazott helyhatósági választásokat és a parlamentet egyfajta működésképtelen— A tegnapi napon az SZDSZ komoly kritikával illette az MDF önkormányzati tervezetét. Egyesek arról beszéltek, hogy a hatalomgyakorlás meghosszabbítására törekednek. Mi az ön álláspontja? B. Gy.: — Az önkormányzati törvénytervezet megjelent a sajtóbon, azt bárki olvashatja, és eldöntheti: az SZDSZ-nek ez a vádja megalapozott-e vagy sem. Ez egy nyugat-európai mintáról készitett, az Atlanti Charta lényeges pontjait tartalmazó tervezet. Gyökeresen más, mint a sztálinista tanácstörvény. Aki azt állítja, hogy ez az előző rend- sze. továbbélésének lehetőségét magába foglalja, az enyhén szólva, nem jóindulattal olvasta a törvénytervezetet. Egyetlenegy mondatot tudok elfogadni az ellenzék észrevételei közül, amit Kóródi Mária tett: „Amennyiben ennek a törvénynek az a címe, hogy átmeneti szabályozása az ön- kormányzatnak, akkor egyetért". Ezt el tudom fogadni, ■mert mindent el akarok fogadni, ami lehetővé teszi azt, hogy a választásók a kitűzött időpontban megtörténjenek. Ez a törvény lehetőséget teremt az önkormányzatok megválasztására. Mire az önkormányzatok a kétfordulós választások után első ülésüket tartják — ez feltehetően október közepe tóján jöhet létre —, addigra a kezükben lesz ségbe hajszolta. Ami a koncepcionális részt illeti, az teljes mértékben elhibázott. Nem látszik világosan, hogy a szeptemberben megválasztott önkormányzatok októbertől egyáltalán működőképések lesznek-e.- Miben tér el az SZDSZ ellenjavaslata a kormány által beterjesztett tervezettől? B. Z.: Koncepciónk: az ön- kormányzat az állampolgárok magukat kormányzó intézménye. nem pedig a hatalom- gyakorlás főispánokon keresztüli meghosszabbítása. Éppen ezért a részletek arra vonatminden olyan törvény, amire szükségük lehet. Fölösleges tehát most elkapkodva ezeket a törvényeket beékelni az ön- kormányzati alaptörvénybe. Mert ez mind csak a választások időpontjának kitolását eredményezi.- A ma tárgyalt költségvetési előterjesztés, illetve az ún. gazdasági gyorsprogram több, mondhatni, „népnyúzó" intézkedést tartalmaz, azzal az indoklással, hogy az IMF előírásai követelik meg ezt. Nem lett volna mód kedvezőbb alkupozíció kialakítására? B. Gy.: — Az alkupozíció keresése hónapok óta külgazdasági politikánk egyik alapvető feladata volt. Vannak azonban olyan mutatók, amit december 31-ig úgy örököltünk, hogy nem lehet megváltoztatni. De január elsejétől a magunk által létrehozott, kimunkált lehetőségekkel elindulhatunk egy olyan úton, amely már a jövő év végére a lefelé zuhanást megállítja, és elkezdődhet egy másik időszak, amelyik kivezet ebből a káoszból. Még egy dolgot mondanék, ami szeretném, ha az interjúban benne lenne: mindig különösen örülök, ha pécsi kollégák és újságírók keresnek fel. Az a 12 esztendő, amit a Pécsi Nemzeti Színházban töltöttem, az életem egyik leg- Iboldogább korszaka volt, és ezt sohasem felejtem el. Gaál György koznak, miként tudjuk működtetni az önkormányzatot. Fontos javaslat a gazdasági alap megteremtése. — Több formában támadták a törvényt: új indítványt terjesztettek be és módosításokat javasoltak. Hisznek ezek keresztülvitelében? B. Z. — Valamelyik formának biztosan érvényesülnie kell. Ha nem is az új indítványt, a módosítások közül valamit el kell fogadnia a parlamentnek, hiszen ezek ész- szerűek. Maga a Kisgazda- párt is a mi elképzeléseinket támogatja. Gaál György Bretter Zoltán (SZDSZ) A hatalomgyakorlás meghosszabbítása Képernyő előtt Róma után Mohács Szegény Diego. Ország-világ láthatta, miként pattogzik le róla az isteni jelző a befelé nyelt könnyek záporában. Hogyan lesz belőle, a milliárdosból nagyálmú, külvárosi kis kópé ismét, néhány pillanatra, aki egy porban fürdő grundon rúgja a rongylabdát. Nem akarom untatni az olvasót a vb-vel, a telefutbólia varázsához visszatérni. És mégis. Eszembe jut, hány filmet, tv- játékot, kvízműsort, krimit helyettesített ez a majd mindennap más és más koreográfiában, régi-új szereplőkkel jelentkező drámasorozat, ösz- szeszedegethetnénk a legszívfacsaróbb és a legröhejesebb pillanatokat, sorolhatnánk mindazt, arénán innen és túl, ami felemelő, ami átkozott, ami kivételes és ami sekélyes volt korunk e legmonumentá- lisabb, dollármilliókkal fellobogózott cirkuszában. Kolumnás terjedelem is kevés lenne ehhez, és a szőlő, is savanyú persze. Az okfejtésben, amely tárgyilagosnak szeretné tudni magát, a kibicek sandasága lapul. Előttünk a képernyőn a vérző szájú Sensini külszínre fásult, semmibe révedő tekintete, majd előtűnik a háttérből Matthausék önfeledt öröm- tánca is. Végezetül a stadion madártávlatból. Morajló, lüktető kráterét bevilágítja a láng- és fényeső. Vége hát. Pedig már kezdtük megszokni Vitray fanyarabb, Knézy patetikusabb kommentárjait, kezdtük felejteni bosszúságunkat, hogy nemegyszer az angol szuperex- pressz száguldását is csak a mi öreg vicinálisaink Unott zö- työgésének nézték. De mindenekelőtt: mintha csökkenni kezdett volna bennünk az utóbbi hónapok politikai túlnyomása. Rózsaszín szemüvegben bólintunk rá, hogy a korzózás (!) közben Albániában is történik valami, a privatizáció jogtechnológiai kérdéssé szelídül, és ha tapasztaljuk is, hogy az ellenzék léte és az ehhez kapcsolódó képzetek egyesekben már eleve az ellenségképzet nem is olyan régről ismerős neurózisát mélyítik el, azért a tévénéző megnyugtathatja magát — hiszen ma egyetlen személyben lehetünk Hacsekok és Sajók! Azt mi már egyébként is megszoktuk, hogy történelmünkben általában az ellendrukkeri szerepből lehetett erkölcsi tőkét kovácsolni — a mi bajunk. Úgy kell megtanulnunk együtt élni vele, hogy az erényünk legyen. Ezért jó, hogy a fociban a Játéknak szurkolhatunk. Alig érne valamit talónyossá- ga nélkül, és törvényét hazudtolná, ha mindig győzne a jobb. Vége hát. Rómában kihunytak a fények, a gyanútlan tévénéző Németország sportrajongóinak örömmámorára gondol, a? argentinok heroikus bukdácsolására, az antilopléptű kameruni varázsra, Sil- lachi, Merford, Lineker elementáris lendületére, góljaikra - mi a TV2-n, a Napzártában gondolunk az ünneprontásra is. Miért is ne kellene megmagyarázni a kiskorú, hülye nézőnek, mit látott most egy hónapon át abból a sportból, amit leqalább egy évszázada ismerünk? Miért ne lenne szükségünk egy kis fennkölt nyavalygásra, „hogy a magyar fociban nem az a baj, hogy eredménytelen, hanem hogy reménytelen!"? Kell az ideológia is, a régi bunkó, miként kompenzál nemzeti sérelmeket, jöhet gazdasági fejletlenségünk, jöhet a bíróverés, jöhet Trianon, és jöhet Mohács. Félő, hogy nekünk csak Bern, Marseilles, Mohács kell ebből is. Bóka Róbert Markwart János a nagy körtefa árnyékában rendezte be mini kovácsmühelyét Fotó: Szundi György folikapa és történelem Nagyhajmás igencsak a megye határán fekszik, és arrafelé az utak is . . . szóval útközben, zötykölődve volt időm azon töprengeni, hogy az új magángazdák számára menynyire kellenének a kisgépek elérhető áron. És úgy tudtam, él Nagyhajmáson egy aranykezű mester, a régiek közül, aki mindenféle olcsó és szellemes kisgépet fabrikál. Találkoznom kell az ezermesterrel. Nos, találkoztam is vele - és a történelemmel. János bácsi — Markwart János — ugyanis német származású és „megélt mindent", amit a németeknek meg kellett élniük Magyarországon. Éktelenül csivitelő aprójószág között megyünk a fészerhez, ahol megcsodálhatom a hírből hallott szerkezeteket: a cékla-, a mák- és a fokhagymaültető gépet, a „tolikapát", a paprikadarálót és társait.- Hogyan találja ki ezeket? — kérdezem.- Éjjel, az ágyban jut az eszembe, és addig nem tudok aludni, míg rá nem jövök. Az emberek követelnek valamit, és ez nem hagy békiben. A céklarépa-ültetőt például egy dombóvári ember kérte: nem igaz, hogy maga nem tud ilyet csinálni . . .- Hol tanulta mindezt, mi volt a mestersége?- Kovács voltam, és ez olyan szakma, hogy a dolgokat csinálni kell, és nem a raktárból kihozni. Hét kovács volt o faluban, és ennyien nem tudtunk belőle megélni. Ezért vettem egy öreg, kazános cséplőgépet, aztán két- három év múlva kéz alatt egy öreg Fordson traktort, majd 1942-ben még egy cséplőgépet. A szerelésüket is megtanultam. ' Jól jött ez, amikor a Bikali Állami Gazdaság szerelőműhelyébe kerültem 49-ben. Nagy szegénység volt akkoriban,, mindent meg kellett oldani saját gondolatból. Valamikor a mezőgazdaságot kovácsok, bognárok, szíjártók szolgálták ki.- Szóval cséplőgépe volt. Abból jobban meg lehetett élni?- Igen, de aztán elvittek katonának. Szerencsésen megjöttem, és ment tovább az élet egy darabig. Sose felejtem el, 1947. augusztus 20-án éppen ebédelni akartunk a családdal, mikor megjelent két rendőr: készüljenek, tíz perc múlva elviszik magukat Németországba.- És ha nem akarok menni?- Akkor tűnjön el, de itt nem maradhat, mert ahogy vannak, feldobják magukat a kocsira. Először minket nem vettek a listára, mert mi magyar nemzetiségűnek vallottuk magunkat, az apósom meg horvát volt. Németek, magyarok, hor- vátok éltek itt a faluban. Hirtelen azt se tudtuk, mihez kapjunk. A hétéves fiam egy mézesüveget kapott le a polcról (amivel aztán az erdőben elesett, az üveg persze ösz- szetört), anyám egy kenyeret vett a hóna alá. Mindenünk itt maradt. Az erdőben aludtunk, utána bemerészkedtünk Döbröközbe. Ott volt egy ember, aki szállást adott, de egy ismerős figyelmeztetett, hogy nem jóféle ember. És tényleg, ahogy az istállóban lefeküdtünk, nemsokára jöttek elemlámpával, nézték, hogy mit lehetne tőlünk elvenni. Ezután kimentünk a szőlőhegybe, egy présházban aludtunk a rokonokkal együtt 11-en. A hegyről lehetett látni, amikor elcsendesedett minden, leköltöztünk Döbröközbe. A malomba mentem dolgozni, az asszonyok szőlőt kapáltak. Akkor lehetett hallani, hoqy Döb- röközből az összes svábot elviszik. Újra menekülni kellett, átjöttünk Baranyába egy pusztára. Egyszeresek jött egy küldöttség Nagyhajmásról. — János, nem jönnél haza? Nem tudunk csépelni, a gép rossz, nem értünk hozzá. Bérbe adnánk egy gépet. Az asz- szony nagyon félt, de én ráálltam: 25 mázsa gabonáért bérbe vettem a cséplőgépet. Tényleg rossz volt, de én tudtam, mi a baja, meg tudtam csinálni. A régi házunkban már felvidéki telepesek laktak, ezért beköltöztünk egy üresen álló kis házba. Később visz- szavásároltuk a régi házunkat. Egy napon jön a gépállomás igazgatója és mondja: tegnap este volt egy gyűlés, és magát kuláknak nyilvánították. (Visszamenőleg, mert a háború előtt dolgoztak nekem emberek a cséplőgépnél.) A qyűlésen úgy döntöttek, hoqy kulákot nem alkalmaznak. Ez volt 1949-ben. Ez után mentem el az állami gazdasáq kovácsműhelyébe dolgozni, utána szerelő lettem. Most már 16 éve nyugdíjas vagyok. Most is az a helyzet, hogy ló nincs, viszik a népek a tolikapát. Évi 10—15 darabot készítettem, meg kukoricavetőgépet, van is már a környéken vagy negyven darab, 70 centire veti a kukoricát. Olyan nincs, amit én meg ne tudnék csinálni. Addig töröm a fejem éjjel, a feleségem veszekszik is érte, hogy minek csinálom, nem kell ez már nekünk. 76 éves vaqyok, ketten élünk itt a feleségemmel. A szemem is erősen romlik, de hát csinálom, amíq bírom. Hát így eqészült ki a tolikapáról szóló történet a történelemmel. És iönnek az emberek János bácsihoz, már nemcsak a környékről, hanem messzebbről is. Valami új gépet „követelni", és — talán — beszélgetni is. Sóvári Gizella
