Új Dunántúli Napló, 1990. július (1. évfolyam, 88-118. szám)

1990-07-10 / 97. szám

Kupagyőztes, illetve bajnokcsapatokat köszöntöttek tegnap Pécsett, a Városi Ifjúsági és Sportosztályon. Az elismerés a PMSC Magyar Kupát, a Pécsi Postás Szabad Föld Kupát nyert labdarúgóinak, az NB ll-ben élen végzett Pécsi Hunor és a megyebajnokságban első helyezett Pécsi Zsolnay SK női kézi­labdázóinak, valamint a PVSK megyebajnokságot nyert fut­ballistáinak szólt. Ezeket a szakosztályokat jutalomban is ré­szesítették. Képünkön Lőcsei Attila, a VISO vezetője köszönti az ünnepség résztvevőit. 75 évesen a világbajnokságon Kovács György Rióba készül Sokszor és sokan kutatták már a hosszú élet titkát. Ami­kor a 75 éves, még aktíván dolgozó pécsi irodagépműsz r- résszel, Kovács Györggyel be­szélgetünk, sohasem jut eszembe firtatni ezt a kérdést. Hisz mindig arról van szó kö­zöttünk, hogy éppen melyik szeniox úszóversenyről érke­zett, s a világ mely égtáján csobban a vízbe legközelebb. Gyuri bácsi tavaly Európa- bajnoki címet szerzett a finn­országi Turkuban, idén eddig 14 aranyérmet nyert rangos nemzetközi szenior úszóverse­nyeken (az olaszországi Tren- • tóban, Firenzében, Rómában, aztán Nyugat-Berlinben, Bu­dapesten és Baján), az utób­bi napokban pedig már láza­san készül Brazíliába, Rio de Janeiróban augusztusban meg­rendezésre kerülő szenior úszó világbajnokságra. Egyesek talán azt gondol­ják, hogy az ilyen versenyeken 8—10 öregúr belepottyan a vízbe, és aki előbb kimenekül a medence szélére, annak nyakába akasztják az arany­érmet. Nem egészen erről van szó. Rio de Janeiróban pél­dául több mint ötezer 25 év feletti úszó áll fel majd a rajtkőre, ötévenkénti korcso­portokba osztva. Köztük szá­mos nagy nevű versenyző, egykori világ-, Európa- és nemzeti bajnokok. Köztük a 75. életévében járó Kovács György, aki olyan népszerű­ségnek örvend már a nemzet­közi szenior úszóberkekben, hogy a legtöbb versenyre kü­lön meghívót kap, és költsé­gei egy részét is térítik a ren­dezők. Brazília azonban igen mesz- sze van. A Pécsi Testnevelési Általános Sportiskola és a Pé­csi Ipartestület tömegsport szakosztálya színeiben induló Kovács György világbajnoki szereplése így annak is függ­vénye, hogy kap-e elegendő támogatást Magyarországon, s hogy lesz-e házigazdája majdan a 12 imillió lakosú világvárosban. Eddig a KIOSZ- tól, és a Pécsi Ipartestülettől, valamint egy gmk-tól kapott felajánlást. Köszönettel venné további szponzorok jelentkezé­sét is, s mint mondotta, a tá­mogatást a világbajnoki cím megszerzésével kívánja meg­hálálni. Erre most a hátúszó­számokban jó esélye lesz, hisz a 75—79 évesek kategóriájá­ban az egyik legfiatalabbként rugaszkodhat majd el a rajt­kőről. Gyuri bácsi a rendszeres megmérettetések, versenyek hatására szinte állandó láz­ban ég. Az utóbbi években folyamatosan javított időered­ményein. (!) Ezek után talán nem is lehet kérdés, hogy mi a hosszú élet titka . . . Balog N. Eredmények röviden KERÉKPÁR TENISZ Jókora késéssel ugyan, de meg­kaptuk a Mini Mecsek Kupa bara­nyai vonatkozású eredménylistáját. Eszerint a nőknél Fazekas 9., Kron- stein 10., a szenioroknál és a hob­bi-kerekeseknél Sturm 1., Szélig 2., Domonkos 6., Arató 8., Bárácz 9., a serdülőknél Gyimesi 13., Gyar­mati 15., Vadas 17., Suhanyeczky 23., Horváth P. 25., Horváth L. 26. lett. (Domonkos komlói, a többi mind pécsi versenyző.) Jászkun Kupa országúti kerékpár- verseny, Szolnok. A pécsi verseny­zők eredményei. 1. szakasz, időfu- tamverseny, ifik: 4. Frőlich (PSC), serdülő A.: 6. Gyarmati (PSC), ser­dülő C.: 1. Horváth (TASI), 6 Mó­di (TASI). Nők: 3. Kronstein (PSC), ifi leány: 6. Fazekas (PSC). 2. szakasz, kritériumverseny, ifik: 2. frőlich. 3. szakasz, csapatverseny, ifik: 4. PSC (Somogyi, Frőlich, Hor­váth), serdülő A.: 2. PSC (Gyar­mati, Vadas, Gyimesi, Gyenis), ser­dülő C.: 1. TASI (Horváth G., Mó­di, Horváth P., BÖrczi). A Pécsi Spartacus teniszezői az elmúlt napokban több versenyen is részt vettek. Jobb helyezések, Ge­menc Kupa, Szekszárd, serdülő fiú: I. Gyenis Sz., 3. Várady Z.. Újonc fiú: 2. Gyenis Sz. Gyermek fiú: 3. Gyenis M. Kasi Kupa, Kaposvár, III. o. férfi: 3. Borsitzky. Újonc fiú: 3. Gyenis Sz. Újonc fiú. páros: 2. Gyenis Sz.—Gyenesei (KASI). Újonc leány: Jankovics R. Sipka emlékverseny,. Salgótarján, II. o férfi: 3. Gyenis A. Országos seregszemle, Budapest, gyermek leány: 3. Mester. ATLÉTIKA Utánpótlás-bajnokság, Szeged. A Bázis SC eredményei. Gyaloglás, 20 km, férfiak: 1. Szép. Női 10 km-en 4. Bölcz. Ifjúsági 10 km: 1. Kovács. Női 3 km-en 1. Balogh. Totónyeremény­tájékoztató 13 plusz egy találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 1 007 963 forint, 13 találatos szelvény 15 darab, nyereményük egyenként 335 988 fo­rint, 12 találatos szelvény 497 darab, nyereményük egyenként 8112 forint, 11 találatos szelvény 6020 darab, nyereményük egyenként 670 forint, 10 találatos szelvény 44 290 da­rab, nyereményük egyenként 137 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. Már csak hét profi Komlón Több új a Bányászná Érdemes lett volna névsor- olvasást tartani tegnap dél­után a Komlói Bányász NB II-es labdarúgóinak öltözőjé­ben - jelentős változásokon ment át a pár hetes szünet alatt a játékosállomány. Né­gyen távoztak és négy új fiú érkezett. A házi gólkirály, Ta­kács az NB l-es Szegedhez igazolt, a fél éve barcsi köl- csönjátékos, Hammer véglege­sen e dél-somogyi várost vá­lasztotta. És a két volt PMSC-s, Torna és Szirtes sem a Bányász játékosa már. He­lyükre a megyebajnokságból fiatalokat igazoltak. A véde­lemben a 24 éves Lajost (PBTC), a középpályára a 22 éves Nagyot (Zsolnay), a csa­társorban a 21 éves Kiszelyt (Zsolnay), s az új bajnoki év-' ben játszhat már a Romániá­ból érkezett középcsatár, Pál- csa is. Rajtuk kívül új fiú még: az ifiből a 17 éves Pörsj és a 19 éves Béres. Újdonságnak számít az is Komlón, hogy tovább csök­kent a profik száma. Az ed­digi 12-vel szemben csak he­ten lesznek. Tábit, Miklós, Ti- gyi, Vukmann, Andreidesz, Ju- rin és Pálcsa tartozik a „ki­vételezettek” közé. Néhányon, így Szatmári, Boday, Lukács, Adóm munkaidőkedvezmény­ben részesülnek, míg a többi­eknek marad az abszolút ama­tőr státus, azaz foci csak a teljes munkaidő után. Ez vo­natkozik a három „veteránra", Stemlerre, Hohmannra, és Ka­tonára is, igaz, ők már meg­szokták, hogy nem fő kenyér- keresetük a foci. Hüber ma­radt még ki a felsorolásból, rá is csak munka mellett szá­mítanának, a középpályás azonban még nem döntött, vállalja vagy odébbáll. Kresz László edzőnek leg­inkább azért fáj a feje, hogy csak keddi napokon tud két edzést tartani, (csütörtök dél­előtt még a profiknak a pá­lya karbantartásán kell ügy­ködniük), s az NB II. színvo­nalához kevésnek érzi a napi egyszeri gyakorlást. De az is aggasztja a szakvezetőt, hogy a magasabb osztályba került fiatalok hogyan fognak meg­felelni a magasabb követel­ményeknek, ha nem tud kel­lő erőnlétet biztositani nekik. Mindenesetre a felkészülés hat hetében kemény munkára fogja a fiúkat. A két hét „rá­hangolás” után következő újabb két hétben napközis rendszerben készülhetnek, majd az augusztusi napok már a 19.-i első bajnokira történő készülést szolgálják. Addig azonban, még hét elő­készületi meccset is megvív­nak, az elsőt július 21-én, délelőtt a Baja ellen hazai pályán. Kétszer találkoznak a PMSC-vel és a PVSK-val, és vendégül látják a Kaposvári Építőket is. Az első edzés -előtt nem ve­tette szét az öröm a komlói öltözőt. Látszott az arcokon, a játékosok is tudják, ez a bajnoki esztendő lényegesen nehezebb lesz a korábbiak­nál. Rengeteg türelemre és megértésre lesz szüksége a szakvezetésnek és a szurko­lóknak egyaránt, viszont a je­lenlegi helyzetben már komoly eredménynek számítana, ha a mezőny első felében tudnának végezni. G. G. ■Cet aranyerem A bulgáriai Veliko Tirnovóban rendezték meg a tornász Ifjúsági Barátság Versenyt. A csapatviadal során a magyar fiúk az 5. helyen végeztek, mig a leányok a negye­dikek lettek. A szerenkénti döntők során há­rom alkalommal állhatott magyar sportoló a dobogóra: a fiúknál Pé­ter Zsolt - tavalyi győzelmét meg­ismételve - ismét aranyérmes lett a nyújtón, mig a gyűrűn Lőrik At­tila (KSÍ) szovjet vetélytársával holtversenyben nyert. A leányoknál az FTC-s Bodies Réka szerzett bronzérmet az ugrásban. Nébald György világbajnok A Lyonban zajló vivó-világ- bajnokság hétfői napján két fegyvernem képviselői, a férfi párbajtőrözők és a kardvívók léptek pástra. Előbbiek a se­lejtezőket vívták le, míg a kardozók az érmekért harcol­tak. Az olimpiai bajnok magyar kardcsapat 4 tagja, Csongrádi László, Bujdosó Imre, Nébald György és Szabó Bence, va­lamint Köves Csaba, a cso­porttalálkozókon még nem sze­repeltek, sőt a direkt kiesési tábla első fordulójában is va­lamennyien kiemeltek voltak. Az öt magyar kardvivó si­kerrel vette a kieséses táb­lán az első akadályt a leg­jobb 32 közé jutásért. Igaz, a versenynek ebben a szaka­szában nevesebb ellenfél még nem jutott nekik. Ennek a kör­nek a legnagyobb meglepeté­sét a bolgár Vaszilij Etropolsz- ki kiesése jelentette a kínai Zheng Zhaokang ellenében. Lapzártakor érkezett a hír, hogy a lyoni vívó világbajnok­ság kardvivó számában Né­bald György szerezte meg a világbajnoki címet, miután a döntőben 2-0 arányban le­győzte a szovjet Georgij Po- goszovot. Dunántúli napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320.­Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- forint, negyedévre 315,- forint, egy évre 1260,- forint. ISSN 0865-9133 Expressz gyorsaságú célffutball Szépség, technika, hol vagytok? A 14. labdarúgó, világbaj­nokság döntőinek egyhónapos csatározásai vasárnap este o római Olimpiai stadionban be­fejeződtek. Vitathatatlan, az akaratát mindvégig ellenfelei­re erőszakoló NSZK jogosan tette fel a koronát nagyszerű itáliai szereplésére, két vállra fektette a 90 percet kilenc emberrel befejező címvédő Argentínát, és ezzel harmadik alkalommal léphetett a csúcs­ra. Ami az előzetes várakozá­sok egyik felét illeti, a nyugat­németek simán kvalifikálták magukat a döntőbe, a lehet­séges 14 pontból 12-t kihar­colva nagyszerűen szerepeltek. A másik ágról viszont az olaszokat tippelte a szakértők tábora a döntőbe. A tifosik legnagyobb bánatára azonban a Squadra Azzurra, annak el­lenére, hogy jószerével négy éve készült a bizonyításra, a harmadik helyen zárt, miután az elődöntőben az argentinok elleni idegek csatáját, no és a 11-eseket elvesztette. Nem kis belső háborúk jellemezték a hazaiak táborát, de meg­állapítható, hogy a Schillaci, Baggio duó a Mondiale egyik legsikeresebb támadópárosa, a legendás olasz csatárokat, Ri- vát, Rossit idézték. Bizonyosan sokat lehet majd még halla­ni róluk. Az argentinokról mindent lehet állítani, csak azt nem, hogy • ne küzdöttek volna oroszlánként, és igaz sportem­berekhez méltó módon. Kame­run és Jugoszlávia ellen ugyan egyszer-egyszer megin­gott a csapatuk, de aztán Brazíliát, majd Olaszországot ejtették ki. Ki tudja, mit ho­zott volna a döntő, ha Co- desal mexikói bíró nem állítja, ki indokolatlanul Monzont, majd további téves ítéleteivel nem következetesen inkább Maradonáékat sújtja . . .? A világbajnokság egyik nagy felfedezettje viszont a kameruni válogatott. Taktiku­san, ügyesen csaknem az elő­döntőig verekedték magukat, és nemcsak ök, de Egyiptom legjobbjai is bizonyították, hogy az afrikai kontinens lé­pett előre a legnagyobbat, igyekezvén csökkenteni azt az űrt, amely a futballban fej­letlenebb földrészek nemzete­it Dél-Amerikától és Európá­tól elválasztják. Európa sike­resen vizsgázott hazai kör­nyezetben, hiszen Anglia, va­lamint a Cseh és Szlovák SZK is a vártnál jóval többet tel­jesített. A világbajnoki döntőben el­szenvedett veresége miatt Ar­gentína hétfőn félárbocra eresztett lobogókkol ünnepli a haza napját, július 9-i ha­gyományos nemzeti ünnepét. Carlos Saul Menem köztár­sasági elnök mellett nem fog­lal majd helyet a dísztribünön sem Maradona, sem Bilardo edző, de az is kérdéses, hogy a katonai díszszemlére össze tudják-e trombitálni a népet, hiszen az argentinok inkább alszanak egy jó nagyot a ve­reségre ezen a nyirkos, télies Buenos Aires-i napon, s meg­próbálnak feledni egy álmot, amelyet igencsak kergettek. A fiesta elmaradt, Argen­tína gyászba borult, nem volt kifizetődő előre inni a medve bőrére. A csalódottság most az érthetőnél is jóval na­gyobb. A tízmilliós argentin főváros lakóinak még meg kell emészteniök a vereséget, mert meg sem fordult a fejükben, hogy ilyesmi is megtörténhet. Pedig semmi kétség sem fér­het hozzá, hogy a nyugatné­metek sokkal jobbak voltak náluk. Annyira jobbak, hogy az argentinok még a szeren­csében sem bízhattak többé. Szerintem Garami József, a PMSC vezetőedzője: Az előzmények fi­gyelembevételével az NSZK volt qz esélyesebb. Gondolok itt egyrészt az előzőekben nyújtott teljesítményükre, más­részt amíg ők a legjobb csapatukkal tudtak kiállni, addig az argentin kezdő tizenegyből többen hiányoztak. Különö­sen nagy csapás volt Ccniggia kiválása, megfelelő helyet­tes hiányában az argentin támadójáték teljesen szárny­szegetté vált. A mérkőzés a várakozást igazolta, óriási küzdelmet hozott. Az NSZK az első perctől magához ra­gadta a kezdeményezést, az egész csapat folyamatosan támadott. A védők nagyszerűen hatástalanították az ellen­fél támadásait, a középpályások pedig csatárként támad­ták az argentin kaput. A játék folyamán több helyzetet alakítottak ki, és kis szerencsével már előbb is vezetést szerezhettek volna. Az egész torna alatt nyújtott teljesít­mény, és az argentinok elleni játék alapján méltón került a trófea a Beckenbauer által vezetett csapathoz. Berlini fociünnep randalírozással Több mint százezer lelkes berlini szurkoló éjszakába nyúlóan ünnepelte vasárnap este a nyugatnémet labdarú­gó válogatott világbajnoki győzelmét. Az NSZK—argentin mérkőzés végét jelző sípszó után ezrek vonultak énekelve az utcákra ünnepelni, s a város éjszakai csendjét dudálás, petárdázás zaja törte meg. A város köz­pontjában, az Alexandsrplatz környékén azonban a szurko­lók kirakatablakokat törtek be, szemeteskukákat borogattak fel, bántalmazták a járókelő­ket, majd összetűztek d meg­fékezésükre érkező rendőrök­kel. Sebesülésekről, vagy őri­zetbe vételekről nem érkezeit jelentés. Figyelem! • Ismét megrendezésre kerül a grundvásár HELYE: Ságvári Művelődési Ház. Ideje: 1990. július 11-12-e 11-18-ig. Import bálás áruk: 200,- Ft/kg. Leánykaszandálok, törülközők, sportnadrágok, harisnyák, polák KEDVEZMÉNYES ÁRON. Várjuk kedves vásárlóinkat!

Next

/
Thumbnails
Contents